Szerb Antal
Forrás: http://www.avasi.hu/?q=node/160
Korának egyik legműveltebb írója és egyik
legtájékozottabb esszéistája Budapesten, egy művelt polgári család dédelgető,
meleg otthonosságában született és nőtt fel. A piarista gimnázium szigorú
értékrendje és követelményrendszere oltotta belé azt a minőségre figyelő
igényességet, amely egész életútját végigkísérte, de talán ugyanez keltette fel
benne a lázadó szellemet is. Magyar-német szakot végez a bölcsész karon, tanár,
majd a szegedi egyetemen magántanár lesz. A nagy világáramlat, amely az
egyéniség szabadságjogait hirdeti, őt is magával ragadja. A korszak elaggott
pozitivizmusától és fojtogató provincializmusától menekülve, a szellemtörténeti
iskola és az egyre diadalmasabban terjedő freudizmus felé tájékozódik.
Első írásai a Nyugatban jelennek meg.
Disszertációja, amelyet Kölcseyről ír, már mutatja szemléleti frissességének
nyomait, a szellemtörténeti hatás azonban először A magyar újromantikus dráma (1927) című dolgozatában mutatkozik
meg. Sokan szeretik különválasztani az esszéíró és a prózaíró Szerb Antalt,
benne pedig épp az a csodálatos, hogy szépírói igénnyel, írói eleganciával
formálja meg esszéit is, mintha csak az olvasmányos szaktudományt akarná megteremteni,
ugyanakkor szépprózai munkáiból sem hiányzik a kultúrtörténeti
ismeretterjesztés, a hatalmas műveltségi bázisra alapozott oktató szándék. Az ő
életműve tudomány és művészet nászából születik. A Magyar irodalomtörténet (1934) és A világirodalom története (1941) mint a pálya két kiemelkedő csúcsa
bizonyság lehet erre. Nem szabályos irodalomtörténetek ezek, inkább csak friss,
eredeti portrék sorozata. Megannyi telitalálat. A szépség iránti érzékenység
kalauzolja át az olvasót a letűnt századokon. Szerb Antal finom esztétikai
megfigyeléseken alapuló jellemzései olykor maguk feszítik szét a
szellemtörténeti fikciók kereteit. Az esszéművészet e zsenije káprázatos
szellemi arzenált vonultat fel: pompázó műveltség, mohó kíváncsiság, csípősen
szellemes frivolság, könnyed, olykor gonoszkodó irónia, intellektuel
játékosság, a szellem tűzijátéka, újszerű hang, finom és eredeti megfigyelések,
maradandó, de mindenképpen elgondolkodtató ítéletek.
Mindez persze elmondható szépírói munkáiról is.
Az Utas és holdvilág (1937) egy
tragikus nemzedék sorsát igyekszik megrajzolni, a napjainkban oly divatossá
lett identitás és önmegvalósítás ellehetetlenülését.
A háború kitörése a tragikus véget jelenti Szerb
Antal számára. Egyre kíméletlenebb zaklatások érik. Irodalomtörténetét
kitiltják az iskolákból, míg végül nemcsak szellemét, hanem fizikai létét is
fenyegetik. Munkaszolgálatra hurcolják. 1945 januárjában Balfon éri a halál.
A varázsló eltöri pálcáját címmel (1948) a
halála után jelenik meg cikkeinek gyűjteménye, akárcsak rövidebb szépprózai
írásainak posztumusz kötete, a Szerelem
a palackban (1963). Életművének valódi rangjához méltó értékelése még az
utókor nagy adósságai közé tartozik.
***
A PENDRAGON-LEGENDA
Végeredményben minden történetem ott kezdődik,
hogy megszülettem Budapesten, és rövid idő múlva már az volt a nevem, ami most
is: Bátky János. De a rövidség okáért mellőzöm, ami megszületésem és az Earl of
Gwyneddel való megismerkedésem közt lejátszódott, a harminckét esztendőt,
közben a világháborúval – kezdi a Londonban kutató magyar filosz nem hétköznapi
kalandjainak meséjét. Kísértethistóriába illő története Lady Malmsbury-Croft
estélyén kezdődött, ahol a háziasszony bemutatta Owen Pendragonnak, Gwynedd
earljének. Amikor az earl meghallotta, hogy Bátky János bölcsészdoktor, és a 17.
századi angol misztikusokkal foglalkozik, meghívta walesi kastélyába, ahol a
családi könyvtárban számtalan e témába vágó ritkaság található.
Mielőtt Bátky János eleget tett volna a
meghívásnak, a British Museumban tanulmányozta a család történetét. A Pendragonok
Nagy Lleqwelyntől, Gwynedd fejedelmétől származtatják maguka,t s akkor léptek
be Anglia történetébe, mikor VII. Henrik személyében walesi ember szállt az
angol trónra. Gwyn Pendragon 1490-ben szolgálataiért megkapta az Earl címet. Ő
építtette Pendragon várát. A hatodik Earl of Gwynedd, bizonyos Asaph Christian
már nem udvari ember volt. Ifjúságát Németországban töltötte, lombikok és
furcsa kemencék között kereste a Magnum Arcanumot, hogy a bölcsek kövének
titkát megfejtse. Tagja volt a Rózsakereszt titokzatos confraternitásának is.
Ők a rejtett és titkos tudományok utolsó nagymesterei voltak, aranycsinálók és
mágikus orvosok. Mikor hazatért Walesbe, a pendragoni vár boszorkányságok
műhelye lett. Az első angol rózsakeresztesek itt avatták fel híveiket, e vár volt az otthona Robert
Fluddnak, a varázsló Paracelsus legnagyobb tanítványának. Asaph Pendragon
kevéssel a halála után legendává lett. Azt tartotta a néphit, hogy ő az éjféli lovas, aki minden alkalommal
megjelenik, és igazságot oszt, amikor Anglia vagy a Pendragon-ház sorsa döntő
változás előtt áll. A llanvygani kastélyt, ahol a jelenlegi earl is él, a
tizedik Earl of Gwynedd építtette 1708-ban, azóta ez a család lakhelye. A
mostani earl, a tizenhatodik, 1888-ban született, teljes neve Owen Alastair
John Pendragon of Llanvygan. Oxfordban nevelkedett, gyarmati ezredekben volt
katona, több rendjel tulajdonosa, számtalan klub tagja. Amíg hősünk, Bátky
János a Pendragonok családtörténetének e részleteit tanulmányozta,
hozzászegődött egy fiatalember, aki George Maloney néven mutatkozott be. Gyors
barátságot kötöttek, este már együtt vacsoráztak a Savoyban, ahol egy másik
fiatalember is csatlakozott hozzájuk, aki történetesen nem volt más, mint
Honourable Osborne Pendragon, az earl unokaöccse. Bátky érdekes dolgot tudott
meg Maloneytől. Earl of Gwynedd apja és William Roscoe, a milliárdos, aki az
öreg earl pénzügyi jobbkeze volt, ugyanabban a trópusi betegségben halt meg.
Roscoe a végrendeletében úgy intézkedett, hogy ha nem természetes halállal hal meg,
hatalmas vagyonát Earl of Gwynedd és utódai örököljék. Azt gyanította, hogy a
felesége meg akarja mérgezni. Az earl talán azért kísérletezik ennyit
kastélybeli laboratóriumában trópusi betegségeket kutatva, mert úgy hiszi,
Roscoe-t eltették láb alól. Bátky Jánosnak ennyi rejtély elég volt, hogy
felkeltse kíváncsiságát, és mivel Osborne Pendragon ugyancsak Llanvyganba
készült Maloneyvel, megegyeztek, hogy hármasban utaznak Osborne autóján.
Elutazás előtt Maloney még bemutatott egy hölgyet Bátkynak, Mrs. St. Claire-t,
aki arra kérte a fiatalembert, hogy egy gyűrűt adjon át az earlnek, anélkül
hogy elárulná, kitől kapta. Magyarázata szerint régi jó ismerőse az earlnek, és
azt szeretné, ha a gyűrű idézné fel régi, közös emléküket. Ahogy megérkeztek,
Bátky átnyújtotta a gyűrűt az earlnek, aki szó nélkül sarkon fordult, és
otthagyta a fiatalembert, sőt a vacsoránál em jelent meg. Megjelent viszont
Cynthia, az earl unokahúga, nem kis hatást téve Bátky Jánosra.
Éjjel a fiatalember kísérteties zajra riadt.
Magához vette volna revolverét, de azt nem találta a helyén, amikor aztán
rálelt, csodálkozta látta, hogy valaki a töltényeket kiszedte belőle. A
kísérteties hangot, mint kiderült, egy nyikorgó ablak adta. S Bátky már elaludt
volna, amikor Maloney lépett a szobájába, és riadtan mesélte, hogy a kastély
előtt egy középkori ruhába öltözött lovast látott, fáklyával a kezében, aki
érthetetlen tájszólással beszélt hozzá. A második éjszaka nyugodtabbnak indult.
Éjjel egy óra tájt azonban hangzavar támadt, miután valahonnan egy dörrenés
hallatszott. Összecsődült a háznép. Mivel az alsó emeleten semmi gyanúsat nem
találtak, a keskeny lépcsőn felsiettek az earl lakosztályához. Megálltak egy
nagy vasajtó előtt, melyen Bátky észrevette a Pendragonok rózsakeresztjét.
Behatoltak az ajtón, be egész a titkos laboratóriumig. Kinyílt a szemben lévő
ajtó, és az earl lépett ki rajta. Ünnepélyesen közölte, hogy rálőttek, de a
Pendragonoknak hét élete van. Fenyegetően nézett Bátkyra és Maloneyre. Bátky
megérezvén a gyanúsítást, azonnal távozni akart Llanvyganból, de Cynthia szinte
könyörgő marasztalása eltérítette szándékától. A lány elárulta, hogy az elmúlt
hónapban ez már a harmadik kísérlet, hogy megöljék a nagybátyját. A következő
napok kellemesen és nyugodtan teltek, semmi rendkívüli nem történt. Bátky a
családi könyvtárban folytatta tanulmányait. Egyik reggel Osborne kirándulásra
invitálta Bátkyt és Maloneyt, hiába óvta őket a falu lelkészének nővére, hogy
életveszélyes felmenni a pendragoni várba, mert az a hely maga a pokol feje, és
Osborne-t veszély fenyegeti. A három fiatalember semmivel sem törődve
nekivágott a kalandnak. Miután nem találták meg a titkos feljárót, a rendes
úton mentek. Végigjárták a visszhangos tereket, sziklabarlangokhoz hasonló
szobákon mentek keresztül, aztán egy szűk lépcsőn leereszkedve egy folyosóra
jutottak, amelynek a végén zárt ajtó állta útjukat. A falon rózsakereszt
domborodott. Maloney zseblámpájával megvilágította, aztán babrálni kezdett
rajta, és ekkor elmozdult a fal egy darabja, és feltárult előttük a titkos
bejárat. Szűk, nedves folyosón, aztán egy csigalépcsőn át jutottak a hatalmas
boltíves terembe, a Pendragonok kriptájába. Egy rózsakereszt alatt a következő
felirat volt olvasható: SZÁZHÚSZ ÉV MÚLVA KINYÍLOK.
Maloney igazított valamit a kereszten, és egy
újabb hétszögletű terem tárult fel, padlóján titokzatos ábrák, a föld
országai,. mennyezetén pedig az égbolt körei. A legendás Rózsakereszt sírja. A
mese, amin annyit gúnyolódtak a századok, nem mese – gondolta Bátky áhítattal,
és tudta, hogy ez csak út lehetséges, ha a legendás Rózsakereszt ugyanaz a
személy, mint aki itt nyugszik, vagyis Asaph Pendragon. Ez a felfedezés többet
ért számára, mint az egész Pendragon-könyvtár. Megtalálta a rózsakeresztes
legendas alapját, ezzel világhírnevet szerezhet magának. Még egyszer szemügyre
vettek mindent, és elindultak visszafelé. A folyosón Maloney ösztöneire bízták
magukat. Elöl ment a lámpával. Egy kanyarban azonban elveszítették szem elől.
Osborne hirtelen felkiáltott. Azt állította, hogy valaki megfogta a karját.
Előtte feneketlen mélység tátongott, és egy csapóajtó, amit kinyitottak. Ha
Osborne nem áll meg, talán mindketten ott lelik halálukat. Bátky gyanúja egyre
erősödött. Kinek állt érdekében a haláluk vagy legalábbis Osborne-é? Míg
szobájában ezen töprengett, Maloney nyitott be hozzá. Bátky nem sokat értett
szavaiból. Arra igyekezett rávenni, hogy tartson velük, hisz a Pendragonoktól
mit sem remélhet, ők viszont busásan megjutalmaznák. És hogy lépjen
érintkezésbe Morvinnal. Bőebb magyarázatra Maloneynek nem volt ideje, mert
Osborne lépett a szobába, elmondta, hogy amíg nagybátyja távol volt a
kastélyból, valaki feltörte az íróasztalát, feltúrta szobáját, és közölte
Maloneyvel az earl üzenetét, miszerint a Roscoe-ügyre vonatkozó iratokat nem
tartja a kastélyban.
Ez a nyílt gyanúsítás, mely egyértelművé tette,
hogy az earl őt tekinti betörőnek, felpaprikázta Maloneyt, aki sértetten
távozott. Bátkyktól az earl elnézést kért, amiért meggyanúsította. Elmondta
Bátkynak, hogy a két gyilkossági kísérlet, melyet ellene elkövettek, nyilván
kapcsolatban van azzal, hogy Maloney rálőtt a minap. Azt is valószínűnek
tartotta, hogy egy kém van a kastélyban, aki mindenről pontosan tájékoztatja
ellenségeit, végül megígérte, hogy megnyitja a fiatalember előtt a család titkos
archívumát, amelyben megtalálható ama híres Fludd levelezése az earl ősével,
Asaph Pendragonnal, valamint Fludd kiadatlan művei és az angol rózsakeresztesek
jegyzőkönyvei is. Ahogy lapozgattak a családi archívumban, Bátky tudós szemét
megragadta egy név: John Bonaventura. Lenglet de Fresnoy memoárjaiban olvasott
róla. Ő írta le, hogy Asaph Pendragon nem is halt meg… vagy valami ilyesmit.
Ezt közölte is az earllel, aki elsápadt a tudattól, hogy a British Museum
nyilvános könyvtárában egy ilyen, csak az ő családjára vonatkozó iromány
található. Tüstént el is határozta, hogy megszerzi a kéziratot, de mivel ő nem
hagyhatja el Llanvygant, Bátkyt kérte meg, hogy utazzon sürgősen Londonba,
keresse fel a múzeum igazgatóját, aki lekötelezettje, és hozza el a kéziratot;
kárpótlásul egy értékes perzsa kódexet ajánl fel a múzeumnak. Bátky éjszaka
éktelen kiáltozást hallott. Az ablakhoz rohant. Egy alakot látott az
ablakpárkánynál, egy másikat pedig odalent a földön. Lerohant, Osborne és az
earl már ott voltak. A földön Maloney feküdt, két emelet magasból zuhant le.
Bátky másnap Londonba utazott. A hotelban
találkozott régi ismerősével és őrangyalával, Lene Kretzsche kisasszonnyal, aki
gyakran megosztotta Bátkyval unalmas estéit egy-egy pohár sör mellett. Másnap
felkereste a múzeum igazgatóját, és annak rendje-módja szerint lebonyolították
a cserét. Bátky visszatért a hotelba, ahol Eileen St. Claire várt rá. A
gyűrűügy óta nem szívesen gondolt a nőre, de az oly határozottan erőszakolta a
vacsorameghívást, és oly gyönyörű volt, hogy Bátky feladta ellenkezését.
Miközben Eileen St. Claire lakosztályában vacsoráztak, a nő Maloney halálnak
körülményeiről érdeklődött. Kíváncsiskodására magyarázatul elmondta, hogy
mindent tud a Pendragonokról, azt is, hogy az earlt meg akarják gyilkolni, és
csak ő tudja megmenteni, mert csak ő tudta, hogy ki a sorozatos merénylő. Arra
kérte Bátkyt, hogy tegyen írásos vallomást, miszerint látott valakit az
erkélyen, ahonnan Maloney lezuhant. Bátky megtagadta a kérést, sőt elmondta az
asszonynak, hogy tudja: Maloney lőtt az earlre, mégpedig a Roscoe-örökösök
megbízásából, hogy megszerezze azokat az írásokat, melyek bizonyítják, hogy
William Roscoe betegségét erőszakosan idézték elő. Bátky legnagyobb
meglepetésére a nő, ahelyett hogy kidobta volna őt a súlyos vádaskodásért, az
ágyban folytatta az alkut, főúri előleget adva. Miután a fiatalember ezután sem
volt hajlandó semmit aláírni, a nő mosolyogva útjára engedte.
Visszatérve a hotelba, döbbenten fedezte fel,
hogy valaki átkutatta a szobáját, és ellopta az earlnek megszerzett kéziratot.
Mielőtt a rendőrségre szaladhatott volna, üzenet várta. Ha vissza akarja kapni
a kéziratot, este kilencre menjen a Café Royalba. A kávéházban a fal mellett
foglalt helyet, közelében csak egy indiai ruhás férfi és egy ugyancsak indiai
népviseletbe öltözött nő ült. Negyed tízkor egy férfi lépett hozzá, elmondta,
hogy nála van a kézirat, és csak akkor adja vissza, ha a fiatalember aláír egy
vallomást, mely szerint Maloneyt lelökték az emeletről, nyomatékosításul egy
levelet mutatott Bátkynak, mely állította, hogy Maloney egy fekete ruhás
férfival dulakodott, mielőtt lezuhant, és ezt a levél íróján kívül a magyar
doktor is látta. A férfi még hozzátette, hogy Bátkynak nincs választása, mert
az earl, amikor Londonba küldte őt, egyúttal értesítette ügyvédjét, Mr. Setont,
aki megérkezése óta figyelteti, nyilván most is itt van egy embere. Akkor
viszont azt is tudja, hogy Bátky, miután megszerezte az earl számára az
iratokat, azonnal találkozott Mrs. Roscoe-val, most pedig vele, James
Morvinnal, a Roscoe család háziorvosával. Bátky majd leszédült a székről.
Szóval Eileen St. Claire nem más, mint Mrs. Roscoe, a mesés vagyon titokzatos
örököse. Megtudta azt is a férfitól, hogy csupán egyszerű alkut akarnak kötni.
Az earl kezében bizonyítékok vannak, hogy eltették láb alól William Roscoe-t,
nekik viszont bizonyíték kell, hogy az earl megölte Maloneyt. A bizonyítékokat
kicserélik, és mindkét ügyet lezárják. Bátky nem állt kötélnek. A kávéház
kapujában legnagyobb meglepetésére ismét találkozott a férfival, a mellettük
ülő két indiai szorongatta jobbról-balról. Egyikük Osborne volt, a másik Lene
Kretzsch. Elvették Morvintól az earl kéziratát, aztán elmesélték Bátkynak,
miért is bújtak indiai álruhába. Miután Bátky eljött Llanvyganból, Osborne is
Londonba készült. Az earl hosszan elbeszélgetett vele, és megkérte, hogy
keresse fel az ügyvédjét, Mr. Steont, mondja el neki az elmúlt napok
eseményeit.
Útközben megállt a városi postánál, és
megkérdezte, nem kapott-e Maloney levelet valahonnan. A postáskisasszony nem
gyanakodott. A levélben, amit átadott, Maloneyt megfenyegették, hogy a
rendőrség kezére adják, és megvonják tőle a további pénzeket, ha sürgősen nem
cselekszik. Londonban Mr. Seton elmondta Osborne-nak, hogy az earl kezében bizonyítékok
vannak, melyek szerint William Roscoe-t az orvosa ölte meg. Így a Roscoe-vagyon
Earl of Gwyneddre száll. Azért vonakodik nyilvánosságra hozni a bizonyítékokat,
mert Roscoe özvegyét ártatlannak tartja – valamikor az earl szerelmes volt ebbe
a hölgybe, és nem szeretné, ha az asszony bűnhődne. Osborne azonban tudta, hogy
az említett hölgy is részese az összeesküvésnek, ezért amikor találkozott régi
oxfordi iskolatársával, Lene Kretzschcsel, megkérte, öltsenek álruhát, és
kövessék Morvint, az asszony bűntársát. Így kerültek a kávéházba. Megegyeztek,
hogy Bátky visszamegy Llanvyganba a kézirattal, Osborne és Lene pedig Mrs.
Roscoe-ra tapadnak, míg meg nem tudják, mire készül.
Bátky a vasúton az earlnek vitt kéziratot
olvasgatta. A szerző elmeséli, hogy Llanvyganban járva megtudta, hogy a régi
vár romjai alatt van eltemetve Asaph Pendragon, a Rózsakereszt, a
Rózsakeresztes testvériség megalapítója, aki mikor az öregség hatalmát kezdte
érezni, magához hívatta legjobb barátját, Fludd mestert, az orvost, és őrá
bízta a nagy titkot, mellyel az életet az emberi testben meg lehet őrizni. Majd
belefeküdt a sírjába, és Fludd végrehajtotta azokat a mágikus műveleteket,
melyek századokon át megőrizték Asaph Pendragonban mint éjféli lovas, és igazságot tesz a vidéknek. Bátkynak be kellett
fejezni az olvasást, mert a vonat megérkezett, az állomáson az earl várt rá.
Bátky beszámolt a történtekről, az earlnek is az
volt a meggyőződése, hogy kém rejtőzik Llanvyganban. Ahogy kocsiztak, egy lovas vaktörő vágtában
elhúzott mellettük az országúton, furcsa szagot hagyva maga után. Másnap reggel
Bátky sürgönyt kapott: Osborne-t elfogták, ne szóljon senkinek, siessen Lene
Kretzschhez. A fiatalember ezúttal titokban tért vissza Londonba. Este hiába
kereste a hotelban Kretzsch kisasszonyt. Lene-ről senki sem tudott. Másnap
reggel az újságban olvasta, hogy Llanvygantól alig pár kilométerre egy fekete
ruhás lovas elrabolta egy farmer tízéves kisfiát. Eszébe jutott az országúti
lovas, de nem sokat tudott foglalkozni az üggyel, mert a portán egy detektív
külsejű férfi kereste, aki Mr. Seton megbízottjaként mutatkozott be neki, és
felajánlotta, hogy elvezeti Lane Kretzsch kisasszonyhoz és Osborne-hoz. Egy
gyár raktárépületéhez hajtottak, ahol Bátkyt belökték egy vasajtón. Valóban ott
találta Osborne-t és Lene-t. Természetesen nem Lene küldte a táviratot.
Legnagyobb meglepetésükre az ajtót nem zárták rájuk, így hamarosan
kiszabadultak. Miután telefonáltak Llanvyganba, megtudták, hogy Chynthiát is
Londonba hívták a nagynénjéhez, az earl
egyedül van a kastélyban. Azonnal Llanvyganba indultak.
A kastélyba érve kiderült, hogy egy hölgy már
kétszer is kereste az earlt, autóval járt itt. A leírásból ítélve csak Mrs.
Roscoe lehetett. Közben Cynthia is visszaérkezett. Az earl mindenki csodálkozására
bejelentette, hogy néhány napra egy közeli faluba utazik. Bátky magára maradva
Cynthiával, bizalmas beszélgetésbe kezdett. A lány elárulta a fiatalembernek,
hogy nem is a nagynénjével, hanem asszony barátnőjénél járt Londonban, Eileen
St. Claire-nél, akivel sűrűn levelezik, és akinek mindenről beszámol, ami a
kastélyban történik, mert az asszony megígérte, hogy megvédi nagybátyját a
veszedelmektől. Bátky azonnal átlátta, hogy a lánynak fogalma sincs arról, hogy
Eileen St. Claire és Mrs. Roscoe ugyanaz a személy, és hogy a titokzatos kém
saját tudtán kívül nem más, mint Cynthia. Osborne kocsiján négyesben azonnal az
earl után indultak. Mikor megérkeztek, megtudták, hogy egy órája jött egy bölcs,
és magával vitte az earlt. Cynthia és Lene a faluban maradt, Osborne szekérrel
indult a városba, mert a kocsi még útközben elromlott. Bátky a rövidebb úton,
gyalog vágott a hegynek, hogy mielőbb értesítsék a rendőrséget.
Az erdőben Bátky eltévedt. Bolyongása közben egy
épületre akadt, amelynek nem volt se ablaka, se ajtaja. A zuhogó esőben átfázva
és fáradtságtól elcsigázva látta, hogy megnyílik a fal, és a feketeségből kilép
valaki. Aztán a négy fal között találta magát, félébe állapotban, hol elkábult,
hol magához tért. Ugyanazt a szagot érezte, mint amikor az éjféli lovas száguldott el mellettük az országúton, aztán megjelent
előtte egy kis gnóm, aki rikácsoló hangon Benjamin Avranelnek szólította, és
közölte vele, hogy a Nagy Mű
végrehajtásnál ő lesz a famulusa a Nagy Adaptusnak. Bátky nem tudta, hogy
mindez csak lázálom, vagy szuggesztió alatt áll. Aztán megnyílt a szoba fala,
és Eileen St. Claire lépett be sikoltozva. Bátky hiába faggatta, mi történt az
earllel, csak annyit árult el az asszony, hogy mikor Cynthia értesítette az
earl elutazásáról, azonnal érte jött, és azzal csalta magával, hogy szakított
Morvinnal, fél tőle, és most segítségre van szüksége. Aztán idejöttek, de
Morvin halottként feküdt az első szobában. Valaki kivette a kezéből a
pisztolyát, és belökte ebbe a szobába. Eileen félelemtől vacogva bújt a
fiatalemberhez. Megnyílt az ajtó, elindultak kifelé, mintha parancsra tennék.
Bátky megbotlott egy testben, Morvin volt. A falból egy kísértet lépett elő. Az
asszony hang nélkül összeesett, Bátky pedig a nyíláson kiosont a szabadba. A
llanvygani kastély egyik szolgája talált rá az erdőben.
Másnap a rendőrség megtalálta Morvin és Mrs.
Roscoe összeégett holttestét egy eldugott házban, melynek se ablaka, se ajtaja
nem volt. A Roscoe-vagyon a Pendragon családra szállt, kezelője Osborne lett,
mert az earl öregnek érezte már magát az ezzel járó gondokhoz. Cynthia Svájcba
utazott kipihenni a fáradalmakat, Lene Kretzsch pedig mint Osborne titkárnője
vonult be a család történetébe. Bátky János négyszemközt elmondta az earlnek a
rejtélyes, ablak nélküli házban átélteket. Az earl kocsijába ültette és elvitte
a fiatalembert Pendragon romjaihoz. Lementek a rózsakereszttel jelzett titkos
ajtón. A kriptában félretolták a sír lapját. A ravatalon ott feküdt a fekete
ruhás alak. Mellében egy régi tőr markolata. A látványt az earl magyarázattal
egészítette ki. Őse, Asaph Pendragon valóban nem halt meg néhány száz évvel
ezelőtt, ő volt az éjféli lovas.
Mindig egy bizonyos időpontja várt, a csillagok egy bizonyos ritka
konstellációjára. Ez az időpont eljött, de már nincsenek rózsakeresztesek, a Nagy Mű nem haladt, ezért csak a fekete
mágia segíthetett, ahhoz viszont áldozat kell. Az éjféli lovas ezért ragadta el a farmer kisfiát. Az earl napokig
kutatott utánuk, míg Morvin házában megtalálta őket. Választania kellett, az asszonyt
áldozza-e fel, vagy a kisfiút… Ő, az earl a kisfiút választotta. Már vissza is
vitte az apjának.
Ezzel véget is ért a walesi história. Az earl
másnap elutazott Skóciába. Bátky János pedig visszatért Londonba a könyvei
közé.
Halmos
Ferenc
(Forrás: 66 híres magyar
regény 406-415. old. – Móra Könyvkiadó
1995.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése