A spanyol művészet világirodalmi jelentőségű barokk drámaszerzője, még
ha ez a ma már szinte senkitől nem vitatott rang nem is jár együtt a színpad
világában is érvényre jutó tartós hatással. Ősei előkelő spanyol nemesurak
voltak. Iskoláit szülővárosa, Madrid jezsuita kollégiumában, majd Salamanca egyetemén
végezte. Előbb katonai pályára lépett; tiszti rangban külföldi – talán
flandriai és itáliai – hadjáratokban vett részt, harcolt francia seregek és
katalán felkelők ellen, mindig feltétlen hűséggel királya oldalán. Közben
szentté avatások alkalmából megrendezett költői versenyeken szerepelt
drámáival, méghozzá sikeresen. Udvari költő lett, s 1636-ban érdemeinek
elismeréséül IV. Fülöp király a Santiago-rend lovagjává ütötte. 1651-ben pappá
szentelték, s élete végéig a király tiszteletbeli káplánja címet viselte.
Lope de Vega halálától, a harmincas évek közepétől ő volt a
legünnepeltebb spanyol drámaíró, az udvar mozgalmas színházi életének
irányítója. Legalább 200 világi és vallásos színjátékot írt; a királyi hatalom
hanyatlása és az udvari kultúra ezzel egyidejű nagy felvirágzása, az
„aranyszázad” idején egyszerre volt udvari ember és a legnépszerűbb színműíró.
Életműve tengelyében több mint 120 világi comedia (köztük egy sor
kalandos cselekményű „köpenyes-kardos” dráma, „capa y espada”-comedia) és mintegy
80 egyházi-vallásos színjáték („auto sacramental”, misztériumjátékszerű, a
katolikus ellenreformáció szellemében fogant „szent cselekény”) áll. Visszatérő
témái a vallásos hitvilág válsága és megszilárdulása, a rendi és lovagi
becsület megsértése és konfliktusok legyőzésén át vezető helyreállítása.
Formavilágára jellemző a közönség látványigényének kielégítése, az operaszerű
pátosz a cselekményszövésben, a színpadias dikció. A teatralitás azonban itt
nem csupán külsőséges dramaturgiai fogás, hanem egyszersmind mély világnézeti
meggyőződés is. Az 1635-ben írt A
nagy világszínház bizonyos értelemben
a calderóni drámafelfogás lényegét tárja fel: minden e világi emberi cselekvés
csak szerepjáték a nagy világdrámában, abban az élet-színjátékban, amelynek
szerzője-költője maga az Isten.
Ebben a félig teológiai, félig esztétikai keretben érthető meg az
életmű csúcsának tekintett, négyes trocheusokban írt Az élet álom (1635;
magyarra legutóbb Jékely Zoltán fordította 1967-ben) szimbolikus jelentése.
Eszerint az emberi élet önmagában értelmezhetetlen, feloldhatatlan talány. Az
ember sohasem tudhatja pontosan, hogy mi valóság és mi megtévesztő káprázat.
Ennek a felismerése teremti meg a drámai hős jellemfejlődésének lehetőségét is;
így válik a „természetes” emberből küldetésének tudatára, igazi emberségére
ébredt bölcs. A szimbolikus jellegű költői tandráma egyébként az egész Európát
bejárt Barlám és Jozafát-legendának a spanyol barokk színpadon is kedvelt motívumait
költi át.
**
AZ ÉLET ÁLOM
Szereplők:
BASILIO, király
SEGISMUNDO, herceg
CLOTALDO, aggastyán
ESTRELLA, hercegnő
ASTOLFO, herceg
ROSAURA, hölgy
CLARIN, apród
I. FELVONÁS
Kietlen hegyvidék, alkonyóra. A
sziklapárkányok között két eltévedt lovas ereszkedik alá: a férfiruhába
öltözött Rosaura és ijedős apródja, Clarin. Váratlanul durva kövekből összerótt
toronyféle bukkan elébük. Talán e bagolyvár oltalmat nyújt éjszakára? a
közelebb merészkedőket lánccsörgés, jajongás riasztja vissza. Megjelenik a
torony lakója, az állatbőrbe öltözött, bilincsbe vert Segismundo. Megrendítően
panaszolja balsorsát: születése óta gyötrődik e rabságban. „Mily törvény,
ítélet, ok, / Utamban mily átok állhat,
/ Hogy nekem még az se járhat / Kiváltságul, ami itt / Istentől
megadatik / Halnak, vadnak és madárnak?” Észrevéve Rosaurát, megragadja, hogy
megölje, amiért kihallgatta keserveit. Könyörgő és főleg részvétteljes szavai
hallatára mégis elengedi a hölgyet.
Clotaldo, az őrzésre rendelt agg
jön; pisztollyal, álarcos katonákkal kényszeríti vissza a falak közé
Segismundót. Foglyul ejti a két idegent is, akik a királyi parancs ellenére
átlépték e tiltott hely határát. Rosaura átadja kardját, de kéri, jól vigyázzon
rá. Titkos ereje van a fegyvernek, s ő azért jött Lengyelhonba, hogy
segítségével megszabaduljon egy becsületén esett folttól. Clotaldo számára
ismerős a kard: egykoron ő adta szeretetet hölgyének. Lehetséges, hogy az ifjú
becsületkereső saját gyermeke? Szerelmi emlék és királyhűség harcol benne,
végül úgy dönt: a foglyokat – tiszte szerint – átadja az uralkodónak, de olyan
pillanatban, amikor az kegyosztó hangulatban van.
A királyi kastélyba egyfelől
Astolfo érkezik katonák kíséretében, másfelől Estrella az udvarhölgyeivel. Mint
legközelebbi rokonok, mindketten igényt tartanak Basilio trónjára, aki utód
nélkül maradt. A király szeretné, ha békés egyezséget kötnének, s ennek
érdekében Astolfo készen áll Estrellát szíve és a trón uralkodónőjévé tenni.
Estrella nem hisz szavainak: az udvarlásnak ellentmond a herceg keblén hordott
női arckép…
Basilio jelenik meg kísérete élén.
A hódolattal elébe térdelőknek felfedi titkát: bizony, van gyermeke, csakhogy
miféle utód lesz abból? Születését baljós előjelek kísérték: földrengés,
napfogyatkozás. Édesanyja belehalt a szülésbe. A király – maga is híres
csillagjós – úgy értelmezte e csodákat, hogy a gyermekből véreskezű, zsarnoki
uralkodó válik, aki miatt pártokra szakad majd a lengyel birodalom. Ezért
próbált meg szembeszegülni a sorssal, ezért híreszteltette el, hogy a herceg
halva született, s ezért neveltette egy távoli toronyban hű alattvalójával,
Clotaldóval, s oktatta némi tudományra s főleg a keresztény törvényekre. Holnap
jön el a nagy próba napja: a király a trónra akarja emelni Segismundót, anélkül
természetesen, hogy származása titkát elárulná neki. Bárcsak megcáfolná a jóslatot
mind igazságos fejedelem! Ám ha bűnös módon l hatalmával, visszakerül
börtönébe, s akkor Astolfo és Estrella kerülhetnek a trónra, természetesen a házasság
szent kötelékével egybefűzve. Mindenki dicséri az uralkodó bölcsességét, s a
próba sikere esetén elismerik Segismundót királyuknak.
Mielőtt Basilio is elvonulna,
Clotaldo érkezik foglyaival. A király megkegyelmez nekik, hiszen nincs többé
titka, maga fedte fel éppen az imént. Clotaldót újabb gondok gyötrik: most
döbben rá, hogy az álruhás fogoly leány, és aki becsületében megbántotta, az a
felséges király unokaöccse, Astolfo. Mit tehet ilyenkor egy becsületére kényes,
ám föltétlenül tekintélytisztelő vazallus? Várja az égi útmutatást.
II. FELVONÁS
Az álomitallal elkábított
Segismundót a palotába hozták. Zeneszóra ébred, szolgák veszik körül.
Megjelenik Clotaldo is: a király utasítása szerint neki kellene
felvilágosítania Segismundót megváltozott helyzetéről. Csakhogy a fiú első
indulata a gyűlölet: ha ő valóban trónörökös, akkor az őt toronyban rejtegető
rabtartója felségáruló! Pusztuljon a szeme elől! Hogy királyi parancsot
teljesített? Nos: „… ha a törvény gaz, hamis, / Ne engedj királynak is!”
Astolfo érkezik; a herceget mint
Lengyelország Isten küldötte megmentőjét üdvözli. Segismundo csöppet sem
rokonszenvezik a hízelgő szavú, valójában nyegle és nagyképű rokonnal. Annál
inkább elbűvölve tekint Estrella hercegnőre. Szépségétől megittasulva kezet
akar csókolni neki. Egy szolga közbeveti magát, meggátolandó ekkora
illetlenséget. Csakhogy vesztére: Segismundo dühödten fölkapja, s rövid úton a
tengerbe dobja a várfokról. Ezek után érkezik Basilio. Elbúsul a hallottakon,
mégis kész lenne fiát karjai közé szorítani, de Segismundo nem kér az atyai
szeretetből. Miért üldözte el maga mellől? Miért neveltette elzárva, int
veszett vadállatot? Ha valóban az atyja, akkor a pompa és hatalom a természet
jogán jár neki, nem alamizsnaként! Basilio szerénységre inti fiát: nem
tudhatja, mi az álom és mi a való. Segismundo keserűen válaszol: most már
legalább azt tudja, kicsoda: „ember s állat keveréke”.
Újabb toronybeli ismerős érkezik:
Rosaura. Estrella udvarhölgyeként, női ruhába öltözötten nemcsak rokonszenvet,
vad érzéki vágyakat kelt Segismundóban. Újabb kényúri parancs: senki ne merjen
a terembe lépni, ahová Rosaurával bezárkózni készül. A leány kiáltására
Clotaldo mégis berohan, majd a könyörgő agghoz Astolfo társul; ő kardot ránt a
hölgy védelmében. A párbajnak a király érkezése vet véget. Ősz hajára
hivatkozva kér tiszteletet, Segismundo azonban kiábrándítja: szíve szerint
porba taposná az ősz fürtöket. Csak bosszúra vágyik, szörnyű neveltetését nem
tudja megbocsátani.
A kísérlet balul sikerült.
Segismundót újból elbódítják, és visszaviszik a toronyba. Ébredését titkon a
király is meglesi: némi vigasztalására szolgál, hogy hagymázas állapotából,
amelyben egyre csak bosszút követelt, a herceg tisztuló fejjel ébred, s
megfékezi vad indulatait, hiszen az élet csak „látszat, árnyék, kábulat, /
Legfőbb jói: semmiségek.”
III. FELVONÁS
A tornyon kívül dobok, kürtök
hangja, emberek lármája. Katonák törnek be, Segismundót keresik. A nép úgy
döntött, nem tűr más királyt, csak őt, a lengyel haza szülöttét. Ím, eljöttek a
száműzöttért, segítenek visszaszerezni koronáját és kormánypálcáját. Segismundo
csodálkozva hallja, hogy megint pompáról, hatalomról kell álmodnia. Cselvetést
gyanít, hiszen már tudja: „A világ egy álom álma.” Csak amikor a katonák a
szeme elé tárják a hegyormon közeledő, előtte hódoló sereget, akkor dönti el:
atyja elé járul éls újból álmodik, persze csak óvatosan, nehogy csalódnia
kelljen ébredéskor. Clotaldo térdel elé, az életéért könyörög. Segismundo
kegyesen fölemeli: végül is nevelője volt az agg. Még annak sem állja útját,
hogy az öreg visszatérjen a király seregébe, s ott szolgáljon, meggyőződése
szerint.
Basilio megtudja, hogy a
fellázadt nép kiszabadította a herceget. Lám, elvesztője lett az óvatosság,
éppen miatta pusztul el az ország! Lóra száll, hogy maga számoljon le fiával.
Astolfo, Estrella és Clotaldo elkísérik a harcba. Rosaura úgy dönt, átáll
Segismundo táborába, tőle kéri becsülete védelmét Astolfóval szemben, aki
házasságot ígért neki, majd hűtlenül elhagyta.
Hamarosan véget ér a csata.
Segismundo győzött. A halálra sebzett Clarin utolsó szavaival arra
figyelmezteti a királyt, hogy végzetét senki el nem kerülheti. A legyőzött
uralkodó e szavak hallatán felismeri, hogy a magasabb erőkkel szemben minden
igyekezet hiábavaló; most már csak jó halálért könyörög az éghez. Térdre hull
fia előtt: ha akarja, taposson ősz hajára, rangjára, tisztességére, töltse be
az Úr rendelését és a Végzetet! Ám fia fölemeli a földről, s bűnbánattal telve
maga borul az atyai lábak elé. Segismundo nemcsak hős, de nemes lelkű győztes,
s önmaga fölött aratja az igazi győzelmet. Lemond Rosauráról, Astolfóra bízza a
hölgy jó hírének visszaadását. Ő maga Estrellával tart kézfogót, a hercegnő
őszinte örömére. Clotaldót, a példás hűségű szolgát is megjutalmazzák.
Csak a katonákat éri csalódás,
akik zsoldjukat kérik: mint árulókat záratja őket a boldogtalan emlékű toronyba
az új király. Csodálkoznak talán? Az ő tanítója egy álom volt, amely azt
mutatta, minden boldogság tünékeny, s az ember sosem tudhatja, mire ébred.
KARKOVÁNY JUDIT
(Forrás: 77 híres
dráma – Móra Könyvkiadó 1994., 85-90. old.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése