A
XVI. sz. hetvenes éveiben Rómában egy új templom épült, az Il Gesu, a jezsuita rend
főtemploma. A maga korában az épület újnak és szokatlannak hatott. Az Il
Gesu ugyanis már a későbbiekben barokknak elnevezett stílusban épült.
Tervezői, Vignola és
Della Porta
még nem adtak nevet újításuknak, a barokk elnevezést csak jóval később, 1750
után kezdték használni, mégpedig elítélően, gunyoros értelemben. Azokra a
művészi alkotásokra alkalmazták, amelyeket mértéktelennek, túldíszítettnek,
bizarrnak tartottak.
A
stílusmegnevezés azonban hamarosan elvesztette gúnyos értelmű mellékízét. Ettől
kezdve alkalmazták a reneszánszot követő korszak (XVII-XVIII. sz.) művészetére,
irodalmára, majd a korszak egészére.
A
XVI. sz. végétől kezdve Európában újgazdasági, társadalmi folyamatok
bontakoznak ki, létrejöttek az abszolút monarchiák. A reformáció támadásai
következtében megingott katolikus egyház
ellentámadásba lendült híveinek visszaszerzéséért, ez az ellenreformáció.
Ezt az olykor erőszakos harcot egy Loyolai Szent Ignác által alapított Jézus
Társasága tagjai, a jezsuiták irányították.
Ez
volt a társadalmi háttere a barokknak, mely az európai művelődéstörténetben a
reneszánszot követő nagy korszak egész kultúrájának, művészetének és
irodalmának jellemzője.
A
század azzal kezdődött, hogy Giordano Bruno tűzhalált halt olyan gondolatokért,
amelyeket Kopernikusz már az előző század első felében kimondott. Keplernek
évtizedeken át hallgatnia kellett, és csak óvatosan beszélhetett a nap és föld
viszonyáról, Galileinek máglyától fenyegetve kellett megtagadnia az „eretnek”
tanítást, hogy a föld a nap körül
kering. Descartes és Newton is veszélyek között vállalja tanait.
De
ez az a korszak, amikor eljut az orvostudomány a vérkeringés felfedezéséhez
(1628: Harvey), bár a boncolás még vallásellenes bűncselekmény. A máglyák a
század végén sem lobbantak utolsót, de a természettudomány, a kozmológia, a
filológia, a csillagászat mégis előrehaladt.
Talán
elmondhatjuk, a föld mégis forog.
A
barokk minden művészeti ágban megjelenik, az alkotások célja a meghökkentés, a
gyönyörködtetés, lenyűgöző hatás keltése, misztikus révületbe emelés. Minden
művészeti ágra jellemző vonás a festőiség, a kontraszt kihasználása, a dinamizmus,
a mértéktelen túldíszítettség, az érzelmek szinte szélsőséges ábrázolása, a
borzalmastól az eksztatikusig.
A
barokk természetesen nem jelentett merev szakítást a reneszánsz művészettel,
sőt sok mindent magába olvasztott abból. Az épületek tervezői szinte a teljes
klasszikus kelléktárat felhasználták, de a klasszikus elemeket új rendszerbe
ötvözték, zsúfolták, hogy ezt a már említett gazdagságot, ünnepélyességet
hangsúlyozzák a konstrukcióval is. A reneszánsz harmonikus nyugalmát,
szimmetriáját és geometrikus rendjét a vonalak lendületes hullámzása és a körök
alkalmazása, az oszlopok megcsavarása tette nyugtalanná, mozgalmassá,
szenvedélyessé.
A
barokk kialakulásában és elterjedésében nagy szerepe volt az ellenreformációnak
és a jezsuita rendnek. A festményekkel, aranyozott szobrokkal, Rubens és
Rembrandt mennyezeti freskóival díszített templomok a hívőkre gyakorolt érzelmi
hatás révén segítették az egyház hite és szándéka szerint a protestánsokká lett
hívók rekatolizációját, a katolikus egyházba való visszatérését.
A
barokk kultúra és művészet gazdasági és társadalmi tényezője a refeudalizálás,
a feudalizmus újbóli megerősödése. A feudális osztály a XVII. sz.-ban a
polgárság viszonylagos gyengesége miatt, kihasználva az árutermelés és
gyarmatosítás előnyeit, lehetővé vált a feudalizmus átmeneti megerősödése.
A
barokk, amelynek legszembetűnőbb jegye a pompa, a pátosz, a formák látványos
gazdagsága, a monumentalitás, megfelelt a feudális osztály igényeinek.
A
képzőművészethez hasonlóan a barokk irodalmi alkotások is kedvelték a bravúros
formai elemeket. a merész asszociációkon alapuló költői képeket, a meglepő
ellentétekből álló hasonlatokat, a bravúros rímtechnikát.
Kedvelik
a bonyolult összetételű körmondatokat, a rokon értelmű, az erős érzelmi
tartalmú kifejezéseket, új műfajként ekkor jelenik meg a drámát, zenét, táncot
egyesítő opera.
Magyarországon a XVII.
sz. elején még a késői reneszánsz személet érvényesült. Az első barokk
művészeti és irodalmi alkotások, Pázmány
Péter, Apáczai Csere János, Gyöngyösi István, Szepesi Csombor Márton művei
a század negyvenes éveiben jelentek meg. 1635-ben felépül a nagyszombati jezsuita egyetem, és
Kismartonban az Esterházy-kastély
1764-1766 között. A stílus térhódítását templomok, kastélyok, kisebb paloták
egész sora jellemzi. A magyar barokk irodalom legjelentősebb, világszínvonalon
alkotó költője és írója Zrínyi Miklós
és Pázmány Péter.
Zrínyi Miklós a barokk
főúri irodalom kiemelkedő alakja, nemcsak költőként volt jelentős, hadvezéri tehetsége és politikai
éleslátása történelmének legnagyobb személyiségei közé emelik. Emberségéről,
jellemszilárdságáról már kortársai is elragadtatással nyilatkoztak.
„…
akkor magyar virtusos és híres ember hozzá hasonló nem volt” – írta róla
emlékirataiban a halálánál is jelen lévő Bethlen Miklós.
Közismert
volt rendkívüli műveltsége, hat nyelven beszélt, s még többen olvasott, s egész életében figyelemmel
kísérte az európai szellemi élet minden jelenségét, udvara a barokk főnemesi
kultúra egyik kiemelkedő központja volt. Kortársai tisztelték fényes
udvartartását, a díszkertet, híres könyvtárát és mindezt a török határterület
közvetlen közelében, Csáktornyán tudta megvalósítani.
Zrínyi
irodalmi munkásságát meghatározta a történelmi háttér: a három részre szakadt
Magyarország. Az 1608-as törvényekkel kialakult egy egység a Habsburg-dinasztia
és a magyar rendek között, később ez az egység összeomlott. A Habsburg
abszolutizmus erőszakos eszközökkel igyekezett visszaállítani a katolikus
vallás egyeduralmát, és központosítani a birodalmat.
Forrás:
Herman Anna: Kötelező olvasmányok elemzése 1. – Az ókor, a reneszánsz és a
barokk irodalmából – Puedlo Kiadó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése