A
betyárromantika irodalmi feldolgozásával foglalkoztunk Kalendáriomunk 1943. évi
kötetében (75-76. old.), mikor Móricz Zsigmond
Rózsa Sándorról írott két nagy regényét elfogult és a világot nem magyar
szemszögből néző bírálóival szemben védelmünkbe vettük. Igyekeztünk
magyarázatot találni arra a kérdésre, hogy milyen jogon és minő alapon lehet
egy Rózsa Sándorból a nagy író tollával nemzeti hős? Jeles magyar írókat, sőt a
legjobbakat soroltuk fel, akik nyugodt lélekkel mertek írni betyárokról, azok
tetteiről és senki se támadta ki őket, sőt lehet mondani, hogy a múlt század
második felében íróink szerettek egy-egy fejezetet beszúrni regényeikbe a
betyárromantika színes világából. Hogy előbbi írásunkban nem említett példákkal
álljak elő, ezúttal hivatkozom a sok közül Gaál
József: Szirmay Ilona c. tört. regényére, Eötvös Károly közismert Bakony
című regényének II. kötetére, Jókai:
Mire megvénülünk c. regényére. Petőfinek
a Zöld Marci-n felül egész sereg verse
van (A csaplárné a betyárt szerette;
Fürdik a holdvilág; Gyors a madár, gyors a szélvész; Hejh Büngözsdi; Hírös
város az Alfődön Köcskemét; Kinn a ménes, kinn a pusztán; Pusztai találkozás),
melyek mind a betyáréletből varázsolnak elő egy-egy színes képet.
Még a józanság
bölcs mestere, Arany János is
megénekelte Rózsa Sándor-t egy 18
versszakos költeményben, mikor karikásával kivágta magát a rácok fogságából, Tompa Mihály is áldozott egy hangulatos
kis verset a betyárvilágnak Kócsi
pusztán c. költeményével. És mennyi nemes példát lehetne még felsorolni
annak bizonyítására, hogy azokat a betyárokat, akiket a magyar nép a
zsarnoksággal szemben védelmébe, művészetébe és költészetébe fogadott, a ma
költője és írója is szégyen nélkül megénekelheti. Az íróművésznek joga van a
nemzetnevelés céljára formálni még a betyárromantikát is, csupán az szükséges
hozzá, hogy ne a Berzsenyi Dániel
sötéten látásával kezelje az adatokat, mint azt A magyarországi mezei szorgalom némely akadályairól c. munkájában
látjuk, hanem a Petőfi szabadságért hevülő lelkével. Ezt tette Móricz Zsigmond
is, de sokan nem tudták, vagy nem akarták megérteni, a magyar olvasóközönséget
pedig szándékosan félrevezették, bár voltak bátor kritikusok, akik a két Rózsa
Sándor-regényt a lengyel Reymond
Nobel-díjat nyert nagy alkotásához, a Parasztok
c. regényciklushoz hasonlították. A paraszti és emberi szenvedélynek ez a remek
leírása 1943-ban már nyolcadik kiadásban jelent meg Tomcsányi János
fordításában, a Dante Könyvkiadónál.
El
lehet mondani, hogy sem szépirodalmunk, sem képzőművészetünk nem szűkölködik a
betyárromantika ábrázolásában. Annál meglepőbb, hogy a legutóbbi évekig
hiányzott a magyar betyárvilág tudományos néprajzi feldolgozása, holott e
szegénylegények úgy hozzá tartoznak a népi élethez, mint a magános kútgép a
délibábos pusztához, a pacsirtadal a bárányfelhős magyar éghez, a nyárfák méla
suhogása a tiszai tájakhoz… Ezen a feltűnő hiányon elsőül Gönczi Ferenc, a kaposvári múzeum ny. igazgatója segített, aki 1944
tavaszára Kaposvárt megjelentette A
somogyi betyárvilág c. 468 oldalas illusztrált művét.
A
kiváló etnográfus levéltári kutatások és megbízható szóhagyományok alapján
1800-tól kezdve megszűnéséig megírta a híres somogyi betyárok történetét. Ismerteti a betyáralakokat, azok
tetteit. Megírta származásukat, az okokat, melyek betyárságra késztették őket,
továbbá életüket, szervezetüket stb. Tárgyilagos, mindig a valóságot kereső
előadása számos romantikát és téves feltevést, ponyvairodalmi fantasztikus
kitalálást oszlat el. Gönczi Ferenc könyve az első Magyarországon, mely, bár
egy megye területére szorítkozik, mégis összefoglaló képet nyújt a magyar
betyárvilágról. Ami érthető is, hiszen közel 600 betyárt sorol fel élvezetesen
megírt művében, akik közül a híresebbek beszáguldozták az egész Alföldet. A
pandúrok és betyárok élet-halál küzdelme, a hatóságok erélyes intézkedései a
rablások meggátlására, a híres betyárok külön életrajzi élvezetes olvasmányul
szolgálnak a népélet iránti érdeklődőnek. Különösen értékesek azok a fejezetek,
melyek a csárdákkal, mint a betyárok búvó- és mulatozó helyiségeivel, a
betyárok élelmével, viseletével, termetével és felszerelésével foglalkoznak.
Megismerjük ebből a könyvből a betyárok viszontagságos életét, életörömeit, az
általuk kedvelt hölgyvilágot és bizony sokszor siralmas végzetüket is. Az is
végtelenül érdekes, hogy ki volt a betyár a néplélek tükrében, a népművészetben
és a népköltészetben? Nemes jellemvonásaik, a határtalan bátorság, vakmerőség,
a szegénység iránti érzésviláguk, szótartásuk stb. ma sem engedik emléküket a
feledés ködébe veszni, sőt egyesek, akik a szabadságharcosok közé is állottak,
legendás hősökké váltak. Még a demokratikus Magyarország előharcosát is
megtaláljuk köztük. Így pl. Juhász András híres betyár azt hangoztatta, hogy a
betyár azért születetett, hogy igazságot tegyen az emberek között: elvegye
attól, akinek sok van, s odaadja annak, akinek nincs (Gönczi id. m. 448. l.).
Ahogy a pásztorokat az őrzött jószág szerint, úgy a betyárokat az áldozatukkal
szemben tanúsított magatartásuk alapján osztályozzák. Olyan gavallér betyár,
amilyet Petőfi Pusztai találkozás c.
költeményében leír, bizonyára szóba se állott egy durván rabló és gyilkoló, a
szegénységet se kímélő kapcabetyárral.
Ha
majd a Szeged, Kecskemét és Debrecen környéki betyárok életéről is a Gönczi
Ferencéhez hasonló, kimerítő tudományos dolgozattal fogunk rendelkezni, csak
akkor kapunk majd világos képet a titokzatos magyar Alföld még igen sok
érdekességet rejtegető eme letűnt világáról. Ha pedig a magyar kiadókban van
egy kis élelmesség, úgy a Móricz
Zsigmond Rózsa Sándor-regényeit soha jobbkor nem adhatják a magyar nép
kezébe, mint most.
Forrás: Debreczeni Képes
Kalendáriom XLVI. évf. 46. sz. 1946.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése