2017. ápr. 18.

Ferdői: Visegrád romjaihoz (Júniufz 7-kén 1826.)



Tifztelt legyél, ó Visegrád!
Valamíg egy Magyar él,
Adjon áldást Menny’ Ura rád,
Ne érjen már több vefzél.
Romjaid közt véle vagyok.
Éltem’ gyönyör kedvével,
Az egekbe felfzárnyalok
Üdvözülés’ lelkével.
Romjaid közt ölelkezem,
Szerelmében gerjedezem;
Mert érezem csókjait,
Rajtam nyugvó karjait.

A’ bús őfz-kor’ nagy lelkével
Nyájasan ölelkezve,
Monstanság’ víg fzellemével
Vígadon enyelegve,
Rúzsalánczal rebdez köztünk
Lelkeink’ öfzvefonyva,
Nevekedő hév fzerelmünk,
Valónkat elolvafztva.
Mulandóság’ rém képzeti
Gyarlóságunk érezteti;
De fzerelmünk állandóbb,
Nála a’ kor mulandóbb.

Befzakadott tág csornokod’
Gyáfz fedte belsejében,
A’ leomlott kevély tornyod’
Mohosodott rejtjében
Elragadva fzerelmének
Kicsapongó lángjától,
Fellengező elméjének
Hajlandóságaitól.
Igéri ő,míg csak a’ vér
Ereiben melegen vér,
Élni akar érettem,
Lenni barátném ’s hívem.

Hallgasd meg fzép Hunniának
Pártfogó Mennykirálya,
Romladozó Visegrádnak
Búslakodó angyala.
Igéretét Kedvesemnek,
Eggyezett vágyainkat,
Imádságát fzíveinknek,
Lelki óhajtásinkat.
Életünk így boldog léfzen,
Üdvözülve már egéfzen.
Örökre, oh Visegrád!
Áldást, hálát kérek rád!

Forrás: Uránia Nemzeti Almanach 1. évf. – Esztergom, 1828.