Gulácsy Irén (1894-1945): FEKETE VŐLEGÉNYEK

 Gulácsy Irén

Forrás: http://www.mvkkvar.hu/kiallitas/biczoferenc/rozgonyipiroska.htm

1927-ben erős vetélytársa támadt a magyar történelmi regények népszerűségi listáját vezető Egri csillagok-nak. Ekkor adta közre Gulácsy Irán a Mohács körüli időkbe kalauzoló regényét, a Fekete vőlegények-et. A könyvnek a maga idejében hallatlan népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint a negyvenes évek elejéig megért huszonhárom további kiadás.

A képzőművészeti és zenei tehetséggel is megáldott asszonyt a szükség tette íróvá: hosszú évekig nagybeteg férjét is neki kellett eltartania. A tollhoz nyúlt hát, a számára legkézenfekvőbb kereseti eszközhöz. Újságíróként indult. A Nagyvárad című lap munkatársa, számos fontos, visszhangot kiváltó vezércikk szerzője, de dolgozik a Körös-parti város más lapjainak is. Rövidesen ismert és megbecsült személyisége az erdélyi kisebbségi közéletnek.

Szépírói munkássága a Szeged környékén töltött gyermekkor élményvilágából táplálkozó, sok nyelvi eredetiséget felmutat novellákkal indult. Első, társadalmi témájú regényei (A hamucső, Förgeteg, 1925) nem aratnak sikert. Ezután érdeklődését, hajlamát követve a történelemhez fordul, s szépíróként élete végéig hű marad hozzá. Alaposan tájékozódott a forráskiadványokban, az ábrázolni kívánt kor dokumentumaiban. A mohácsi vész négyszáz éves évfordulója kínálja számára a témát, és megszületik az óriási közönségsikert hozó Fekete vőlegények.

A népszerűség még nem okvetlenül jelez remekművet, de a lektűrként elkönyvelt sikeres írás és tanúskodhat írói kvalitásról és arról is, hogy alkotójának van kortársaihoz szóló üzenete. A középkori Magyarország Mohács körüli széthullását megelevenítő regény a Trianonban szétszaggatott magyarsághoz szól. „… mintha Gulácsy Irén épp arra született volna, hogy ennek az új nemzedéknek a heroikus önmegváltó akaratát, a magyar katarzist írja meg. A Fekete vőlegények legalább ennek a katarzisnak az eposza. (…) Az idők mocskából emelkedik ez a regény a mártírium időtlen szépsége felé, (…) annyira nagy értéktől súlyos, hogy méltán tekinthetjük egy új világtengerből először kibukkanó Föld csúcsának.” Németh László szavai ezek a regény első megjelenésének évéből, s a művészi megformálás gyengéit sem elhallgató lelkes üdvözlés jelzi, hogy, közel áll hozzá Gulácsy álláspontja: csak az önfeláldozó hazafiságban megnemesültek összefogása gátolhatja meg a magyarság további pusztulását, vezetheti a nemzetet a megújulás útjára.

A regény Czibak Imre váradi püspököt kíséri el életútján kora ifjúságától haláláig. A könyv lapjain ott kavarog a 16. század első harmadának minden fontos alakja Dobzse Lászlótól Dózsa Györgyis, a kalandor Grittitől a mohácsi mártír Tomory Pálig. Érdemes újra Németh Lászlót idéznünk: „A mohácsi vész körüli negyven esztendő szennyéből szinte sorsszerűen emelkedik ki a két heroikus férfihomlok; kemény emberek, akiket a boldogságmegtagadó sors pofozott önfeláldozó mártírokká. Mintha a Zápolyák hisztérikus uralomvágya, a Jagellók bárgyúsága, a pórlázadás, a Mohácsba rohanó nemzet millió bűne mind csak azért kóvályogna, dulakodna előttünk ezer oldalon, hogy kibontakozhassék a Tomory Pál és Czibak Imre férfilelkének érett elszánása. Különösen szép Czibak Imre alakja. Hős, aki nem hősnek, csak erős, boldog férfinak született, de a kor üllőjén addig kalapálja, veri őt az élet, amíg egyszerre ő a kard, amelyet a nemzet önmegváltó akarata húz ki balsorsa ellen.”

A Fekete vőlegények Gulácsy Irénnek kétségtelenül legjobb munkája. A források alapos tanulmányozása – amelyekből gazdagon merített a mindennapok megjelenítése és a korabeli nyelv sajátosságainak érzékeltetése során – Szakály Ferenc, a kor kitűnő ismerője szerint is megvédte az írónőt a ténybeli tévedésektől. Ennek ellenére joggal jegyezte meg egyik Nyugat-beli kritikusa, hogy „idejétmúlt okulárét használt: ez az akoláré mindig nagyszerűnek, hősnek, fennkölt nemesnek mutatja a magyart, míg vele szemben az idegent lenyomja a legsúlyosabb bűnökig.”

Romantikus, nemzeti elfogultságtól sem mentes történelemszemlélete ellenére még alkothatott volna a Fekete főlegények-kel egy sorba állítható regényeket, azonban a Pax vobnis (1930) és A kállói kapitány (1933) hűvösebb közönségfogadtatása és elutasító kritikai megítélése nyomán alkotásainak épp azokat a sajátosságait engedi túlsúlyra jutni az író, amelyeket a Fekete vőlegények kapcsán már Németh László is kifogásolt: „Ami érdekeset olvasott a korról, az mind bekerül a regénybe. Részletesen levizsgázik a tizenhatodik századbeli öltözködésből, építkezésből, evőszerszámokból, bútorokból. (…) Telhetetlen a külsőségekben, nem azért mert külsőségek, hanem  mert pillanatnyilag csillapítják nagy színmohóságát.” A szemléletbeli gyengeségek a külsőségekre redukált korrajzzal párosulva már csupán áltörténeti, archaizáló nyelvük miatt nehezen élvezhető regényeket eredményeztek (Nagy Lajos király, 1936; Jezabel, 1941).

***

FEKETE VŐLEGÉNYEK

A megáradt Körös apró szigetet ölel körül. Partján pár legényke halászik kötésig meztelenül, míg rajtuk nem üt egy kis csapat bársonydolmányos siheder. Hanem Palotai Czibak Imre legényei megfutamítják a Csáky-hadat. Még fogoly is esik, az ottfelejtett kis Csáky Cilikét viszik magukkal Palotára. A két rokon család perben áll egymással az apró szigetért, s most Czibak Lőrinc uram inkább karddal a kezében várja Csáky Lászlót, mintsem hogy hajolna papja, Fülöp páter szavára, s hazaküldené Körösszegre a kedves kis Cilikét. Érkezik is a lovas csapat. Már-már összecsapnak, amikor kiderül, nem Csáky az, hanem Szepes grófja, Zápolya János, Szathmáry György püspököt látogatta Váradon, beköszönt hát Palotára is a keresztapjához. Kíséretében ott van Werbőczy István, a királyi ítélőmester.

Ulászló király beteg. Corvin János meghalt. Rövidesen király kell az országnak. Szervezkedik a nemzeti párt. Lőrinc uram is Zápolyára tekint, s vele egész Bihar. A szép egyetértés kedvéért még Csákyval is megbékél.

Amikor ötödnap János gróf továbbindul, vele megy Imre is, a csupa izom, csupa tűz bihari bölényborjú, mától Zápolya főállású apródja. Minden valamirevaló kastélynál megállnak. János ismerkedett, barátkozott. Werbőczy úrnak külön útja volt. Tokajnál találkoztak. Werbőczy jó hírrel érkezett. A Corvin leányt a gróf öccsének ígérték. Zápolya-párti már a Corvinokkal, Frangepánokkal a Délvidék, a Szerémség, a Dunántúl. Meg kell vinni a jó hírt Szepesvárra, János anyjának, Tescheni Hedvig hercegnőnek, Czibak Imre a kitüntetett futár.

Szepesváron ott lobog a Zápolyáké mellett a Tescheni hercegek sasos  zászlaja. Otthon van a hercegasszony. Budáról piruló orcával és szívében a Bourbon-liliomos királyné, Candalei Anna iránti bosszúvággyal távozott, mert a királyné megtagadta tőle a „fenség” megszólítást. Hedvig asszony nem nyughatik addig, míg a liliom a Tescheni-sas karma közé nem kerül, s János grófnak meg nem nyílik az út a trónig. Az ifjú apród mit sem sejt a főúri asszony praktikáiból, hanem parancsát követve engedelmesen tanulja az udvari viselkedést, a kurtoáziát, s Zápolya húga, Borbála szemétől bűvölve egy számára addig ismeretlen érzést, a szerelmet.

A nemzeti párt immár nagy erő. Az udvarnál tudják, jó lesz Jankó grófot megbékíteni. A szepesvári udvart újra Budára hívja hát a királyné. És gyülekezik Rákoson az országgyűlést. A nemesség a Zápolya-párt érdekében szabad királyválasztást, a Habsburgokkal kötött örökösödési szerződés felmondását követeli Ulászlótól. Hedvig asszony is keveri kártyáit. Tomiczkyt, a lengyel diplomatát veszi rá, hogy a fiú utód nélküli királyi pártól megkérje fia számára a királylány kezét. Az országgyűlés deputációjában ott van Czibak Imre is, ő viszi Zápolya jegyajándékát. A küldöttség azonban dolgavégezetlen távozik. Tomiczky arcátlanságára Szathmáry György ökle felel. A kiürült fogadóteremben csak Imre marad hátra. s őszinte szavaival megnyeri a királyné bizalmát.

Bizony az országos dolgokban nagy a kavarodás. Hirdetnek országgyűlést Budára is, Fehérvárra is. A főrendűek aszerint váltogatnak pártot, honnan remélhető több haszon. Ulászló arra ugyan képtelen, hogy az országban rendet teremtsen, de Zápolyát leszerelni azért megpróbálja. A lengyel trón örökösét, Zsigmond öccsét Trencsénbe küldi, a Zápolyák nyári udvarába. Rendezze el Ámor, amit a kard nem tehet. Dóczy János királyi kamerárius, János gróf korábbi főapródja kíséri a herceget. Jelmezes felvonuláson kellett volna Borbála-Aurora előtt Zsigmond-Marsnak bemutatnia hódolatát. Dóczy tervelte ki ezt a hercegnővel. Akadt azonban a palotahölgyek között Imrének is szövetségese.  Putnoky Sárika, aki a tervet kihallgatta. A jelmezes felvonuláson aztán két Mars is lépdelt. Köztük az elsőbbségről lovagi viadal döntött. És Czibak Imre kivetette nyergéből a hercegi széptevőt.

A fegyverek zaja azonban nem ült el egy pillanatra sem. Miksa császár betört az országba, hogy az örökösödési szerződés fölbontását megakadályozza. Zápolya hada áll vele szemben Pozsonynál. Dóczy érkezik a táborba, úton Miksához. Elmondja a grófnak, hogy a királyné gyermeket vár, s Ulászló gyermekeik összeházasítását ajánlja a Habsburgnak a nála lévő levélben. A grófnak azonban nem kell elveszítenie a trónra a reményét – mondja Dóczy sokat sejtetően -, a királyné egyre betegebb, nem biztos, hogy megszületik a gyermek.

Imre tudja, hogy Hedvig hercegnő vajákos asszonyát vitte Dóczy Budára a királyné ápolására. Világosság gyúl agyában. Megszökik a táborból, s egyetlen vágtában viszi a fenyegető hírt az udvarba, menteni a királyné s a születendő trónörökös életét. Tettéért Szathmáry György királyi hadnaggyá nevezteti ki a fogarasi végvárba, ahol Tomory Pál a kapitány.

Útban Fogarasra, Medgyesnél feltartotta őket a vásári sokadalom. Imre értetlenül nézi, hogy a szász királybíró hal- s vadárusításon kapott néhány parasztot, s most rabszíjra fűzve viszi őket, hogy lecsapják kinek orrát, kinek kezét. Darabontjai az árokba fordítják a szekereket az útról. Egy lófőszékely nem tágít az útból. A szász korbácsütésére lőccsel felel, s az fej nélkül hull vissza kocsijára. Imre kezet szorít a hatalmas emberrel. Dózsa György az, Dálnokról.

Tomory örömmel és atyai barátsággal fogadja. Fogaras Czibak Imrének igazi vitézi oskola.

A kapitányhoz parancs érkezik, kíséretet kell adni a Székelyföldre menő királyi biztosnak. Trónörökös született, a nagy örömre beszedik az „ajándékot”. Dóczy János a királyi biztos, aki csak úgy mellékesen ejt szót arról, hogy a királyné meghalt. Imre felelősségre vonja aljas tettéért. Párviadaluk azonban elmarad, mert az erőszakos adóbehajtás miatt fellázadnak a háromszékiek. Dózsa áll az élükre. A székelyek rohama felmorzsolja a fogarasi csapatot. Tomory is megsebesül. Amikorra Czibak Imre a végvárakból összegyűjtött katonákkal rendet teremt, a királyi biztos már messze jár. Palotán az apja előtt szökéssel és gyávasággal vádolja Imrét olyan aljasul és olyan eredményesen, hogy Czibak Lőrinc uramat szélütés éri.

Tomory kisebb birtokot vett Borsod megyében, s magával vitte hadnagyát is a birtokbavételre. Ellátogatnak Putnokra is, ahol Tomory választottjában szepesvári pajtására, Sárikára ismer Imre. Ő közvetíti ezúttal a leveleket Imre és Zápolya Borbála között.

Székesfehérvár koronázásra készül. A gyermek királykával senki sem törődik. Még reggeli tejét sem kapta meg, szennyes kis ingére húzzák rá sebtében a díszes ruhákat, úgy viszik a koronázásra, ahol felsikolt, mikor az arany hidege a homlokát éri. Mindenki rossz jelet lát ebben, csak Hedvig hercegnőben éled újra a remény.

A koronázás után nagy ünnepséget tartanak. Több lovagot aranysarkantyús vitézzé üt a kicsi király. Köztük Czibak Imrét, legifjabb testőrkapitányát, aki a Budára rendelt Tomory helyében Fogarason lett várkapitány. Az ünnep estéjén Imre végre találkozhatott borbálával. A lány kikényszeríti belőle a valódi ok megvallását, amiért egykor elhagyta Zápolya pozsonyi táborát. Borbála döbbenten hallja anyja gonoszságát, de megnyugszik, mert Imre megőrizte a titkot, s ezzel megvédte családja becsületét. Megérteti anyjával, hogy Imre hallgatásának szerelmük a záloga.

Ulászló, hogy minél távolabb tudja magától, kinevezi János grófot erdélyi vajdává. Zápolya magával viszi húgát is Erdélybe, így Borbála gyakran lehet együtt a fogarasi főkapitánnyal. János gróf tanácsadója Tomory Pál, aki nagy szorgalommal hozza rendbe a tartomány ügyeit, s jó hatással van a vajdára. Amikor aztán a török veszedelem hírére az udvar követként a Portára küldi, Czibak Imrét ajánlja maga helyett a tanácsosi tisztségre, s egyúttal megkéri Imrének Borbála kezét. A vajda igent mond, de a döntő szó Hedvig asszonyé. A hercegnő azonban más irányban működteti diplomáciáját. Mire a leánykérés híre Szepesvárra ér, már elvégzett dolog, hogy a magyar-lengyel szövetség jegyében Borbála lesz a lengyel királyné.

Tomory azt tervezte, hogy Konstantinápolyból visszatérve ülik meg lakodalmukat Sárikával és Imre kézfogóját Borbálával. Imrét villámcsapásként éri a hír, hogy kézfogója elmarad. Tomory menyegzője tragédiába torkollik: Sárika ruhájába belekap egy fáklya lángja, s a menyasszony belehal tüzes sebeibe. A két fekete vőlegény ezentúl csak egyetlen hölgyet kíván szolgálni: kardjával Hungáriát.

Imre Palotára húzódik vissza. Fülöp atya és öccse felesége, Csáky Cilike ösztönzésére ispotályt épít a beteg parasztoknak. És akkor megmozdul a föld: Dózsa parasztseregei lángba borítják az országot. Váradot Czibak Imre védi, míg Tomory föl nem szabadítja a várost a vajda előhadával. Tőle hallja Dózsa rettenetes halálát. Zápolya is megérkezik. Imre alig ismer rá, tétova arcán a romlott idegzetű emberek kegyetlensége. Amikor a kélt barát azt látja, hogy karosszékből, élvezettel nézi a nagy botú Lőrinc pap tűzhalálát, undorral hagyják ott a vajda táborát.

Ulászló meghalt, az ifjú Lajos rossz tanácsadók befolyása alá került. Az udvarnál mindennapos a dorbézolás, az ország pedig pusztul. A kilátástalan jövő elől a két barát a kolostor csendjébe menekül. A török azonban egyre nagyobb veszélyt hoz a Délvidékre. Már Nándorfehérvár is elesett. Kell egy becsületes kard, hogy elvágja a török útját. Pápai paranccsal hozzák ki Tomoryt menedékéből, s megteszik országos főkapitánnyá és kalocsai érsekké. Folyhat tovább az udvari dáridó, akié a méltóság, azé a gond. Tomory Czibak Imrével az oldalán kiveri Ferhát basát a Szerémségből. A főurak vissza is hívják sürgősen a parancsa alatt álló bandériumokat: „Még bizony szarva találna nőni a barátnak…!”

A magára hagyott Tomory az érsekség jövedelméből szervezi a védelmet. Czibakkal együtt mindent megtesz, ami megtehető, a haza és a király Mohácsnál mégis elveszett. Tomory is a csatatéren marad. Czibak Imre menti ki Lajost a csatából, ő az, aki utoljára látta, ő fogja föl leghamarabb, hogy aki él, nem engedheti, hogy a mártírok áldozata hiábavaló legyen. Zápolya negyvenezres haddal áll Szegednél. Hozzá igyekszik. Tőle várja, hogy a rommá lett országban építeni kezdjen, a széthullottak között egységet teremtsen.

Székesfehérvár új koronázásra készül, a főúri párt meg Pozsonyba igyekszik Ferdinánd elé. Rövidesen két király között oszlik meg az ország. Forgatják az urak a köpönyeget, s nézik, hol a nagyobb haszon. A nemzeti király csak egy hű kardra számíthat: Czibak Imre az, az újonnan kinevezett váradi püspök. Ő veri szét a Délvidéken a Zápolya gyengeségéből nagy hatalommá nőtt Cserni Jován martalócait, ő száll szembe Ferdinánd hadával, ő hozza vissza a lengyel földre menekült János királyt. Hű marad hozzá – egyedül a főemberek közül – még azután is, hogy Zápolya kézcsókra járul a németet kiverni behívott szultán elé – Mohács mezején.

A Habsburg magára hagyta Budát. A szultán trónjára ültette Zápolyát, s továbbindult Bécs felé. Otthagyta azonban +szemét” és „fülét”, Grittit a budai várban. A velencei nem sokat törődött a tehetetlen Zápolyával. Maga köré gyűjtötte az udvar szemetjét, Dóczy Jánost meg a hozzá hasonlókat, s kormányzónak tette meg magát. Hogy el ne vesszék egészen az ország, Czibak Imre azt tanácsolja a tétova királynak, erősítse Erdélyt. Az intrikák mesterét, Dóczyt teszi meg János kincstartónak, s hogy fel ne billenjen egészen a mérleg, Czibak Imre lesz az erdélyi vajda. Gritti azonban korlátlan hatalmat akar. Konstantinápolyba megy, hogy megszerezze a Porta támogatását, s a saját fejére tegye a magyar koronát.

Czibak Imre szervezi Erdélyt. Magyarok, szászok, románok kötnek szövetséget, hogy táborba szálljanak Felméren, Fogaras alján, s ott várják be Grittit, aki török segédcsapatok élén tér vissza Konstantinápolyból. Az urak azonban Grittihez pártolnak. Czibak Imre váradi püspök és erdélyi vajda kisded serege táborozik csak Felméren. Követe hírt hoz Brassóból, hogy Gritti a fejéért küldött háromszáz janicsárt. A vajda egy sudár fenyőből hatalmas jelzőtüzet – lármafát – készíttet, elküldi katonáit, meggyújtja a máglyát, s egyedül várja a Dóczy vezette gyilkosokat.

Amikor Gritti tivornyaasztalára aranytálon letették a vajda sápadt fejét, Erdély elpártolt hatalmasai döbbenten ismertek feladatukra, s leszámoltak az ország megrontóival. A felméri lármafa riadóra hívott.

Stark Ferenc

(Forrás: 66 híres magyar regény 397-405 old. – Móra Könyvkiadó 1995.)