Jezus! dicső lakodbul földre szállva,
Szenvedni kint, olly édes volt neked;
S hogy üdv derülne fel a bünvilágra,
A gyászkereszten végzed életed;
S patakban ömlött drága véred árja,
Nekünk az élet ajtaját kitárja.
Sztétörve már a bün nehéz bilincse,
Melly annyi század óta átkarolt;
Szemünkrül a köny árja felszivatva,
Melly arczaink virágin dulva folyt.
Legyőzve a pokol kevély hatalma;
Remény s hitünknek fönt virul jutalma.
Függvén keresztfán Isten egyszülötte,
Te lől miértünk a véráldozat;
S határt még itt sem lelvén szűd szerelme,
Nekünk te étkül
nyujtod önmagad.
És fátyolában bor s kenyér szinének,
Mint Isten-embert
zengve áld az ének.
És merre nép lakik földünk ahtárin,
és merre ajk zeng hálaéneket,
A hívek serge e nagy, égi szentség
Magas titkában térdet hajt neked.
S könyörg: mit látni nem szabad szemünknek,
Pótolja lángja szirtszilárd hitünknek.
A harczban itt szokott erőt keresni,
Hogy győzni tudjon a bűn ostromán;
És győzve a pokol vad cselszövényin,
Erény füzér viruljon homlokán.
És véve tested –
ő, ha sírba szálla,
Örök dicsőület legyen halála.
Forrás: Őrangyal. Szerkeszti: Sujánszky Antal. Pesten,
kiadja Emich Gusztáv 1845.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése