2018. máj. 23.

Székely Miklós: Betegségemben



Beteg vagyok... létem tavaszán
Sinlek, nehéz kórágyon aszván.
Erőm fogy, vész, alél.
Légért esengek: s kín a lég is,
Hő szomj epeszt: s lángomra mégis
A hűs csöpp mit sem ér.

E tűz, e láva, mely eremben
Lüktet, csapong vad küzdelemben,
Tudom jól, mit jelent:
Végső adó ez, mit az élet
É l ő n  csikar a béke végett,
Mit a  h a l o t t  nyerend...

Legyen!... Habár még nem reméltem.
Van vígaszom: hogy éltem, éltem!
Ha nem soká: sokat!
A nap rövid volt. Oh, de fénye
Olyan sugárzó! Ennyi fényre
Kevés  e g y  alkonyat!

Érzém az üdvöt: hogy lehellek.
Hogy mámorit viráglehellet.
S az ég reám tekint.
Mit szem belát, kebel beszívhat,
Hő sejtelem életre hivhat:
Enyém volt mind, de mind!

A porszemet ragyogni láttam
A dél hevén és megimádtam
Benne a végtelent.
Majd fölrepültem az egekbe
S porszemnek tünt föl, ott lebegve,
A föld világa, lent.

S magas gyönyörtől el-betelten:
Lángszerelemben tárva leltem
A  m é l y s é g e k  honát!...
S érzém, míg lelkem kéjbe ring el:
Belé szédülni csábos inger
Mint tör valómon át!

Majd jöttek a nehéz, nagy eszmék:
Láttam: mi volt; kérdém: mi lesz még?
Lesz-é szükség reám?
Szállunk-e sikra karddal, észszel,
Küzdvén dicsően, tiszta kézzel
Éretted, oh hazám?!

-- Igen, igen! Éltem, reméltem.
Egy századot csekélyre véltem
Szivem hevére nézt.
De az életfa reng... a lombok
Meginganak: s én porba omlok,
Nem várva, sejtve vészt.

Nem is vihar tán... Ám, elég volt!
Végmosolyom vedd fényes égbolt.
S te hű emlékezet
Mig hamvba dőlsz holt kincseiddel:
Avarfödött honodba vidd el
Utolsó könyemet!

... Ah, bús szobám szűk öble tágúl.
Egy körbe gyűl három világbúl:
Mi volt, van és mi lesz.
Hang, szín, alak fényes gomolyba,
Szétfoszladozva, összefolyva
Zsibong, ragyog, repes.

A Végtelen hullámi zúgnak!...
Belé vetem szivem', e búnak
S gyönyörnek serlegét.
Rokonöled ugy-e, kitárva?
Egykor te voltál abba zárva:
Ő olvad most beléd!

Jöjj édes álom, födj be, födj be!
Csak egy tekintet még a földre:
Hisz szép volt itt e hely!
Aztán hová vágygyal merül be
Szemem -: föl a sugáros űrbe:
Emelj!... emelj!... emelj!

(Forrás: Udvarhelyi Híradó 1877. 6.sz.)