Ég, föld hatalmas alkotója, Isten!
Feléd lebegnek bő fohászaim;
A szívimára buzgó áhitattal
Fonódnak össze lankadt karjaim:
Tudom, kegye4dnek nem volt s nincs határa,
Hajolj hivednek esdeklő szavára!
A kór legyőzött: eltűnt testerőmmel
Lelkem mosolygó arcza elhagyott;
A sírküszöbre néztem, melly előttem
Megnyilni készült – s vérem megfagyott.
Hagyj élnem, oh hagyj, Istenem! sohajték;
Sok bűneim most lelkem is megölnék!
Az élet olly szép, s kedvesen tünik fel
A férfiszemben – oh hadd élnem azt;
Ne zúzd hatalmas karral szét virágit,
Csak most virit, hadd élnem a tavaszt!
Hadd jőni a télt; hadd látnom havával,
S szivem megáld a hála hő dalával.
Majd szent gyümölcsöt gyűjtök áldozatra,
Melly föllobogjon szent oltárodon;
A szűz erénynek ösvényén haladva,
Nem rettenek meg késő síromon;
S a földi pályát jámborul megfutva,
Készülve lépek Hozzád – a nagy utra.
Így esdekeltem: és meghallgatál Te.
Élek! s ha még kór gyötri testemet,
Megmentve lelkem; s hittel és reménynyel
Eltelve tűröm szenvedésemet;
S tudlak szeretni Téged hő kebellel,
Isten! ha versz, vagy áldasz bölcs kezeddel.
Forrás: Őrangyal. Szerkeszti: Sujánszky Antal. Pesten,
kiadja Emich Gusztáv 1845.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése