A népből hány jámbor-féle
hoz gyolcsot, kap selymet érte,
de te nem cserélni jöttél,
csak utánam sündörögtél,
követtelek a Ki-révig,
aztán át a Tun-tetőig,
lábam, szívem el nem késett,
csak neked volt rossz vőfélyed.
Kértelek, ne haragudj rám,
őszig várjál-várakozzál.
Fölmentem az omló falra,
vártam, lestem, jössz-e vissza,
ameddig nem jöttél vissza,
könnyem szakadt záporozva,
mikor végre visszajöttél,
néztelek hosszan kacagva.
Teknőc háta, virág szára
jót jövendölt áradattal,
és jöttél a hozományért,
vagyonomért, dísz-fogattal.
a szederfa még nem hullik,
még nem omlik, lombja nyílik.
Galambok, ne tépázzátok
a fáról az érett szedret,
leányok, ne kivánjátok
az örömöt férfi mellett:
ha férfi az öröm rabja,
arról szó is eshetik még,
ha asszony az öröm rabja,
arról bizony szó se essék.
A szederfa lombja hullik,
sárgul, dísze szerteomlik.
Azóta, hogy hozzád mentem,
három éve bút-bajt ettem.
A Ki folyó habja röppen,
kocsi függönyére csöppen.
Semmi rosszat én nem tettem,
bizony tettél te helyettem,
erkölcsöd két-háromféle,
nincsen fék a férfinépre.
Három évig párod voltam,
folyton munkában forogtam,
fölkeltem már hajnaltájba,
késő-este bujtam ágyba,
szorgoskodtam, nem vétettem,
de te rossz vagy, kíméletlen.
Testvéreim nem is bánják,
gonoszul nevetnek rajtam,
én meg némán gondolkodom,
szomorkodom egymagamban.
Veled együtt öregednék –
most magányom csupa bánat.
Van partja a Ki folyónak,
vizes föld vet néki gátat.
Ifjú díszben boldog voltam,
mennyit kacagtam-mulattam,
veled szent hitet cseréltem,
fonákjára nem eszméltem,
visszájára nem gondoltam,
de már ennek vége régen.
(Ford.: Weöres Sándor)
(Forrás: Aki legdrágább, aki legszebb... – Százhúsz vers a szerelemről – Válogatta és szerkesztette Illés Lajos 43-44. old. – Kossuth Könyvkiadó1982.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése