2014. okt. 25.

Simon István: Lánynézőben öcsémmel


Laci öcsém nősülni készül -
s bár tudom még a jó szokást,
ő beszél mégis rá, hogy végül
nézzem meg a menyasszonyát.
Fölkészültünk az útra négyen.
Van pokróc s forró tégla is.
Ringatódzunk a két ülésen,
anyánk, öcsém, én s a kocsis.

Szitál a hó - nyomunk is elvész.
Falun, hegyen kocogunk át.
Köszön s viszi vállán az erdész
a duplacsövű nagy puskát.
Fönt várromok, lent fagyos berkek,
betyár-síron havas a rög.
Felénk int ős tornyával Egregy,
messzebbre Hévíz gőzölög.

Ballag a ló, a postaútnál
öregebb, megáll százszor is.
A gyeplő hulló hó közt úszkál,
de rápipál a víg kocsis.
Kiszámíthatatlanok látom
a nősülés szép útjai.
Leng a kék pára fagyos szánkon,
s mindennek az oka - Laci.

Így utazunk két-három órát,
s végre megállunk: itt a cél.
Kis veranda előtt a rózsák
tar ágain játszik a szél.
Fut a ház népe. Anyánk száll le
elsőnek s hull a csók, a szó.
(Akár egy modern Rosinante,
hátra néz erre már a ló.)

Beszél a kedves sógorasszony:
"Úgy várta már a lányom is.
Kifogni gyorsan... mindent hagyjon,
kívül az idő oly komisz."
Lépcsőn anyánk a havat verve
nagykendőjét bogozza ki.
"Rossz volt az út?" - Nevetünk, s persze
mindennek az oka - Laci.

Szalad végül leendő ángyom,
szemérmes, szép kinyílt virág.
Két karjával boldog anyánkon
pirulva gyengén hajlik át.
Öcsémre néz, eláll a szó is,
két szeme mint a tűz ragyog,
dolgos kezén mosogatóvíz
csöppjei égő csillagok.

Nézem irigyen s mintha látnám,
öcsémben mi a gondolat:
"Hát ide figyelj kedves bátyám,
látod, hogy lepipáltalak."
Forgat az öröm, mint szétáradt
folyót a szél, tavaszi...
Ha gyorsan követném példádat,
te leszel az oka - Laci.

Forrás: A magyar költészet gyöngyszemei - Mai magyar költészet 299-301. old., Ifjúsági Könyvkiadó

1 megjegyzés:

  1. Még mindig nagyon szép! Talán 60 éve tanultam, nagyját még most is tudom,(pár hibával)! Valószínű újra megtanulóm!

    VálaszTörlés