Dalmát
eredetű családja a Horvátországban fekvő Zrin váráról kapta nevét, melyet Nagy
Lajostól kapott adományképpen a család. A Zrínyiek a török balkáni megjelenése
óta állandó harcban álltak velük. A törökellenes harc kiemelkedő alakja a
Szigetvárnál hősi halált halt Zrínyi Miklós, a költő dédnagyapja volt.
Zrínyi
György és Széchy Magdolna házasságából született 1620. május 1-jén a család
ozorai várkastélyában Zrínyi Miklós, a hadvezér, államférfi, tudós, író és
költő.
Ekkor
a földesurak jobbágyaikkal és kastélyukkal együtt tulajdonképpen egy katonai
egységet alkottak. A várak tiszttartói katonai parancsnokok voltak a jobbágyok
felett, és a várúr, mint több községből álló uradalomfeje, egyúttal a
katonailag szervezett sereg fővezére is volt. Zrínyi György egyik legfontosabb
férfiúi erénynek a bátorságot tartotta, fiát is ebben a szellemben nevelte,
ezért gyakran magával vitte a táborba. Apjának csáktornyai kastélya pedig tele
volt a törököktől zsákmányolt boncsókokkal, kardokkal, lobogós kopjákkal,
melyek mind-mind ősei diadalára emlékeztethették.
Apja,
Zrínyi György részt vett a harmincéves háborúban, a sziléziai hadszíntérre
vonult 1626-ban, de még ugyanebben az évben, egy járványban december 28-án meghalt.
Apja korai elvesztése volt az első fordulópont Zrínyi Miklós életében. Miklós
és öccse, Péter nevelését a király, II. Ferdinánd Pázmány Péterre bízta, aki
Zrínyi Györgyöt a halála előtt néhány évvel a protestáns hitről visszatérített
a katolikus egyházba.
Tanulmányaikat
a jezsuiták grazi, bécsi, nagyszombati iskoláiban végezték. 1636-ban hosszabb
itáliai tanulmányokat folytatott. Járt a barokk Rómában, ahol fogadta őt VIII.
Orbán pápa, volt Nápolyban, s bolyongott Firenzében. Hosszabb időt töltött
Velencében, itt tett szert alapos olasz műveltségre, és ekkor alapozta meg
könyvtárának olasz gyűjteményét.
1637-ben
meghalt Pázmány Péter, két fiú hazatért külhonból, s megosztoztak a birtokon.
Zrínyi Miklós a csáktornyai kastélyban telepedett le, s átvette birtokai
irányítását.
„Ki-ki
használjon hazájának, amint a legjobban lehet” – mondta ő, s eszerint is élt.
1637-től a török elleni végvári harcokban szünet nélkül részt vett. Életének fő
célja a török elleni harc volt, majd a török kiűzése az országból. A
Habsburg-udvar akadályozta ebben, a török elleni portyázásait tiltotta, majd
arra kényszerítette, hogy vegyen részt a harmincéves háborúban, és az I.
Rákóczi György elleni hadjáratban, vagyis honfitársa ellen kellett harcolnia.
A
mindaddig Habsburg-párti Zrínyi család fiában ekkor fogalmazódott meg a század
nagy tragédiája, a magyarság megosztottsága, a teljesen Habsburg-érdekek
szolgálatába állt magyar politika csődje.
Az
1640-es években írta első verseit, nagy részük későbbi feleségéhez, Draskovich
Eusébiához szólnak, akit verseiben Violának nevez.
Foglalkoztatja
hazája sorsa, egyetlen célnak a török kiűzését tartja. 1646 januárjában
tábornokká, 1647-ben pedig horvát bánná nevezik ki. Ezek a tisztségek
természetesen nagy hatalmat és kiterjedt hatáskört jelentenek számára, amit
saját céljai megvalósítására, vagyis a török kiűzésére szeretne használni.
Megteszi
az első lépéseket a Habsburg-ellenes összefogásra, nádori hivatalt szeretne
szerezni, de 1655-ben a nándorfehérvári országgyűlésen a bécsi udvar és a
klérus megakadályozza megválasztását. (Wesselényi Ferenc lett a nádor.) Ebben
az időben szinte minden idejét a katonai kérdéseknek szenteli. Első hadtudományokkal foglalkozó munkája a
Tábori kis tracta, amely tábori szolgálati szabályzat a hadsereg
szervezéséről, ellátásáról, amit egy magyar katonaság számára készülő katonai
kézikönyv részének szánt. Az önálló
magyar katonai tudomány kezdete. Ez több száz hosszabb-rövidebb leírást
tartalmaz, melyek a hadvezér személyéről, a hadvezetés kérdéseiről és a
katonaélet erkölcsi problémáiról szólnak.
Zrínyi
egyetlen megoldást lát az ország helyzetének javítására, a törököt ki kell űzni
az országunkból, de nem Habsburg-segítséggel, hanem önállóan, nemzeti
összefogással. Korszerű abszolutisztikus magyar királyságot szeretne, és ennek
fő bázisául egy önálló nemzeti hadsereget.
II.
Rákóczi György sikertelen lengyel hadjárata meghiúsította Zrínyi belé vetett
reményeit. Utolsó nagy prózai művét ekkor, 1660 őszén írhatta.
1661-től
haláláig tartott Zrínyi életének legmozgalmasabb időszaka. Az események
középpontjában az egyre fenyegetőbb török veszély, majd az 1663-ban megindult
háború ált. Zrínyinek nemcsak a török támadással kellett szembenéznie, hanem a
bécsi udvarral is. Bécs ugyanis továbbra is a törökkel való béke fenntartására
törekedett, akár a magyarok érdekeinek feláldozása árán is.
Zrínyi
1661-ben saját költségén, muraközi birtokainak védelmében felépítette
Zrínyi-Újvárat.
Az
1663-as országgyűlésen újra szembekerült az udvarral. Az ebben az évben
meginduló török támadás célja azonban Bécs volt, és a császári hadvezér
tehetetlenül nézte Érsekújvár ostromát, majd elestét. Zrínyi személye újra
felértékelődött az udvar szemében, és 1663 őszén a magyar haderők
főparancsnokává nevezték ki. Új hadsereget szervezett, megállította a török Duna-menti
előrenyomulását, a Muraközt megtámadó sereg felett győzni tudott. A veszély
elmúltával azonban újra félreállították, és a hadsereg vezetésével a katonai
ügyekhez mit sem értő Nádasdyt bízták meg.
1664
januárjában az udvar engedélyezte Zrínyi téli hadjáratát, melynek sikerével
Európa-szerte nagy tekintélyt vívott ki magának. Az udvar azonban nem tudta
kiaknázni Zrínyi sikereit, sőt a császári hadvezetés Montecuccoli vezetésével
Zrínyi-Újvárat is török kézre juttatta.
1664-ben
a udvar megkötötte a megalázó vasvári békét, a bécsi udvar elleni elkeseredés
immár általánossá vált.
Zrínyiben
az európai Habsburg-ellenes erők is fontos tényezőt láttak már, titkos
kapcsolatai épültek ki XIV. Lajos diplomatáival és a Habsburgokkal szembenálló
német fejedelmek rajnai szövetségével. Korai halála azonban mindenféle
szervezkedésnek véget vetett. 1664.
november 18-án, a Csáktornya melletti kursaneci erdőben a vadászaton egy
sebesült vadkan áldozata lett. A közhangulatra jellemző, hogy hamarosan
merénylet híre terjedt el.
Ha
életének bemutatását Bethlen Miklós szavaival kezdtük, úgy ildomos, hogy a
zárszó is őt illesse meg.
„…
igen tudós, vitéz, nagy tanácsú, nemzetéhez buzgó, vallásában nem babonás
képmutató s üldöző, mindent igen megbecsülő, nemes, adakozó, józan életű, az
olyanokat és igazmondókat szerető, részegest, hazugot, félénket gyűlölő, nagy
és szép termetű, lelkű és ábrázatú, in summa: akkor magyar virtuosus és híres
ember hozzá hasonló nem volt, sőt az én vékony ítéletem szerént Bethlen
Gábortól fogva máig sem, ha olyan országot és szerencsét nem bírt is, sőt talán
ezután sem lészen…
Forrás:
Herman Anna: Kötelező olvasmányok elemzése 1. – Az ókor, a reneszánsz és a
barokk irodalmából – Puedlo Kiadó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése