2016. nov. 1.

Surányi Miklós: A zöld dragonyosok





Gilliers úr és családja harmadfél esztendeje nem mozdultak ki vidéki kastélyukból. A kastély a Dauphine egy zugában, erdők környezte katlanban, kőhajításnyira az országúttól, alig látszott ki az őszibarackfák és szőlőlugasok közül. Szép kis kastély volt, de alacsony és öreg. És a legközelebbi faluba, amelyet Romans-nak hívtak, több mint egy mérföldet kellett gyalogolni.

Gilliers úr családja öt tagból állt; két idős hölgy: a tüdőbajos feleség és vénlány nővére két kis fiúcskát kényeztetett a kastély játszószobáiban. Két unokát, anyátlan árvát, akiknek apja, Seneville kapitány Algírban hadakozik. A család néma borongással éldegélt ezen az elhagyott vidéken. Az asszonyok néha Párizs után sóhajtoztak. Olyankor Gilliers úr azt mondta:

- Majd ha változnak az idők, a telet Párizsban töltjük. Addig türelem. Itt is jól éldegélhet az ember, ha rendben van a lelkiismerete. Szeressük a népet. Rousseau-nak igaza volt. A Társadalmi Szerződés valóságos új evangélium. Most még egy kis rendetlenség van, de ezzel minden átmenet alkalmával számolni kell. Majd megjön az emberek esze. Mi, földbirtokosok sokat vesztettünk, de jut is, marad is. Egyelőre az a fontos, hogy meg ne öljenek bennünket. Fogjuk be a szánkat. Húzódjunk vissza a közélettől. Hála isten, van mit aprítani a tejbe, vannak még jó könyvek, én most Montaigne-t olvasgatom. Ápoljuk virágainkat, és tisztogassuk le fáinkról a hernyókat. Az én rózsáimnak nincs párja Dauphine-ben.

Ez a beszéd kissé megzokogtatta az öreg hölgyeket, akik a Bastille bevétele alkalmából menekültek el párizsi szalonjukból. Azóta harmadfél év telt el. És azóta itt élnek a romans-i kastélyban, két másik nemesi udvarház szomszédságában. Az egyik ház Boussy úré, az öreg katonáé, a másik Osmond úré Párizsból. Osmond úr a régensség és XV. Lajos alatt híres ügyvéd volt, de megsiketült, és öreg napjaiban biliárdozik, dominózik, és sárkányt ereget a gyermekeknek. Gilliers szomszéd és a maga unokáinak. Neki is kettő van: két kisleány, nyolc- és tízévesek, akiket szüleik a párizsi forrongások veszedelmei elől itt rejtettek el, a jámbor és csendes Dauphine-ben.

Boussy tábornoké a harmadik kastély. A vén harcos egyik lába fából vagyon ugyan, de a szíve ép s lángoló, s tele van haraggal. Utálja az új alkotmányt és népet, amely minden hatalmat megsemmisített Franciaországban: a királyét, a kormányét, az egyházét, a főurakét, a tartományokét, a hadseregét, a nemzetőrségét, a törvényszékekét és a bölcsészekét. Franciaország negyvenezer apró darabra törött szét, negyvenezer községben névleg az elöljáróságok, valóban azonban a tevékeny polgárok uralkodtak, vagyis azok, akiknek semmiféle foglalkozásuk vagy kenyérkeresetük nem lévén, testvériesülési ünnepélyeket rendeznek, kifosztják a kastélyokat, az élelmiszeres boltokat, a pékműhelyeket, bezáratják a templomokat, megszabják a gabona árát, s felakasztják az ellenszegülő hivatalnokokat, nemeseket és tiszteket. A tevékeny polgárok derekas munkát végeztek. Aki nem tetszett nekik, azt agyonütötték; remélhető volt, hogy az országban nemsokára csak azok maradnak életben, akik az ilyfajta tevékenységben a legkülönbek. Mindenütt pergett a dob, kongott a vészharang, ömlött a bor, táncoltak a tevékeny polgárok, ropogott a puska, a franciák egyenlők és testvérek voltak, s ha valaki megharagudott a másikra, annak fél lépés távolságról golyót röpített a szívébe.

Boussy úr házában is volt egy tízéves fiúcska, akit szülei falun rejtegettek. Azonkívül vendége is volt, Mr. Servan, egy angol utazó "festőművész", aki a vidéket rajzolgatta.

Ez a három család néha vadászatot rendezett, a szomszédból való nemesekkel kikocsikázott a vidékre s a domboldalakra, aranyos napsütésben, hallgatva a madarak füttyét és a rovarok döngicsélését, csendesen eluzsonnázgatott.


- Majd csak kibonyolódnak valahogy a dolgok - jegyezte meg Osmond úr, a párizsi ügyvéd, aki süket volt ugyan, de annál nagyobb ezermester minden olyan dologban, amely nem kívánta meg, hogy az embernek éles hallása legyen. Ő volt a kis társaság legjobb szakácsa - tizenötféleképpen tudta elkészíteni a fácánmadarat és a szalonkát - de ezenkívül értett az órás-, építész-, esztergályos-, festő-, vésnök- és lakatosmesterséghez is, és olyan alkalmi költeményeket gyártott, hogy a hölgyek sírva fakadtak a gyönyörűségtől. Egyébként puritán volt és demokrata. Franklin példájára posztóruhában járt, görcsös bottal és vastag cipőben. A tábornok vén jakobinusnak hívta.

A három család jó barátságban élt egymással, és Gilliers-né, aki egész nap kötött, hímzett és régi brokátokból tépést csinált, nemegyszer felsóhajtott:

- Jó nekünk itt lenni.

- Úgy van! Itt még aránylag legjobb Franciaországban - felelt rá Gilliers úr, aki reggeltől estig öntözgette, tisztogatta, ojtogatta, nyesegette rózsabokrait és gyümölcsfáit. - Nem bántunk senkit, még a lélegzetünket is visszatartjuk, hogy a csendet meg ne háborítsuk. Meglátjátok, hamarosan jóra fordul minden.

Nem vették észre, hogy a két kastély körül árnyak imbolyognak, s a kerítésen át tüzes és vizsga szemek lesnek be a kertbe. Körös-körül mint a szentjánosbogarak, úgy villogtak ezek a gyanakvó szemek. A bokrokból, amelyek a Romans felé vezető utat szegélyezték, halk suttogás hallatszott.

- Vajon mit titkolódznak ezek a gaz arisztokraták? Miben törik a fejüket? Mit rejteget ez az alamuszi csend?

A tevékeny polgárok orra ellenforradalmat szimatolt. Néha eldördült egy-egy fegyver, csak úgy, ijesztés céljából. Szükséges, hogy örökös rettegésben legyenek a gazfickók, akik véka alá rejtik hazafiatlan meggyőződésüket, és pokoli terveket szőnek a felszabadult nép ellen. Halljátok? A kastélyban bűnös tanácskozások folynak.

A földről körös-körül óriási fülek nőttek ki, mint valami sápadt és remegő gombák, amelyek oldalt hajtva fejüket, szőrös, homorú belsejükkel a kastélyok felé merednek, és hallgatóznak.

Gilliers úr virágoskertje számára vízvezetéket épített a kertben. A vizet facsöveken vezette szét a kert közepén fúrt kútból. A facsöveket Párizsból hozták. A kerítés körül felvillantak a kémlő szemek, a tevékeny polgárok füleiket hegyezték, és tajtékzó szájak suttogni kezdtek egymásnak:

- Miféle csövek lehetnek ezek?

- Ágyúcsövek.

- Támadásra készülnek.

A hír villámgyorsan terjedt el a közeli falvakban, és nagy nyugtalanságot keltett. Másnap pedig még szörnyűségesebb mendemonda járta be a vidéket. Valaki Boussy úr kastélya udvarán öt zöld színű dragonyos-egyenruhát látott. Zöld dragonyos-egyenruhát. És azt is hallották, hogy Boussy tábornok kiadta a napiparancsot:

- A gombokat majd magam varrom fel a gallérokra.

Ez több volt a soknál. Zöld dragonyosruha! És a gombokat a tábornok maga varrja fel a gallérokra! Ez ellenforradalom és fegyverkezés.

- Zöld színű dragonyosok? Darabokra kell vágni a gazembert - hördült fel egy tanácsos a romans-i községházán. - Ki látta az egyenruhákat?

- Én - kiáltott egy gyulladt szemű, hebegő kertészlegény, aki Gilliers úr gyümölcsösébe napszámba járt. - És ami leggyanúsabb...

- Nos?...

- A ruhák meglepően kicsinyek.

- Le az árulóval! - ordították mindenfelől. - Kicsinyek, tehát minták. Zöld színű dragonyos-egyenruhák modelljei. Halál a vén hóhérra!

Bailly apó, aki azelőtt cipész volt, most pedig a község polgármestere, alig tudta őket lecsendesíteni.

- Én is hallottam a zöld egyenruhákról. De én nem félek tőlük. Az öreg Boussy bolondsága az egész. A tábornok a két Gilliers gyerek, a két Osmond kislány és a maga unokája számára csináltatta ezeket a babaruhákat. Katonásdit akarnak a kölykök játszani.

Óriási derültség követte a polgármester szavait.

- Annál rosszabb rájuk nézve! Megmérgezik a gyermekek lelkét. Előkészítik a jövő hadsereget! Akasztófára valamennyiükkel!

Késő estig tartott a tanácskozás, és a tevékeny polgárok elhatározták, hogy ezek után még inkább résen lesznek, és egy pillanatra sem hagyják megfigyelés nélkül az összeesküvőket.

Az összeesküvők pedig minderről nem tudtak semmit. A gyerekek örültek a játék uniformisoknak, az öregek olvasgattak, biliárdoztak és vadászgattak, esténként Gilliers úr kertjében a nagy fa alatt zenéltek, színházat játszottak és verseket szavaltak. Osmond úr néha kisétált az angol festővel a hegyek közé, és nézte, ahogy az vázlatokat rajzolt a vidékről.

A tevékeny polgárok ezt is észrevették.

- Csak a hülyék nem veszik észre, hogy ezek a fickók a vidék tervrajzát készítik el a spanyol és savoyai ezredek számára. Kémek ők, gaz ellenségei a népnek, kedvem volna mind a kettőt lepuffantani.

- Tegnap is összeesküvés volt Gilliers-éknél.

- Négy kocsi hozta a vendégeket - fecsegett egy öreg parasztasszony, aki azelőtt Osmond úrnál szolgált.

Letorkolták.

- Négy kocsi volt? Hát vak maga, vagy nem tud számolni? Tizenkilenc kocsi, tömve arisztokratákkal, akik most ott rejtőznek Boussy pincéjében. Isten engem úgy segéljen, a magam szemével láttam, és megolvastam. Tizenkilenc volt.

Néhány nap múlva megérkezett Gilliers úr veje, Seneville kapitány, a Szent Lajos-rend lovagja Algírból. A kapitánynak súlyos lősebe volt, és mellhártyagyulladás gyötörte. A faluban szájról szájra adták a hírt.

- Itt van Artois gróf, a király testvére. Nyilvánvaló az összeesküvés.

A tevékeny polgárok Romans-ban gyűlést tartottak. A gyűlésen a cipészből lett polgármester elnökölt. Ott összevesztek, hogy vajon ki szóljon először. Tizennyolc község nemzetőrségének parancsnoka mind magának követelte az elsőség jogát. A polgármester végre úgy döntött, hogy mind a tizennyolc egyszerre beszélhet. Ebben megnyugodtak. Megállapították, hogy Boussy úr a kutakat megmérgezte, rosszat mond a parasztokról, esküt nem tett szerzetesnél gyónt, és fehér kokárdát hord titokban otthon, ami nyilvánvaló tüntetés a nép akarata és az új alkotmány ellen. A község részeges fodrásza felhördült:

- És ne felejtsétek el: zöld színű egyenruhát hozatott a városból.

- Zöld színűt? Darabokra kell vagdalni a gazembert.

- Az egyenruhákhoz gombokat is vásárolt. És magának tartotta fenn, hogy a gombokat a testőrség ruhájára felvarrja.

- Kétszáz testőre van neki?

- Egy ezred dragonyos-felszerelése. Én magam láttam két vadászfegyvert, három puskát, két régi kardot, egy vadászkést. Világos, hogy Boussy felkelést szervez, helyőrséget gyűjt, ezredeket toboroz, zöld egyenruhába öltözteti hadseregét, és maga varrja fel a gombokat.

- Vesszen az arisztokrácia! Gyilkosok, vérszopók, vadállatok!

A tevékeny polgárok ökleiket rázták, szájuk habzott, üvöltöttek és káromkodtak, és az összeesküvők fejét követelték. A polgármester alig tudta megakadályozni, hogy azonnal meg ne támadják Gilliers-éket. Szerencsére neki volt a legharsogóbb hangja, és túlbömbölte az őrjöngő tömeget. Jegyzőkönyvet diktált az írnoknak, aki villámgyorsan írta a vádpontokat.

Boussy úr vezetése alatt negyvenezer emberből álló sereg készülődik a parasztság ellen. Ez a sereg Párizsba fog menni, hogy a királyt megszöktesse, és a nemzetgyűlést szétkergesse. Minden zsoldos ezerkétszáz livre-ét kap Gilliers úrtól, s ha feladatukat befejezték, mindegyik az Artois-testőrség tagja lesz, vagy tizenkétezer livre-ét kap végkielégítés fejében. Artois gróf már itt van Seneville álnév alatt mint Osmond úr veje. De hozzácsatlakozik útközben Condé herceg is harmincezer emberrel, és elfoglalja Séte-et és a többi kikötőhelyeket.

Eget ostromló ordítás szakadt fel a tömeg kebléből:

- Hisz ez valóságos polgárháború!

Megkongatták a harangokat, lovas futárok száguldoztak a szomszéd városokba, minden házból özönlöttek a nemzetőrök, az asszonyok dobokat pergettek, a gyerekek az utcákon rikoltoztak:

Ah, ça ira, ça ira, ça ira!
Les aristocrates à la lanterne!

Másnap reggel öt órakor tizennyolc község népe, kétezer fegyveres ember jelent meg a két ház előtt. Egész nap lármáztak, halállal fenyegetőztek. Egy tevékeny polgár célba vette Gilliers és Osmond urakat. Célzott, és közben így szólt a szomszédjához, Bailly apóhoz:

- Adj nekem egy tallért, és én mindkét golyót beléjük röpítem.

Félóra múlva tüzek gyúltak ki körös-körül a vidéken. A házak kiürültek. Asszonyok, férfiak összevissza szaladgáltak, és rémhírekkel ijesztgették egymást.

- Ki látott zöld egyenruhába öltözött katonákat?

- Ezerszámra rejtőzködnek a közeli erdőkben.

- Condé herceg kétszáz ágyúval és húszezer lovassal közeledik Port-Saint-Esprit felől. Húszezer zöld dragonyossal.

- Ez a spanyol hadsereg előőrse csak.

- A királyné testvére félmillió osztrák és magyar katonával már átlépte a határt.

- És mindezt ez a három elvetemült gazember, Gilliers, Boussy és Osmond rendezte!

Gilliers úr kastélyának mind a négy sarkát felgyújtották. Gilliers-ék háza népe Boussy tábornok házába menekült. Pillanatok múlva Osmond úr háza is égett. Osmond úr ölébe kapta két kis unokáját, s átszaladt velük a tábornokékhoz. Most már valamennyien itt voltak. A tábornok veje, a Szent Lajos-rendes kapitány magas lázban fetrengett, és félrebeszélt. A kardját kérte, és harsányan vezényelte századát. Apósa fel s alá járkált a szobában - falába döngött az öreg, szúette padlón -, és hol imádkozott, hol káromkodott. Teljes tábornoki díszben volt, mellén összes kitüntetései és fehér kokárda, a királyhű nemesek jelvénye, így akart meghalni.

Künn morajlott, dühöngött a tömeg lármája. Dobok peregtek, és puskák ropogtak. Szólt a zene, öt vagy hat banda játszott. Az ostromlók puskatüze és dobpergése közepette testvéresülési ünnepet rendeztek. Az országúton patakokban folyt a bor. A kastélyok pincéinek minden hordóját csapra ütötték. Vad tánc és ölelkezés közben kurjongattak és visítoztak. Közben a három öreg nemes fejét követelték.

Boussy tábornok nem bírta tovább. Berohant a gyerekek szobájába, és elkiáltotta magát:

- Fegyverbe!

A gyerekek felugráltak, sikoltoztak, kacagtak és tapsoltak örömükben. Boldogan kapkodták magukra kis zöld egyenruhájukat, amelyekre a tábornok ma reggel személyesen varrta fel a gombokat. A két kis Osmond leány is zöld dragonyosruhát öltött. Majd kibújtak a bőrükből, hogy Boussy apó katonásdit fog velük játszani. Kacagásuk, mint valami ezüstcsengő, úgy csilingelt végig a kastély öreg folyosóján.

Lenn a kert körül az orgia tetőfokra hágott.

- Akasztófára az arisztokratákkal! - ez a kiáltás ismétlődött másodpercenként, és állati üvöltés kísérte a fenyegetést.

Boussy tábornok pedig kirántotta kardját, és vezényelt:

- Utánam!

Az öt kis zöld dragonyos-egyenruha röpködve és csillogva követte a vezért. Három fiú és két pici leány katonásdit játszott. Kirohantak. Elöl kopogott a merev és kemény faláb.

Az őrjöngő tömeg felordított:

- Jönnek a zöld gránátosok!

- Árulás!

- Itt vannak a király testőrei!

- A zöldek! A zöldek!

- Nézzétek a tüzéreket. Ágyúkkal lövet bennünket Artois grófja.

- Meneküljön, aki tud. A zöldek sortüzet adnak!

A tömegben őrjöngő zűrzavar támadt. Haldoklók jajgattak a földön. Bailly, a polgármester, vérében fetrengett. A tömeg fejvesztve és tébolyodott félelemmel szétszaladt.

Erre már Boussy tábornok apró zöld gránátosai is megijedtek. A lányok sírva fakadtak, és a fiúk lába reszketve gyökerezett a földbe. A falábú vezér is megelégelte a győzelmet.

- Megállj! - ordította hörögve. - Felesleges vért ne ontsatok. Ó, én szegény, félrevezetett francia népem!

És a falábú tábornok is könnyet törölt ki öreg szeméből.

Forrás: Magyar írás – Kazinczy kiadás III. évf. 4. sz. 1934. április

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése