2017. jún. 23.

Végh Mátyás: Példázat a szőlőtőről



Mikor a szőlőtőt Noé elültette,
Ott settenkedék a Sátán körülette.
Rosz a szive, mája, egész világ tudja,
Hova lábát teszi, ott a romlás utja.
Ha Noé – mit tőle várni nem lehetett –
Titokban ülteti el a szőlőtőket
S nem biggyeszti mindjárt a sátán orrára,
Büszkén nézhetne most talán a borára.
Ámde Noé atyánk akkor öreg vala,
- Öregség gyengeség – sokat galagyola,
S mit nem kellett volna, kikottyantá szépen:
„Szőlőtőt ültetek, a mint látod, épen”.
Nosza kapja magát az ördögök atyja,
Sete-suta képét tél-tul fintorgatja:
„S ha már elülteted mi lészen belőle?
Azt hiszed, hogy édes lesz-e a gyümölcse?
Az a sós könny, mit ti harmatnak neveztek,
Édessé nem teszi, akármit beszéltek.
Bizd reám a dolgot, majd én felnevelem
S jót mulatunk együtt aranyos nedveden.
Áldani fog téged a kései század
S dicséretre nyitod te is rám a szádat”.
Rá áll a vén Noé. A sátán pediglen
Kegyetlen megöle egy pávát iziben;
Vérét ráfecskendé a szőlőtőkére,
Puha hantot hinte azután fölébe.
Mikor venyigéje levelezni készül
Piros lőn a levél egy majom vérétől.
Majd fürtöt ereszte gazdagon a tőke,
De egy oroszlánnak bánta meg a bőre,
Piros meleg vérét ráönté a sátán
Biz ezt elhagyhatta volna végképpen tán.
Ámde tovább megyen az ördög fajzatja
S mikor már érni kezd a szép fürt bogyója,
Mit tesz a gaz népség? bár ne tette volna!
Ólában volt éppen egy hízó disznója;
Vérét veszi gyorsan s hamar ottan terme
S behinté a fürtöt, - hogy az Isten verje...

Folytatom tovább is, legyen annyi mint a...
Talán tanuságot adhat itt e minta.
E négy állat vére, mert mind különféle,
Külön jellemeket ada a tőkére.
Az első pohárnál élénk szinben látod
- Ha tán nem is ugy van- e kerek világot;
Kevélykedel mint a Vénus szép madara
S kedved néha-néha ereszkedik dalra.
Ámde tovább haladsz, s nem igen van távol,
Nehány pohár bortól közeleg a mámor...
Illegőn-billegőn áll a kedved tánczra,
Serényen ugrálgatsz, a majmot példázva.
Belevegyülsz jobban s aztán ott van nyomba
A mámor ereje, befészkelt agyadba:
Dühös leszesz, mint a puszták oroszlánja,
fékét józan eszed végképpen elhányja;
Összezuzod, töröd, mi kezedbe akad,
Míg nem a bősz erő karodban ellankad,
S mintha egész valód csak agyagból volna:
Fenteregsz a sárga, mint sátán disznója. -


Forrás: Unitárius Közlöny 1. köt. 6. sz. (1888. június)