Az ókori görög irodalom

„Minden tudományos ismeretnek és a forma minden szépségének Görögországban rakták le az alapját.” Herder jellemezt így a görög művészet hatását az emberiség kultúrtörténetében. Az ókori Görögország a múzsák otthona és a tudományok bölcsője volt. Itt alakultak ki az irodalmi műnemek: a líra, a dráma és az epika.

Görögországból erednek a tudományok, melyek közül sokat ma is görög terminológiával illetünk. Itt fejlődött ki szoros kapcsolatban a természettudományokkal a filozófia, a történetírás, a földrajz és az orvostudomány. Elég csak Hérodotoszra, a „történetírás atyjá”-a, vagy Hippokratészre gondolni. Görögország a bölcsője a beszéd művészetének, a retorika kialakulásának is, amelyet a politikai viszonyok hívtak életre.

Ezeken a területeken a görög irodalom a kezdetekben teljesen eredeti, független idegen hatásoktól. Görögországban négy nagy nyelvjárást különböztetünk meg (természetesen emellett még számos kisebb nyelvjárás is létezik.) A legelterjedtebb négy dialektus az irodalomban is megtalálható: Homérosztól kezdve az ión volt az antikvitás végéig az eposz nyelve, és a régebbi próza nyelve is, a dór nyelvjárás a líra nyelve volt, az attikai dialektus volt a dráma és a filozófia, a történetírás nyelve, míg végül az attikai nyelvjárásból és több más dialektusból, például az ión dialektusból a hellén szellem létrehozta a világnyelvet, akoinét, amely az általa létrehozott kultúra közvetítő eszköze lett.

A görög irodalom négy nagy korszakra osztható.

- A kezdetektől a perzsa háborúig. Kr. e. 6-5. sz. fordulójáig, az ión felkelésig tart, és archaikus kornak is nevezik. Az irodalmi tevékenység központja az aiól és ión Kis-Ázsiában van.

- A perzsa háborúktól Nagy Sándorig. Ez a korszak kb. Kr. e. 480-Kr. e. 323-ig tart. Görögország a hódító háborúk után agrárállamból kereskedelmet űző tengeri hatalommá fejlődött. Kr. e. V. század Athén és az attikai dráma fénykora, Periklész korszaka. Aischylos, Szophoklész, Euripidés, Aristophanés korszaka.

-  A hellénizmus kora. Nagy Sándor halálától számított korszakban a tudományé, a filozófiáé lesz a vezető szerep. A költészet sem tűnik el, nyelve részben a már említett koiné, és részben egy mesterségesen megújított attikai nyelv.

- A császárkor. Alexandria bukásától az antikvitás végéig terjed az utolsó időszak, Kr. e. 30-Kr. u. 529-ig, az athéni Platón-akadémia bezárásáig tartott. az Akadémiát Iustinianus záratta be.

A görög szellem azonban nem tűnik el, hiszen még közel egy évezredet élt tovább, a bizánci birodalom művészetében, igaz, kissé megmerevedett formákban. nyugaton a keresztény egyház is sok mindent átvett a görög bölcselőktől és tudósoktól, például a középkor filozófiájának, a skolasztikának alapjai Arisztotelész filozófiájában jelentek meg először. A középkor elfelejtett görögül, de a reneszánsz és a humanizmus korában újra föléledt a görög szellem, de ez már egy másfajta kultúra és más művészet volt.

Forrás: Herman Anna: Kötelező olvasmányok elemzése 1. – Az ókor, a reneszánsz és a barokk irodalmából  5-6. l. – Puedlo Kiadó

Archaikus kor – Költészet. Homérosz előtti korszak

A régészeti kutatások szerint a görög nyelvtörténet a mykénei korban kezdődik, az irodalomtörténet szempontjából azonban ennek nincs jelentősége, irodalmi alkotások nem maradtak fenn. A görög irodalom Homérosszal kezdődik, de vannak arra utaló jelek, hogy Homérosz előtt is létezett részben epikus, részben lírai költészet. Görög emberek életében központi szerepet játszott a zene, életük szinte minden lényeges eseményét végigkísérte a dal. A menyegzőn a nászdalt, a thrénost énekelték kórusban a család nőtagjai. Mindennapi tevékenységüket a munkadalok kísérték. Az ünnepségeken és felvonulásokon az ifjak és leányok dal- és lantkísérettel táncoltak, az isteneknek himnuszokat adtak elő.

Ezek mellett már igen korán voltak különböző kisebb mitikus és hősi tárgyú elbeszélő költemények, melyek istenek és emberek tetteit dicsőítették, emellett rekonstruálhatók kisebb Homérosz előtti eposzok is. Az Iliászban is találhatunk utalásokat egy ősi Hérakész-eposzra, más kiseposzok pedig a trójai mondakörből vették témájukat. Az Iliász történetéhez különösen hasonlít az ún. memnonis, a kyklikus eposzhoz tartozó Aithiopis egy része.

Ez az eposz beszámol Nestor megmeneküléséről, és többek közt arról, hogyan jövendöli meg Thetis fia közelgő halálát. Homérosz előtti epikus költeményeket hivatásos énekesek adták elő nemesi udvarokban lakomák alkalmával a vendégek szórakoztatására. Gyakran választották ezt a mesterséget olyan vak emberek, akik más munkára alkalmatlanok voltak. Tehát Homérosz előtti korban is volt a görögöknél egy nemzedékről nemzedékre öröklődő költői technika. Vagyis a Homérosz előtti hősdalok a szóbeli költészethez tartoznak. Az énekes, aki előadja a mondát, nem ragaszkodik egy rögzített szöveghez, hanem a szóbeli előadás során változtat, rögtönöz, fordulatokat cserél fel.

A görög hősmonda már mykénei korban is létrejött. A városközpontok pusztulása után főleg Thesszalia emelhető ki. A régi hősdalok formájáról fennmaradt források híján nem sokat tudunk. A hexameter, az eposzok versformája azonban igen régi, elképzelhető, hogy már a görögök előtti versforma, mely szorosan kapcsolódott az epikus költészethez.

Küklikus eposzok

Az Iliászon és az Odüsszeián kívül voltak még epikus költemények, és később ezeket nevezték az irodalomtörténészek epikus kyklosnak. E költemények szerzőjének is Homéroszt tartották. Először Hérodotosznál bukkantak fel kételyek Homérosz szerzőségét illetően, a 4. századtól azonban már meghatározott régebbi költőknek tulajdonították ezeket a műveket.

Csak felsorolásszerűen ismerjük meg ezeket a műveket!

- Titanomachia, melynek szerzője a korinthosi Eumélos vagy a milétosi Arktinos volt.

- Oidipodeia, Thébais, Epigonoi. Ez a három mű a thébai mondakörhöz tartozik, míg az összes többi a trójaihoz.

- Kypria, melyet Stasinosnak vagy Hégésinosnak tulajdonítottak.

- Aithiopisa Arktinos műve.

- Ún. kis Iliás, ezt a négy könyvből álló művet a mitilénéi Leschésnek tulajdonították. Arisztotelés szerint ez a mű nyolc eposznak adhatna anyagot.

- Iliupersis, ezt a művet is Arktinosnak tulajdonsították.

- Télegonia, a mű szerzője valószínűleg kyrénéi Eugammón, műve két könyvből áll, és ez a kyklos befejező része.

Komikus eposzok és himnuszok

Két komikus eposz is volt, amelyet Homérosznak tulajdonítottak. Az egyik a Margités, főhőse egy „félnótás”, aki mindenhez értőnek találta magát, de mindent elrontott. Ez az első olyan mű, amelynek főhőse egy ügyefogyott, kissé nevetséges ember. A mű valószínűleg az 5. század elején keletkezhetett.

A másik komikus eposz, melyet Homérosznak tulajdonítottak, a Béka-egér harc. (Ez a mű szerepel később Homérosz művei között.) Homéroszon kívül a kariai Pigrés neve is felmerült mint író. A mű tulajdonképpen az Iliász paródiája.

Nagyon sokan próbálták utánozni, a magyarok közül Csokonai próbálkozott vele.

Ezeken kívül Homérosznak tulajdonítottak még különböző himnuszokat is: Apollón-himnusz, Hermész-himnusz, Aphrodité-himnusz, Démétér-himnusz.

Hésiodos

Az archaikus korszak másik nagy egyénisége az epika műnemén belül Hésiodos. Az ő világa merőben más, mint Homérosz hőskölteménye. Hésiodost megismerjük a művein keresztül, ő az első megragadható költőegyéniség az ókori görög irodalomban. Például a Munkák és napok költeményéből megtudjuk, hogy apja szegénysége miatt vándorolt ki Kiméből.

Stílusa szikárabb, mint Homéroszé, bár ő is a hagyományos epikus nyelvet használja. Korát nem tudjuk pontosan meghatározni. Az ókorban Homérosz kortársának tartották, de mivel mind a két eposzt jól ismerte, fiatalabbnak kell lennie Homérosznál. Művei keletkezését Kr. e. 700-ra teszik. Valószínű, hogy ő csak a két teljesen ránk maradt költeménynek, a Theogonia-nak, és a Munkák és napok-nak a szerzője.

A Theogonia című műve tulajdonképpen az istenek családfáját mutatja be. A családfák katalógusszerű felsorolását mítoszi betétek szakítják meg.

A Munkák és napok című alkotásában több témakör jelenik meg. Először egy paraszti naptár, amely az évszakokhoz tartozó különböző mezei munkákat adja meg.

Van a műben egy függelék a hajózásról és egy olyan lista, mi nem tőle származik, s amely azokat a napokat sorolja fel, amelyek nem alkalmasak bizonyos munkák elvégzésére. De természetesen itt is találkozunk mítosszal.

Aisópos

Az arhaikus kor epikus irodalmában még egy alkotót kell megemlíteni, Aisópost, akinek az első prózában írt állatmeséket tulajdonítják. Persze az állatmese nem itt jelent meg először, hiszen már a Munkák és napok-ban is találkozhattunk a sólyomról és csalogányról szóló állatmesével.

Hérodotos szerint Aisópos a 6. század derekán élt Samoson, és rabszolga volt.

Homérosz (?Kr.e. VIII.sz. - ?Kr.e.VIII.sz.)

Görög költő. Személyéről szinte semmit sem tudunk. Az ókori görög irodalom első két fennmaradt eposza szerzőjének tekinti a hagyomány. Egyes források szerint vak énekes volt, az ókori művészet vak aggastyánnak ábrázolta. Egy epigramma szerint hét város versengett, hogy melyik nevezheti szülöttjének, valójában azonban sokkal több várost fel a hagyomány.

Lehetséges, hogy Iosz szigetén halt meg, itt egy hónapot is elneveztek róla, sírját pedig kultikus tisztelet övezi.

Fordítások

Devecseri Gábor

- Odüsszeia 1947. (A teljes mű fordítása.)

- Iliász 1952. (A teljes mű fordítása.)

- Homéroszi költemények 1960.

Nem teljes fordítások:

Csokonai Vitéz Mihály

Vályi Nagy Ferenc

Baksay Sándor

Kemenes-Kempf József

Vértesy Jenő

Csengery János

Télfy Iván

Gulyás Ferenc

Juhász László

Mészöly Gedeon

Homéroszi kérdés

A homéroszi epika egy ember műve-e? Az Iliász és Odüsszeia egy ember alkotása-e, vagy csak összeillesztették? Ha Homérosz élt, valószínűleg Kr. e. VIII. sz. második felében élt. Az ókorban már ismerték. Életéről semmi pontos adat nem maradt fenn.

Az Iliászon és az Odüsszeián kívül más darabok szerzőjének is tekintették.

Nézzük meg, melyek azok a művek, amiket szintén neki tulajdonítanak:

 - Küklikus eposz. – Azoknak a ciklusoknak a köre, amelyek a trójai háborúhoz kapcsolódtak. A hősökkel és leszármazottaikkal foglalkozik. Ezek nem maradtak ránk. Csak később született görög művek említik.

- Margitész. – Komikus eposz, fennmaradt.

- Béka-egér harc. – Csokonai fordította magyar nyelvre.

Hét életrajza is volt, de ezek mind a római császárkor vége felé születtek, tehát elég későn. Ezekben nagyon sok a legenda. Talán a legmegbízhatóbbnak tartott Homérosz-életrajzot Plutarkhosz (Kr. u. 1-2. sz.) írta. Még az életkoráról is viták vannak.

Hérodotosz, a Kr. e. V. században élt történetíró legalább 400 évvel saját kora elé helyezi. Theopomposz, a Kr. e. IV. században élt történetíró szerint Homérosz Trója bukása után 500 évvel élt. Pausziánsz a római császárkorban élt, ő bejárta Görögországot, és egy útikönyvet írt. Eben a Kr. e. VII. században élt görög költőre, Calliánoszra hivatkozik, aki eposzszerzőként említi Homéroszt. Bár Pausziánsztól ez a rész nem maradt fenn, de ez is a VIII. sz. második felét támasztja alá.

Az első Homérosz-magyarázó Theogenész volt, műveiről csak későbbi utalásokból tudunk.

A XVIII. századik azt tartották, a két eposz szerzője Homérosz. De a középkoron keresztül Vergiliust többre tartották. Görögül ugyanis a középkorban nem nagyon olvastak. A reneszánsz kezdi újra felfedezni az ókori görög művészeteket, Janus Pannonius például egyes részeit latinra fordította.

A XVIII. században változott a helyzet. 1795-ben Friedrich August Wolf Bevezetés Homéroszról című munkájában először vonta kétségbe tudományos érvekkel a közös szerzőséget. Wolf szerint élt Homérosz, írt valamilyen Iliászt és Odüsszeiát, ám mire lejegyezték, abban többen közreműködtek. Egyes részeit ő írta, de más részei ismeretlen szerzőtől származnak.

Wolf nyomán két iskola alakult ki: az analitikus és az unitárius. Az analitikusok elfogadták Wolf érveit. De akkor magától értetődő a kérdés, hogyan lehet kiszűrni, hogy mi tekinthető Homérosz alkotásának és mi nem. Nem tudtak közös nevezőre jutni. Wolf divattá vált, szélsőségesei eljutottak odáig, hogy Homérosz nem is élt. Hősdalokból illesztették össze az eposzt. A mű ismeretlen ember hősdala, valaki által összeszerkesztett eposz.

Az unitáriusok úgy gondolták, a két mű egyetlen ember, Homérosz alkotása. A XX. században ez annyiban változott, hogy talán két ember munkája. De egy ilyen költeményt egyszerűen nem írhatott meg egy redaktor.

Nézzük, mik azok a tények, amelyek mégis azt bizonyítanák, hogy két költő alkotásáról van szó.

- Az Iliász szerzője nem ismerte Szicíliát, míg az Odüsszeia alkotója igen.

- Az Iliász, ami 100-200 évvel korábban keletkezett, az archaikus társadalomnak állít emléket. Más erényt testesít meg a két főhős, Akhilleusz a bátorságot, a hősiességet. Ezek az archaikus kor eszményei, amikor a problémákra legtöbbször az egyedüli megoldás a harc volt. Odüsszeusz egy cselekvő, gondolkodó, kíváncsi, olykor hibázó ember, akinek legfőbb erénye az okosság.

- Az Iliász szereplői királyok, hősök, harcosok, míg az Odüsszeiában szerepel dajka és kondás is, tehát a nép is megjelenik.

- Az Iliász cselekménye lineáris, egyenes idővonalú, míg az Odüsszeiáé összetettebb.

- Az Odüsszeia kidolgozottabb, csodálatos tájleírásokat olvashatunk, az Iliászban csak elvétve találunk tájleírást.

- Az Iliászban lényegesen kevesebb hasonlat van, mint az Odüsszeiában.

- Az Iliászban sokkal nagyobb szerepet kapnak az istenek, irányítják az embereket. Az Odüsszeiában sokkal kevesebb szerephez jutnak, inkább csak segítenek.

A XX. századra annyira közeledett egymáshoz a két álláspont, hogy nem lehetett eldönteni, ki fogadja el az analitikus, ki az unitárius iskola nézeteit.

1929-ben Milman Parry az epitheton ornanszokról, a homéroszi jelzőkről írt. A homéroszi szövegekben vannak ún. tipikus elemek. Csata után mindig esznek. Tipikus szituációk után a szöveg mindig ugyanazt mondja: „Miután elteltek étellel és itallal”, ez az 1-1, 5 sor 25-30 esetben fordul elő az Iliászban. Több ilyen ismétlődést fedezett fel Parry, és ezeket a már meglévő elemeket nevezi el formuláknak, formuláris elemeknek.

Kutatásait tovább folytatja a 30-as években is, de főleg Amerika tartja számon. Európában csak a második világháború után fedezik fel.

A két eposzban különböző folklorisztikus művek nyomát is megtaláljuk: lakodalmas énekek, siratóénekek, munkadalok, himnuszok. Az ókorban ismertek voltak a rhapszódoszok, az énekmondók, akik a különböző eseményeken szórakoztatták az embereket énekben előadott verses történetekkel. És amíg a rhapszódosz az állandó formulákat használta a csatajelenet leírására, nyugodtan gondolkozhatott az új részeken.

A vita a mai napig sem dőlt el, a tankönyvekben sem találkozunk mindig egységes szemlélettel.

Mítoszok

A görög mitológia az írásbeliség előtti korok naiv társadalmi tudatformáját őrizte meg. A mítoszok adták a nagy görög eposzok és drámák témáját. A görögök szerint a világ az istenek nászából jött létre, s fejlődése az istenek harcának eredménye. Ezt az időszakot mutatja be Hésziodosz: Az istenek eredete című könyve. – Theogónia, Kr. e. VII. sz. A homéroszi eposzok alapja a trójai mondakör, tehát ahhoz, hogy értsük az eposzok világát, először a trójai mondakörrel kell megismerkednünk.

Trójai mondakör

Réges-régen, még amikor az istenek szívesen keveredtek az emberekkel, Péleusz, a mürmidonok hős királya feleségül vette az egyik tengeri istennek, Néreusznak a lányát, Thetiszt Thetisz először vonakodott, hogy halandó felesége legyen, de Zeusz döntése előtt neki is fejet kellett hajtania. A Pélion ormán, Kheirón barlangjában tartották meg lakodalmukat. Először az emberek, maj az istenek adták át ajándékaikat, elsőként a vendéglátó kentaur, Kheirón az erdő virágaiból font koszorúkat, és a Pélion egy szép szál kőrisfájából faragott dárdát. Poszeidon, a tenger istene két széltől fogant halhatatlan paripát, Xanthoszt és Balioszt ajándékozta Péleusznak. Az ünneplők között volt Zeusz és Héra, Aphrodité és Peitho, a rábeszélő hízelgés istennője, Pallasz Athéné és Arész, meg Apollón, a Múzsák kara élén. Majd a három Moira, a sors istennői mondtak jóséneket, miközben a Végzet fonalát pergették orsókon: feltárva a jövőt, míg a még meg sem született Akhilleusz hőstettét hirdették.

A pompázatos vendégseregből egyetlen isten hiányzott, Erisz, a viszály istennője, akit senki sem hívott meg. Sértődötten ült márványszékében az istennő, és azon tanakodott, miképpen állhatna méltó bosszút a rajta esett sérelmen.

Eszébe jutottak az aranyalmák, amelyeket a Heszperiszek őriznek ott, ahol a nap este lenyugszik.

Szakított egyet a Heszperiszek almái közül, egyetlen szót karcolt rá, és a lakodalmas házba gurította. Gyönyörűen csillogott az aranyalma, rögtön felborult a rend az istenek, de főleg az istennők között, mert az aranyalmán ez a szó állt: A legszebbnek!

Engem illet az aranyalma! – kiáltott fel egyszerre három istennő is. Az egyik Héra volt, Zeusz, a főisten felesége, a családi tűzhely őrzője. A másik Pallasz Athéné, a tudományok istennője. A harmadik Aphrodité, a szépség és szerelem istennője. Mindhárom istennő magának akarta az almát, s Zeusz látva, hogy az istennők vetélkedése megzavarja a lakodalmat, szólította Hermészt, az istenek követét. Felszólította, hogy menjen el a legszebb halandó férfiért, Parisért, Priamosz király fiáért, aki a nyáját legelteti az Ida hegyén. Majd ő eldönti, ki a legszebb istennő, és a győztesnek ő adja oda az aranyalmát.

Hermész felöltötte szárnyas saruját, kezébe vette hírvivő pálcáját meg az aranyalmát, és a három istennővel elindult Parishoz.

Hermész elmondta Parisnak Zeusz kérését, hogy ő döntse el, a három istennő közül kit illet az aranyalma. Nagyot nézett Paris, amikor meglátta a három káprázatos égi asszonyt, és alig tudott szépségükkel betelni. Tetőtől talpig szemügyre vette mind a hármat, szinte elvakította a ragyogás, de nem akart elhamarkodottan dönteni. Ekkor közelebb lépett hozzá Pallasz Athéné, és így szólt:

- Ha nekem ítéled az aranyalmát, minden művészetbe bevezetlek, és szülővárosod hős oltalmazója leszel!

- Ázsia uralkodója leszel, ha nekem adod az aranyalmát – ígérte Héra.

De Aphrodité teljes szépségét feltárta Paris előtt, és ezt mondta:

- A legszebb földi asszony lesz a tied, ha engem választasz.

Paris nem gondolkodott sokáig, hanem Aphroditének adta az aranyalmát.

Aphrodité boldogan távozott birtokában az aranyalmával, és a többiek is követték őt. Paris újra egyedül maradt. De ettől a naptól kezdve egyetlen percre sem volt nyugalma, hajót ácsoltatott, és átkelt vele a Hellészpontoszon, és meg sem állt a spártai király, Menelaosz házáig.

Menelaosz Krétán volt, a palotában felesége, Heléné volt csak otthon gyermekeivel. Heléné volt a világ legszebb asszonya, szépsége nem véletlen, hiszen apja, Zeusz az istenek feje, aki anyját, Lédát, Tündarosz király feleségét hattyú alakjában csábította el. Léda később két hattyútojást hozott a világra. Az egyik tojásból Heléné és Klütaimnésztra, a másikból Kasztor és Polüdeukész kelt ki.

Heléné és Plüdeukész Zeusz gyermekei voltak, Klütaimnésztra és Kasztor a halandó Tündarósz királyé. Helénát és Klütaimnésztrát két testvér, Menelaosz, Spárta királya és Agamemnón, Mükéné királya vette el. A két ikerfiú közül Zeusz fia, Polüdeukész halhatatlan volt, de nem tudta elviselni, hogy testvére meghaljon, és ezért megosztotta vele a halhatatlanságot. Őket nevezik Dioskuroszoknak, „Zeusz fiainak”, akik felváltva egy napot az élők között, egy napot a holtak birodalmában töltenek.

Heléné két szép gyermekével, Hermionéval és Nikosztratosszal élt férje, Menelaosz házában.

Paris elmondta Helénának, hogy a phrügiai Trójában él, ő a dúsgazdag Priamosz király fia, Zeusz kedves fiának, Dardanosznak a leszármazottja. Elmesélte, hogy apja nyáját őrizte az Ida hegyen, amikor megjelent előtte három istennő, hogy eldöntse, közülük ki a legszebb. Azt is elmondta, hogy Héra, Pallasz Athéné és Aphrodité közül Aphroditét választotta, aki cserébe a legszebb földi asszonyt, Helénát ígérte neki.

Heléna erre lesütötte gyönyörű szemeit, és csak ennyit mondott:

- Ha így van, követem Aphrodité parancsát. Vigyél magaddal, hadd lássam meg én is a falat, melyet istenek építettek!

Parisnak sem kellett több biztatás, már vitte is magával Helénát. Mikor reggel Heléna gyermeke felébredt, sírva kereste édesanyját, akinek eltűnését már a szolgák is észrevették. Próbálták vigasztalni a kétségbeesett gyermeket, hogy anyja csak sétálni ment, ám ő nem hitt nekik. Mikor leszállt az este, s Hermioné elaludt, álmot látott. Az álmok pedig kétféle kapun jönnek az emberekhez: az egyik fényes szaruból van, a másik hófehér elefántcsontból, ebből csalóka álmok jönnek ki, de ami az elsőn halad át, az valóra válik.

Hermioné nyugtalanul forgolódott ágyában, megfoghatatlan álomképek gyötörték, míg hirtelen anyját pillantotta meg álmában. szemrehányón szólította meg:

- Itt hagytál tegnap, és én ma reggeltől estig hiába kerestelek!

- Bocsáss meg nekem! – felelte szomorúan az álomkép. – Az idegen férfi, akit tegnap házunkba fogadtunk, elrabolt, és elvitt magával.

Hermioné azonnal felébredt, és kiugrott az ágyából, kifutott a házból, madarak repültek el fölötte.

- Szálljatok, madarak, szálljatok! – kiáltott feléjük fennszóval. – Vigyétek el az üzenetemet apámnak, Menelaosz királynak, hogy távollétében álnok idegen járt palotájában, s kirabolta házát.

Eközben Paris a megszöktetett asszonnyal átszelte ismét a Hellészpontoszt, és kikötött Trójában. Mindenki örömmel fogadta a hazatérőt, kivéve Kasszandrát, aki azt jósolta, hogy a spártai asszony óriási veszedelmet hoz rájuk, azonban szavainak senki sem hitt. Kasszandra a jósnő, aki jóstehetségét Apollóntól kapta, de mivel nem viszonozta az isten szerelmét, az szörnyű átkot szórt rá, lásson a jövőbe, de jóslatainak senki ne higgyen.

Paris soha nem tért vissza nyájához, hanem Helénével élt a királyi palotában.

Mikor hazaérvén Menelaosz megtudta, hogy feleségét a trójai királyfi szöktette meg, s ráadásul a királyi kincsek javát is magával vitte, felkereste bátyját, Agamemnont, Mükéné királyát, akinek szavára adott a többi fejedelem.

Mind egyetértettek abban, hogyha nem segítenek Menelaosznak, akkor holnap bármelyik görög királyt ugyanolyan sérelem érheti, mint a spártai királyt. Így kezdődött a görög városok közti háború, mely a legenda szerint 10 éven keresztül tartott.

Ez a háttere a homéroszi eposzoknak.

Eposz

Eposz: az epika műnemébe tartozó műfaj. Héroszok, félisteni lények és istenek történeteiről szóló hosszabb terjedelmű, hexameteres versmértékben írott elbeszélő költemény.

Megkülönböztetünk naiv és műeposzt.

Naiv eposz: ősi mondákból indul ki, szájhagyomány útján terjed, szerzője ismeretlen. Pl.: Gilgames, Mahabharata, Ramajana, Kalevala, Kalevipoeg.

Műeposz: szerzője ismert, írásos formája van. Pl.: Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem (barokk műeposz).

Eposzi kellékek

Invokáció: múzsák, illetve valamely istenség segítségül hívása a mű megírásához.

Propozíció (tárgymegjelölés): a főtéma rövid megjelölése.

Enumeráció (seregszemle): hősök katalógusszerű felsorolása.

Deus ex machina (isteni gépezet): természetfeletti lények beavatkozása.

Retardátio (késleltetés): a cselekményt döntően befolyásoló események híre késve jut el az érintettekhez.

Anticipatio (előremutatás): egy későbbi fontos eseményre való utalás.

In médias res (a dolgok közepébe vágva): az eposz cselekményét nem a kezdő pillanattól kezdi a szerző. Nem ismerteti a trójai mondakört, egyszerűen onnan kezdi, ahol a történet szempontjából fontos.

Epitheton ornans (állandó jelzők): a történetben szereplő hősöket, isteneket jelzős szerkezettel vezeti be a költő. Pl.: szőke hajú Menelaosz, hős Odüsszeusz.

Formulák: adott helyzetekben ugyanazt a szófordulatot használja. Pl.: „Mily szó szökkent ki fogad kerítésén!”

Forrás: Herman Anna: Kötelező olvasmányok elemzése 1. – Az ókor, a reneszánsz és a barokk irodalmából 5-20. l.– Puedlo Kiadó