Kármán József (1769-1795): FANNI HAGYOMÁNYAI

Forrás: www.wikipedia.org

Kármán József Losoncon született, apja református lelkész volt. 1785-ben a pesti egyetemen kezdi jogi tanulmányait, majd 1788 őszén a bécsi egyetemre iratkozik be.

1791-ben az ügyvédi vizsga után Pesten telepszik le. Apja révén kapcsolatba kerül a gazdag Ráday családdal. Ráday Pál egy ideig az első magyar színjátszó társulat igazgatója, s ebben a hivatalában sokszor helyettesíti őt Kármán József. Elkészíti a társulat alapszabályait, sőt Mária, a magyarok királynéja címmel öt felvonásos szomorújátékot is ír, amelynek kézirata nem maradt meg az utókornak.

1792-ben felvételét kéri A nagylelkűség nevű szabadkőműves-páholyba. Ebben az időben ez a szervezet a nemesség művelt tagjain kívül egyesítette a nemesi és nem nemesi származású értelmiségieket, s a szabadabb gondolkodás központja volt. A pesti páholynak gyakori vendége Martinovics Ignác, de tagjai sorában ott találjuk Kazinczy Ferencet is.

A fiatal, tehetséges Kármán megismerkedik kora íróival, tudósaival és – rajtuk keresztül – a haladó gondolkodással.

1794-ben Kármán József, Schédius Lajos és Pajor Gáspár – nagybirtokos barátaik támogatásával – megindítják az Uránia című szépirodalmi folyóiratot. Ez a magyar felvilágosodás kiemelkedő vállalkozásai közé tartozik, amely a magyar nők művelődését tűzi ki célul. Mindenképpen újszerű és nemes elhatározás ez, hiszen a nők művelődésével vajmi keveset törődtek akkoriban. A nemesi családok lányai is csak otthon tanultak, a tehetősebbek magyar könyvek és folyóiratok híján német és francia regényeket olvastak.

Az Uránia másik nemes célkitűzése a magyar nyelv terjesztése, a nemzeti kultúra formálása, erősítése. Kármán szerint ennek legkiválóbb eszköze a nemzeti irodalom, az eredeti alkotások, amelyek a nemzet életéből merítik témájukat. E nemes célok ellenére a folyóirat pusztán három kötetet ért meg. Bukását nemcsak az előfizetők és a munkatársak csekély száma indokolja, hanem a kedvezőtlen történelmi pillanat, a reakció előretörése is sietteti. 1794-ben elfogják Martinovicsot, börtönbe kerül Kazinczy.

Az 1795 tavaszáig megjelenő három kötet tartalmazza Kármán József valamennyi jelentős művét. Amit azon felül írt, az kézirat formájában elveszett.

Az író életének utolsó időszakáról keveset tudunk, ami adat fennmaradt, az javarészt a folyóirat története. A szabadkőműves-páholy jegyzőkönyve 1795. május 5-én feljegyzi, hogy Kármán Losoncra utazott. Valószínűleg apja halála miatt sietett haza, ám többet nem tért vissza Pestre. A családi hagyományok szerint az író 1795. június 3-án halt meg. Más feltételezések szerint köze volt a Martinovics-féle összeesküvéshez. Annyi bizonyos, hogy Kármán József azok közé a felvilágosult gondolkodók közé tartozott, akik a francia forradalom példáján fellelkesülve, a polgári átalakulást szorgalmazták Magyarországon.

Kármán minden alkotása, amely az utókor számára fennmaradt, egyazon évből, 1794-ből való. Két fő műve: A nemzet csinosodása és a Fanni hagyományai. Az előbbiben a szerző az egységes nemzeti kultúra létrehozása mellett szól, s annak hátráltat tényezőit az elmaradott társadalmi viszonyokban látja.

A Fanni hagyományai mérföldkövet jelent a magyar széppróza történetében. Az írói szándék csakúgy, mint másik fő művében: a korabeli magyar társadalmat akarja ábrázolni, felvillantani a feudális rend elmaradott vonásait. Társadalomkritikája itt a főhősnő és környezete ellentétbe állításában fogalmazódik meg. Az író elégedetlenségét még jobban kifejezi azáltal, hogy regényének főhőséül egy nőt választ, egy nőt, akinek helyzete legtökéletesebben példázza a korabeli társadalomban az elnyomás, a kiszolgáltatottság mértékét.

A regényben az író nem csupán Fanni alakját rajzolja meg árnyaltan, hanem nagyon szemléletesen bemutatja környezetét is. Sokszor néhány vonással, jelzővel képes egy-egy epizódnak eleven atmoszférát teremteni. Ez a tömörség az egyik nagy erénye a műnek. Talán a regény egyetlen hiányossága a férfi főszereplő, T-ai Józsi alakjának elnagyolt ábrázolása – szemben Fanni jellemének, érzelmi életének igen pontos, élethű megjelenítésével.

A Fanni hagyományai – az európai szentimentalista regényekhez hasonlóan – énregény, amelyben a főhős egyes szám első személyben meséi el saját sorsát. Erre a regényfajtára jellemző a napló, illetve a levél forma, s az író gyakran csak ezeknek a „dokumentumoknak” a kiadójaként szerepel. Ezt Kármán József olyan tökéletesen elhitette olvasóival, sőt a tudós irodalmárokkal is, hogy csaknem egy évszázadon át azt hitték, valóban egy tehetséges ifjú hölgy írását olvassák, amelyeken a gondos szerkesztő legföljebb csak apró simításokat végzett.

Kármán József korszakot nyitó, korán messze túlmutató munkássága az író rövid élete során nem talált megértésre, visszhangra – jelentőségére és nagyságára csak az utókor derített fényt.

***

Egy ismeretlen férfi elküldi az Uránia folyóirat szerkesztőségébe egy fiatalon elhunyt nemeslány, Fanni naplójának részleteit és barátnőjének írott leveleit. Meleg hangú kísérő ajánlásban röviden bemutatja Fanni kisasszonyt, és leírja szomorú életének utolsó óráit. Megtudjuk, hogy a lány még kisgyermek korában elvesztette édesanyját. Apja újra megnősült, saját gyermekét kemény szigorral nevelte. Fanni szenvedéseit csak tetézte, hogy mostohaanyjától sem várhatott megértést, becézések helyett csak kiszolgálhatta annak lányait. Szegény Fanni úgy nőtt fel, hogy „soha jó szót nem hallott… aki mindennek jó szót adott.”

Emberi nagysága, méltósága még a halálos ágyán sem hagyta cserben. Csendes szenvedéssel tűrte betegségét. S amikor apjában megszólalt a lelkiismeret szava, amiért leányával olyan ridegen bánt, egyszeriben szorgalmas ápolással akarta jóvátenni a szülői mulasztást. A szelíd lelkű Fanni pedig egyetlen szóval sem panaszkodott, nehogy elszomorítsa aggódó édesapját.

E kerettörténet után kezdődtek a „napi jegyzések és levelek”. A szeretetlenség dermesztő légköréből Fanni el-elmenekül néhány percre a veteményeskert ajtaja mögötti lugasba, ahol végre kedvére kisírhatja, naplójának kipanaszkodhatja magát.

Szomorú és egyhangú életében az első vigaszt hozó változást az jelenti, amikor megismerkedik a falu zsellérkunyhójába költöző özvegyasszonnyal és két szép gyermekével. Az asszony maga is nemesi származású leányként ment feleségül egy báróhoz, akinek azonban királyi tisztsége nem volt elégséges, hogy családjának uras megélhetést biztosítson. A férj ráadásul fiatalon meghalt, s a nemes asszonynak mindenét pénzzé kellett tennie, hogy a hitelezőket kifizethesse. A „külső fényhez hozzászokott” szíve azonban nem viselhette „a szegénység pirulását a városban”, ezért húzódott meg egy faluban, ahol legalább senki sem ismerte.

Fanni szoros barátságba kerül báró L.-nével, s barátnője egyben tanítónője is lesz. A lány igyekszik segíteni a szegény családon, ahol csak tud, éjjel lopva még ruhát is varr a két kicsi árvának. Az apja azonban még ezt a barátságot is kifogásolja, és számon kéri Fannitól, amiért ilyen ismeretlen koldusnéppel érintkezik, ahelyett, hogy a hozzá való „csinos társasággal” barátkozna.

Egyszer Fanni meglátogatja gyermekkori játszótársait, mert azt reméli, hogy a gyermekkor ártatlan álmait tovább szőheti. De mélységesen csalódik: régi játszópajtásai helyett csupa idegen embert talál, akiknek élete pompás ugyan, ám a szívük üres, csak a hiú külsőségek iránt fogékony.

Pedig ki ne vágyna jobban az emberek társaságára és megértő szeretetére, mint Fanni? Hiszen magától is tudja, ösztönösen érzi, hogy „szükséges az embernek az ember”. Barátnője beszél neki legelőször a szerelemről, s ellátja jó tanácsokkal az életre. Arra ösztökéli Fannit, hogy keresse a társaságot, mert „a magányosságban összeszorul a szív, és megakaratosodik”.

S valóban, nemsokára az egész család vendégségbe hivatalos a szomszéd nemesi kúriába. Fanni, a kis Hamupipőke segít felékesíteni testvéreit, magára már nem marad ideje. Ám egyszer fehér ruhájában, hajában egy szál rózsával, szebb, mint cicomás társnői. Ekkor találkozik egy ifjúval, T-ai Józsival, s a két fiatal az első látásra egymásba szeret.

A fiú gyakori vendége Fanniék házának, s hamarosan a család kedvence lesz. Udvarias, finom modorú, művelt ifjú, noha csak annyit tudunk meg róla, hogy egy kapitány fia, vagyona minden bizonnyal nincsen, és még nem döntött,  hogy milyen pályát válasszon.

Aztán néhány boldog hét következik Fanni életében: Teréz, a szomszéd nemesúr lánya újra meghívja a társaságot, töltsenek együtt vidámságban hosszabb időt. Nagy unszolásra Fannit is elengedi az édesapja. S ekkor ismét találkozik T-ai Józsival, s szerelmük csillapíthatatlanul lobot.

Boldogságuk azonban nem tart sokáig. Az irigy nyelvek suttogni kezdenek róluk, s a pletyka eljut Fanni apjának fülébe is aki késlekedés nélkül elmegy a lányáért. Számon kéri Fannitól, hogyan süllyedhetett odáig, hogy egy nincstelen, mihaszna ingyenélővel adja össze magát! Mert a vidéki nemesúrnak csak a jószág, a vagyon a fontos, amellett eltörpül a két ifjú igazi, tiszta szerelme.

Teréznek nagy nehezen sikerül rávennie Fanni apját, hogy még két hétig ne vigye el a lányát. A zavartalan napoknak azonban vége: Fanni minden nap elteltével kedvesét siratja.

Közben betoppan gróf É.-né, s nagyon megkedveli Fannit. Sokat beszélgetnek, s egy ilyen alkalommal a lány elmeséli neki barátnőjének, báró L.-nének szomorú történetét. Ekkor kiderül, hogy a grófné ismeri a bárónét, azonnal egy kocsit küld érte, s magához eszi a városba. Fanni tehát egyetlen barátnőjét is elveszíti.

És eljön a válás napja. Fanni a kíntól aléltan esik össze. A kíváncsi szemek persze követik minden lépését, s egyre sűrűbben suttogják megrovólag: nem szabadna ennyire kimutatnia az érzelmeit. Otthon aztán még kevésbé lesz nyugta, mindenki a szerelem betegének csúfolja. S ahogy a tavaszi természet zsendül, új erőre kap, úgy fogy Fanni életereje.

Egyszer hosszas unszolásra elkíséri családját egy társaságba. De bárcsak ne tette volna! Mert amikor két fiatal lánnyal szóba elegyedik, azonnal ott terem az anyjuk, és elparancsolja őket Fanni mellől. Ez a szörnyű megszégyenítés döbbeneti rá Fannit, hogy hírbe hozták T-ai Józsival. A lány elborzadva hallgatja mostohaanyja szemrehányásait. Úgy érzi, minden elveszett, minden este csak azért imádkozik, bárcsak ne érné meg a reggelt. Egyetlen sétája a temetőkertbe vezet, s epedve vágyik a halottak síri birodalmába.

Szíve lassan megnyugszik, mert érzi, tudja, hogy vágya hamarosan beteljesül. Ágynak esik, s szép csendben meghal.

Feljegyzéseit, leveleit lepecsételve annak hagyja hátra, akiért oly sokat szenvedett, akivel majd a másvilágon bátran szerethetik egymást.

Dornbach Mária

(Forrás: 66 híres magyar regény 21-25.  old. – Móra Könyvkiadó 1995.)