Mihail Afanaszjevics Bulgakov (1891-1940): A Turbin család napjai

Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Mihail_Afanaszjevics_Bulgakov

Sztálin kedvence és áldozata. A Turbin család napjait állítólag tizenötször látta a generalisszimusz, igaz, hogy valószínűleg azért, mert a cári hadsereg egyenruháit szerette nézni. Nem kétséges azonban, hogy bár nem engedte külföldre távozni, nem hatott oda, hogy műveit kiadják, darabjait játsszák, fordítóként, dramaturgként viszont hagyta dolgozni. Bulgakov szemléletével, írói stílusával és tehetségével abban a korban pedig már az is kegynek számítható, hogy életben hagyták.

Művelt, melegszívű, érzékeny szellemű családból származott. Apja a Kijevi Hittudományi Főiskola professzora volt, maga orvosi diplomát szerzett 1916-ban, és előbb falun, majd egy járási kórházban dolgozott. A forradalom, a polgárháború eseményei vetették ki később Kijevből, így került a fehérektől megszállt Vlagyikavkazba, ahonnan első publikációi valók. Itt írta első darabjait is meg a forradalommal harcosan szemben álló újságcikkeket.

1921-től Moszkvában élt, szatirikus írásokat készített a Gudok című lap számára, majd az 1925-ben megjelent Fehér gárda című regénye hirtelen közismertté tette. Ennek a műnek lett azután színpadi változata A Turbin család napjai (nálunk 1964-ben Fehér karácsony címmel játszották), amely 1926-tól éveken át telt házakkal ment a Művész Színházban. 1930-ban azután, amikor az üldöztetések és mellőztetések miatt levelet írt Sztálinnak, ugyanitt lett segédrendező. Innen meríti témáját Színházi regénye.

Részint szatirikusan ábrázolta a szovjet viszonyokat, például a Kutyaszív című regényében vagy olyan elbeszélésekben, mint a Végzetes tojások, részint mélyen, belülről, átélve rajzolta meg a fehér tiszti gárda felbomlását, megannyi tisztességes, értelmes ember erkölcsi és fizikai pusztulását, a cári rendszer, a cári hadsereg összeomlását (A Turbin család napjain kívül igen hatásosan a Menekülés című darabjában is); részint a Mester és Margarita című regényében filozófiai szinten is összefoglalta korának legfontosabb és legszörnyűbb tapasztalatait éppúgy, mint az emberi életlehetőség, erkölcsi tartás misztikus foglalatát.

A harmincas évek folyamán végig izgatta a művész és a hatalom, a művész és az önkény viszonya. Erről szól Puskin utolsó napjai című darabja, valamint Moliére-ről szóló regénye és drámája.

Munkáinak jelentős része életében nem jelent meg, nem jutott nyilvánosság elé, csak a hatvanas években fedezték fel igazán jelentőségét, de ekkoriban sem adták ki minden írását. Még a nyolcvanas évek végére is maradt munkásságából felfedeznivaló.

**

A TURBIN CSALÁD NAPJAI

Főbb szereplők:

TURBIN ALEKSZEJ VASZILJEVICS, tüzér

TURBIN NYIKOLAJ (NYIKOLKA), az öccse

TALBERG JELENA VASZILJEVNA, nővérük

TALBERG VLAGYIMIR ROBERTOVICS, vezérkari ezredes, Jelena férje

MISLAJEVSZKIJ VIKTOR VIKTOROVICS, törzskapitány, tüzér

SERVINSZKIJ LEONYID JURJEVICS, főhadnagy, a hetman szárnysegédje

SZTUDZINSZKIJ ALEKSZANDR BRONYISZLAVOVICS, kapitány

LARIOSZIK, a zsitomiri unokaöcs, Ukrajna hetmanja

BOLBOTUN, az Első Petljurista Lovashadosztály parancsnoka

GALANYBA, petljurista százados, volt ulánuskapitány

I. FELVONÁS

Turbinék házában Nyikolka Petljuráról énekel, nővére a férjét várja haza. Előbb azonban Mislajevszkij érkezik meg, majd Larioszik Zsitomirból, akit nem vártak, mert nem kapták meg anyja táviratát. Megtudjuk, hogy a parasztok átszökdösnek Petljurához, a posta és a vasút nemigen működik, a fehérek hadseregében fejetlenség van. A végre megérkező Talberg, Jelena férje pedig arról számol be, hogy a németek cserben fogják hagyni a hetmant, s neki menekülnie kell. A szökést kiküldetésnek tüntetik fel, a feleségét nem viheti magával, noha féltékeny a hetman szárnysegédjére. Alekszej Turbin természetesen rájön a berlini kiküldetés céljára.

A következő jelenetben vacsorához van megterítve. Jelena a zongoránál ül, amikor megérkezik Servinszkij, a szárnysegéd, és udvarolni kezd az asszonynak. A vacsoránál természetesen sok vodka fogy, s a lassan lerészegedő tisztek elemzik a politikai helyzetet; részben érzik, hogy a helyzet menthetetlen, részben ábrándokat szőnek arról, hogy a cárt nem is ölték meg, hogy mit kellene, de főképp mit kellett volna tenni, hogy megmentsék Oroszországot. Alekszej Turbin szerint a hetmannak inkább a hadsereggel kellene foglalkoznia, mintsem az ukránosítással. Bár ő már tudja, hogy az igazi ellenfél nem Petljura lesz, hanem a bolsevikok: „Vagy mi ássuk meg a sírjukat, vagy – és ez a valószínűbb – ők ássák meg a miénket.” Mislajevszkij és Larioszik teljesen lerészegedik, a szárnysegéd pedig, amikor magukra maradnak, ismét Jelenát ostromolja, hogy legyen a felesége. A betámolygó Larioszik csókolózáson kapja őket.

II. FELVONÁS

A hetman dolgozószobájába érkezik a szárnysegéd, Servinszkij. A lakájtól tudja meg, hogy a telefonügyeletes adjutáns, Novozsilcev herceg egy félórája eltávozott. Apránként kiderül, hogy egyszerűen megszökött. Telefonon értesítést kap, hogy áttörtek a petljuristák, s ezt azonnal jelenti a megérkező hetmannak, akinek azonban az a fő gondja, hogy ukránul beszéljen, de Servinszkijnek ez nem megy. Azt is jelenti viszont, hogy az önkéntes hadsereg parancsnoka egész vezérkarával Németországba távozott. A hetman éppen a német vezérkarral akar telefonon beszélni, amikor megérkezik von Schratt és von Dust, akik közlik vele, hogy a német parancsnokság nem tud segíteni, mert Petljura erősebb, továbbá Ukrajna Petljurához pártolt. Segítséget ajánlanak viszont neki a szökéshez, s álöltözetben ki is csempészik a palotából. Servinszkij is szeretne velük menni, mégpedig Jelenával együtt, de ez lehetetlen, sőt a vezérkari vonaton sincs már hely. Egyébként azon szökik Novozsilcev, az adjutáns. Servinszkij telefonon értesíti Turbinékat, majd civil ruhát öltve menekül, de magával visz egy otthagyott arany cigarettatárcát.

A második jelenet az Első Ukrán Lovashadosztály törzsparancsnokságán játszódik, ahol Bolbotun intézkedik, miközben a távírász veszi, adja a híreket. Egy elfagyott lábú katonát dezertőrnek vélnek, egy csizmadiasegédtől elkobozzák a csizmákat. Kiderül, hogy a hertman két gyalogezrede Petljurával tárgyal az átállásról, majd parancs érkezik a támadásra.

III. FELVONÁS

A Sándor Cár Gimnázium előcsarnokában az átfagyott junkerek kezdik felaprítani az iskolapadokat, hogy befűtsenek, s közben arról beszélnek, hogy hamarosan szembenéznek Petljurával. Megérkezik azonban parancsnokuk, Alekszej Turbin, aki feloszlatja a hadosztályt, és megparancsolja, hogy a tisztek tépjék le rangjelzéseiket, mindenki rejtőzzék el az otthonában. A junkerek felháborodnak. Turbint le akarják tartóztatni, van, aki revolvert fog rá, árulónak nevezik. Ő azonban elmondja nekik, hogy nincs kit és mit védelmezniük, hogy a hetman és a hadseregparancsnok elmenekült, engedelmeskedniük sincs kinek. Amikor pedig azt javasolják, hogy együtt menjenek a Donhoz, Gyenyikinhez, Turbin azt feleli, ott sincs másképpen: „A nép nem velünk tart. Ellenünk van. Tehát vége mindennek.” Közben megérkeznek Petljura csapatai, a junkerek menekülnek. Turbin fedezni akarja őket, és meghal. Nyikolkának sikerül egérutat nyernie.

Turbinéknál közben Larioszik éppen a férfiak keresésére indulna, amikor megjön Servinszkij, majd Sztudzinszkij és Mislajevszkij, aki dühödten szidja a hetmant és a vezérkari söpredéket, de a másik két tiszt nem ért egyet ezzel a hangvétellel. Servinszkij elmeséli a hetman szökését, s azt mondja, hogy az búcsúzóul neki ajándékozta a tárcáját. A sebesülten érkező Nyikolkától értesülnek Alekszej haláláról.

IV. FELVONÁS

Két hónappal később, 1919 vízkereszt előestéjén Jelena és Larioszik a karácsonyfát szedik le. A fiú az asszony iránti szerelméről beszél, aki bevallja, hogy már regényre van valakivel. Ekkor érkezik meg Servinszkij, civilben, kiderül, hogy jönnek a vörösök, ő pedig szimpatizál a bolsevikokkal, s már megvolt az első operaénekesi fellépése is. Az asszony közben arra is rájön, hogy elcsente a hetman tárcáját, s egyébként is, „üres, mint egy dióhéj”. De mert nehéz egyedül, elfogadja a férfi ajánlatát. Nyikolka és Larioszik beszélgetéséből kiderül, hogy a fiú bizonyára nyomorék marad. Megérkezik Mislajevszkij és Sztudzinszkij, ők is a vörösök közeledtéről beszélnek. Ismét felmerül, hogy Gyenyikinhez kellene átmenni, Mislajevszkij azonban Alekszej Turbin szavaira emlékeztet, hogy megint tábornokok parancsnoksága alatt kellene harcolni, s hogy a bolsevikok után tódulnak a parasztok. Gyenyikinnel együtt is csak az emigráció vár rájuk, ő pedig inkább Oroszországban marad.

Servinszkij bejelenti, hogy Jelena elválik Talbergtől, és hozzámegy feleségül. Ekkor betoppan Talberg, akit előbb Jelena akar szép szóval felvilágosítani a helyzetről, de azután Mislajevszkijnek sikerül egy pofonnal távozásra bírnia, Larioszik meggyújtja a gyertyákat a karácsonyfán, Nyikolka gitározik és énekel. Mislajevszkij a Népbiztosok Tanácsára akar inni. Larioszik beszédet mond, amikor ágyúszó hallatszik. De nem a harc folytatódik, hanem díszlövés szól. Nyikolka szerint „egy új történelmi színmű nagy prológusa”. Sztudzinszkij azonban úgy véli: „Kinek prológus, kinek epilógus.”

ZAPPE LÁSZLÓ

(Forrás: 77 híres dráma – Móra Könyvkiadó 1994., 305-309. old.)