- Históriás ének* -
Távol, messze földön, az olmützi várba
Sok derék hazafi börtönbe van zárva,
Rabigába verve!
Tóth Mihály is ott ül, e lánglelkü pásztor,
Debreczen siratja, nem egyszer de százszor,
Nagy a nép keserve!
Mielőtt Aradra szállt a honvédsereg,
Bánki István frigyét még ő áldotta meg
Aranyos igékkel!
Itthon hagyva nejét, felköti a kardot…
Vesztett csata után hazafelé tartott,
Hol galambja fészkel!
Könyves Tóth Mihály debreczeni lelkész az olmützi
várfogságban.
(Egykorú festmény a városi múzeumban.)
Gyászban ül a város… zúgnak a harangok,
Mert a muszka-horda ide is berontott
S rabol harmadnapig!
Pusztán rejtegeti urát felesége:
Akkor jöjjön haza, ha biztos a béke,
Hogyha már hajnallik!
Járna bár szabadon, bánatos a lelke,
Jó papját keresi, de seholse lelte:
Elfogta a német!
Templomba se jár el, csak úgy hébe-hóba,
Mentségül kivágja, hogyha hozzák szóba:
„Nem jól üt az óra!”
Pár év suhan igy el s Bánki bácsi háza,
Bús magyar nótáknak gyönyörű oáza,
Hol sok diák mulat.
Ha körükben kedve fel is csillan néha,
Ritka vendég nála cifra parádéba
S újra könnybe fulad!
Bánki István debreceni polgár, vendéglős.
(A városi múzeumban levő szobor után.)
Hull a könny szeméből, mint zuhogó zápor,
Lágy kenyér keserű… savanyú a jó bor,
Úgy kinál vendéget.
Elsiratja papját, kinek bölcs beszéde
Sokszor besugárzott szíve közepébe,
Őt is intve jóra!
Kolbász, hurka ízlik… föllendül az üzlet,
Messze külföldön is kereskedést űzhet,
Bécsbe is hire fut!
Főurak, katonák, magasrangú házak,
Magyaros sonkától úgyse kapnak lázat,
Rendelik az árut!
Egyszercsak agyában fölvillan egy eszme,
Hogy el ne illanjon, hogy kárba ne veszne:
Közli hű nejével.
„Azt álmodtam én ma, hitvese, hű társam,
Bécset s Olmütz várát levéled bejártam.
Induljunk ez éjjel!”
Indulásuk perce ki is volt már füzve:
Kéri Kemecsiné, vinnék el Olmützbe
Nagy világot látni.
Ösztönözi szive, no meg a vallása,
Hogy papját még egyszer szemtúl-szembe lássa.
Rá lett erre Bánki!
Fölkeresik ottan a
táncra vert rabot,
Ki boldog frigyükre
annyi áldást adott,
Mikor egybekeltek.
Ha pedig szivükön
zörgetett búbánat
S verőfényes napra zord
förgeteg támadt,
Biztatta a lelket!
Rögtön útra kelnek…
megtelik pár láda,
Rab se lásson hiányt
kenyérbe, sonkába,
Ha nyílik a börtön!
Fény ragyogjon oda, hol a nap korongja,
Felhők mögött úszik zordonan borongva,
Keleten ha följön.
Olmützi börtönben éjsötét az élet,
Nappal is, éjjel is siralom az élnek,
Hajnala is este!
Mégse csüggedt ám el Debreczen lelkésze,
Harmatgyöngy módjára hull arra beszéde,
Ki ajkáról leste!
Tárul börtönajtó… a Bánki-pár lép be,
Úgy rémlik, akárcsak édenkertbe lépne…
Átölelik Mihályt.
Kemecsei Ferencné debreceni polgár asszony
Csókolják a kezét, aztán meg a lánczot,
Szemök tükrén a könny gyémántkőnek látszott.
Feledik, ami fájt!
Bánki bácsi párja nem szól, csak úgy zokog,
Nem csoda! megrázza e páratlan dolog,
Még sirva is örül!
Mintha e szűk börtön tündér kertje lenne
S mindegyik árva rab virág volna benne:
Sugár fonja körül!
Vendégek s a rabok a főtisztet kérik,
Hadd lennének együtt, ha csak lehet, délig,
Ritka ily alkalom!
Fölbontják a ládát…
debreczeni sonka,
Lágy kenyér, szalonna
kerülnek egy sorba
Terített asztalon.
Szóra gyujt Mihály pap
s társaihoz fordul:
„Ne együnk kenyeret,
ne igyunk a borbul,
Imádkozzunk elébb!”
Börtön Isten háza!...
Száll az ima s ének,
Forró hála buzog az
Úr nagy nevének:
„Itt a magyar ebéd!”
Mintha hajnalcsillag ragyogna be ide,
Ihletett ajakán fölhangzik az ige,
Rab bilincse könnyebb!
A felséges Isten Lelke van itt jelen,
Bátorit igéje… gyógyír égő seben,
Száritja a könnyet!
Zárva szent beszédét osztja a vacsorát:
Az áldott kenyeret s Bánki bácsi borát
Magyar haza papja.
Nincs itt felekezet… magyar mind egy szálig.
Vacsorájok közös. Nagy ünneppé válik
Piros pünköst napja!
Mikor elvonulnak az Úr asztalátul,
Jó papjához Bánki ily kéréssel járul:
Vetné rájok kezét!
Messze földről jöttek… áldaná meg őket,
Hátha áldásából nagyobb áldás nőhet.
Hallgassa meg az Ég!
Rájok néz Mihály pap… dehogy tagadja meg,
Amit tőle kérnek… buzgó fohászt rebeg.
Elbúcsúznak szépen.
Pár év se forog le… posta hirül hozta,
Kiről álmodoztak régidőtől fogva: kert egy fényképen!
Szóról-szóra igaz… Mesébe illenék,
Egy bölcsőben két kis elsőszülött vendég:**
Fiucska, meg lányka!
Ma is élnek többen, kik nagyon jól tudják,
Hányszor mondta Bánki, hogy olmützi útját
Soha meg nem bánta!
(*
Bánki István debreceni polgár és felesége 1851. június 8-án az olmützi
várfogságban szenvedő Könyves Tóth Mihály
debreceni lelkipásztort
meglátogatták, s ez alkalommal – éppen pünkösd ünnepe lévén – tőle az
Úrvacsorát felvették ugyanazon kenyérből és borból, melyeket Debrecenben
ugyanakkor osztottak ki. Részt vettek az isteni tiszteletben: Szlávy József, később Magyarország
miniszterelnöke, Tóth Ágoston, Erdély
katonai kormányzója, nógrádi Szntágh Pál,
később főrendiházi tag, Barsi József,
akadémiai tag s neves író, Péchy Imre
honvédezredes s több fogolytársai.
K. T. K.)
(**
Kivonat a debreceni ref. egyház születési anyakönyvéből: Bánki István és Veres
Zsuzsánna házastársaknak 1852. nov. 20-án születtek és ugyanezen év dec. 2-án
kereszteltettek István és Zsuzsánna nevű ikergyermekeik, mint elsőszülöttek. István keresztszülei:
Szoboszlai Pap István szuperintendens, kir. tanácsos és Sinay Károlyné
Dávidházy Karolina. Zsuzsánna keresztszülei: Könyves Tóth Mihály predikátor és
Harangi Györgyné Buday Erzsébet. K.
T. K.)
Forrás: Debreczeni Képes
Kalendárium. XIII. évf. 1913.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése