Ezüstarczával a havas vidék
A nap aranyképében andalog,
A haldokló nap búcsufénye ez
Ég és föld szinén visszamosolyog.
Ismerd meg őt, ki még nem ösmered,
Ez év, mely tőled fényben távozik:
Setét napoknak tündér tükre az…
Ezernyolcszáz negyvenkilenczedik.
Vörös az ég kelet s nyugat felé,
Az év talán megszúrta önszívét…
Méltó akart lenni multjához, mely
Véráradatból hordá öltönyét.
A történetben egy levél leszen
Ez év, mely bibor arczczal áldozik:
Véres betűkkel lesz beirva… az
Ezernyolcszáz negyvenkilenczedik.
Itt áll előttem a nyomoruság,
Ott szent czéljával az emberiség,
Mellette leng a fehér igazság,
Ki annyiszor arczul veretteték!
S jós ihletéssel, melyet kijelel,
S bűvös ujjakkal mutat mindegyik:
Ez év, mely itéletét várja… az
Ezernyolcszáz negyvenkilenczedik.
Kinn rónán, völgyön sűrű sirhalom…
Avagy nem is halom, csak sírgödör…
Mért hulltak ők el? Van-e, a kit e
Megfejthetetlen kérdés nem gyötör?
Ha nincs, legyen fölöttük sírhalom,
- Mely századokon túl emelkedik –
Aludtvéres arczával az év… az
Ezernyolcszáz negyvenkilenczedik.
A hír s dicsőség éve haldokol!
Van ki gyönyörrel andalog reá…
Leforditott fáklyával a magyar
Arczát előtte gyászszal takará.
Ezeresztendős életednek ma
Utolsó fénysugára elhunyik…
Ne feledd! E
balsorssal teli év… az
Ezernyolcszáz negyvenkilenczedik.
Forrás: A szabadság lantja 1873 –Költemények az 1848-49-ki
függetlenségi harcz idejéből – Kolozsvár 1873.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése