Te is, meg én is immár túl vagyunk
A jó, a szép, a gyermek-napokon;
Eszembe’ van még boldog tavaszunk –
Hát teneked, oh Angela húgom?
Beh messze van már és azóta, hajh!
Hány év repült el lomha szárnyakon!
S a szőke jókedv, a nagyhangú zaj
Velök repült, oh Angela húgom.
Az iskolából szökve, úgy-e bár
Táncolva, hogy daloltuk az úton:
- „Ne menjünk a babér-ligetbe már” –
Már nem megyünk, oh Angela húgom.
Te boldogabb vagy; házi tűzhelyed
Nem hagytad el; anyádnál élve, honn,
A szűzi jámborság vagyon veled,
Mely vélem nincs már, Angela húgom.
Ha nappalod munkában eltelék,
Éjjel egy angyal virraszt ágyadon,
És boldog, álmok szállanak feléd
A mennyekből oh Angela húgom.
Miként neved, oly édes a szavad,
Szemedbe írva jóságod vagyon,
S illattal tölti be lakástokat
Tizenhat éved, Angela húgom.
Hajdanta vettem újév ünnepén,
Amit vehettem néhány frankomon
(Sok sohse volt!) és vígan elvivém
Tenéked, oh én Angela húgom.
De most az erszényemnek léke van,
És Plútosz Istent hasztalan hívom:
Vak ő, de siket is; az én szavam’
Nem hallja meg, oh Angela húgom.
Ma hát nem küldhetek semmit neked,
A jou-jou-kat megvenni nem tudom,
Se albumot, se holmi nippeket,
Se bonbonniére-t, oh Angela húgom.
Egy készorítást adhatok csupán
S egy szűzi csókot – persze homlokon,
S e verset, melyet holnapig talán
Már elfeledsz, oh Angela húgom.
Ford.: Radó Antal
Forrás: Jövendő 1. évf.
2. sz. Szerkeszti: Bródy Sándor. Főmunkatárs: Ambrus Zoltán, Gárdonyi Géza.
1903. márc. 8.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése