Kukorít
a kakas. Szürkül az ég alja.
Hajnalra
gingallóz a falu harangja.
Fölébred
a madár a harmatos lombon.
Iszik
a virágból, s a magasba röppen.
Riog
a kanász a tülökkel a dombon.
A
koca az ólban felfülel és röffen.
Az
eb is elhagyja a boglyának alját;
ásít,
nyújtózkodik, lerázza a szalmát,
s
megnézi a kútnál: van-e a csurgásban?
Kapuk,
ajtók nyílnak az utca sorában:
a
felső-szoknyát a fejére takarva
kergeti
a kocát itt Örzse, ott Panna.
Indul
a tehén is. A kapufélfába
megdörzsöli
kissé borzas homlokát.
A
kisborju bőgve iramlik utána.
Visszanéz
a tehén, s rányal a fiára.
A
nap felvillantja első sugarát.
A
leány a kútnál mosdódzik szaporán:
rózsa
piroslik fel arcának bársonyán,
s
mosolyogva pillant egyet az utcára…
Megismerte:
kinek ostorpattogása
kiséri
a kocsit mezei munkára?
Móric
is kitárja a fűszeres boltot,
amelynél
vegyesebb nincs Európában!
árulván
ő szappant, szöget, pityke-gombot,
heringet
és selymet, naptárt és dorombot,
tajtékpipát,
ánizst, és borjúkötelet,
téntát,
ókulárét s ibolya-gyökeret.
Csendül
a boltajtó, megkezdik Vargáék:
-
Aggyék öt tojásér egy porció kávét.
(Kávéra
kapott már az asszonynép régen.
A
betegek kezdték, csak orvosságképpen.)
Noha
ezt a kávét sohse látta Kuba,
de
hát jó ez így is. Mit nekik Hekuba!
A
gazda is kihajt a lóval szántani:
kukorica
alá kell földet bontani.
A
kutya is kimegy, mintha nála nélkül
nem
eshetnék szántás: kíséri a lovat.
A
ló feszült innal megyen egyik végtül
a
másik földvégig. És a munka halad.
Végre
is a kutya únja meg a szántást:
leheveredik
a szántóföld végére.
S
álmos szemmel kaffant egyet olykor-olykor
az
orra környékén döngicsélő légyre.
Ezalatt
a falu élete megárad:
a
ludak gágogva a rétre kiszállnak:
szurok-illat
terjeng kovács műhelyéből:
a
cigány kilép a község tömlöcéből:
réce
megy a vízre; gyermek iskolába;
öreg
édesanyó az istenházába.
Forrás:
Gárdonyi Géza: Fűzfalevél, nyárfalevél… Költemények. Singer és Wolfner kiadása
1904.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése