FRIEDRICH DÜRRENMATT (1921-1990): A fizikusok

Forrás: http://www.kiefer.de/auktion_artikel_details.aspx?KatNr=3690&Auktion=72

A paradoxonban a valóság tükröződik. Aki elutasítja a paradoxont, kiszolgáltatja magát a valóságnak. A dramaturgia elhiteti a nézővel, hogy kiszolgáltatja magát a valóságnak, de arra nem kényszerítheti, hogy helytálljon a valósággal szemben, vagy meg is változtassa.

Ezek a gondolatok abból a 21 pontból valók, amelyeket Dürrenmatt A fizikusok című drámájához fűzött. Egy világlátás és írói módszer summázatát adják e sorok, meg egy vitáét is, amelyet a reá – tagadott ám tagadhatatlan – hatást gyakorló mesterrel, Bertolt Brechttel folytatott az író. Azzal a Brechttel, aki aranybetűkkel íratott fel színháza falára egy Marx-idézetet, miszerint a gondolkodó embernek nem az a dolga, hogy a világot magyarázza, hanem hogy gyökeresen és végérvényesen megváltoztassa. De hol vagyunk már 1962-ben, a hidegháború és az atomkatasztrófa veszélyének a korában – ekkor keletkezett A fizikusok – a húszas évek végének megy a negyvenes évek közepének a világot megforgatni vágyó baloldali optimizmusától! A hősiesség üres pózzá vált, a hősök helyén jelentéktelen nyárspolgár csetlik-botlik esetlenül, nincs emelkedettség és tragédia, nincs végzet és sors és igazságszolgáltatás, csak véletlen van, csak baleset.

A Színházi problémák című tanulmányában írja Dürrenmatt: „… az események anélkül mennek végbe, hogy bárki felelős lenne értük egyénileg… Közös a bűnünk… inkább szerencsétlenek vagyunk, mint bűnösök. A komédia illik tehát hozzánk. Világunk éppúgy a groteszkbe vezetett el, mint az atombombához… az apokaliptikus vízió lett groteszkül reális.”

A moralista Dürrenmatt egész életműve ennek a világlátásnak a konzekvens megformálása drámában, epikában egyaránt. A berni és zürichi egyetemen filozófiát és teológiát tanult író első drámái (Meg vagyon írva, 1947; A vak, 1948) a középkori misztériumjátékok hangján szólalnak meg. A valódi dürrenmatti műfaj, a komédia első darabja A nagy Romulus (1949) amely az emberi cselekvés értelmetlenségét fogalmazza meg a morális válsággal küszködő világban. Legsikerültebb, egyben az írónak világsikert hozó darabja Az öreg hölgy látogatása (1956), a pénz romboló hatalmának „tragikus komédiája”. A pénz világának romantikus hevületű gyűlölete hatja át V. Fank. Egy magánbank operája (1960) című komédiáját.

A fizikusok c. kétrészes komédia Brecht Galileijének ellendarabja. Ez is, mint amaz, a tudós felelősségét feszegeti. Ám míg a tudós társadalmi felelősségvállalása Brechtnél erkölcsi posztulátum, Dürrenmattnál az erre való törekvés az egyént csapdába vezeti, s a véletlen – a tudósi felfedezés nyomán – egy őrült hatalmának szolgáltatja ki a világot. A fizikusokat Fáy Árpád (1962) és Ungvári Tamás (bemutatták a Vígszínházban, 1965) fordította magyarra.

A hatvanas években Dürrenmatt, aki félrehúzódva szinte egész életét egy svájci kisvárosban, Neuchatelben élte le, a világ talán leggyakrabban játszott színpadi szerzője volt. Valamennyi fontosabb műve – beleértve nagyszámú hangjátékának szövegét és a krimiformát sajátos világlátásának kifejezőjévé tevő epikai alkotásait is (Baleset 1956; Az ígéret, 1958) – magyarul is megjelent.

**

A FIZIKUSOK

Főbb személyek:

MATHILDE VON ZAHND, doktorkisasszony, ideggyógyász

MARTHA BOLL, főnővér

MONIKA STETTLER, ápolónő

UWE SIEVERS, főápoló

McARTHUR, MURILLO, ápolók

HERBERT GEORG BEUTLER, más néven Newton, páciens

ERNST HEINRICH ERNESTI, más néven Einstein, páciens

JOHANN WILHELM MÖBIUS, páciens

I. FELVONÁS

A „Les Cerisiers” idegszanatórium szalonjában vagyunk. Zahnd doktorkisasszony intézménye elhülyült arisztokratáknak, krónikus érelmeszesedésben szenvedő politikusoknak, gyengeelméjű milliomosoknak, tudathasadásos íróknak, mániás-depressziós nagyiparosoknak s más efféléknek ad otthont. Itt tölti napjait három fizikus is, akik sokáig mintabetegek voltak, mígnem egyikük – E. H. Ernesti, aki Einsteinnek képzeli magát – meg nem fojtott egy ápolónőt. Mivel az eset megismétlődött – vagyis H. G. Beutler, aki magát Newtonnak vallja, szintén megfojtott egy ápolónőt -, rendőrség szállta meg a házat R. Voss felügyelő vezényletével.

A doktorkisasszony nem akarja kiszolgáltatni betegét a felügyelőnek, emberbarátnak vallja magát, s nem tartja veszélyesebbnek pácienseit, mint például nagyapját, a tábornagyot. Mindenesetre megjegyzi, hogy mindkét betege radioaktív anyagokkal kísérletező atomfizikus, mindketten megőrültek, s ápolónőket fojtottak meg. Newton és Einstein együtt lakik egy harmadik fizikussal, J. W. Mobiusszal, aki azt képzeli, hogy Salamon király irányítja tetteit már 15 éve. A felügyelő kéri, tegyenek ezután férfi ápolókat a három őrült mellé.

Látogatóba jön Möbiusné három tizenéves fiával s Rose misszionáriussal, akihez – miután elvált Mobiustól – három hete férjhez ment. Azért jöttek, hogy mielőtt Marianára, a Csendes-óceán egy szigetére mennének, a fiúkat megismertessék apjukkal. Möbius szépen elbeszélget családjával, a gyerekeket kikérdezi terveikről. Amikor a legkisebb elmondja, fizikus szeretne lenni, a felhevült Möbius ezt határozottan megtiltja neki. Nem akarja, hogy fia is bolondokházába kerüljön, mert fizikus lett. A fiúk búcsúzóul zenélni akarnak apjuknak, de Möbius ettől még jobban felizgatja magát, s elátkozza a családot. Mikor elmennek, lecsillapszik, s elmondja, csak tettette az őrültet, mert így akarta – e tébolyult viselkedéssel – lezárni a múltat, elbúcsúzni családjától.

A felügyelő parancsára férfi ápolók jönnek a fizikusok mellé, ám Monika nővér, Möbius ápolónője nem akar megválni betegétől. Bevallja, szereti Möbiust, hiszi, hogy nem őrült, hiszi, hogy megjelenik neki Salamon király. Mellette akar maradni, sőt vele együtt el akarja hagyni a házat. Már kieszközölte a doktorkisasszony engedélyét, állást vállalt, s Möbiust is beprotezsálta régi tanárának. Möbius kéri Monikát, meneküljön tőle, felejtse el. Amikor erre a nővér nem hajlandó, Möbius letépi a függönyt, s megfojtja Monikát.

II. FELVONÁS

Ismét akcióba lép a rendőrség. A felügyelő most már nem akarja látni a tettest, átengedi a doktorkisasszonynak. Három hatalmas termetű ápoló jeleneik meg, mindhárom nehézsúlyú ökölvívóbajnok. Ezentúl ők a fizikusok őrei. Möbius azt állítja, Salamon király rendelte el szerelmének, Monikának a meggyilkolását. Kéri a felügyelőt, tartóztassa le, ám az kifejti, örül, hogy végre sutba dobhatja a törvényt: „Egyenesen élvezem. Ujjongani tudnék. Három gyilkost találtam, akiket nyugodt lélekkel kiengedhetek a markomból.”

Newtonnak nem tetszik a férfi ápolók megjelenése. Megvallja Möbiusnak, ki akar innen kerülni, ő nem őrült, nem is Newton, hanem A. J. Kilton, az analógiatan megalapítója, s csak azért záratta be ide magát az egyik nagyhatalom titkosszolgálatának a megbízásából, hogy megtudja Möbius őrültsége okát. Csak azért ölte meg a nővért, mert az rájött a titkára. Meg kell szöktetnie Möbiust, ha beigazolódik, hogy most is Möbius a jelenkor legzseniálisabb fizikusa. Megbízói kamatoztatni akarják tudását.

Belép Einstein, s mint egy másik titkosszolgálat megbízottja, J. Eislerként – az Eisler-effektus felfedezőjeként – mutatkozik be. Ő is azért ölte meg Irene nővért, mert az gyanút fogott. Célja azonos az ál-Newtonéval. Miután mindez napvilágra került, jóízűen nekilátnak az ebédnek. Ám a robusztus főápoló hasonszőrű polótársaival biztonságos rácsot tesz a terem s az ápoltak szobáinak ablakaira. Immár foglyok.

Mivel mindkélt ügynök magának, illetve saját megbízóinak akarja biztosítani Möbius zseniális felfedezéseit, párbajra készülnek. De megállítja őket Möbius szava: kéziratait – 15 év munkáját – megsemmisítette. Hogy az értelmes megoldást megtalálják, társaihoz fordul: „Mindhármunknak azonos cél lebeg a szeme előtt, csak a taktikánk különböző. A cél a fizika előrehaladása. Maga, Kilton, meg akarja őrizni a fizika szabadságát, és elvitatja tőle a felelősséget. Ezzel szemben maga, Eisler, a felelősség nevében a fizikát egy bizonyos ország hatalmi politikájának szolgálatára kötelezi.” Möbius azonban egyetlen katonai vagy politikai hatalomnak sem akarja kiszolgáltatni tudását. „Akkor már inkább a bolondokháza. Az legalább biztonságot ad, hogy nem használhatnak ki a politikusok” – mondja.

A fizikusok egyetlen lehetősége: kapituláció a valóság előtt, mert ez a valóság nem méltó hozzájuk. Möbius is csak azért ölte meg a nővért, hogy egy még szörnyűbb öldöklést megelőzzön. Newton és Einstein nem tehetnek semmit. Ott kell maradniuk az őrültekházában Möbiusszal, mert ha kimennek, gyilkosokként elítélik őket. „Vagy kitöröljük magunkat az emberiség emlékezetéből, vagy magát az emberiséget töröljük el” – zárja le a vitát Möbius. Elhatározzák, tovább játsszák az őrültet, s ott maradnak.

Ekkor azonban belép a doktornő, s közli velük, mindvégig lehallgatta beszélgetéseiket, tudja, ki kicsoda valójában. Az a szándéka, hogy Möbius lemásolt feljegyzései alapján kiaknázza minden lehetséges felfedezésének rendszerét. Készakarva tette ártalmatlanná őket azzal, hogy gyilkosságba kergette mindhármukat. Kiderül, ő az őrült: Möbius kutatásait felhasználva egy szörnyű kizsákmányoló trösztöt hozott létre, mely „országokat hódít meg, földrészeket igáz le”.

Elvégeztetett. „A világ egy őrült elmeorvos karmaiba jutott.”

STARK FERENC

(Forrás: 77 híres dráma – Móra Könyvkiadó 1994., 414-417. old.)