2017. ápr. 12.

Zalár József: A lengyel és honvéd



Bátor gyerekek voltak ők mindnyájan,
Vérökből már ivott a Visztula...
S keblökben hordván Osztrolenka kinjait...
Nem jött kezökből kegyelem soha.

Meg is becsülték őket a vezérek,
Oda állitván, hol a hír terem,
A hol legforróbb a harcznak dagálya,
S legdrágább a vér és a győzelem.

És megfeleltek emberül nevöknek...
Büszkék is voltak rá, hogy lengyelek,
S önérzetökben elmondák gyakorta:
- Honvédek, ily vitézek legyetek!

... Váczot vivják a magyarok haraggal...
Az erős hídfőt ostromolni kell.
S elkapva zászlójukat merész Földváry,
Fel lengyel – igy szól -, a hídfőre fel!

Előre száguld a vezér, s az ellen
Makacs sorához már közelre van...
De a lengyel had nem mozdul... s mormogja:
- Ott mind elhullunk, mind, mind – hasztalan!

És száguld a vezér, s vissza sem néz...
A kikbe bizott, bajnok hadfiak...
Jó hogy kilőtték a lovat alóla,
Különben még mélyebbre halad.

De visszatérve bosszus haragjában
Földhözcsapá a zászlót mérgesen...
„Jobb katonákat kell- mondá – keresnem,
Fel a hídfőre, honvédek velem!

És mentek ők... a harmadik zászlóalj,
Fekete képpel, mint a förgeteg...
A vezér ménét ujra ellövék, sok
Honvéd elhullt, de végre győztenek.

Bátor volt a lengyelhad ezután is,
És büszkék voltak rá, hogy lengyelek,
De többé nem hallotta senki tőlök:
- Honvédek, ily vitézek legyetek!
  
Forrás: A szabadság lantja 1873 –Költemények az 1848-49-ki függetlenségi harcz idejéből – Kolozsvár 1873.