Somlay Károly (?-† 1931): Terezinácska

1.

A Bakonyság szívében, hegyes-völgyes országút mellett egy ősi kúria volt egyidőben. Igazi stílusos úri épület volt: dupla tetejű, tornácos és a homlokán ott domborodott az ármálista nemesek hagyományos családi címere is.

Özvegy Lőrinthey Ádámné volt a kúria nagyasszonya. Hosszú, sovány dáma volt és otthon is halcsontos, krinolinos kásmirruhákat viselt; ősz haját pedig neo-biedermeieres fonásokba szokta fésülni.

A tekintetes asszonynak egy fia volt, a György úrfi Az úrfit otthon nevelték; egy zirci tarkabarát volta magisztere, aki a legszigorúbb konzervatív sablonok szerint oktatta növendékét.

Az úrfi nem is cselekedett egyebet, csak annyit, amennyire a természeti fejlődés kényszerítette: megnőtt. Akaratok, lázadások, kitörések nélkül való árnyember volt, akinek negyvenöt éves korában is az volt az egyetlen becsvágya, hogy a mamájának szófogadó Gyurikája lehessen. A cselédek csak úrfinak hívták ezt a szakállas, bajuszos, öles férfiút.

Az ezerholdas gazdaságot a tekintetes asszony unokaöccse, egy agglegényi sorban maradó szegény rokon, a Józsi ténsúr dirigálta.

A pénzügyek gyakran szólították a ténsurat a veszprémi vásárokra. Ilyenkor a Csókában szokott megszállani. A város végén, a rátóti úton , egy piactér közepén volt ez a vendégfogadó. Egyszerű kis fogadó volt, ahová leginkább a szentkirályszabadjai és a szentgáli kisnemesek – a tarisznyások – szoktak betérni, mert jó Balaton-vidéki borokat mért az öreg Rumpold bácsi; a Rumpoldné asszonyság pedig híres volt a konyhájáról.

Egy leányuk is volta fogadóséknak, a Terezina kisasszony. Ennél kényesebb, huncutabb leány alig volt több a históriás hegyvölgy városban.

A galamblelkű, finomszólású Józsi ténsúr nagy gráciában volt a Csókában. Egyszer egy mákszemnyi porcelángyöngyökből fűzött százszínű dohányzacskót ajándékozott néki a kisasszonyka.

- Legközelebb én is bemegyek Józsi bátyámmal a Csókába – tréfált az úrfi. – Hátha nékem is horgolnak majd dohányzacskót.

- Oda bizony ne igen gyere, öcsém Az őszi légy hamar rászédül az enyves papirosra. Ott a Csókában pedig olyan kétlábú enyves lép van, hogy ha te azt meglátod, tüstént elszédül a fejed – hümmögött mosolyogva a ténsúr.

A szürkülő fejű György úrfin nem fogott a szó. Alig várta az alkalmat, hogy befogjanak a féderes vén bárkába és menjenek Veszprémbe. Egyszer aztán be is mentek. Az ebédet a Terezina szolgálta az asztalukra. Fehérpöttyös kék ruhája volt és amint lépegetett, úgy muzsikált a fényesre téglázott szoknyája, mint a cimbalomszó.

- Lelkemadta, ez ám a jány! Olyan, mint a májusi pille – csudálkozott az úrfi.

- A gödörbe is esöl, ha utána szaladsz – pusmogott a ténsúr. – Hej öcsém, aki legény el akarja ezt a cifra pillét fogni, ugyancsak fürgelábú legénynek kell annak lenni!

- Majd megolajozzuk a lábaimat, Józsi bátyám, aztán fürgék lesznek… De a pillécskét kalap alá fogom, lelkemadta…

A következő tavaszon meghalt a tekintetes asszony. Az Orbánsüveg a György úrfira maradt. Ő lett a földesúr.

- Most már nem kerülheted el fiam a becsületes emberek sorsát te sem. Meg kell nősülnöd – mondta neki a ténsúr.

- Asszony kell, aki süt, főz. Mert aludttejen és szalonnán nem élhet az ember örökké – felelt az úrfi. – Tán tud is valakit Józsi bátyám a számomra?

- Pipát, paripát, asszonyt nem kommendálok senkinek sem. A pipa is az egyik embernek így szelel, a másiknak meg amúgy szelel. A paripa is hóbortos jószág; az egyik lovas alatt kezesbárány, a másik alatt meg úgy ficánkol, mint a láncosfene. Az asszonyról nem is merek szólni, mert ezt a kemény állapotot nem próbáltam. Válasszál té magad. Van Veszprémben meg Zalában annyi, mint búzaföldön szemes kalász. Igaz, hogy már egy kissé lötyög az inadon a csizmaszár, de ezen okkal-móddal lehet segíteni.

- Majd beléhízlal a menyecske a csizmaszárba. A Nap a szépszagú mezőket kövéríti, a jó feleség meg az urát… Már én választottam is, Józsi bátyám. És nem is kell érte a szomszéd megyékre fáradni.

- Aki nyújtózkodással is le tudja szakítani a fáról az almát, bolond, ha felmászik érte a fára – hagyta helyben a ténsúr.

Az úrfi türelmetlenül várta az őszt. Az volt a szándéka, hogy szüret után megyen leánylátásra. Azt azonban nem árulta el, hogy hová és kihez készül kérőnek.

Bekocsizott Pápára. Akkor egy híres magyar szabó élt Pápán: Görög Dániel uram. Ennél a híres Görög Dánielnél két rend zsinóros öltönyt rendelt; egyet a saját, egyet a ténsúr számára.

- Ebben a gúnyában elmehetnénk az Eszterházy grófhoz is háztűznézni – dörmögött a ténsúr.

- Lesz még egyéb is, Józsi bátyám – kevélykedett az úrfi.

Lett is. A fehérvári vásáron egy pár olyan sárgát vett a hintó elé, hogy amikor rájuk rakták a csótáros ezüst szerszámot és a két állat berepült Veszprémbe, mindenki azt hitte, hogy a Dárius király jött látogatóba a két sárkányon.

A kanonokok a püspöki gálaebéd után éppen lent sétálgattak a Séd patak partján, mikor a parádés fogat a Buhim-völgy felől bekanyarodott az egyik utcára.

- Per Deum immortalem! A guta kerülget… Vízióm volt… Illés próféta tüzes szekerét láttam… Két lángcsikó volt a szekér előtt… Ez halált jelent… Ez a Szent Mihály lovát jelenti, amici – hörögte az öreg Dancsik nagyságos és ijedtében egy padra roskadt.

- Ugyan frater in Christo, hogy lehet valaki ilyen babonás? – vigasztalta őt a fiatal iskoláskanonok. – Hisz ez a két sárga ló valódi, élő, eleven paripa. A Lőrinthey Gyurkalovai… Illés próféta pedig sokkal jobban érzi magát a mennyországban, semhogy ő a földre jöjjön a heverendisszimuszt halálra ijeszteni.

Beszélhettek a nagyságosnak! Senki sem tudta fejéből kikergetni az Illés szekerét… S éppen hazatötyögött, ágynak dőlt, kilelte a hideg, meggyónt, megáldozott és az Urban csöndesen el is hunyt.

A furcsa eset után egyébről se meséltek a vármegyében, mint a György úrfi sárgáiról, amelyek a Dancsik kanonokot olyan boszorkányos gyorsasággal ragadták el a mennyországba.

Az equipaget a Csókába gyeplőzte az úrfi. Ki is fogatta tüstént a két állatot, megsétáltatta, aztán jászol mellé köttette őket. Az urak pedig a vendégszobába mentek.

- Azt hittem, Gyuri öcsém, hogy lánynézőbe megyünk – dörmögte a ténsúr.

- Nem is csalódott a föltevésben, Józsi bátyám – ravaszkodott az úrfi.

- Hát akkor mi a patvarban töltjük itt az időt? Miért nem megyünk a lányos házhoz?

- Hiszen már ott is vagyunk. Éppen a lányos háznál vagyunk.

- Húzd meg fiam a balfülemet, mert nem jól hallok!

- Lelkemadta, de bizony jól hall a Józsi bátyám. Egy tapodtat se megyünk odébb, míg a Terezinácska kezét ki nem kapjuk.

A ténsúr tágra nyílt szemekkel nézte az uraöccsét. Nézegette az őszülő fejét és azt gondolta, hogy télen, amikor hó lepi a hegy ormát, nem nyílnak a gerincén lila kankalinok…

A hatvanas évek úri társaságának cigányprímása, a pápai Cseresnyés épp akkor Veszprémben időzött a bandájával. A ténsúr teljes életében szelíd ember volt. Sose tivornyázott. De most egyszerre lobbot vetett, egyszerre kirontott belőle a hatvanöt év alatt lassanként seregbe verődött száz ördög.

- Cigányt ide! Rumpold barátom, cigányt ide! – kurjantotta, és kigombolta mellén a selyemsujtásos atillát.

A morék hát besorjáztak. A vendégszobában meggyújtották a viaszgyertyákat és csapra ütődött a legpenészesebb somlyóhelyi hordó.

Éjfélig egy szót se szólt a ténsúr; csak iszogatott és pipálta a melódiák mellett a paprika ízű szuloki dohányt. Éjfél után azután rátette jobbkezét az úrfi vállára, és azt mondta neki:

- Még a legokosabb ember agya is megtúrósodik életében legalább egyszer. Mivel te nem tartozol a legokosabb emberek közé, hát a manó sem veszi tőled zokon, hogy most teljesen megzápult az a csepp kis józan eszecskéd.

- Nem értem, Józsi bátyám – hüledezett az úrfi.

- Pedig elég világosan beszélek… Te a Terezinát akarod feleségnek?

- Senki mást.

- Ezt a szoknyába bújt kontyos lidércet?

- De Józsi bátyám!...

- Hallgass! Amikor megvetted a két sárgát, ugye egy mukkanást se ejtettem? Zabját tettél a szájukba, hát nem fordították fel a hintódat… Hanem a Terezinka szájába nem tehetsz ám fékező acélt… De lelkemadta, ha ő egyet rúg, akkor a pokol fenekére fog rúgni tégedet… Lásd, Sámson csak markos legény volt, és Delila mégis elbánt véle, mint levelibéka a dongóval… Te is így jársz a Terezinkával.

- Nem tartok tőle. Az én erőm nem a hajamban van.

- Úgy mondd, hogy már abban sincs. Már azt is megcsípte az őszi dér. Tudod, a fiatal fehérnép olyan, mint a szikkadt nádas: ha tüzet fog, lángol, mint a gyehenna… Hát tenéked nincsen ilyen olthatatlan forróságokra szükséged… Olyan nőt válasszál öcsém, akinek a szemeiből szelíd pásztortüzek fénylenek feléd.

- De hisz Terezinka arca egy bájos angyalarc!

- Az ilyen nő a legveszedelmesebb, mert a kellemeivel födi el az emésztő szenvedélyeit.

Az úrfi csak hallgatta az aláhúzott hangsúllyal ejtett szavakat. Csüggedten hallgatta, aztán egy bankót dobott a cimbalomra és nagyot kurjantott.

Az éjfélig tartott dáridó után másnap délig aludtak. Aztán elegánsan kikészítették magukat, és mivel a ténsúr látta, hogy uraöccsét nem tudja eltéríteni a szándékától, ő is beadta a derekát és megígérte, hogy megkéri a Terezina kezét.

- De hátha kikosaraz bennünket ez az ördöngös leány? – skrupulizált a ténsúr.

- Egy Lőrintheyt nem szokás kikosarazni – makacskodott az úrfi.

Előbbször is Rumpold papát avatták a titkukba. Az öreg fogadós hiúságának hízelgett, hogy a vármegye egyik előkelő dzsentri-családjával köthet atyafiságot. A mama is behódolt az imponáló megtiszteltetésre, csak a kisasszonyka fortyant fel.

- Kell is nékem ez a hervadt izé?! Nemcsak a menyasszonyi nyoszolyámból, de még a koporsómból is kirúgnám! – pattogott és kiszaladt a szobából.

A mama utána ment és kérlelte:

- Gondold meg, cukrom! A megyebálon sleppes ruhában az alispánnal fogsz táncolni, és nemes úrfiak fogják a kezedet csókolni… Párnás hintón kocsikázol…

- Elég párnás hintó lesz nekem a galambom öle… Én az ő ölén akarok a tündérországba kocsikázni, de nem ám a Lőrinthey Gyurka hintóján! – duzzogott és sírva fakadt.

Terezina szerelmes volt. A nagyszőllősi fiatal molnármesterbe volt szerelmes a kicsike. A molnárt – akinek Galambos Péter volt az igazi neve -, csak a Kakasmolnár néven ismerték a somlyóalji hét faluban. Nagy szoknyabolond volt őkelme; a tüzes szemeibe, a selymes körszakállába és a kajla kis bajuszába szerelmes volt minden menyecske, minden lyány.

Alkonytájban ismét karóra kapta a mama a leánykát:

- Ugyan csibém! Tízezer aranyforint hitbért móringol számodra a Lőrincthey tekintetes úr.

Ez a pénz abban az időben igen nagy összeg volt, és a kisasszonyka a rangvágyó lányok közé tartozott. Hát megszédült.

- Ha a mama így gondolja jónak, én sem bánom – motyogta és meglett a lakodalom.

2.

Akkor zajos szüretek voltak a Somlyón. Veszprémből, Somogy és Zalából sok úri család verődött össze a szüretekre.

György úrfinak is volt egy szép darab szőlője a Somlyón.

Amióta menyecske lett, itt a szüreten látta először Terezina a nagyszőllősi molnárt. Sokáig bámulta a szép férfit és az az érzés szakadt rá, hogy az ég is, a föld is meggyulladt alatta, felette.

Egyik este találkozott vele valamelyik pincehajlékban, ahol kürtőfánkos, lúdpecsenyés vacsorát adtak a vendégseregnek és ezután tánc volt.

Terezina a molnárral járta az andalgót. Megszorította a férfi kezét, és olyan melegen, ígérően kacsintgatott a szemébe, hogy Galambos rögtön tisztában volt az asszony érzelmeivel.

Karácsony táján öles hó esett, és cifra úri szánok repültek a villanó havakon.

Egy vasárnap délelőtt Terezinka tekintetes asszony az ablakhoz szaladt, mert hallotta, hogy csörgős szán kanyarodott be az udvarra.

A szánból Galambos Péter nagyuram ugrott le.

- Hát ezt mi az ördög hozta ide? – dörmögött az úrfi.

A molnár bejött a szobába.

- Azért jöttem volna, tekintetes uram, hogy a sárgákat megvenném. Úgy halottam, hogy eladók – mondta Galambos.

- Bizony nem jól hallotta a nemzetes úr – felelte az úrfi.

- Azért én mégis megvenném őket. Jó árat adnék értük.

- Nem eladók.

- Kár. Mert ha pénzért nem adja a tekintetes úr, elviszem őket ingyért. Ellopom őket – tréfált a molnár.

- Abba nekem is lesz beleszólásom. Különben, ha el tudja lopni a nemzetes úr, nem keresem a nemzetes úron őket. De kikötöm, hogy ha meg találom sörétezni, hát nem fog visum-repertumért szaladni.

- Áll, egy hónapon belül enyémek a lovak. Gúnár legyek és rezes patkót üssenek a talpamra, ha meg nem cselekszem!

- elválik. Csak vigyázzon kelmed a fogára, mert ez a két sárga vitte a Dancsik kanonokot is a másvilágra. Ezalatt az egy hónap alatt minden éjjel töltött fegyverrel fogok az istállóban virrasztani.

A következő napon, alkonytájban, egy öreg kapucinus jött a kúriába. Vászontarisznya kalimpált az oldalán. A földesúrral akart beszélni, hát bevezették.

- Laudetur!  - alázatoskodott a barát, és a hosszú ősz szakállát simogatta , fráter Lőrinc vagyok a tisztelendő moóri kalastromból. Borkvestán jártam a Somlyó alatt. A kocsimat a faluban hagytam. A magam részére egy kis éjszakai szállásért könyörögnék.

- Szívesen, tisztelendő barátom. Lesz jó kis vacsora, aztán meleg szoba. A Józsi bátyám úgyis Veszprémbe ment ma reggel; legalább lesz kivel a vacsoránál beszélgetni – nyájaskodott az úrfi.

- Alázattal megköszönöm a vacsorát is, a beszélgetést is, de ma éppen böjtös napom van és nagyon meg vagyok törődve.

Az úrfi hát kiadta a parancsot, hogy nyissanak a barátnak szobát.

- Az Isten fizesse meg – hunyorgatott a vén fráter és kicsoszogott a szobából.

A folyosón Terezinával találkozott. Alighanem értették egymást,mert a kapucinus egy pici csomagot kotorászott elő a kámzsája zsebéből, és a menyecskének adta.

- A vacsora elején az egyik port, a másikat pedig utána.

Az estebéd után csakugyan kiment György úrfi az istállóba. A vállán volt a páros csövű fegyvere is, az ebeket pedig leoldotta a láncról. A két sárga nyugodtan ropogtatta a zabot a jászol mellett.

A barát pedig kilopódzott az udvarra és a tarisznyájából nagy húsdarabokat dobott az ebek elé. A falánk jószágok mohón kapkodtak a konc után. Nem sejtették, hogy árzenikumos pecsenyén lakomáznak.

Az álompor is kitűnően operált: az úrfi gyönyörűen szundikált a gyékénydikón.

Így semmi se állta útját, hogy a barát a kámzsát és az ősz szakállt ledobálva, a lovász segítségével hamarosan hintó elé ne fogja a két sárgát.

A menyecske már várta a tornác végén, és boldogan surrant a hintóba.

Másnap délelőtt a két sárga és a hintó is megkerültek. Csak a menyecskének és a puskának volt hűlt helye.

A molnár kocsisa hozta haza a lovakat egy levéllel.

Az úrfi arcán izgalom reszketett. Összegyűrte a levelet, és kékre-ködre válva morogta:

- Akasztófára való! A saját lovaimon szöktette meg a feleségemet… Ekkora szégyen! No, sárgák, most már vihettek engem is a Dancsik kanonok után!...

Forrás: Az Ujság. Bp., 1918. jan. 4. péntek