Bertolt Brecht (1898-1956): A kaukázusi krétakör

Forrás: http://maddogblues-jackpersons.blogspot.hu/2011/11/bertolt-brecht-on-theatre.html

Volt idő, amikor úgy tartották, kopernikuszi fordulatot hozott a dramaturgiába, és a körötte forgó vitáktól volt hangos a színházak világa. Mára elcsendesült a felmagasztalás meg a kiátkozás zaja, ám ha számba vesszük, miben és hogyan változott a színházművészet e században, a változásokban föllelhetjük Bertolt Brecht szellemujjának lenyomatát.

Költő volt, drámaesztéta és rendező, de mindenekelőtt drámaíró. Nyughatatlan szellem, aki nem tudta elfogadni a megszokottat. Az augsburgi gyárigazgató fia hamar kitört a keménygalléros polgárok világából, hogy aztán az individualista lázadás egy rövid korszaka után élete végéig – mint az európai értelmiség megannyi kiválósága – ő is foglya maradjon a szociálisan igazságos, kollektivista társadalom eszméjének. E lázadó korszak emléke négy színmű; a fogadásból négy nap alatt megírt Baál (1918), a Dobszó az éjszakában (1923), A városok sűrűjében (1924) és az Egy fő az egy fő (1926) első változata.

A lírikusként induló fiatal Brecht egy augsburgi lap színikritikusaként került közel a színpad világához. 1923-ban Münchenben, ahol 1917-től az egy évvel később kezdődő frontszolgálatáig orvosi tanulmányokat folytatott, a Kamaraszínház dramaturgja lett. Már ekkor éles vitában állt a valóság maradéktalan illúziójának felkeltésére s ennek nézői elfogadtatására törekvő dramaturgiával és színjátszással. Olyan színházról álmodott, ahol dohányozni lehet, mert így a néző megőrizheti a színpadi folyamatokkal szembeni kritikus, szenvtelenül szemlélődő magatartását. A stadionokat ajánlotta mintául a színházaknak, ahol a néző tudja, hogy jól trenírozott emberek csillogtatják az ő szórakoztatására különleges képességeiket. A Kleist-díjas Dobszó az éjszakában bemutatóján egy felirat fogadta a nézőt a mű zárómondatával: „Ne guvasszátok a szemeteket olyan romantikusan!” Az ilyen és az ehhez hasonló effektusok – Brecht ezeket nevezte elidegenítő effektusoknak – ettől kezdve sajátjai maradnak drámáinak.

Münchenből Berlinbe, a Deutsches Theaterhez vezet az útja. Két nagy újító rendező, Max Reinhardt és Erwin Piscator mellett dramaturgoskodik, s az utóbbival közösen – részben a vele való vitában – dolgozza ki az ún. epikus színház elméletét. Egy kétszáz éves angol darab (J. Gay: The Beggar’s Opera) átdolgozásával bizonyítja is az elmélet megvalósíthatóságát – és Kurt Weill zenéjével világsikert arat a Koldusopera (1928). Ezt követően fölerősödik műveiben a didaktikus elem, a baloldali, sőt szélsőbaloldali politikai agitáció. 1933-ban emigrációba kényszerül. Prága, Bécs, Zürich, Párizs, London az útja. Hosszabb időt tölt Dániában, Svédországban és Finnországban. Számos verseskötet, antifasiszta színművek (pl. Rettegés és ínség a Harmadik Birodalomban, 1925) és négy remekmű, a Galilei élete (1939), a Kurázsi mama és gyermekei (1939), A szecsuáni jólélek (1939), A kaukázusi krétakör (1945) jelzi, hogy az emigráció viszonyai közt is megőrizte hatalmas alkotókedvét.

Ezek a nagy drámák is a társadalmi igazságosság melletti mély elkötelezettségről vallanak, s tükrözik azt a rendíthetetlen meggyőződést, hogy a színháznak rá kell ébresztenie közönségét a világ megváltoztathatatlanságára, föl kell keltenie tettvágyát a változás érdekében.

A szecsuáni jó emberről szóló parabola azt példázza, kevés a szándék a jóra, hiszen az visszájára fordul mindenütt, „ahol embert ember kizsákmányol.” Ám „mert kell jó végnek lenni, kell, muszáj”, a nézőnek kell megtalálnia a megoldást, a viszonyok megváltoztatását. A darabot 1943-ban mutatták be először. Magyarra 1957-ben Nemes Nagy Ágnes ültette át. Első hazai bemutatója 1957-ben volt a Katona József Színházban, Jó embert keresünk címen.

A kaukázusi krétakör formáját tekintve ugyancsak példázat, ám nem valódi parabola, mert a tétel, amit demonstrálni hivatott („Hogy minden azoké legyen itt, akik bánni tudnak véle, / A gyermek az anyaszívűeké, hogy fölnevelődjön, / … S a völgy azoké, akik öntözik, hogy gyümölcsöt teremjen”), már az előjátékban megvalósul. Ez az egyetlen a világról komor képet fölrajzoló Brecht-drámák sorában, amelyben maga a színpadi történés – és nem csupán az író didaktikus szándéka – optimizmust sugall. Mintha – Brecht hite szerint – a plebejus igazság racionális világrendje immár megvalósulóban lenne, mintha a mindenkor „rettenetes kísértés a jóra” már nem sodorná csapdahelyzetbe az embert. Talán nem véletlen, hogy éppen ez az a dráma, amelynek plebejus bölcsességet megtestesítő, szertelen és szabad figurájában, Acdak bíróban a kortársak Brecht írói önarcképét vélhették fölfedezni. A kaukázusi krétakör magyar fordítása Garai Gábor munkája. A Madách Színház mutatta be Psota Irénnel a főszerepben 1961-ben.

Brecht az emigráció utolsó, hosszabb állomását, az Egyesült Államokat 1947-ben hagyta el. Osztrák állampolgárként az NDK meghívására Berlinben telepedett le, ahol 1949-ben feleségével, a kitűnő színésznővel, Helena Weigellel megalapították a Berliner Ensemble-t. Bár energiáit élete végéig elsősorban a gyakorlati színházi munkának szentelte, írt még néhány drámát is, és lírája sem hallgatott el egészen.

**

A KAUKÁZUSI KRÉTAKÖR

Személyek:

ARKADI CSEIDZE, az énekes

KOLHOZPARASZTOK

GEORGI ABASVILI, a kormányzó

NATELA, a felesége

MICHEIL, az örökös

ARSZEN KACBEKI, a hájas herceg

SZIMON CSACSAVA, a katona

GRUSE VACSNADZE, a konyhalány

A SZAKÁCSNÉ

VÉRTES LOVASOK

LAURENTI VACSNADZE, Gruse fivére

ANIKO, a felesége

PARASZTASSZONY, átmenetileg Gruse anyósa

JUSZUF, a fia

ACDAK, községi írnok

SAUVA, rendőr

a NAGYHERCEG mint menekült

1. ELŐJÁTÉK

Két kaukázusi kolhoz tagjai, a kecsketenyésztők és a gyümölcstermelők egy völgy jövőjéről vitáznak a második világháború után. A kecsketenyésztők az öntözőmű tereit látva végül is átengedik korábbi legelőiket a gyümölcstermesztőknek. A megegyezés örömére Arkadi, az énekes a kolhoz tagjaival egy régi mondát elevenít meg, amely hasonló ügyről szól. (Az énekes meséli a történetet, s a fontos részek megjelennek a színpadon.)

2. AZ ELŐKELŐ GYERMEK

Georgi Abasvili kormányzó húsvét reggelén családjával a templomba indul. Útközben a hájas herceg, Arszen Kacbeki üdvözli őket, s a perzsa háború balsikeréről mond néhány gúnyos szót. Amíg tart az istentisztelet, a palota udvarán Gruse Vacsnadze, a szolgáló és Szimon Csacsava, a katona évődik egymással. Mire a kormányzó visszatér, a Kacbeki vezette fegyveresek megszállják a palotát, a kormányzót a nagyherceg hatalmát megdöntő lázadó hercegek parancsára foglyul ejtik és rövidesen ki is végzik. Az udvaroncok menekülnek, a cselédség ide-oda futkos. Óriási a fejetlenség. Szimon Grusét keresi. Natela asszonyt, a kormányzó feleségét kell majd kísérnie. Gruse a bátyjához készül, fel a hegyekbe. Megfogadják, hűséggel várnak egymásra. A kormányzóné inkább drága ruháival törődik, mint Michaillel, a fiával. Egy csomagért szalasztja a dajkát, aki a gyereket Gruse kezébe adja. A városban már kitört a zavargás, a harc egyre közeledik a palotához. A kormányzóné a gyermekéről is megfeledkezve elmenekül.

Néhány szolgáló figyelmezteti Grusét, a gyermek az örökös, a lázadók keresni fogják, ígyx rá is nagy veszély leselkedik, szabaduljon hát meg tőle. Rövidesen meg is érkezik a hájas herceg a vértesekkel, s Gruse hallja, amint parancsot ad, keressék a gyereket egész Grúziában.

3. BUJDOSÁS AZ ÉSZAKI HEGYVIDÉKEN

Menekült a gyermekkel Gruse, vitte a nagy hegyek felé. Ha tejet kért a fiúnak, a parasztok bevágták orra előtt az ajtót, de félheti bérét is odaadta, hogy ennivalót szerezzen neki. Felkéredzkedik néhány előkelő menekült kocsijára, de lelepleződik, hogy kicsoda, s az előkelőségek gyerekestül kidobják. A menekülő lány nyomában ott haladnak Kacbeki herceg vértesei, a durva, hetvenkedő őrvezető és Fafej, a közlegény. Gruse nem tud már gondoskodni a gyerekről, nincs tej, nincs fedél a fejünk fölött. Egy parasztház előtt elhatározza, a küszöbre teszi a fiút. Vértesekbe ütközik, akik a gyereket követelik tőle. Visszarohan a parasztházba, s könyörög az asszonynak, rejtse el a fiúcskát, de az asszony gyáván rávall a lányra. Gruse végső kétségbeesésében egy nagy fával fejbe vágja a gyerek fölé hajló őrvezetőt. A menekülőt egy gleccserhídhoz viszi útja. A híd kötele szakadt. A vértesek már a nyomában vannak. Istenkísértés a hídra lépni, Gruse mégis átviszi a gyereket, s megmenekül üldözőitől.

4. AZ ÉSZAKI HEGYVIDÉKEN

Hét nap vándorolt még Gruse, amíg betegen Laurenti Vacsnadzéhoz, a bátyjához ért. A sógornő, Aniko, aki gazdag lány volt, s most is ő viseli a süveget a családban, gyanakodva fogadja férje gyermekkel érkezett húgát. A fivér azonban, bár kelletlenül, befogadja őket. Gruse és a gyerek meghúzzák magukat a házban. Tavasszal Laurenti kieszeli, s apénzt is előteremti hozzá, hogy húga férjhez menjen egy hegyen túli özvegyasszony fiához, aki úgyis a halálán van. Így Gruse szabad lesz, mire Szimon visszatér, és nem is marad szégyenben a gyerek miatt. Megtörténik a furcsa esküvő. A halotti torra gyűltektől lett a násznép. Ám míg folyt az eszem-iszom, megjött a hír, hogy véget ért a perzsa háború, s erre a harcok kitörése óta nagybeteg Juszuf – most már ifjú férj – hirtelen leszállt halálos ágyáról. Hogy a háborúnak vége, Szimon is visszatérhet, de Gruse már nem szabad. Hiába veszi semmibe férjét, csapdába esett.

Ahogy telt s fogyott a hold, a gyermek is fölcseperedett. Míg anyja – mert hisz Gruse anyja helyett anyja volt – a patakban ruhát mosott, ő a nagyobb fiúkkal hercegest és lefejezősdit játszott. És akkor a túlparton megjelent Szimon. Gruse őszintén bizonygatja, hogy bár bajban van, de megtartotta szavát, Szimon meglátja Micheilt, és szó nélkül elmegy. Vértesek érkeznek pecsétes írással, amelyben az áll, hogy Micheil Abasvili kormányzó gyermeke, és elviszik Grusétól.

5. A BÍRÓ TÖRTÉNETE

Azon a húsvétvasárnapon, amikor megdőlt a nagyherceg uralma, és a kormányzó fejével adózott, Acdak, a részeg községi írnok egy menekültet lelt a ligetben, és a kunyhójába fogadta egy éjszakára. Megtanította szegény ember módra enni, s amikor Sauva, a rendőr bekopogott az ajtaján – mert Acdak megszegte a neki tett ígéretét, és újra nyulat fogott -, akkor sem adta fel a menekülőt. Amikor megtudta, hogy a nagyherceget rejtegette, szégyenében bevádolta magát. Megparancsolta Sauvának, kötözze meg, és vezesse a törvényszékre, hogy ítélkezzenek fölötte.

A bíróság udvarán vértesek tanyáznak, akik furcsálkodva hallgatják Acdak rebellis beszédét. Értésére adják, hogy csak most végeztek a fellázadt szőnyegszövők összeaprításával, elbánhatnak éppen vele is. Kacbeki herceg jön az unokaöccsével. A délelőtt fölakasztott főbíró helyett új főbíró kell a törvényszék élére. A hájas herceg az unokaöccsét ajánlja. Ám a vértesek érzik, hogy az új hatalom rájuk szorul, ezért van bátorságuk, hogy kipróbálják a jelöltet. Acdak játssza a perbe fogott nagyherceget, s vádlottként Kacbeki és a fellázadt hercegek fejére olvassa minden vétküket. A vértesek őt teszik meg bírónak. Acdak élt is bírói hatalmával. Minden tárgyalás előtt volt egy kurta kérdése: „Mit kapok?” Ám ítéletei mindig bölcsek voltak, a gazdagokkal és hatalmasokkal szemben a maga fajtája javára döntött, s Grúziában már-már az Igazság uralkodott.

6. A KRÉTAKÖR

A kormányzóné visszaköveteli gyermekét, ám Gruse is a magáénak vallja Micheilt. Tanúi is vannak: az egykori kormányzó szakácsnője és Szimon, aki, ha kell, megesküszik, hogy ő a gyerek apja, de közli a lánnyal, ez nem jelenti azt, hogy Grusét és őt a régi ígéret bármire is kötelezné. A tárgyalás csak nem akar elkezdődni Mindenki a bírót keresi. A vértesek megelégelték Acdak igazságát, s most é pp fel akarják akasztani, de az utolsó percben megérkezik a parancs, amely a nagyherceg megmentőjét, Acdakot mégiscsak bíróvá teszi. A kormányzóné két ügyvéddel vonul fel, s szavaiból világossá válik, elsősorban azért ragaszkodik Micheilhez, mert a fiú a hatalmas Abasvili-vagyon örököse, s a gyermek nélkül ő sem juthat hozzá az örökséghez.

Végre a „Mit kapok?” kérdéssel elkezdődik a tárgyalás. A kormányzóné ügyvédei fizetnek és fellélegeznek Gruse egyre inkább méregbe gurul Acdak fura kérdéseitől, úgyhogy a bíróság megsértéséért büntetést fizet. A kormányzóné és ügyvédei már tarsolyukban érzik az ítéletet. Ám Acdak kis időre elhalasztja a döntést, és egy vénséges vén házaspár válóperének tárgyalásába kezd, de mert nincs komoly okuk a válásra, visszatér a gyerek ügyére. Gruse akkor is ragaszkodik Micheilhez, amikor Acdak figyelmezteti rá, hogy a fiú gazdag és hatalmas lehetne, ha a kormányzónénak ítélné. Erre a bíró kört rajzoltat Sauvával, a gyereket a közepébe állítják, s a kélt asszonyt a kör szélére küldik. Azé a gyerek, aki magához húzza a körből. Gruse elengedi a fiút, így a kormányzóné magához húzza. Gruse könyörgőre fogja, legalább addig tarthassa meg a fiút, amíg néhány szót megtanul. Acdak még egy próbát rendel. Gruse most is elengedi a fiút, és kétségbeesetten felkeiált: „Az én nevelésem! Kettészakítsam?”

Acdak kimondja a döntést: a gyerek Gruséé. Az Abasvili-vagyon a városra s

záll. Csináljanak belőle kertet a gyerekeknek, és nevezzék el Acdak kertjének. Aztán sebtében megírja az ítéletet a másik ügyben, ám nem az öreg házaspárt, hanem Grusét és Juszufot választja el egymástól.

Azzal Acdak a bírói talárt levetette, mert hősködni nem szeretett. Mindenkit meghívott a rétre egy táncmulatságra, s még aznap este eltűnt mindörökre.

STARK FERENC

(Forrás: 77 híres dráma – Móra Könyvkiadó 1994., 314-316., 322-325. old.)