Az elmúlt másfél
évtizedben egymás után számos ország döbbent rá, hogy a nyugati reneszánsszal
egyidőben, Európa egy alig ismert pontján: a kis raguzai – szláv nevén
dubrovniki – városköztársaságban egy horvát szerző világirodalmi színvonalú
vígjátékokat alkotott.
Držić életéről ma is
keveset tudunk; gyér adataiból tipikus reneszánsz-pálya rajzolódik ki. A
források szerint 1550-ben pappá szentelték; Sienában buzgón látogatta a divatos
pásztorjátékok s népi komédiák előadásait; egy osztrák kalandor-gróf mellett
bebarangolta fél Európát, Bécstől Konstantinápolyig; titokban sürgette Cosimo
de Medici segítségét hazája oligarchikus kormányzatának megdöntésére,
demokratikus új államvezetés érdekében.
Olaszországi élményeinek
hatására kezdett drámaírással foglalkozni. Összesen tizenegy drámát írt,
részben pásztorjátékokat, amelyekben idillikus-érzelmes jelenetek váltakoznak a
Raguza-környéki parasztok életét reálisan festő komikus epizódokkal. Ezeknél
sokkal jelentősebbek pompás szatirikus komédiái, amelyekben a dubrovniki
polgárok típusainak egész galériáját vonultatja föl fordulatos, mulatságos
cselekmény során, és ízes, népi nyelven beszélteti alakjait. Egyik vígjátéka
Plautus B ö g r é- jének motívumaiból rajzolja meg egy
jellegzetesen XVI. századi fösvény alakját és környezetét; egy másik (M e s e
S t a n a c r ó l) harsány,féktelen farsangi bohózat, tárgya egy öreg
paraszt lóvátétele; egy harmadik Boccaccio
D e k a m e r o n-jának helyzeteit ülteti át raguzai talajra;
reprezentatív remekműve, a D u n d
o M a r o j e pedig teljesen önálló és eredeti alkotás, a
klasszikus reneszánsz vígjáték igazi gyöngyszeme. Néhány műve, sajnos,
elveszett, másokból csak töredék maradt fenn.
Az évszázados feledésből
Držić alakja csak századunk harmincas éveinek végén emelkedett ki. A második
világháború óta azonban hazájának egyik legnépszerűbb, legtöbbet játszott
klasszikusa lett, akinek maradandó, életteli művészete gyors ütemben hódítja
meg a világ színpadait.
SZ. SZ. J. (SZ. SZÁNTÓ
JUDIT)
Fontosabb drámái: Tirena („Tirena”,
1548-1549); Dundo Maroje; Mese Stanacról („Novela od Stanca”, 1551); fösvény
(„Skup”, 1553-3555); Mande („Mande” ?).
Marin Držić: DUNDO MAROJE
(„Dundo Maroje”, 1550.
Vígjáték öt felvonásban, prózában. Fordította. Csuka Zoltán 1959.
Szereplők: 22 férfi, 4
nő.)
Reneszánsz
mulatság a javából – átmenet a klasszikus latin vígjáték ókori típusa és az
olasz reneszánsz komédia között. De ha sajátos humorú, talpraesett dalmát népi
hőseit vizsgáljuk – későbbi évszázadok színjátékának előhírnökére ismerünk
benne.
*
Dundo
Maroje, tisztes dubrovniki kalmár kétségbeesetten keresi fiát, Marót. Az ifjút
pénzzel, áruval ellátva küldte üzleti útra Itáliába és a Balkánra, de az
megszegve az atyai utasítást, Rómában éli világát. Laura,a szép kurtizán a
kedvese: az ő kedvéért kótyavetyélte el a rábízott portékát.
A
híres szépség kegyeire pályázik egy német úr: Hugo is, de a lány egyelőre híven
kitart Maro mellett. Pedig Hugo szolgája, Pomet – egyébként ő is minden hájjal
megkent dubrovniki – ugyancsak buzgólkodik ura ügyének elősegítésén. Tetteit a
józan számítás mellett a vetélkedés szelleme is vezeti: örök ellenfele, Popiva
ugyanis a fiatal Maro szolgája és tanácsadója. Furfangos ötleteivel és Dundo
Marojet, az apát támogatva Pomet tulajdonképpen Popiva eszén igyekszik
túljárni.
Apa
és fiú első találkozása balul üt ki. Hogy dühöngő atyjaurát meglátja az utcán,
Maro ijedtében inkább úgy tesz, mintha nem ismerné, és poroszlókkal viteti el a
fenyegetőző öreget.
Ekkor
lép közbe Pomet. Kiszabadítja Dundo Marojet és ravasz tervet ajánl neki: tegyen
úgy, mintha azért jött volna, hogy fiával megbéküljön s rá nagy pénzösszeget és
új árukészletet bízzon. Az apa erőt véve egyenesen természetén, eljátssza a
komédiát, a fiú pedig szolgájával együtt besétál Pomet kelepcéjébe. Maro is,
Popiva is felülnek az apa nyájasságának, és hogy régi bizalmát visszaszerezzék,
Laura megtakarított pénzét, hitelét, ékszereit igénybe véve egy uzsorástól
tekintélyes mennyiségű kelmét kölcsönöznek ki. Ezt Maro raktára gyanánt
bemutatják Dundo Marojenak, az öreg pedig (kárpótlásul az eltűnt portékáért)
nyomban elviteti az egészet. A kárvallott szerelmesek között erre azután kitör
a vihar: a pórul járt széplány azonnal kedvese ellen fordul. Kapóra jön
haragjának, hogy egyidejűleg Maro elhagyott dubrovniki jegyese is felbukkan
Rómában, fiúruhában keresve a hűtlen vőlegényt. És hogy Pomet tervei mindenben
sikerüljenek: a véletlen a kezére játssza Laura származásának titkát. Gazdag
német nemesi sarj, csakúgy mint Pomet gazdája, Hugo – így házasságuk előtt
nincs több akadály. Pomet ezzel végképp elégtételt nyer örök ellenfelén,
Popiván, Maroje pedig megnyugodva térhet haza nyaktörő vállalkozásából. A
reneszánsz kor „pozitív hőse”, a becsületes kereskedő, teljes győzelmet
aratott, pénz nélkül a könnyelmű ifjú nem uraskodhat tovább az Örök Városban.
A
darabot 1956-ban a Jugoszláv Drámai Színház vendégszereplése során mutatta be a
Nemzeti Színházban – eredeti horvát nyelven.
L. M. (LÁZÁR MAGDA)
Forrás: Színházi kalauz.
Szerkesztette Vajda György Mihály. Második, bővített kiadás. Budapest, 1962.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése