2017. jún. 23.

Várnai Zseni: Szilveszter éjjelén 1954-ben



Az új esztendő küszöbén
megállok és szívem
ez örökmozgó kis motor
egy percre megpihen,
mint vándor, ki egy év alatt
sok nagy utat bejárt,
úgy álok itt és kémlelem
a rejtett láthatárt.

Mögöttem elmúlt napjaim
tűnt felhőnyájai,
előttem új meg új napok
közelgő szárnyai,
ó, hány napom hullt semmibe,
belőlük mi maradt?
csupán csak néhány alkotó,
termékeny pillanat.

Az üres perc mint pelyva száll,
mert könnyű, magtalan,
véle egy darab életünk
elvész így nyomtalan,
míg ifjak vagyunk, hány napot
fecsérlünk könnyedén?
Azt hisszük, időnk végtelen,
örök a nyár, a fény.

Ma már tudom, hogy életem
fogyó, akár a hold,
az évek árnya rámterül,
s majd minden fényt kiolt,
de csillagom sugárszeme
biztatva int felém:
újévet szül a Végtelen
és új tavaszt a fény!

Hány évem van még, nem tudom,
hányszor köszönt reám
új év, új kezdet, új jövő
Szilveszter éjszakán?!
Tudok-e szépet adni még,
hogy érdemes legyen
őrizni, védni, félteni
e múló életem?!

Éjfélre jár, kezembe’ már
a gyöngyöző pohár!
Új év, mutasd meg arcodat:
milliók szíve vár,
mint várlak én, és kérdezem:
- öledben mit hozol?
ugye, hogy békét, életet?
s nem tör ránk új pokol?!

Ily gondok között léptem át
az Új év küszöbét,
ott kint a téli szél recseg
rézkürtökön zenét!
De messziről már új tavasz
virágos ággal int,
és érzem: győz az ifjúság:
az élet győz megint!

Forrás: Várnai Zseni: Vers és virág – Versek, 1945-1972. Szépirodalmi Könyvkiadó 1973.