2017. jún. 23.

Dr. Nagy Mór: Jónás



Parancsoltad Uram: „Menj nagy Ninivébe,
Kiálts, veszedelmet ő gonosz szívébe!”
De irgalmasságod’ már eleve tudtam;
Szemedet kerülvén, tengerre futottam.

Haj! nem tűrt kebelén a haragos tenger. –
Szörny maga, szörnyektől űzetik az ember.
Hogy újból láthatom a világosságot:
Csodálva csodálom nagy irgalmasságod!

De gonosz Ninivén miért könyörüljek?
Te mondád: „Negyven nap, azután elsüllyed!”
Második szavadra megátkoztam, - hittem;
Nem teljesedék be; mégis várom itt lenn.

Egy, amit sajnálok: ezt a lombos tököt,
Mely e kémhelyen, itt árnyával befödött.
Férget küldtél rája; hév keleti szelet,
Búval temetsz el, míg szíved bosszút feled.

S szólt az Úr: „Te ezt a gyarló tököt szánod,
Melyet nem is kelle növelned, munkálnod;
Mely felnőtt egy éjjel, hervadott más éjjel,
Harmadikon a szél szórta szerte-széjjel?

És én ne sajnáljam ezt a nagy Ninivét,
Tizenkét tízezer balga ember szívét,
Ki nem tudja, melyik jobb keze, bal keze, -

S vele annyi barmot, melynek nincs is esze?....”