Megenyhült a lég, virúl a határ –
S te ismét eljöttél jó madár.
Az ócska fészket megigazitod,
hogy kikölthesd benne pelyhes magzatod.
Csak vissza, vissza nincs itt kikelet!
Az élet megfagyott, megdermedett.
Ne járj a mezőn, temető van ott,
Ne menj a tóba, vértől áradott.
S toronytetőn ha keressz menhelyet,
Tüzes üszökbe léphetsz – ugy lehet;
Jobb lesz ha házamról elhurczolkodol –
De hol fogsz találni nyughelyet – a hol
Átok s kárhozat ne lakjanak – a hol
Ne félj az ég s Isten nyilaitól?
Csak vissza-vissza! rád dél szigetje vár,
Te boldogabb vagy mint mi, jó madár!!
Neked két hazát adott végzeted,
Nekünk csak egy volt, az is elveszett.
Repülj vissza, s ha télen valahol
A bujdosókkal találkozol, -
Mond nékik, hogy pusztulunk, veszünk,
Mint oldott kéve széthull nemzetünk!!!
Sokra sír, sokra mély börtön borúl
S kik élünk – járunk – búsan szótlanul.
Ki teheti fölkél s elmegyen
Uj hazát keresni túl a tengeren.
A menyasszony meddőségért eped,
Szüle nem zokoghat magzatja felett!
S a vének lelke örömmel eltelik,
Hogy nem kell élni sok ideig.
Mond nekik ah! gyalázat reánk!!
Nem elég hogy mint tölgy kivágatánk,
A ledőlt fában őrlő szú lakik,
Honfi honfira vádaskodik –
Atya fiut, s testvér testvért elad!
De erről mégis ne szóljon ajakad,
Nehogy ki távol sir e nemzeten
Azt megutálni legyen kénytelen.
Forrás: A szabadság lantja 1873 –Költemények az 1848-49-ki
függetlenségi harcz idejéből – Kolozsvár 1873.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése