WILLIAM SHAKESPEARE (1564-1616)

A Londonból Oxfordba vezető országút mellett, az Avon folyó völgyében fekszik Stratford. Ma is olyan, int Shakespeare korában: álmos kis város. Azóta szinte semmi sem változott benne. Az Avon folyó partján egy gótikus templom tornya köszönti a vándort. Boltívei alatt Shakespeare holtteste nyugszik. Nem messze innen áll az iskola, amelynek Shakespeare diákja volt. Távolabb a Shakespeare Emlékszínház, amelyben csak az ő darabjait játsszák S a város főutcáján lelhető meg az az épület, amelyet felkeres minden világjáró: Shakespeare keresztgerendákkal pántolt, meredek tetejű szülőháza.

William Shakespeare Stratfordban született 1564. április 23-án. Itt múlt el gyermekkora és kalandos ifjúsága. Itt nősült meg, itt született két leánya és gyermekként elhalt kisfia, Hammet. Egyik hajnalon a felesége, Anna asszony arra ébredt, hogy üres mellette a hitvesi ágy. Shakespeare megunta a kisvárost, a szűkös anyagiakat, a házasságot és azokat az ütlegeket, amelyeket a földesúr erdőőrétől kapott orvvadászatért.

Felkerekedett és szaporán igyekezett a főváros felé

London: háromszázezer ember lakóhelye. Szédítő világváros vidéki fiatalember szemében. Naphosszat csatangolt a macskaköves utcákon, a Tower komor falai alatt, a hajóktól nyüzsgő folyó partján, a kocsmák és könyvesboltok környékén, a  T h e a t r e  C o u r t a i n, a legnagyobb színház körül. Lesi a színház tornyára felröppenő zászlót, amely az előadás kezdetét jelzi. A bejáratnál egy pennyt kell fizetni, de neki annyija sincsen Bezzeg nem gond a belépődíj a lóháton érkező uraknak. Odavetik a kontárt egy-egy ácsorgó suhancnak… Shakespeare londoni élete valószínűleg ilyen alkalmi lovászsággal kezdődött Aztán bekerült a színházba, műsort árult, színlapot írt, és egyszer csak megkapta az első szerepet. Ettől kezdve a stratfordi fiatalember életútja meredeken szökkent a siker felé: ügyelő, dramaturg, igazgató. Nemsokára társtulajdonosa a  G lo b e  S z í n h á z-nak, s a közönség mulattatására vagy megríkatására egymás után teremti meg a III. Richárd, Falstaff, Puck, Hamlet, Lear, Othelló alakját.

Londoni életéről alig tudunk valamit. Ben Jonson, a  V o l p o n e  írója jegyez föl róla néhány szűkszavú adatot. Egy poros akta tanúskodik arról, hogy Chamberlain főudvarmester színésze, Mister William Shakespeare az Ezüst utca sarkán lakott egy parókakészítőnél. Annyit sejthetünk, hogy a királyi udvarban is szíven látták De napjai nem sokban különbözhettek a kortárs drámaírók hétköznapjaitól.

Tizenkét évig élt Londonban, a színpad fejedelme lett és tisztességes vagyont gyűjtött. Erzsébet királynő halála után, Jakab uralkodásának első éveiben még Londonban látható, aztán 1610-ben hazaköltözött Stratfordba. Földet és házat vásárolt, leányait kiházasította, a pénzét kamatra kölcsönözte. Drámaírással többé alig foglalkozott. Ötvenkettedik születésnapján halt meg. Halálos ágyánál felkereste őt Ben Jonson, akit ő vezetett be a színház világába. Jonson elbúcsúzott a haldokló baráttól és talán ekkor fogalmazta meg Shakespeare műveinek első kiadásához írt ajánlását: „Diadalmaskodtál, Anglia! Azt nevezed magadénak, aki előtt meghajol Európa valamennyi színpada. Nemcsak a mi korunknak él, hanem örökké! A múzsák ég ifjú hajnalhasadásban állottak, mikor megjelent ő, mint Apolló, és meghódította szívünket és szemünket. Maga a természet is büszke volt az ő alkotó lángelméjére.”

Harminchét dráma és két kötet vers maradt utána. Meg egy óriási könyvtár, amelyet az idők folyamán róla írtak össze.

V. J. († VITÁNYI JÁNOS)

Színművei: VI. Henrik I-II-III. rész („Henry VI.”, 1590-91); Tévedések vígjátéka; III. Richard; Titus Andronicus („Titus Andronicus”, 1593); A makrancos hölgy; A két veronai ifjú („The Two Gentlemen of Verona”, 194); Felsült szerelmesek („Love’s Labour’s Lost”, 1594);Romeo és Júólia; II. Richard („Richard II.”, 1595); Szentivánéji álom, János király („King John”, 1596); A velencei kalmár; IV. Henrik I-II. rész („Henry V.”, 198); Julius Caesar; Ahogy tetszik; Vízkereszt; Hamlet; Troilus és Cressida („Troilus and Cressida”, 1602); Minden jó, ha jó a vége („All’s well that Ends well”, 1602); Szeget szeggel; Othello, Lear király; Macbeth; Antonius és Cleopatra; Coriolanus; Athéni Timon („Timon of Athens”, 1607); Pericles („Pericles”, 1608); Cymbeline („Cymbeline”, 1609); Téli rege („The Winter’s Tale”, 1610); A vihar; VIII. Henrik („Henry VIII.”, 1612).

SHAKESPEARE: TÉVEDÉSEK VÍGJÁTÉKA

(„The Comedy of Errors”, vsz. 1592. Vígjáték 5 felvonásban. Fordította: Egressy Gábor és Szigligeti Ede 1853, Arany László 1866, Fodor József 1948, Szász Imre 1955.

Szereplők: 11 férfi, 5 nő, néma személyzet.)

Réges-régi vígjátéki hagyományt dolgozott fel Shakespeare e korai vígjátékában: az ikertestvérek összetévesztéséből fakadó félreértéseket. Tökéletes szerkezet s a könnyed témánál igényesebb, érzelemgazdag emberábrázolás jellemzi a nagyon mulatságos komédiát.

*

Ephesus és Syracusa között viszály van, s aki egyik háborúskodó fél területéről a másik, ellenséges területre lép: halál fia Így jutna rövidesen ártatlanul hóhér kezére Ephesusban Aegeon, az öreg syracusai kalmár is, hacsak nem akad valaki a városban, aki váltságdíjat fizet érte. Nem remél segítséget, hiszen ismeretlen itt, de utoljára elmondja még a kíváncsiskodóknak szomorú történetét. Jó feleségével, Emíliával, szép ikerfiaival és kis ikerszolgáival sok évvel ezelőtt hajótörést szenvedett. Az egyik fiát és egyik szolgáját tudta csak kimenteni a habokból, családja többi tagjáról azóta sem tudott meg semmi bizonyosat. Megmaradt gyermeke a szolgájával 18 éves korában világgá indult, hogy felkutassa az elveszetteket, de évek teltek el, s őróluk sem jött hír azóta. Az apa legalább megmaradt fiát szerette volna fellelni újra, őt keresve jutott az ellenséges városba. Ephesus hercegét megindítja a történet, és estig haladékot ad Aegeonnak, hogy kezest találjon.

Éppen ezen a napon érkezik Ephesusba syracusai Antipholus és szolgája, Dromio. Őket keresi az agg kalmár, de ők erről mit sem tudnak. Azt sem sejtik, hogy rég elveszett ikerpárjuk ebben a városban él. És mert a két-két ikertestvér a megszólalásig hasonlít egymáshoz, a legváratlanabb bonyodalmakba keverednek estélig mind a négyen. A város lakói régi földijüknek nézik az új jövevényeket, sőt az ephesusi Antipholus tulajdon felesége, a féltékeny természetű Adriana is az újonnan érkezett ikertestvért fogadja szerelmesen, férjeként üdvözölve – a syracusai ifjú legnagyobb megütközésére. Az igazi férj, míg felesége ikerbátyjával lakomázik, szégyenszemre idegen házban, egy hírhedt kurtizánnal kénytelen ebédelni, mert csalónak nevezték és nem engedték be tulajdon házába. És nemcsak a két urat tévesztik össze a városbeliek, ők maguk összetévesztik az egyforma szolgapárt, azok meg gazdáikat, amiből megint csak tengernyi bonyodalom származik. Estére már a város megbecsült polgárát, az ephesui Antipholust rabláncon kíséri a végrehajtó, felesége őrültnek tartja, ő viszont azt hiszi, hogy Adriana megcsalta – s mindez azért, mert közbe-közbe hasonmásával tévesztették össze. A felbőszült ephesusi Antipholus megszökik rabtartójától és szolgájával – feleségét kergetve – nagy riadalmat kelt a város utcáin, annál is inkább, mert felváltva tűnnek elő a másik úrra és szolgával. A syracusaiak végül egy apácaklastromban találnak menedéket. A főnökasszony szigorúan megleckézteti a férjét követelő Adrianát, mert bebizonyítja, hogy féltékenykedése vette el józan eszét. Éppen ekkor ér oda Aegeon kivégzési menete, és a megbántott asszony a herceg elé borul panaszával De ugyanekkor ér oda a feldühödött valódi férj is, és ő is a hercegtől követel igazságot. Senki nem tudja, mi történt itt valójában, hiszen a férj is, az asszony is bizonyítani tudják homlokegyenest ellenkező állításaikat. De megoldódik a rejtély, kitárul a zárda ajtaja, és kilép a két testvér a főnökasszonnyal Aegeon könnyezve ismeri fel az ephesusi és syracusai Antipholusban fiait, a zárdafőnöknőben hitvesét, s a két Dromio is egymásra talál. Boldogan ünneplik szerencsés találkozásukat, a syracusai Antipholus megkéri sógornője húgának kezét, és mindkét testvérpár megbocsátja egymásnak a tévedések okozta kellemetlenségeket.

A darabot nálunk 1853-ban mutatták be először a Nemzeti Színházban.

L. M. (LÁZÁR MAGDA)

SHAKESPEARE: III. RICHÁRD

(„The Tragedy of King Richard the Third”, vsz. 1592. Krónika 5 felvonásban. Fordította: Vajda Péter 1843, Szigligeti Ede 1873, Radó Antal 1911, Hevesi Sándor 1937, Lendvai István 1942, Vas István 1949.

Szereplők: 31 férfi, 5 nő, mellékszereplők, néma személyzet.)

A III. Richárd az egyetlen Shakespeare királydrámái közül, mely a mai napig színpadon maradt hazánkban. Richárd alakja az első a hatalmas szenvedélyű, jellegzetesen reneszánsz Shakespeare-hősök sorában, félelmetes királyi gonosztevő. Véres felemelkedésének és csúfos bukásának ábrázolásával Shakespeare hitet tett zsarnokgyűlöletéről, állást foglalt a maga korának haladó állameszménye, a központi monarchia intézménye mellett.

*

A gyilkos testvérharc után béke köszöntött Angliára. IV. Edward király ül a trónon, s nem sejti, hogy öccse, Richárd, Gloster hercege koronájára tör. Richárd elszánt gonosztevő, aki a darabot indító, a világirodalomban egyedülálló monológnak cinikus nyíltsággal vallja meg „Úgy döntöttem, hogy gazember leszek” Máris sok vér tapad kezéhez, s legújabb gyilkos terve testvéröccse, Clarence ellen irányul. A torz külsejű, gátlástalan törtető hamis vádat szórt királyi bátyjuknál Clarence fejére, s most, amikor börtönbe kísérik, álszent módon sajnálkozik sorsán. Richárd nem ismer szégyenkezést, bűntudatot. Képes arra, hogy Lady Annát – akinek férjét és apósát, VI. Henrik királyt megölte , most apósa holtteste mellett – feleségül kérje.

A súlyos beteg Edward király, felesége fivéreivel s híveivel együtt, jogosan aggódik, hogy ha a király meghal, Gloster nem engedi majd a fiatal trónörököst uralkodni. A király szeretné öccsét és feleségét összebékíteni, de Richárt Erzsébetet vádolja gyűlölködéssel. A meggyilkolt VI. Henrik király őrjöngő özvegye, Margit királynő,megjelenik az udvarban és bús sorsának minden okozóját megátkozza.

Richárd orvgyilkosokat küld Clarence börtönébe és végeztet vele Edward király nevében, majd felpanaszolja az udvarnál, hogy Erzsébet intrikáinak következtében ölték meg ártatlan öccsét A királyt nagyon megrázza a herceg halála, hiszen megbánta, vissza is vonta már gyilkos parancsát. Lelkiismeretfurdalása sietteti halálát. Már csak Edward árvái állják el a trón útját Richárd elől. Richárt tehát, Buckingham herceggel szövetkezve, álnokul a Towerbe zárja a két királyfit Önkényuralma egyre véresebb lesz és ugyanakkor egyre álszentebbül komédiázik, hogy népszerűségre tegyen szert. Eltéteti láb alól Erzsébet híveit és végeztet Lord Hastingsszel is, mert az átlát tervein. Valóságos komédiát rendez, hogy megkoronáztassa magát: könyörögtet magának London népével, hogy elfogadja az annyi vérrel,hitszegéssel kiharcolt királyi méltóságot. Alighogy elnyerte a koronát, megöleti a Towerbe zárt királyfiakat is. Még tulajdon anyja is megátkozza a gyermekgyilkos királyt.

Richárd úgy érzi, hogy trónját egy új házassággal kell megszilárdítania, és ezért a közben felségévé lett Annát is eltéteti útjából. Szemérmetlen képmutatásában szeretett teljes és tisztelettudó hangon megkéri sógornőjétől, az imént meggyilkolt kis hercegek anyjától egyetlen még élő gyermeke, a fiatal Erzsébet kezét, de itt már nem ér célt.

Richárd ellenségei, a Lancester-párt hívei ezalatt Ricmond herceg seregével Bretagne-ból Angliába érkeztek. Buekingham az ellenséghez pártol, mert hiába egyengette Richárd véres útját, az adós maradt a megígért jutalommal. Richárd elfogatja és mint árulót kivégezteti őt is. A döntő csata előtti éjjel – mintha csak Margit királyné átka teljesülne – sorra jelenik meg Richárd előtt valamennyi áldozatának szelleme, s egymás után jósolja meg csúfos bukását, Richmondot viszont áldásuk kíséri. Az elkeseredett csatában Richárd férfiasan harcol, bátorsága szinte már feledteti velünk gaztetteit. Lovát leszúrják, gyalog járja a csatamezőt, szállóigévé lett szavait kiáltva: „Egy országot egy lóért!” De Richmond rátalál, és páros viadalban legyőzi.

Angliára béke köszönt, biztosítója Richmond herceg, aki feleségül veszi Erzsébetet, és VII. (Tudor) Henrik néven ül a trónra. Az ő unokája Erzsébet királynő, Shakespeare szeretett királynője, aki a darabírása idején uralkodott.

A III. Richárdot 1843-ban választotta jutalomjátékául Lendvay Márton, 1847-ben Egressy Gábor a Nemzeti Színházban. Ettől kezdve nálunk is, akárcsak külföldön már előbb, a hatalmas szerep eljátszása legkiválóbb színészeink becsvágyát keltette fel Jászai Mari Margit királyné szerepében alkotott feledhetetlen.

L. M. (LÁZÁR MAGDA)

SHAKESPEARE:  A MAKRANCOS HÖLGY

(„The Taming of the Shrew”, vsz. 1593. Vígjáték 5 felvonásban, előjátékkal. Fordította: Lévay József 1866, Zigány Árpád 1910, Harsányi Zsolt 1939, Jékely Zoltán 1955.

Szereplők: Az előjátékban: 2 férfi, 1 nő, néma személyzet. A darabban: 11 férfi, 3 nő, néma személyzet.)

Az igazi szerelem lélekcserélő varázserejét ábrázolja Shakespeare e népszerű vígjátéka, makacs Kata keménykezű megszelídítésének példáján.

*

A ritkán játszott előjátékban egy nagyúr űz tréfát egy részeg üstfoldozóból. Álmában kastélyába viteti, drága ruhákba öltözteti, háznépének pedig megparancsolja, hogy bánjon vele mint urával, ha felébred. A megzavarodott állord előtt mutatják be alkalmi komédiások a megleckéztetett makrancos leány történetét.

Egész Páduában nem akad még egy olyan önfejű, élesnyelvű ifjú hölgy, mint Minola Baptista leánya, Katalin. Már puszta híre is elriasztja a kérőket, míg jámbor húga, Bianca kezéért hárman is versengenek: Gromio, Hortensio és az imént Páduába érkezett Lucentio. De az öreg Baptista csak akkor hajlandó Biancát férjhez adni, ha Katalint már főkötő alatt tudja. Az elutasított kérők hozzálátnak, hogy egy elszánt legényt kerítsenek, aki megszabadítja majd a Minola-házat harapós természetű leányától

Kapóra jön a sok csatán, kalandon edzett, vállalkozó szellemű Petruchio érkezése, aki ráadásul még gazdagon is akar nősülni. Sietve vezetik Baptistához a vakmerő férfit, és ő a tisztes hozomány reményében azonnal megkéri jövendőbelijét. De ilyen lánykérés és régen esett Páduában!Két keményfejű, szókimondó ember vagdos egymás fejéhez válogatott gorombaságoknak is beillő bókokat. A büszke leányt mélységesen sérti, hogy erőnek-erejével férjhez akarják adni, és a vőlegényjelölt hetyke beszéde gyűlöletet kelt benne. De ez a gyűlölet nagyon is rokon a szerelemmel Ha Katalin nem is vallja be magának, Petruchio annál világosabban látja: ők ketten éles eszükkel és törhetetlen életkedvükkel éppen összeillenek. Kata nem adja be a derekát, de a boldog apa áldását adja Petruchio elhatározására: egy héten belül meglesz az esküvő.

Petruchio már a menyegzőn elkezdi zabolátlan asszonykája megszelídítését. Megváratja a násznépet, majd amikor szegény Kata már félholt a szégyentől, szedett-vedett maskarában toppan be, s úgy vezeti oltár elé. A templomban is botrányt rendez, majd a szertartás után nyeregbe kapja a tiltakozó menyecskét, és istentelen utakon birtokára nyargal vele. Kata szegény fáradt is, éhes is, de „gondos” férje ételben, italban, vetett ágyban egyaránt hibát lel, s a tálakat mérgesen löki el szeretett hitvese elől. Kata ruhája is tönkrement a vad utazásban, s Petruchio felvonultatja a különböző mesterembereket a női divat legszebb remekeivel, de egyik darabot sem tartja méltónak asszonyához. Az addig finnyás, dacos Kata most már mindent dicsér, hogy lecsillapítsa férjét, és véget érhessenek tantaluszi gyötrelmei Engedelmessége jutalmául Petruchio hazaviszi látogatóba Páduába, az apai házba.

Itt azóta különös dolgok történtek Bianca két lovagja, hogy közel férkőzhessen a szép leányhoz, álruhásan tanítójává szegődött A nyelvmester szerepében udvarló Lucentio el is nyeri Bianca szívét, s az ő neve és ruhája alatt rejtőzködő hűséges inas megkapja Baptistától Bianca kezét. Csak apa kellene még, aki kezeskedik Lucentio gazdag hozományáért. A furfangos szolga az első arra járó öregurat ugratja be ebbe a szerepbe. A fiatalok titkon megesküsznek, amikor Petruchióékkal együtt megérkezik Lucentio igazi apja. Gonosz cselt gyanít, mikor látja, hogy az inas viseli fia ruháját és nevét, de általános kimagyarázkodás után mindkét apa megbocsát a fiataloknak. Bianca esküvőjén tartják meg Kata elmaradt lagziját is, és egy-kettőre kiderül, hogy a két testvér közül a kicsi az igazán makrancos, a makacsból szerelmessé vált Kata pedig leckét ád az asszonyoknak hűségből, kedvességből, engedelmességből.

A népszerű darabot számos változatban és átdolgozásban játszották színpadjainkon már 1799 óta Első hű fordítását 1868-ban mutatta be a Nemzeti Színház.

L. M. (LÁZÁR MAGDA)

SHAKESPEARE: ROMEO ÉS JÚLIA

(„Romeo and Juliet”, vsz. 1594. Tragédia 5 felvonásban. Fordította: Náray Antal 1839, Vajda Péter 1839, Gondol Dániel 1844, Szász Károly 1871, Zigány Árpád és Telekes Béla 1900 körül, Kosztolányi Dezső /bemutatták 1946-ban/, Mészöly Dezső 1953.

Személyek 25 férfi, 4 nő, néma személyzet.)

A halhatatlan, hőslelkű szerelmespár,Romeo és Júlia tragédiája örök időkre vádolja a vak gyűlölet ostobaságát, a szülői zsarnokságot, és hirdeti a minden gáton áttörő szerelem csodálatos, szomorú diadalát.

*

Ősi viszály dúl két előkelő veronai család, a Capuletek és Montaguek között. A város hercege szigorúan inti az ellenfeleket: aki még egyszer felszítja ellentétüket, halállal lakol.

A Montague-család egyetlen fia, az ifjú Romeo lelkét afféle kamasz-szerelem tartja fogva. Barátai, Benvolio és az örökké élcelődő Mercutio feledtetni akarják vele bánatát, és álarcosan magukkal viszik a Capulet-ház estélyére. A tánc forgatagában Romeo szembekerül családja ősi ellenségének szépséges leányával, a tizennégy esztendő Júliával. Meglátják, megcsókolják egymást, és egy szempillantás alatt egész életükre szóló igaz szerelem támad lelkükben. Őket nem választja el többé a családi viszály. A vendégek távozása után Júlia szobája erkélyén suttogja el az éjszakába szerelmes fohászkodását:

„Ó, Romeo, mért vagy te Romeo?

Tagadd meg atyád, és dobd el neved,

S ha nem teszed: csak esküdj kedvesemmé-

S majd én nem leszek Capulet tovább!”

Van-e boldogabb ember a világon Romeónál, aki nem volt képes hazamenni frissen sarjadt szerelmével szívében, s a gyűlölt ellenség kertjében ábrándozva akaratlanul kihallgatja Júlia vallomását. Romeo és Júlia a méltán híres erkélyjelenetben költőien gyengéd szerelmes párbeszédben határozzák el, hogy nem késlekednek, már másnap titkon egybekelnek. Romeo kedvesétől egyenesen gyóntatóatyjához, Lőrinc baráthoz siet, hogy segítségét kérje. A tisztalelkű, humánus gondolkozású páter hajlandó Romeo kérését teljesíteni, mert azt reméli, hogy ez a házasság majd békét szerez a két viszálykodó család között.

Azonban alighogy a szent kötelék egybekapcsolta a Capuletek és Montaguek legifjabb sarjait, a vak véletlen vagy sokkal inkább a régi családi háborúság örökre elválasztja őket. Capulet öccse, a kötekedő Tybalt az utcán beleköt Mercutióba, Romeo örökvidám barátjába, majd amikor hozzájuk ér éppen titkos esküvőjéről jövet Romeo, őreá ront. Az ifjú Montague azonban immár szentnek tekinti Júliája családját, és szelíd, engesztelő szavakkal válaszol Tybalt durva sértéseire. Tybalt hát Mercutióval csap össze, és amikor Romeo közéjük áll, hogy elválassza őket, az álnok támadó az ő karja alatt döfi halálra Mercutiót. Nincs már olyan megfontolás, mely visszatarthatná Romeót, hogy megvívjon életre-halálra legkedvesebb barátja orgyilkosával Párviadalukban Tybalt holtak esik össze, és Romeo elmenekül. Verona hercege száműzetésre ítéli.

A büntetés felett mindkét szerelmes egyformán leírhatatlan fájdalmat érez. Lőrinc barát és Júlia dajkája mégis hozzásegítik az ifjú házasokat egyetlen rövid szerelmes éjszakához, mielőtt Romeo elhagyja szülővárosát Júliára ifjú férjétől való keserves búcsúja után újabb megpróbáltatás vár Szülei ráparancsolnak, hogy két nap múlva Páris gróffal álljon az oltár elé. Júlia hasztalan könyörög, atyja hajthatatlan De a gyengéd, fiatal gyermekasszonyt nem tudja az apai szigor megtörni. Szerelmes megacélozza erejét. Megissza a Lőrinc baráttól kapott bűvös hatású főzetet, amely látszólag holttá merevíti, hogy ősei sírboltjába temessék és ott várja meg az érte jövő Romeót. Lőrinc barát követét azonban nem engedik be Mantuába. Helyette Baltazár, Romeo inasa visz hírt urának Júlia haláláról azt hívén, való hírt közöl Romeo gyorsan ölő méreggel tarsolyában tér Veronába vissza, hogy Júliája holtteste mellett fejezze be szomorú életét. A kriptában Páris gróf siratja a halottat, amikor Romeo belép. A gróf azt hiszi, hogy az ellenséges család fia a halottat meggyalázni jön, és karddal támad rá. Megvívnak, Páris holtan esik össze Romeo búcsút véve halottnak vélt hitvesétől, kihörpinti a mérget és meghal. Júlia ekkor ocsúdik fel dermedtségéből. Az éppen odaérkező Lőrinc barát magával akarja vinni megözvegyült védencét egy klastrom falai közé, de Júlia visszautasítja a földi életet, és Romeo tőrével vet véget életének. A megrendült szülők békejobbot nyújtanak egymásnak gyermekeik holtteste felett, akiket az ő gyűlölségük kergetett halálba.

Noha átdolgozásban már 1793-tól szerepelt, Shakespeare szövegének hű fordítását csak 1844-ben mutatta be a Nemzeti Színház. Azóta állandóan műsoron van. Szerepeiért legkiválóbb színészeink versengenek egy évszázad óta. A Nemzetiben az első Romeo Lendvay Márton volt, Lendvayné az első Júlia.

L. M. (LÁZÁR MAGDA)

SHAKESPEARE: SZENTIVÁNÉJI ÁLOM

(„A Midsummer Night’s Dream’”, vsz. 1595. Vígjáték 5 felvonásban. Fordította: Arany János 1863.

Szereplők: 11 férfi, 3 nő, 7 tündér, néma szereplők.)

E főúri menyegzőre készült alkalmi vígjáték mindmáig Shakespeare egyik legnépszerűbb műve maradt. Az angol népi képzelet szülte tündérvilág, a Shakespeare-kori mesteremberek bohókás műkedvelősdije és az előkelő athéni ifjak szerelmes kergetőzése harmonikus, költői egységbe szőve hirdetik benne a szerelem tiszta szépségét, a reneszánsz ember áradó életszeretetét.

*

Theseus athéni uralkodómenyegzőjére készül, Hippolyta amazonkirálynővel. Az esküvő előtt néhány nappal fordul a királyhoz Egeus, athéi polgár. Leányát, Hermiát, a szigorú ősi törvényekre hivatkozva Demetriushoz akarja kényszeríteni, de a leány Lysandert szereti, és szerelme az ellenállás bátorságát önti belé. Este titokban kiszökik kedvesével a közeli ligetbe. Tervükbe jóhiszeműen beavatják Hermia barátnőjét, Helenát. Ez a leány azonban éppen a kiszemelt vőlegény, Demetrius elhagyott, de őt még mindig szerető kedvese. Hogy Demetriusát visszanyerje, tudatja vele Hermia árulását. A féltékeny Demetrius követi a szökevényeket, és nyomába szegődik büszkeségét feledve reménytelen szerelmese, Helena is.

Nemcsak a négy fiatal űzi egymást a varázslatos hangulatú erdő fái alatt a bűvös tavaszi estén. Itt ütött tanyát a tündérek fejedelmi párja, az éppen viszálykodó Oberon és Titania is. A tündérkirály most Puckot, a füge manót bízza meg Titania megtréfálásával. Bűvös hatalmú virágot hozat vele, hogy majd szunnyadó királynője szemére csöppentse annak szerelemfakasztó nedűjét. Ettől Titania szerelemre lobban majd az első élőlény iránt – bármi légyen is az -, amely ébredése után elsőnek kerül a szeme elé.

A tündéreken és szerelmeseken kívül az athéni kézművesek műkedvelő kompániája népesíti be a liget éjszakáját A lelkes dilettánsok a maguk együgyű módján itt tartanak próbát a menyegzői ünnepségen előadandó „szörnyű víg komédiából”, Pyramus és Thisbe históriájából.

Talán soha nem találkoznának össze a liget különböző látogatói, ha Puck, a csintalan manó nem mesterkednék összegabalyításukon. A szerelemfakasztó viráglevet a szerelmese, Hermia mellett szunnyadó Lysander szemébe csöppenti, aki felocsúdva Helenát pillantja meg, s most Lysander Helenát, Helena Demetriust, Demetrius Hermiát és Hermia Lysandert üldözi szerelmével keresztül-kasul a tündérjárta holdvilágos éjszakai erdőn.

Puck másik tréfája a színjátszó mesteremberek önérzetes főszereplőjének, Zuboly takácsnak a rovására megy. A csúfondáros kis kobold hirtelen szamárfejet húz Pyramus dilettáns alakítójára. A csoda láttán játszótársai rémülten futnak az erdő sűrűjébe. A mit sem sejtő Zuboly pedig fel-alá jár szürke bozontú ábrázatával, amikor a lugasban szendergő Titania szemében a varázscsöppel felébred, meglátja és máris elhalmozza gyöngéd szerelme ezer jelével. Oberon végül megsajnálja a méltatlan érzelem rabságába bűvölt tündérkirálynőt, feloldja a varázs alól, és emberré varázsoltatja vissza Puckkkal Titania iázó lovagját. Puck jó útra akarja terelni a két szerelmespár ügyét is, de egyelőre csak újabb kavarodást okoz: újabb virágcsöppek hatására Helenába szeret Demetrius is, így érte már ketten vetélkednek, míg Hermiát elhagyja mindenik. A meggyötört szerelmesek végül álomba merülnek, Oberon mindent jóra fordít, „zsák a foltját megtalálja” Lysander Hermiát, Demetrius Helenát vezeti oltárhoz, Theseus engedélyével, a fejedelmi párral egy időben.

A hármas esküvő után víg mulatságot tartanak a palotában,még a kézműveseknek is alkalom nyílik fáradságosan betanult színdarabjuk előadására.  A Vackor-rendezte színjáték éppen naivitásával szórakoztatja el a színpadon helyet foglaló, finnyás udvari közönséget. A tragikusnak szánt, nevetségesen ható szerelmi közjáték után leszáll a rég várt menyegzői éjszaka, és a tündérsereg Oberonnal és Titániával az élen megáldja a boldog frigyre lépő szerelmeseket.

Első magyar előadása a Nemzeti Színházban 1864-ben volt. Azóta igen sokszor játszották. Alakjainak megszemélyesítői közül Blaha Lujzát említjük meg, aki az egyik felújításban Puck szerepét játszotta. Később Bajor Gizi aratott benne sikert. Titánia ugyancsak Bajor nagy szerepei közé tartozott.

L. M. (LÁZÁR MAGDA)

SHAKESPEARE: A VELENCEI KALMÁR

(„The Merchant of Venice”, vsz. 1596. Színmű 5 felvonásban. Fordította: Lukács Lajos 1840, Ács Zsigmond 1870 körül, Radó Antal 1907, Vas István 1948.

Szereplők: 17 férfi, 3 nő, néma személyzet.)

A reneszánsz világ meglepő fordulatokban gazdag képe bontakozik ki előttünk ebből a shakespeare-i humanizmussal, kérlelhetetlen igazságszeretettel, emberséges etikával áthatott költői műből.

*

Antonio a legbecsületesebb, legnemesebb jellemű kereskedő Velencében. Barátaiért minden áldozatra kész, és az örökvidám Bassanio él is a jómódú kalmár nagylelkűségével. Antoniónak pillanatnyilag semmi készpénze nincsen, mert szerte a nagyvilág tengerein gályáira bízta egész vagyonát. Ám amikor meghallja, hogy barátja leánykérőbe készül a szépségéről messze földön híres Portiához Belmontba, adósságba veri magát, hogy kisegíthesse. Pedig Antonio megveti az uzsorakölcsönt. Felfogása szerint az ő kereskedői haszna tisztességes, de a zsidó Shylock pénzközvetítői részesedése jogtalan. A lenézett uzsorás készségesen áll a feddhetetlen hitelű kalmár rendelkezésére, de a kölcsönt rettenetes feltételhez köti. Ha Antonio három hónap alatt nem fizeti vissza a kérdéses összeget, egy font húst vágathat ki testéből. Antonio könnyű szívvel vállalja a szerződést, hiszen a távoli határidőre régen visszatérnek majd kincsekkel megrakodott hajói. Baráti körével víg mulatságot csap. Gratianót, Salarinót és Lorenzót látja vendégül, de meghívják az uzsorást is, hogy amíg adósánál mulatozik. Lorenzo megszöktethesse Shylock imádott, egyetlen leányát, Jessicát.

Bassanio még ezen az éjszakán kihasználja a kedvező szelet, és Belmontba hajózik Portiánál szerencsét próbálni. Távolról sem ő a megnyerő egyéniségű fiatal úrnő első kérője, de eddig a sok gróf, herceg, gazdag lovag, akiket Portia szépsége, nemes jelleme és hatalmas vagyona messzi földről odacsábított, mind üres kézzel ment tova. Mert a szép hajadon kezét atyja végakarata értelmében csak az nyerheti el, aki három fémládika közül azt választja, melyben a leány arcmását rejtették. A vidám velencei legény az egyetlen, akit sem az arany, sem az ezüst szekrényke nem csábít, és szerényen a kis ólomláda tartalmára kíváncsi. Szíve súghatta meg a helyes lépést, mert ezzel elnyerte szerelmese kezét. Vőlegényre talál Nerissa, Portia komornája is: Gratiano, Bassanio bumfordi barátja személyében. A kettős lejegyzés öröme csakhamar bánatra fordul. Antonio szomorú üzenete érkezik Velencéből. Hajói odavesztek, fizetni nem tudott, immár ki van szolgáltatva Shylocknak. Ez pedig ragaszkodik „zálogához", az egy font húshoz – voltaképpen Antonio halálához. Shylock annyit szenvedett Antonio és a hozzá hasonló előkelő velenceiek gőgjétől, oly gyakran és durván éreztették vele megvetésüket foglalkozása és vallása miatt, ráadásul leánya elvesztése is kétségbe ejti, hogy Velence sérthetetlen törvényeire támaszkodva, ő, a lenézett, bosszút akar állni sokszorosan megsértett emberi méltóságáért. Antonio még egyszer szeretné barátját látni, mielőtt sorsa beteljesedik. Bassanio és Gratiano elbúcsúznak hölgyeiktől, s Velencébe sietnek Alighogy elindultak, nagy titokban Nerissa kíséretében utánuk indul Portia is, az odamenekült Lorenzóra és Jessicára bízva a házat. Portia levelet küld a pádovai egyetemre unokabátyjának, a hírneves Bellario jogtudornak, majd férfiruhában megérkezik Velencébe.

A törvényszéki tárgyaláson Shylock diadalmas örömmel megállapítja, hogy Velence törvényei szerint őt jogos zálogától elütni nem lehet. A dózse szeretné Antoniót megmenteni, ezért segítséget kér Bellariótól, akinek képében egy fiatal tudós – az álruhás Portia – érkezik meg. Először érvekkel akarja emberségre bírni az uzsorást – mindhiába. Nem használ a rábeszélés sem, hogy fogadjon el zálogáért háromszor akkora összeget. Ekkor az áltudós kimondja, hogy Shylock követelése jogos. Az uzsorás öröme azonban korai, mert a jogtudor félelmetes logikával bizonyítja, hogy csak egy font húst vágathat ki Antonióból, de egy csepp vérét sem onthatja. Sőt Shylock ellen fordítja a vádat, kimutatva, hogy fondorlatos módon a nemes kalmár életére tör Shylock most már örömmel beletörődnék, ha legalább a kölcsönzött összeget visszakaphatná, de a dózse vagyonelkobzásra ítéli és kényszeríti, hogy elhagyja ősei hitét. Összetörten vonul el veresége színhelyéről. Amikor kiderül, hogy a szépséges Portia volt az okos védő, a megmenekült Antonióval együtt hálával és megkönnyebbüléssel tekintenek reá mindannyian.

Első magyar előadása Kassán volt, 1836-ban, a Nemzeti Színház 1840-ben mutatta be. Shylock szerepét Megyeri Károly, a nagy komikus és jellemszínész alakította.

L. M. (LÁZÁR MAGDA)

SHAKESPEARE: A WINDSORI VÍG NŐK

(„The Merry Wives of Windsor”, vsz. 1597. vígjáték 5 felvonásban. Fordította Lemouton Emília 1845, Gondol Dániel 1848, Rákosi Jenő 1867, Hevesi Sándor 1929, Devecseri Gábor 1948.

Szereplők 16 férfi, 4 nő, néma személyek.)

A hagyomány szerint Shakespeare Erzsébet királyné felkérésére írt önálló szerelmi komédiát a IV. Henrik-ben mellékszereplőként színre lépő farkasétvágyú, részeges lovagról: Sir John Falstaffról. A komédia jellegzetessége, hogy az egyetlen Shakespeare művei között, mely úgyszólván teljesen polgári környezetben játszódik. Angol polgárasszonyok leckéztetik meg a vígjátékban a pénzéhes szoknyabolondot, a vénülő, potrohos Falstaffot.

*

Windsor város fogadójában telepedett le csatlósaival Sir John Falstaff. Hogy megint kifogyott az aranyakból, nem sokat teketóriázik: két jómódú polgárasszonyt, Fordnét és Page-nét szemeli ki, hogy szerelmükkel és férjük pénzével boldogítsák. Azonos szövegű levélkével környékezi meg mindkettőjüket. A barátnők azonban elárulják egymásnak titkukat és elhatározzák, hogy keményen megleckéztetik a vén imposztort De a két férj is értesül a lovag szándékáról, mert elpártolt csatlósai, Nym és Pistol jó borravaló reményében elárulják urukat. Page nem sokat hederít a pletykára, bízik asszonya hűségében és magához való eszében, de Ford amúgy is féltékeny természetű és most ellenőrizni akarja, mennyire jutott feleségével a csábító. Ezért Brook néven bemutatkozik a lovagnak, azt állítja, hogy régóta reménytelenül szereti Fordnét, és az ő közbenjárását kéri. A gátlástalan Falstaff jó pénzért erre is hajlandó, be is számol aztán esetről esetre minden találkozásáról és újabb tervéről a féltékeny férjnek. Így történik, hogy Sir John első titkos látogatásakor Fordné asszonynál megjelenik a dühöngő férj, és felkutatja az egész házat Sir John után. Csak az asszonyok eredetileg ugratásnak szánt ötlete menti meg előle a tilosban járó lovagot: szennyes ruhák között, nagy kosárban lopják ki a házból, és a mosnivalóval együtt a Themsébe dobják. De a váratlan fürdő sem hűti le a vén gavallér vérét, és második látogatásakor vénasszonynak öltözve kénytelen menekülni a gyanakvó férj elől. Az már Fordné furfangja újra, hogy éppen annak az öreg banyának a gúnyájába bújtatta, akit Ford kitiltott házából, mert kerítőnőnek tartja. Így aztán a mérges házigazda dühét a menekülő néném tölti ki, alaposan elnáspángolja, anélkül, hogy sejtené: valóban azt veri, akire oly dühös.

De a becsületes asszonykák nem akarják tovább folytatni férjük bolondítását elárulják titkukat, és most már őket is bevonják Sir Johnnak állított utolsó kelepce előkészítésébe. Ráveszik a lovagot, hogy éjfélkor jelenjék meg az erdőben a mesebeli Herne vadász maszkjában, agancskoszorúzta fejjel, ott aztán zavartalan lesz a szerelmes találka. Az asszonyok csatasorba állítják a fél várost a tréfa érdekében: tündérnek, manónak, erdei népnek öltözik Windsor majd minden gyermeke, leánya, legénye, a komédia valamennyi szereplője, mind-mind ott leselkedik a nagy tölgy körül a légyottra érkező Herne-Falstaffra. A Page házaspárnak – anélkül, hogy egyikük a másik titkát sejtené – még egy rejtett célja van a vidám éjféli tündérjátékon. ki-ki a maga választottjával szeretné onnan oltár elé szöktetni bájos kislányukat, Anne-t. Az anya a hóbortos gazdag orvosnak, az apa pedig a málészájú Keszeg tanítónak ígérte a leányt. De Anne túljár mindkettőjük eszén, és az éjszakai forgatagban szerelmével, Fentonnal esküszik meg. Így hát nemcsak az erdei mesealakoktól halálra rémített, a város apraja-nagyja előtt nevetségessé tett vén agancsos felsülésével végződik a zűrzavaros erdei éjszaka, hanem Falstaffal együtt megcsalatkoznak a számító polgárok is. De a végén mindenki jó képet vág a mókához, még a pórul járt lovag sem kivétel

Első (és akkor egyetlen) magyar előadás 1854-ben volt a Nemzeti Színházban. 1929-ben vitte újra színre Hevesi Sándor. Az első magyar Falstaff Szigeti József volt, a második: Csortos Gyula A Nemzeti Színház 1959-ben is felújította.

L. M. (LÁZÁR MAGDA)

SHAKESPEARE: SOK HŰHÓ SEMMIÉRT

(„Much Ado about Nothing”, vsz. 1598. Vígjáték 5 felvonásban. Fordította: Ács Zsigmond 1858, Arany László 1871, Rákosi Jenő 1921, Fodor József 1945.

Szereplők: 14 férfi, 4 nő, néma szereplők.)

Két kedves témáját ötvözte össze harmonikus egésszé Shakespeare ebben a mesterien szerkesztett, komoly összeütközésekben is bővelkedő szerelmi vígjátékban: az alaptalan féltékenység veszedelmességét s a kötekedő szerelmesek egymásra találását.

*

Két bájos fiatal lány él Messinában, Leonato kormányzó udvarában: leánya a komoly Hero és unokahúga, a csúfondáros nyelvű Beatrice. Vendégszerető körökben örömmel időzik a győztes csaták fáradalmai után Don Pedro, Arragónia hercege, barátaival: a vitéz Claudio gróffal és az örökké gúnyolódó Benedekkel. víg szórakozások közt telnek napjaik, s Claudióban komoly szenvedély ébred a házikisasszony iránt. A két harcostárs edzett barátságát és Hero boldog szerelmét majdnem megrontja a herceg törvénytelen öccsének, János grófnak rosszindulatú pletykája. Szerencsére a félreértés még idejekorán tisztázódik, Claudio eljegyzi Herót, és most mindannyian azon munkálkodnak, hogy egymáshoz édesgessék Beatricét és Benedeket is. Ők ketten oly dühödten vagdossák egymás fejéhez szellemes gorombaságaikat, hogy rajtuk kívül a vak is látja, csak szemérmes szerelmüket leplezi ez a csipkelődés-özön. Ugyanazzal a csellel érnek célt mindkettőjüknél előbb Benedekkel, aztán Beatricével hallgattatnak ki egy beszélgetést arról, mennyire szerelmes belé a másik. A furfang remekül beválik, egyikük sem titkolja tovább szerelmét, s a párok megülhetnék a kettős lagzit, ha János gróf újabb ármánya gyászba nem borítaná a messinai udvart.

A hamis barát azt hitette el Claudióval, hogy Hero éppen a menyegzője előtti éjjel egy férfit fogadott hálószobájában. Az igazság az, hogy Hero ruhájában társalkodónője, Margit enyelgett ott kedvesével, János gróf egyikemberével, s őket leste meg a féltékeny Claudio Másnap, az esküvőn a vőlegény cédának nevezi menyasszonyát és eltaszítja magától. Az ártatlan Hero csak fenséges hallgatással tiltakozik a rettenetes vád ellen, de ereje csakhamar elhagyja, a szörnyű megaláztatástól eszméletlenül esik össze. Az eskető szerzetes bölcs tanácsát követve a Hero tisztaságában rendületlenül bízó jóbarátok, Benedek, Beatrice és a kétségbeesett Leonato ország-világgal elhitetik, hogy Hero belehalt igazságtalan megszégyenítésébe. Mindezek után napfény derül a gonosz mesterkedésre Az éjjeli őrök még idejekorán lefülelték János gróf kivételével a bűnösöket, de tettükről olyan zagyva fontoskodással adtak hírt a kormányzónak, hogy az ügyet sem vetett rájuk. Miután az igazság kiviláglott, Claudio megtörten kéri Leonato bocsánatát. A kormányzó a szerzetes tanácsa szerint arra kötelezi a bűnbánó ifjút, hogy a halott Hero helyett vegye feleségül egyik unokahúgát, akit csak az oltár előtt ismerhet meg Claudio zokszó nélkül teljesíti a kormányzó feltételét, s csak annál nagyobb lesz az öröme, amikor új menyasszonya leoldja arcáról fátylát, és ő a holtnak hitt Heróra ismer benne. A makrancos szerelmespár is vállalja végre a házasság igáját. A Hero becsületéért vívott közös harcban tanulták meg igazán tisztelni egymást. A megszökött bajkeverő elfogatásáról érkezett hír után, most már igazán semmi akadálya sincs az általános vigasságnak.

Első magyar előadása 1876-ban volt a Nemzeti Színházban. Azóta igen sokszor felújították.

L. M. (LÁZÁR MAGDA)

SHAKESPEARE: JULIUS CAESAR

(„Julius Caesar”, vsz. 1599. Tragédia 5 felvonásban. Fordította: Vörösmarty Mihály 1840, Áprily Lajos 1943.

Szereplők: 33 férfi, 2 nő, néma személyzet.)

A zsarnokság ellen küzdő nemes Brutus tragikus bukását ábrázolja ez a tárgyában és művészi rangjában egyaránt klasszikus dráma. Shakespeare a lángész ösztönös történelmi tisztánlátásával érzékelteti benne a személyében feddhetetlen köztársaságpárti Brutus tragédiájának alapvető okát a haladást nem lehet feltartóztatni.

*

Caesar a Lupercalia ünnepi versenyfutást készül megtekinteni. A köztársaság vezető férfiai, Brutus, Cassius, Casca és Antonius veszik körül. Ekkor egy jós arra figyelmezteti, óvakodjék március idusától. Caesar semmibe veszi a jóslatot, nem sejtve, hogy Cassius összeesküvést sző ellene, és már csak a haza sorsán aggódó nagytekintélyű Brutust szeretné megnyerni az ügynek. A pillanat kedves Cassiusnak: Brutust kételyek gyötrik, a köztársaság szabadságát félti Caesar egyeduralmi törekvéseitől – és nem alaptalanul. ezalatt Caesar – népszerűsége fokozására – háromszor utasítja vissza nyilvánosan a neki felkínált koronát A köztársaságpárti összeesküvők elérkezettnek tartják az időt a cselekvésre.

Azon az éjszakán, amikor Caesar ellenfelei összegyűlnek Pompeius csarnokában, valóságos ítéletidő dühöng A ravasz Cassiusnak sikerült Cascát is pártjára vonnia, Brutusszal pedig névtelen levelek útján hiteti el, hogy Caesar másnap királlyá készül koronáztatni magát. Ez és csakis ez indítja, minden személyes gyűlölség nélkül a nemes Brutust arra, hogy végleg az összeesküvők mellé álljon.

Nyugtalanul tölti a félelmetes éjszakát Julius Caesar is. Sötét jóslatok és jelek intik, ne hagyja el házát március idusán. Erre akarja rávenni felesége, Calpurnia is. Caesar lelke mélyén aggódik sorsáért, de nem akar gyávának látszani, és amikor barátai – azaz sokkal inkább esküdt ellenségei – érte jönnek, hogy a Capitoliumra kísérjék, velük tart A végzetes gyűlés kezdetét veszi Metellus Cimber könyörög Caesarnak, hívja vissza a száműzetésből öccsét, és noha kérését Brutus és társai is támogatják, Caesar zsarnoki gőggel utasítja el a kérelmezőt. Erre – mint adott jelre – Casca elsőnek döfi tőrét Caesar testébe, s az összeesküvők követik példáját valamennyien. Caesar „Brutus, te is!”- kiáltással leheli ki lelkét.

Az egyeduralomra törő Caesar halálával a tömeg – mely addig hódolt neki – lelkesedve ünnepli a szabadságot. Brutus nem akar újabb diktatúrát teremteni. Caesar leghívebb barátját, Antoniust nem engedi bántani, sőt: megengedi neki, hogy a halottat a köztéren ravatalozza fel, és nyilvános gyászbeszédet tartson fölötte, ahogyan az a nagy államférfiaknak kijár. Gyanútlanságában nem sejti, hogy a ravasz Antonius titokban szövetkezett ellene a nagy seregekkel rendelkező Octaviusszal. Bár Brutus Caesar ravatala mellett feltárja a népnek az igazságot, leleplezi a nagy halott zsarnoki terveit, Antonius okosan felépített Temetni jöttem Caesart, nem dicsérni” kezdetű szónoklatával csakhamar Caesar gyilkosai ellen fordítja a közhangulatot. Rómában ezzel Antonius kezébe kerül a hatalom Új triumvirátust alakít, Octaviusszal és Lepidusszal. Ellenfeleit proskripció által halálra ítéli.

Brutus és társai elmenekülnek Rómából, és Sardis mellett készülnek a végső összecsapásra. A két vezér, Brutus és Cassius erkölcsi nagysága között most megmutatkozik a különbség: a nemes Brutus még szorult helyzetben sem hajlandó elveiből engedni, és Cassius ravasz elgondolásait elfogadni Sajnálja Caesart is, akinél csak hazáját szerette jobba, s felesége halála különösen lesújtja. Ekkor megjelenik előtte Caesar szelleme és megjósolja, hogy újra látják egymást Philippinél, a csatamezőn.

Másnap Brutus terve szerint alakul a küzdelem. Cassius látja Brutus csatatervének gyengéit, mégis aláveti magát vezértársa parancsainak, nem akarja a hadifegyelmet bomlasztani. A forgandó hadiszerencse először a köztársaságiaknak kedvez, de Cassius egy félreértés következtében úgy véli, hogy ügyük elbukott. Nem akar fogságba esni, ezért avval a karddal, mely Caesart döfte le, egy rabszolgája által megöleti magát. A tévedés okozója, Titinius, Cassius kardjával vet véget életének. A szomorú látványra odaérkező rettenthetetlen Brutus könnyek között búcsúzik az „utolsó rómaiaktól", majd újabb csatát kockáztat. Ezt már nem tudja megnyerni, és vezértársa példáját követve, ő is megöleti magát. A győztes Octavius, a nemes ellenfélhez, a makulátlan hőshöz méltó végtisztességben részesíti a köztársaságiak halott vezérét.

A Julius Caesart a Nemzeti Színház 1842-ben játszotta először. Századunkban sokszor felújították.

L. M. (LÁZÁR MAGDA)

SHAKESPEARE: AHOGY TETSZIK

(„As You Like It”, vsz. 1588. Vígjáték 5 felvonásban. Fordította: Rákosi Jenő 1864, Szabó Lőrinc 1938.

Szereplők: 16 férfi, 5 nő, néma személyzet.)

Csupa líra, muzsika és reneszánsz természetszeretet ez a meseszerű komédia. Shakespeare humanizmusát tükrözi a vígjáték szereplőinek sorsa Műfaját tekintve közel áll a pásztorjátékhoz, de ugyanakkor persziflázsa is ennek a Shakespeare korában oly divatos finomkodó udvari műfajnak.

*

A vígjáték története a mesés Frankhonban játszódik. Frigyes herceg ül a trónon, mióta bátyját, a jog szerinti herceget, elűzte onnan. Az most az ardennes-i erdőben húzta meg magát híveivel. A gonosz Olivér de Bois is kisemmizte öccsét, a nemes jellemű Orlandót minden jussából, és most azt reméli, hogy a vakmerő ifjú otthagyja a fogát a herceg díjbirkózójával vívott párharcban. Orlando azonban földhöz teremti a bajnokot. Szerény, rokonszenves magatartásával még egy győzelmet arat: meghódítja Rosalindát, a száműzött herceg leányát. Szerelmük elé azonban a hercegi önkény akadályokat gördít. Mindkettőjük sorsa száműzetés.

A bánatos fiatalember hűséges szolgálójával, az öreg Ádámmal útra kél az ardennes-i erdő felé. Erre veszi útját Rosalinda is Az ő száműzetésével azonban a gonosz herceg önmagán is sebet ejtett, mert egyetlen leánya, Céila titokban csatlakozik Rosalindához. Próbakővel, az udvari bolonddal együtt. A sudár termetű Rosalinda fiúruhában Ganyméd álnéven indul a vidám kalandokat ígérő útnak, Célia pedig Aliena néven mint a bájos ifjú „pásztor” húga szerepel Az igazi pásztornépek mellett ők hárman mint az udvari játékok műpásztorai jelennek meg a bűbájos vadonban. A valódi és az elkomédiázott pásztorélet egymással összefonódó ábrázolásával ad Shakespeare költőien gunyoros tükörképet kora udvari közízléséről.

Az erdei élet bonyodalmai ezen a mesebeli vidéken jóformán csak szerelmi természetűek. Orlando megérkezése óta az erdő fáit, bokrait Rosalindát dicsőítő szerelmes versek lepik el. A fiúruhás Rosalinda bájos kacérsággal azt ígéri a bánatos ifjúnak, hogy kiábrándítja távollevő kedveséből, ha őt tekinti szíve hölgyének, s neki udvarol helyette. Ezalatt Phoebe, az igazi pásztorlány az ál-Ganymedbe bolondul bele. Célia sem vonhatja ki magát a szerelem varázsa alól, mikor megismerkedik az oda érkező Olivérrel, akit öccse (Orlando) önfeláldozása mentett meg két dühödt fenevad torkából, és most már megjavult. Amikor Rosalinda megtudja, hogy szerelmese – hőstette közben – megsebesült, nem tudja tovább tettetni magát: leánymódra elalél.

Vége az álruhásdinak, és a kergetődző szerelmeseket Hymen maga adja össze: Olivért Céliával, a visszanőiesedett Rosalindát Orlandóval, és a hoppon maradt pásztorlányt hűséges hódolójával, Silviusszal Még Próbakő, a bolond is társra talál egy parasztlány személyében. Véget ért az idősebb herceg száműzetése is. Öccsét egy remete térítette jó útra, s most az folytatja életét erdei magányban A hajdani udvaroncok pedig – bárhogy is dicsérték a természet szépségét mostanáig – valamennyien boldogan indulnak vissza az udvari életbe. Egyetlen erdőlakó hűséges csak a szabad élethez: a mélabús, szomorúan bölcselkedő, kiábrándult Jaques, aki fájdalmas lírai kitöréseiben mintha a nagy tragédiákat lelkében hordozó Shakespeare színpadi szószólója volna.

Magyarul 1886-ban szólalt meg a darab Kolozsvárott, a budapesti Nemzeti Színház csak 1918-ban játszotta először.

L. M. (LÁZÁR MAGDA)

SHAKESPEARE: VÍZKERESZT, VAGY AMIT AKARTOK

(„Twelfth-Night, or. What You Will, 1600. Vígjáték 5 felvonásban. Fordította: Fekete Soma 1840 körül, Lemouton Emília 1840 körül, Ábrányi Kornél 1866, Sponer Andor 1866, Lévai József 1871, Radnóti Miklós töredékesen maradt /I-III. felvonás/ 1943, befejezte: Rónay György 1947, Szabó Lőrinc 1954.

Szereplők: 11 férfi, 3 nő, néma személyzet.)

Reneszánsz életöröm, felszabadult vidámság, és a hűséges szerelmi érzés dicsérete árad Shakespeare e farsangi komédiájából. A fordulatos cselekmény során mindenki megszégyenül, aki embertársait vagy önmagát meg akarja téveszteni: az önző akarnok, ki valódi szándékait álszent puritánság mögé rejti, a szenvelgő szerelmes, a kegyeletet mértéktelenre túlzó gyászoló. Végül is győznek az igaz emberi érzelmek. az őszinte szerelem és a hűséges barátság.

*

A cselekmény a mesés Illyriában játszódik. Itt vetődik partra egy gyászos hajótörésből egy fiatal nemes hölgy, Viola Egyedül ő menekült meg, ikertestvére, Sebastián talán a hullámok martaléka lett Viola megtudja, hogy Orsino herceg a vidék ura, s ekkor testvére külsejét utánozva, fiúruhában apródnak szegődik Orsino szolgálatába. A herceg régóta reménytelenül sóhajtozik Olivia grófnő kegyeiért. De a szép hölgy hallani sem akar közeledéséről, mert bátyja halála után hétéves szigorú gyászt fogadott, pedig nem is egy pályázó áhítozik a kegyére. Nagybátyja, Nemes Böffen Tóbiás – akiben mintha csak A windsori víg nők Sir John Falstaffjának öccsére ismernénk! –egyre bátorítja ivócimboráját, nemes Keszeg Andrást, a „gügye lovagot”, hogy pályázzék húga kegyeinek elnyerésére. És míg az ügyefogyott kérő eredménytelenül időzik a grófnő udvarában, a mulatós Tóbiás úr alaposan kiforgatja a magával hozott aranyakból. Még egy titkos vetélytársa van Olivia ostromlásában a szerelmes hercegnek, s ez nem más, mint a grófnő udvarmestere, minden szépség és vidámság esküdt ellensége, a puritán erkölcsű Malvolio.

Ám hiába ostromolják kérői: Olivia grófnő hajthatatlannak mutatkozik gyászában. S bár jókedvű udvari népe, talpraesett komornája, Mária és szellemes Bohóca mindent elkövetnek, hogy feledtessék vele bánatát, továbbra is gyászt erőltet magára.

Azonban ő sem tudja sokáig büntetlenül rabságra kárhoztatni a természetet. Őt is utoléri a szerelem, mégpedig igen mulatságos körülmények között. Mert a grófnő Orsino herceg kis szerelmi követébe, Cesarióba lesz szerelmes, nem tudva, hogy szerelme leány, mint ő. Olivia túlzását máris megtréfálta a sors Még súlyosabb büntetést érdemel persze, aki számító módon akar félrevezetni másokat. Malvolio gőgös puritánságát a vidámság, az élet nevében Tóbiás úr és barátai szégyenítik meg, de alaposan. Mária ötletére furfangos kelepcébe csalják. A komorna – úrnője kezevonását utánozva – homályos tartalmú szerelmeslevelet intéz az udvarmesterhez. Ezt a sétáló Malvolio útjába teszi, és a kert bokrai közül figyelik, hogyan vonatkoztatja saját magára az öntelt puritán a levélke célzásait. Malvolio nemsokára sárga harisnyás, térdszalagos paprikajancsiként tisztelet a grófnőnél, hogy a koholt levél értelmében viszontszerelmét tudtára adja. Malvolio viselkedése igazolja a grófnő előtt Máriáék előzetes pletykáját: az udvarmester megháborodott. s így az „őrültet” – a kor szokásai szerint – pincelyukba zárják, s hogy megcsúfoltatása teljes legyen, a Bohóc szabályos ördögűző komédiával gyötri – méghozzá papi ruhát öltve.

A történet álruhás hősének, Cesario-Violának is meggyűlik a baja. Ő maga titkon életre-halálra megszerette urát, a herceget, Orsino azonban a grófnőért lángol, és újra meg újra szerelmi postásnak küldi a grófnőhöz, aki viszont őt, Cesario-Violát szeretné szép szavakkal, ajándékokkal maga felé hajlítani. Mindennek tetejébe az örök tréfamester, Tóbiás úr párbajt erőszakol ki a grófnő kegyeire féltékeny Keszeg András és a kis leányapród között. Hiába bátor lány Viola, karddal a kezében s a legyőzhetetlennek tartott ellenféllel szemben már csaknem leleplezi magát, amikor váratlanul segítsége érkezik, Antonio hajós személyében. Ez Viola ikertestvérét, Sebastiánt mentette ki a hullámsírból, s azóta is gondot visel az ifjúra Most is azért avatkozott be az egyenlőtlen párviadalba, mert azt hitte, védence, Sebastián került bajba. De Orsino darabontjai – valami régi ügy miatt – elfogják, Viola pedig, noha hálás neki, nem adhatja neki vissza azt az erszényt, amelyet Antonio Sebastiánnak adott.

A megtévesztő hasonlatosság az Olivia udvarához érkezett Sebstiánt is ferde helyzetbe sodorja. Gondolkodás nélkül folytatja húga abbamaradt párbaját, csak azért,mert férfias virtusa nem tűrheti, hogy a felbátorodott Keszeg András gúnyolni merje. Alighogy elcsépelte a nemes urat, szembetalálkozik a grófnővel, és fel sem ocsúdva a meglepetéstől, enged a szép hölgy unszolásának: titkon örök hűséget esküsznek egymásnak.

Ezalatt végre a herceg is rászánja magát, hogy személyesen fáradjon szíve hölgyének udvarlására, s nem csekély megdöbbenéssel hallja a grófnőtől, hogy keze már nem szabad, mert azt éppen az imént nyújtotta Cesariónak, a herceg apródjának. A herceg haragjánál csak Cesario-Viola meghökkenése nagyobb, s csak fokozza értetlenségét, amikor a fogságra hurcolt Antonio újra hálátlannak nevezi s felsorolja mindazt, amit három hónapon át érte (azaz ikertestvéréért) tett. Ebben a válságos pillanatban találkozik végre össze – nem csekély riadalmat keltve a szemlélőkben – az ikerpár. Boldogan ismerik fel egymást, s a sok félreértés egy csapásra tisztázódik. Most már nincs akadálya az általános vigasságnak és a kettős lakodalomnak: a grófnőt Sebastián boldogítja, Viola is elnyeri önfeláldozó szerelme jutalmát, Orsino veszi nőül Tóbiás úr megtalálta a maga méltó párját Máriában. A hű Antoniónak a herceg megkegyelmez. Egyetlen komor mozzanat figyelmeztet csak a darab vidám befejezésében, hogy a valódi, vér szerinti alakoskodók nem nyugodnak olyan könnyen bele legyőzetésükbe: Malvoilónak Olivia igazságot akar szolgáltatni, de a megsértett puritán sötét bosszúvággyal, fenyegetőzve hagyja magára a boldog társaságot.

Csak 1879-ben volt a darab magyarországi bemutatója a Nemzeti Színházban. Azóta igen sokszor játszották mindenfelé.

L. M. (LÁZÁR MAGDA)

SHAKESPEARE: HAMLET, DÁN KIRÁLYFI

(„Hamlet, Prince of Denmark”, vsz. 1601. Tragédia 5 felvonásban. Fordította: Kazinczy Ferenc 1790, Vajda Péter 1839, Arany János 1867, Zigány Árpád 1899, Telekes Béla 1905, Szabó T. Attila 1929.

Szereplők. 18 férfi, 2 nő, mellékszereplők, néma személyzet.)

A halhatatlan shakespeare-i életmű tökéletes darabja a Hamlet. A mérges levegőjű udvari környezetnél százszor külön, emelkedett lelkű királyfi tragédiájának magva az, hogy nem képes halogatás nélkül bosszút állni atyja haláláért, s így ő lesz a durva, ellenséges világ áldozata.

*

Különös események tartják nyugtalanságban Dánia népét. A közszeretetnek örvendő öreg Hamlet király hirtelen halt meg, úgy mondják, kertjében pihenve kígyó marta halálra. Nem a jogos trónutód, az ifjú Hamlet herceg követte az uralkodásban. A néhai király öccse, az alattomos Claudius az új király. A gyászeset után nagy hirtelen nőül vette az özvegy Gertrud királynőt és elfoglalta az ország trónusát, állítólag a királyi tanács unszolását követve De nyugtalanítja az ország népét Fortinbras norvég királyfi hadikészülődésének híre is.

Mintha csak a sok érthetetlen esemény, titkos suttogás öltene testet, a helsingöri királyi vár őrsége baljós jelenést lát. A holt király szelleme kísért éjszakánként a bástyán Az őrködők, köztük Horatio, Hamlet egyetemi tanulótársa, elhatározzák, hogy értesítik a királyfit látomásukról.

Hamlet keserves tépelődései közt vergődik, mióta a gyászeset hazaszólította Wittenbergből, ahol az egyetemen tanult. Sötét gyanút táplál szívében apja hirtelen halála felől. Amikor Horatiótól meghallja a szellemjárás hírét, maga indul strázsát állani, s azon az éjjel atyja szelleme, mely mind ez ideig néma volt, feltárja fiának síron túli titkát: a kígyó, mely halálra marta, öccse, Claudius, ki véres bűnének jutalma gyanánt most koronáját s királynőjét bitorolja. A szellem azt követeli Hamlettől, hogy álljon bosszút érte, de kímélje anyja személyét. S a tettre nem serény, elvont bölcselkedésre hajlamos Hamlet bosszút esküszik, s evvel olyan terhet vállal magára, mely alatt össze fog roppanni élete. Ő sejti ezt. „Kizökkent az idő; - óh, kárhozat! Hogy én születtem helyre tolni azt” – így fogalmazza meg mindjárt bosszúesküje után tragédiájának lényegét.

Mindenekelőtt arról akar meggyőződni, hogy igaz szellem szólt hozzá – nem a Gonosz -, tehát igazat is mondott. Kutatja a módját, hogy valóságos földi bizonyítékokat szerezzen apja erőszakos haláláról. Hogy szándékaiba senki be ne lásson, az udvar előtt háborodottnak tetteti magát, anyja és a gyanakvó Claudius király nem kis aggodalmára.

Polonius, a bőbeszédű udvarmester úgy véli. Felfedezte a királyfin eluralkodott kór okát. Hamlet szerette a szép Opheliát, az udvarmester leányát, akit azonban apja és Franciaországban diákoskodó bátyja, Laertes tartózkodó magatartásra késztettek főrangú hódolójával szemben. Ez a visszautasítás dúlta fel az érzékeny ifjú lelkét – véli Polonius. A király az ő tanácsára akarja kifürkészni, vajon valóban szerelmi őrület kerítette-e hatalmába Hamletet? „Véletlen” találkozást készítenek elő Hamlet és Ophelia között, hogy szavaikat kihallgathassák A magányosan ődöngő Hamlet a tragédia leghíresebb monológjában lét és nemlét kérdésein töpreng a kastély egyik folyosóján. „Lenni vagy nem lenni: az itt a kérdés!” Öngyilkos hangulata uralkodik rajta még akkor is, midőn Opheliához beszél, hiszen tudja, a leány, akit szeret, akaratlanul is részese ellenségei mesterkedésének. Csak annyira ad hangot régi érzelmeinek, hogy Opheliát az udvar szennyétől féltve arra biztatja: vonuljon kolostorba. A király a kihallgatott párbeszédből már tisztán látja, hogy Hamlet mélakórját nem a szerelem okozta, sőt azt is megsejti, hogy mostohafia indulatai ellene sűrűsödnek. Hamlet a bosszún kívül minden más érzést, gondolatot kiölt a szívéből. Nem közeledik most szerelméhez sem. Nyomott kedélye csak arra a hírre derül fel egy kissé, hogy színészek érkeztek az udvarba. Nyomban maga elé hívatja őket, majd elhatározza, hogy művészetüket felhasználja az igazság kiderítésére. Próbára teszi általuk a királyt. Olyan tragédiát mutattat be velük, amelyben apja halálához hasonló gyilkosság esik.

Az előadást – színdarabot a színdarabban – a Shakespeare-kritika egérfogó jelenetnek nevezi, mert – mint Hamlet mondja: „tőr lesz e darab, Hol a király, ha bűnös, fennakad.” Claudius valóban beleesik a csapdába. A színpadi királygyilkosság láttán magánkívül a felindulástól elhagyja a termet. Hamlet most már „tízezer forintot” tenne a szellem szavára: bizonyságot nyert, joga van végezni a gyilkos Claudiusszal. Erre a színielőadás után mód is nyílnék: őrizetlenül, imazsámolyán térdepelve találja a királyt, megölhetné. De megint elhalasztja tettét, mert attól tart, az imádkozót egyenesen a mennyországba küldené. Anyja várja szobájában, hogy érthetetlen viselkedéséről kifaggassa. Hamlet emelt hangon, haraggal a szívében kezdi vádolni bűneiért a királynőt. Gertrud megijedve segítségért kiált. Hívására a függöny mögött hallgatózó Polonius elárulja magát. Hamlet azt remélve, hogy a király az, a kárpiton keresztül ledöfi Egyre felindultabb, szenvedélyesebb szavakkal ostromolja anyját, csak atyja szellemének újabb – s csak neki látható – megjelenése téríti vissza a fiúi tisztelet határai közé.

Polonius halála jó ürügy a királynak, hogy Hamlettől végre megszabaduljon. Hajóra szállítja Anglia felé, s kísérőivel levelet küld az angol királynak, melyben felszólítja, hogy ölje meg Hamletet. Indulása előtt Hamlet találkozik a Lengyelország felé tartó norvég Fortinbras csapataival De Lengyelország felé tartó norvég Fortinbras csapataival. De vele magával nem beszél, pedig talán segítséget kapna tőle Claudius ellen. Hajóra száll, s míg ő a tengeren hajózik, az elárvult Ophelia megőrül, és a patakba fullad. Ophelia bátyja, Laertes azonnal hazatért, amikor Polonius haláláról értesült, és most az elégedetlenkedők élén a királyra készül rontani. A ravasz Claudius azonban meggyőzi, hogy Hamlet a bűnös. Rábírja, hogy mihelyt visszatér a várba, orgyilkos eszközökkel végezzen a királyfival. Időközben ugyanis Hamlet hajóját kalózok támadták meg, fogságukba esett, de már hírül adta, hogy váltságdíj ellenében kiszabadul és útban van hazafelé.

Éppen akkor ér haza, amikor az öngyilkos Opheliát temetik. A sírnál Laertes fellengző tirádákkal ad kifejezést testvéri gyászának, és Hamlet nem állhatja meg, hogy elő ne ugorjon, és el ne kiáltsa szívből fakadó fájdalmát, mintegy versenyre kelve a hangoskodóval. A frissen ásott sírgödörben a két ifjú birokra kél, de szétválasztják őket. Küzdelmüket lovagias úton folytatják rövidesen tovább. A párbaj az egész udvar színe előtt megy végbe, a király színből mostohafia győzelmére iszik, de előtte már a méregpohár, hogy avval kínálja Hamletet, ha ellankad a tusában. Laertes kardja éle pedig mérgezett! Vívás közben azonban úgy esik, hogy kardot cserélnek, és a méreggel sebzett Laertes bűnbánóan fedi fel gyilkos titkát az ugyancsak halálra sebesített Hamlet előtt. A párbaj alatt a királynő iszik a méreggel teli kupából és holtan bukik le a trónról. A párbajozók kibékülnek, és Hamlet végre az igazi gyilkosra támad: végső erejével megöli Claudiust. Ekkor ér seregével a helsingöri várhoz Fortinbras, és megdöbbenve látja a véres tragédia áldozatait. Hamlet utolsó szavaival Horatióra bízta, hogy tárja fel igazságát a világ előtt, trónusát pedig Fortinbrasra, a fiatal, erélyes norvég királyfia testálta. A megrendült Fortinbras elrendeli, hogy katonai pompával kísérjék utolsó útjára a tragikus sorsú Hamlet hamvait, akiből „ha megéri, nagy király vált volna még.”

Első magyar előadása 1794-benvolt Kolozsvárott, Kazinczy németből készült változatát adták ettől kezdve csaknem félszázadon át. A Nemzeti Színház 1839-ben játszotta először. A legkiválóbb magyar Hamlet a régebbiek közül Ódry Árpád volt.

L. M. (LÁZÁR MAGDA)

SHAKESPEARE: SZEGET SZEGGEL

(„Measure for Measure”, vsz. 1604. Színmű 5 felvonásban. Fordította: Lemouton Emília 1845, Greguss Ágost 1865, Vajda Endre 1948, Mészöly Dezső 1966.

Személyek: 17 férfi, 5 nő, néma személyzet.)

A Szeget szeggel a nagy tragédiák korszakában keletkezett borús vígjáték, amelyben a költő sötét színekkel festi kora társadalmát, a növekvő zsarnokságot. A darab központi alakját, a hatalomtól elvakult, saját kegyetlen rendelkezéseit titkon megszegő, látszatra makulátlanul erényes, de lelke mélyén romlott, gyáva Angelót méltán nevezik a dráma elemzői az angol Tartuffe-nek. Izabella alakja viszont költői szépségét és női tisztaságát tekintve Desdemona versenytársa lehetne.

*

Vincentio, Bécs hercege útra készül. Tanácsosait, a bölcs öreg Escalust és a kérlelhetetlen erkölcsű ember hírében álló Angelót bízza meg, hogy gyakorolják az uralkodói jogokat, míg ő távol lesz. A titokzatos utazás igazi célja az, hogy a nemes szívű és engedékeny herceg Angelótól várja: állítsa vissza a meglazult törvény teljes szigorát. Vincentio titkon a városban marad, s szerzetesi csuhát öltve figyelmi meg helyettese intézkedéseit Angelo kemény kézzel teremt rendet. Felelevenít egy feledésbe merült törvényt, halálos büntetéssel sújtja azokat a férfiakat, akik egy hajadont elcsábítanak. E kétség miatt elsőnek egy Claudio nevű nemes ifjú fölött mondja ki a kérlelhetetlen purifikátor a halálos ítéletet. Claudio életéért még maga Escalus is hiába jár közbe, Angelo tántoríthatatlan szigorú elhatározásában. Claudio végső elkeseredésében húgát, az apácafátyol felvétele előtt álló szépséges Izabellát küldi el esdekelni a könyörtelen helytartóhoz. Angelót a testvéri szeretet könyörgése sem lágyítja meg, de a novícia tiszta szépsége bűnös vágyat ébreszt hatalomban tobzódó lelkében. Rövid belső tusa után felajánlja a kétségbeesett leánynak, hogy megkegyelmez bátyjának, ha cserébe elköveti vele annak bűnét. Izabella még bátyja életéért sem hajlandó feláldozni becsületét, jóllehet Claudio megrázó szavakkal kéri, hogy akár ezen az áron is mentse meg életét. Ekkor az álruhás herceg, aki mostanáig szótlan szemlélője volt az eseményeknek, segítségükre siet. Megtalálja a módját, hogy Angelo aljas kívánsága is teljesüljön, és Izabella mégis szeplőtlen maradjon: tanácsára az életmentő találkára az éj sötétjébe burkoltan Angelo elhagyott menyasszonya, Marianna meg Izabella helyett. Angelo most már végképpen a színlelés, a bűn útjára tér: a szerelmes éjszaka után titkos parancsot küld a börtönbe Claudio azonnali kivégzésére. A herceg a jóindulatú porkolábot rábírja a parancs kijátszására, Angelónak pedig üzenetet küld, hogy másnap hazatér városába Elrendeli, hogy a város kapujánál fényes külsőségek között fogadják, és akinek valami panasza van, ott járuljon elébe. A két kárvallott leány a „szerzetes” tanácsát követve bevádolja az álnok kormányzót a hercegnek. Angelo szemérmetlenül letagadja vétkeit. A herceg Angelóra bízza, hogy bíráskodjék vádlói felett. Ő maga eltűnik, majd kisvártatva visszatér barátcsuhában és tanúskodik Izabella és Marianna igaza mellett, s amikor kiderül, hogy ő a herceg, Angelo megtörten kéri, ítéljen fölötte. A jóságos herceg a nők könyörgésére mégis megkegyelmez neki De megparancsolja, vegye feleségül Mariannát. Izabella boldogan öleli keblére a holtnak hitt Claudiót, a herceg pedig Izabellának nyújtja kezét, mert megismerte a leány nemes jellemét, és őszinte szerelmet érez iránta.

Shakespeare-nek ezt az egyik legkiválóbb színművét csak 1927-ben mutatta be a Nemzeti Színházban Hevesi Sándor. Azóta sincs műsoron.

L. M. (LÁZÁR MAGDA)

SHAKESPEARE: OTHELLO, A VELENCEI MÓR

(„Othello, the Moor of Venice”, 1604. Tragédia 5 felvonásban. Fordította Boer Sándor 1794, Vajda Péter 1842, Szász Károly 1860, Kardos László 1948, Mészoly Dezső 1955.

Szereplők: 10 férfi, 3 nő, mellékszereplők, néma személyzet.)

Az Othello a megcsalt bizalom, a tőrbe ejtett nemes gyanútlanság halhatatlan tragédiája. A gonosz Jago ármánykodása azért tudja végzetes féltékenységbe sodorni a színes bőrű hadvezért, mert Othello Desdemona szerelmében a világba s az emberi tisztaságba vetett bizalmának zálogát látta. Hűsége ezért volt fontosabb számára mindennél.

*

A velencei köztársaság szolgálatában győzelmet győzelemre halmozott Othello, a mór hadvezért. Az ezer veszedelmet látott, élete delelőjére érkezett hős az itáliai reneszánsz városállam romlott légkörében is megőrizte lelkének nemes tisztaságát Vonzó egyéniségével, hányatott életútjának elbeszélésével nyerte meg a gyönyörű Desdemona szívét, amelyre annyian pályáztak eddig hiába. Rodrigo, az alamuszi nemes ifjú is kosarat kapott. Ez a hoppon maradt hódoló, amikor Othello zászlósától, Jagótól megtudja, hogy szerelme éppen most esküdött meg nagy titokban a mórral, felveri álmából Brabantio szenátort, a leány apját, és együtt indulnak Jago útmutatása alapján a szökevények üldözésére. A zászlós régen várja már, hogy kegyetlen bosszút álljon urán, amiért az nem őt, hanem Cassiót léptette elő hadnagyává. Gonosz tervét azzal is indokolja maga előtt, hogy úgy tesz, mintha hitelt adna a hazug pletykának: Othello valaha csúffá tette őt feleségével, Emíliával. Kész benne az elhatározás; megrontja a mór házasságát, boldogságát, életét.

Mozgalmas éjjel Velencében, Othello nászéjszakája. A dühöngő apa, nyomában a fél várossal, fegyveresen törne rá újdonsült vejére. Ugyanakkor a dózse követei rendkívüli haditanácsba hívják mindkettőjüket, mert erős török hajóhad készül támadásra a város birtoka, Ciprus ellen. A szenátus előtt vádolja most már Othellót a megsértett apa ördöngös praktikákkal, leányrontással. A mór szavaiból, Desdemona tanúskodásából azonban megcáfolhatatlanul kiderül az igazság: mély, őszinte szerelem kapcsolja egybe őket. A dózse tehát pártját fogja szenátorával szemben Othellónak, annál is inkább, mert nagy szükség van most hadvezéri tapasztalatára. Haladéktalanul indulnia kell a megtámadott erőd védelmére. A diadalmas vezér, Velence engedelmes szolgája csak azt kéri megbízóitól, hogy hitveséről méltóképpen gondoskodjanak, és Jago kíséretében küldjék majd utána Ciprusra.

Mindez kapóra jön Jagónak ördögi terve megvalósítására. Rodrigót, az elkeseredett szerelmest arra biztatja, hogy álöltözetben tartson vele Ciprusra, s ott az ő segítségével előbb-utóbb majd megkörnyékezheti Desdemonát. Mindezért jó fizetséget vár a gazdag ifjútól, és egyben általa mindkét ellenfelét, a mórt és riválisát, Cassio hadnagyot sikerül rövid idő alatt végromolásba taszítania.

A Ciprusba való megérkezés estéjén ugyanis, amikor a vezér menyegzőjének és az ellenséges hajóhad megsemmisülésének örömére nagy vigasság van a táborban, Jago leitatja és Rodrigóval véres verekedésbe keveri a bort nem bíró Cassiót. Az éjszakai csendháborítás felveri nyugalmából a fővezért, és a haragvó Othello a katonai fegyelem megsértéséért elcsapja hadnagyát. Jago most jóbarátságot, együttérzést színlelve arra beszéli rá Cassiót, hogy Desdemona közbenjárását kérje a mórhoz. Othellót viszont néhány ügyesen elejtett félmondattal féltékennyé teszi Cassióra, megrágalmazza előtte a tiszta, hűséges asszonyt, avval érvelve, hogy aki képes volt atyját félrevezetni, amikor a mórba beleszeretett, férjét is ugyanúgy megcsalhatja. Othelló annyira bízik gonosz zászlósában, hogy azt állítja róla: „ez az ember a becsület maga”. Így az alattomos pletyka mérge gyorsan keríti hatalmába könnyen hívő, hatalmas indulatokra képes lelkét: minden gátat elsöprő szerelme féktelen féltékenységgel torzul. Újra és újra bizonyságot követel gonosz tanácsadójától Desdemona és Cassio bűnösségére, mert nem tudja elhinni, hogy asszonya hűtlen lehetett. Minden rosszhiszeműségtől mentes gyanútlanságában hitelt ad Jago legátlátszóbb hazugságainak és megrendezett bizonyítékainak is. A döntő bizonyíték egy kis hímzett kendő: Othello adta volt jegyajándékul Desdemonának, ő elvesztette, társalkodónője, Emília megtalálta, és tőle férje, Jago erőszakkal ragadta el. A kendő azután Jago gonosz kezében veszedelmes eszközzé válik. Mert ezzel a kis kendővel érvel a kétségbeesett mór előtt, azt mondja, Cassiónál látta, s nem rest el is rejteni a hadnagy szállásán. Amikor Othello megpillantja ezek után kendőjét Cassio kezében s csak látja, nem hallja egy távoli szögletből vidám beszélgetését Jagóval, elveszti utolsó csepp hitét is Desdemonában. Értelmetlen lett ezzel körötte minden hatalom, dicsőség s a hadiélet. Elszánta magát, hogy végez a bűnösökkel. Jagóra bízza Cassiót, s ez Rodrigóval támadtatja meg sötét éjszaka az utcán. De Cassio nem menekül, csak Rodrigónak kell pusztulnia: Jago leszúrja, hogy el ne árulhassa sötét üzelmeit.

Desdemona ezen az estén szomorúan és balsejtelmekkel tele készül lepihenni. Féltékeny férje durva viselkedése elszomorította, de iránta való feltétlen odaadását nem csökkentette. Elszenderül már, amikor a mór gyilkos szándékkal hálótermébe ér. És Othello nem hisz a rémülten védekező, ártatlanságát bizonygató Desdemonának: könyörtelenül megfojtja imádott, gyönyörű hitvesét. Emília fedezi fel úrnője halálát, és fellármázza az egész erődöt, vádolva a mórt, bár Desdemna utolsó szavával is szeretett urát védte: tagadta, hogy ő a gyilkosa Az Othello leváltására érkezett ciprusi követség megdöbbenve látja a tragédiát, összefüggéseit azonban csak akkor érti meg, amikor az elfogott Jagót elővezetik. Emília most már látja, milyen jóvátehetetlen vétket követett el, amikor férjének átadta asszonya kendőjét. Vállalja Jago gyilkos késszúrását, de leleplezi ármányait. Othello ráébredt tragikus tévedésére: emberfeletti fájdalmában megtisztulva visszanyeri az őrjöngő féltékenységtől mostanáig eltorzított eredeti emberi nagyságát. Örömkönnyeket sír, hogy Desdemonát ismét ártatlannak tudja, nem várja meg Velence ítéletét, hanem összefoglalva tragédiáját: nem okosan, de nagyon szeretett – egy tőrszúrással bevégzi életét. A gonosz Jago kínpadon bűnhődik iszonyú vétkeiért.

Első magyar előadása: Kolozsvár 1794. A Nemzeti Színház 1842 óta játssza.

L. M. (LÁZÁR MAGDA)

SHAKESPEARE: LEAR KIRÁLY

(„King Lear”, vsz. 1605. Tragédia 5 felvonásban. Fordította: Jakab István és Vajda Péter 1811, Vörösmarty Mihály 1856, Kosztolányi Dezső /megjelent 1943-ban/, Füst Milán 1955.

Személyek: 18 férfi, 3 nő, néma személyzet.)

Lear a legkegyetlenebb emberi gyötrelmeket szenvedi végig: a gyermeki hálátlanság égbe kiáltó gyalázatosságát. Tragédiája annál megrendítőbb, mert saját vaksága okozta. szíve süket volt az igazi szeretet hangja előtt, csak a hazug hízelkedésre hallgatott, és keserves sorsa ébreszti rá jóvátehetetlen emberi gyöngeségére.

*

Anglia mondabeli uralkodójának, Lear királynak nem volt fiúgyermeke. Elhatározta, hogy birodalmát három részre osztja, lányainak, Gonerilnek, Regannak és Cordeliának kiadja atyai jussát. Ő maga visszavonul az országlás fáradalmaitól, felváltva időzik majd kíséretével gyermekeinél. Az udvar színe előtt hallani kívánja: hogyan szeretik őt hálás gyermekei? A két idősebb nővér ajkáról versengve patakzik a sok hízelgő szó, csak Cordelia nem hajlandó apja unszolására megtoldani, kicirkalmazni az igazságot: „Szeretem fölségedet Tisztem szerint, sem többé, sem kevésbé.” Az udvaroncok sima beszédéhez, mézes szavához szokott királyt hirtelen indulat ragadja el legkedvesebb lányával szemben: kitagadja minden jószágából, s megátkozva bocsátja útra hűséges kérőjével, Frankhon hercegével. Egyetlen ember mer szót emelni a nemeslelkű Cordelia mellett: a király hűséges tanácsosa, Kent gróf. A felbőszült despota leghívebb emberét is számkiveti.

Kent titokban álruhát ölt, és hálátlan ura szolgálatába szegődik, immár Goneril udvarában. A nagylelkű apa most már napról napra jobban érzi, dőreség volt gyermekei kényére-kedvére kiszolgáltatnia magát. Legidősebb leánya méltánytalanul bánik vele. Lear, Conerilben mélységesen csalódva elindul, hogy kárpótlásra leljen Regan vendégszerető udvarában. Ketten követik hűséggel: keserű bölcs bolondja és az álruhás Kent. Goneril és Lear sorai egyszerre érkeznek Reganhoz, aki férjével, Cornwall fejedelemmel Gloster házába siet a nem kívánatos vendég elől.

Házigazdájuk, az idős főút Learhez hasonlóan jóvátehetetlen hibát követett el. Egyik gyermekét, a törvényes születésű, becsületes Edgart kitagadta és elűzte hazulról, mert hitelt adott a törvénytelen, sötétlelkű Edmund aljas rágalmainak. Kitagadott fia most álöltözetben, bolond koldus mezében kóborol az országutakon.

Gloster házánál találkozik a két egy húron pendülő nővér. Ide érve Lear megrendülten tapasztalja, hogy hű emberét, Kentet, hálátlan leánya kalodába zárta, mert az az ő pökhendi követét megleckéztette. Másodszülöttjénél keres orvoslást kérelmére, de Regan még kegyetlenebbül veszi semmibe apja kívánságait. A két hálátlan leány szívtelen alkudozással kergeti a tébolyba az ősz királyt: kíséretét nyirbálják meg egyre jobban, királyi méltóságának egyetlen maradványát.

Viharfelhők gyülekeznek az égen, a gonosz királylányok menedéket keresnek a házban és eltűrik, hogy őrjöngő apjuk sebzett szívével a pusztába rohanjon. Lear az ítéletidőben gyermekei hálátlanságát átkozza. Csak kedves bolondja van vele. Kentnek végre sikerül az elboruló elméjű királyt egy pajtása, száraz fedél alá vinni. Itt rejtőzik Gloster fia, Edgar is. A felháborodott elméjű királynak a hibbantat tettető Edgar és hű bolondja nyújt méltó társaságot.

Gloster házánál a két fejedelem, Cornwall és Alban között egyre nő az ellentét. Gloster kapcsolatot keres Cordelia férjével, a francia királlyal, de aljas fattya elárulja. Cornwall és Regan ezért közvetlenül rátámadnak, és bosszúból megvakítják a szerencsétlen öreget. Most már a világtalan Gloster is megtudja: méltatlanul pazarolta apai szeretetét gonosz fiára, és érdemtelenül űzte el a becsületes Edgart. Edmund bitorolja vakon világgá kergetett apja jogait.

A francia király és felesége, Cordelia közben Kent hívására angol földre ért, és Kentnek sikerül a magával tehetetlen Leart egyetlen hűséges leányához eljuttatni Cordelia szívszorongva várja, hogy apja magához térjen. Az eszmélő Lear önváddal tele ismer hűséges legkisebb leányára. A vak Glostert is kitagadott gyermeke, a magát fel nem fedő Edgar gyámoltja. Cordelia férjének serege megütközik az Alban fejedelem és Edmund által vezetett angol csapatokkal. A harc forgatagában Cordelia és Lear Edmund fogságába esik. A szellemi erejét visszanyert aggastyán még a börtönbe is készséggel indul szerető leányával Ezalatt a két gonosz nővér ádáz küzdelmet vív egymással közös szerelmükért, az áruló fattyúért. Goneril megmérgezi Regant, majd amikor férje Edgar segítségével leleplezi hármójuk gonosz mesterkedéseit, és Edmund halálos sebet kap fivérével vívott párbajában, öngyilkos lesz. Edmund utolsó ördögi tette Cordelia megöletése volt. A törődött agg király a legnagyobb lelki gyötrelmek között karjaiban hozza drága gyermeke holttestét. Bánatában meghasad a szíve. A becsületes Alban fejedelem lesújtva a megrendítő tragédiák e sorozatától, nyugodt, békés életet szán végre az ország népének.

1795-ben került színre először Pesten, Mérey Sándor Szabolcs vezér c. magyarításában. A Nemzeti Színház 1838-banmutatta be. Nagy Shakespeare-színészeink becsvágya, hogy eljátsszák Lear szerepét.

L. M. (LÁZÁR MAGDA)

SHAKESPEARE: MACBETH

(„Macbeth”, vsz. 1605. Tragédia 5 felvonásban. Fordította: Kazinczy Ferenc 1791, Döbrentei Gábor 1812, Benke József 1822, Édes György 1832, P. Horváth Lázár 1838, Egressy Gábor 1843, Szász Károly 1863, Szabó Lőrinc 1940.

Szereplők: 19 férfi, 3 nő, boszorkányok, mellékszereplők, néma személyzet.)

Macbeth, a mondabeli skót thán tragédiájában az elvakult nagyravágyás erőszakos győzelmét és törvényszerű bukását rajzolja meg Shakespeare.

*

Macbeth, Glamis thánja, Duncan skót király bátor tábornoka fényes győzelmet arat a pártütő Cawdor thán és a norvég király csapatain. A király jutalmul ráruházza a legyőzött thán címét, és vendégségbe készül hozzá. Macbeth és tábornoktársa, Banquo három titokzatos boszorkánnyal találkoznak. A jelenések fényes jövőt jósolnak mindkettőjüknek. Jövendölésük szerint Macbeth Skócia királya, Banquo viszont királyok őse lesz. A bűvös ígéret hallatán ébred Macbeth vétkes nagyravágyása. Felesége, csak szerelmében nőies, gondolkodásmódjában bátor katonákat megszégyenítő Lady Macbeth sarkallja ura hatalomvágyát A náluk időző szelíd öreg királyt álmában együtt megölik. Macbeth a véres tett után feltámadó lelkiismeret-furdalással mondja. „Glamis megölte az álmot – soha Nem alszik többé Cawdor, soha Macbeth!”

De megbánása rövid lélegzetű: a véres merényletet a halott király őrzőire hárítja, és jogos felháborodást színlelve leszúrja őket is. A királyfiak jobbnak látják titokban távozni Macbeth kastélyából. A boszorkányok jóslata most már beteljesedik, a gyilkos, zsarnok Macbeth Skócia trónját bitorolja. Az egyik véres gyilkosság szüli a másikat. Banquo, hajdani tábornoktársa és útjában van már. Attól retteg, hogy a jósige szerint a nemes jellemű hadvezér utódai lesznek majd Skócia királyai. Orgyilkosokat bérel fel a veszélyes vetélytárs és fia, Fleance félreállítására, de a fiúnak sikerül megmenekülnie.

Az újabb véres gaztett után királyi lakomára hivatalosak Skócia főurai. Az uralkodó e fényes vacsorán szeretné megnyerni alattvalói rokonszenvét. De hirtelen rémlátások kezdik gyötörni: a megölt Banquo szellemével viaskodik vendégei füle hallatára a dúsan terített asztal felett. Az emlékezetes lakomáról távol maradt a zsarnokságot gyűlölő Macduff. Fél, hogy a többi ártatlan hazafi után ő is útjában lesz a véres bitorlónak. A királyfiak és sok harcra szánt skót nemes után Angliába szökik. Macbeth bosszúja az elmenekült Macduff helyett családjára, hitvesére, ártatlan gyermekeire sújt. Valamennyiöket felkoncoltatja.

Ennyi gaztett utána zsarnok érzi, hogy hatalma bizonytalan. Tudni akarja, milyen jövő vár rá, felkeresi a három boszorkányt. Három jelenés vonul el előtte a jóshelyen. Az első figyelmezteti, hogy Macduff vészt hoz rá, a második biztatja, hogy akit anya szült, nem árthat Macbethnek, és a harmadik így szól: „Míg a birnami erdő Dunsinane dombjára nem vonul”, ellenség őt legyőzni nem tudja. A trónutódlás kérdésében a boszorkányok következetesek első jóslatukhoz: leendő skót királyok sorát vonultatják el Macbeth előtt,de ezek nem az ő ivadékai lesznek, hanem a meggyilkolt Banquóé.

Hanyatlóban van már Macbeth szerencsecsillaga. Angliából hatalmas sereg érkezik, hogy leszámoljon vele. Lady Macbeth könyörtelen lelkét is összetörte a bűntudat súlya, alvajáróként bolyong a palotában, és egyre csak a halott király vérét mosná le kezéről, mindhiába. A halál végre megkönyörül rajta, éppen mielőtt Macbeth döntő csatába szállna Dunsinane magaslatán. A mindenre elszánt Macbethben újra feltámadnak hajdani katonás erényei, de vesztett ügyét jóra fordítani már késő. Csapatai átszökdösnek az ellenséghez, maroknyi had élén kell megvívnia utolsó nagy csatáját. A boszorkányok jóslatában bízva nem fél a vereségtől. De Malcolm, a megölt király tehetséges fia levágott zöld lombok mögé rejti seregét, amikor a dunsinane-i erődöt óvatosan körülzárják. S az őrjöngő Macbeth fentről kísérteties képet lát a birnami erdő kúszik fel bevehetetlennek hitt menedékére. A csata hevében Macduff támad bosszúszomjasan családja gyilkosára Le is győzi, mert őt nem anya szülte, idő előtt vágták ki haldokló anyja testéből. Macbeth, a nagyratörő véres zsarnok holtak fekszik, s az igazságos Malcolm békés életet teremt majd országában

1834-ben játszották először Budán Kántorné volt Lady Macbeth. Ebben a szerepben tündököltek Laborfalvi Róza, Jászai Mari, Márkus Emília is.

L. M. (LÁZÁR MAGDA)

SHAKESPEARE: ANTONIUS ÉS KLEOPATRA

(„Antony and Cleopatra”, vsz. 1606. Tragédia 5 felvonásban. Fordította: Szász Károly 1858, Zigány Árpád 1898, Hevesi Sándor 1909, Mészöly Dezső 1946, Vas István 1955.

Szereplők 30 férfi, 4 nő, mellékszereplők, néma személyzet.)

Az Antonius és Kleopatra időben, térben hatalmas méretű, történelmi jelentőségű eseményekben gazdag anyagot ötvöz dinamikus sodrású és a mesterségbeli tudás tetőfokán álló drámává. A tragédia hőse, Antonius, Kleopatra iránt érzett mérhetetlen szerelme miatt kerül tragikus konfliktusba először triumvirtársával, Octaviusszal, majd saját világhódító nagyságával. Halála mégsem a közügyeket bűnösen elhanyagoló államférfi jogos bukása, mert életének éppen e csodálatos királyi asszony szerelme adta meg az értelmét. Kettőjük pusztulása fájdalmasabb és rokonszenvesebb, mint az egyeduralomra jutott ifjú Octavius Caesar győzelme.

*

A második triumvirátus urai, Octavius Caesar, Marcus Antonius és Lepidus felosztották egymás között a római világbirodalmat Egyiptom Antonius osztályrésze lett. Az ország királynője, a titokzatos szépségű Kleopatra, Julius Caesar és Pompeius szívén aratott győzelme után most hazája új római hódítóját igázta le szerelmével. Hiába éri egymást a sok követ Rómából, a szerelmes Antonius hazája gondját feledve az isteni Kleopatrának szenteli minden idejét. A hatalmas birodalmat közben belső viszályok, háborúk gyengítik. A hatalmas birodalmat közben belső viszályok, háborúk gyengítik. Antonius öccse és felesége, Fulvia, haddal támadt az ifjú Octavius Caesar ellen, a tenger felől kalózok és a fiatal Pompeius hajóhada fenyegetik Rómát. Mindez kevés Antoniusnak ahhoz, hogy hazaszólítsa, csak felesége halálhíre képes az egyiptomi varázs megtörésére. Octavius Caesar csak Lepidus közvetítésével hajlandó triumvirtársa hosszú késedelmét megbocsátani. A kényszerűségből létrejött megegyezés zálogául a megözvegyült Antonius nőül veszi Octavius Caesar húgát, Octaviát. Kleopatra ezalatt a türelmetlenségtől égve lesi a híreket Rómából. Amikor végre megtudja, hogy szerelmese újból megházasodott, tehetetlen dühében majd halálra gyötri a hírhozót.

A római államügyek most látszólag békés mederbe terelődtek. Pompeiust sikerült harc nélkül megegyezésre késztetni. Csakhamar azonban újból viszály támad az egyeduralomra törő, Lepidust már félreállító Octavius és Antonius között. Octavia kétségbeesetten békítené össze férjét és bátyját, de míg követségben jár Octavius Caesarnál, Antonius visszatér Egyiptomba, felejthetetlen királynőjéhez. Megkezdődik a háború a két triumvir között. Antonius gazdag tapasztalatú hadvezér, de szerencsecsillaga hanyatlóban van. Leghűbb emberei sorra pártolnak át az ellenfél oldalára. Nem ura már tetteinek, hadmozdulatok alakulását aláveti a királynő gyakran érthetetlen szeszélyeinek. Az első ütközetet, az actiumi csatát Kleopatra miatt veszti el. A bevált szárazföldi hadviselést a királynő tanácsára cserélte fel tengeri küzdelemmel, és amikor a csata kellős közepén Kleopatra gályája visszafordul, Antonius veszni hagyja hadát s követi a királynőt. A királyi szerelmeseket a vesztett csatáért lelkiismeretfurdalás mardossa. És noha Antoniusba mintha visszaköltözne a régi tetterő, a katonai lángelme, és másnap győzelmet is arat Alexandra falai alatt, a szétzüllött sereg már nem képes Octavius Caesar hadait megállítani. Harmadszorra végérvényesen eldől a világhatalom sorsa: Octavius győz. Antonius látva, hogy legyőzője nem hajlandó méltányos feltételeket szabni, inkább a halált választja. Szerelme, Kleopatra, királyi trónusán Egyiptom legmérgesebb kígyóját helyezi keblére, követi társát a halálba, de nem lesz az ifjú Octavius Caesar rabja soha.

A darabot magyar színpadon 1858 óta játsszák. Laborfalvi Róza, Jászai Mari és legutóbb (1946) Bajor Gizi a nagy magyar Kleopatrák.

L. M. (LÁZÁR MAGDA)

SHAKESPEARE: CORIOLANUS

(„Coriolanus”, vsz. 1607. Tragédia 5 felvonásban. Fordította: Dobrossy István és Egressy Gábor 1841, Petőfi Sándor 1848.

Szereplők: 9 férfi, 4 nő, mellékszereplők, néma személyzet.)

A népével, hazájával szembeforduló hősnek el kell buknia, akármilyen jelentősek is érdemei vagy személyes képességei – ezt a máig is eleven tanulságot példázza Coriolanus római hadvezér tragédiája.

*

A dicsőséges római vezért, Caius Marciust gyűlölik a népi tömegek,mert patríciusi kevélységében minden alkalmat megragad, hogy lenézését a plebs iránt kinyilvánítsa. Az éhező római szegénység lázadásra készül, mert attól tart, hogy a gyűlölt hadvezér megakadályozza a létfontosságú ingyen gabona kiosztását. Menenius Agrippának, a népszerű, simanyelvű patrícius közéleti férfiúnak csak nagy üggyel-bajjal sikerül lecsillapítani a gyomor és a végtagok vitájáról szóló allegorikus mesével a barátja ellen támadó plebejusokat. Röviddel ezután érkezik a fórumra maga Caius Marcius, és dölyfös magatartásával nagyon is igazolja az ellene kialakult közhangulatot. A hadvezér sérelmesnek tartja a patrícius érdekekre a plebejusok imént kicsikart eredményét, hogy ezentúl néptribunok képviselik majd a szegény szabadokat.E  belső egyenetlenség mellett külső veszedelem is gyengíti Rómát: régi ellenségei, a harcias volszkok, élükön Aufidiusszal, Caius Marcius személyes ellenfelével, újra támadásra készülnek. A bátor és tehetséges római vezér hadba indul a betolakodók ellen. Családja aggódva várja a háborús híreket. Édesanyja, a bátorlelkű Volumnia még jellemének hiányosságait is erényeknek látja. Biztatja menyét, virgiliát, hogy közös bálványuk ismét csak sikert arathat. Caius Marcius be is váltja anyja reményeit: halált megvető személyes bátorságával megfordítja a harc állását, és diadalmasan legyőzi az ellenséget. Aufidiust párviadalban menekülésre kényszeríti. A megvert volszk vezér bosszút esküszik Caius Marcius ellen. A római sereg fővezére, Cominius a győztes Caius Marciust a csata helye, a volszk főváros után Coriolanus melléknévvel tünteti ki.

A hazatérő győztest nagyravágyó anyja immár a legmagasabb polgári rangban szeretné látni, konzulnak akarja megválasztatni. A választáskor azonban – római hagyomány szerint – a konzuljelöltnek érdemeit elsorolva, sebhelyeit feltárva, szakadt köntösben kell a szavazó polgárok között megjelennie és magát jóindulatukba ajánlania. Az ősi szokások Coriolanus dölyfös egyéniségét mélyen sértik. Csak nagy nehezen, barátai unszolására engedelmeskedik az előírásoknak, de gúnyos, kötekedő hangon kéri a plebejusok szavazatát. Azok rövidesen meg is bánják, hogy a győztes vezérre adták voksukat. Demagóg tribunusaik könnyűszerrel rávehetik őket, hogy a választást semmisnek jelentsék ki, sőt, a legsúlyosabb római bűnök egyikével, zsarnokságra való törekvéssel vádolják Coriolanust. Ügyében már-már polgárháborúra kerül sor a patríciusok és plebejusok között. Csak anyja tudja meggyőzni, hogy erőszakot téve egyéniségén, kövesse meg a megbántott plebset. Coriolanust azonban elhagyja erőszakolt önuralma, durvábban és megvetőbben felel a hozzá intézett kérdésekre, mint addig bármikor. A római nép ezért árulónak deklarálja és száműzi.

A halálra sértett vezér szívében gyűlölettel hálátlan hazája iránt, egyenesen az ősi ellenséghez, ott is magához Audifiushoz siet. Ezentúl Róma ellen akarja fordítani kardját. A volszk vezér – bosszúját félretéve – maga mellé fogadja a renegátot. Kettőjük vezetésével újra megindul a volszk sereg Róma ellen. Amikor a hadak már a város alatt táboroznak, a kétségbeesett rómaiak követséget követség után indítanak a római-volszk vezérhez, hogy könyörüljön meg szülővárosán. Coriolanus hajthatatlan. Leghívebb barátait sem hallgatja meg. Csak az anyai könnyek, a hőslelkű Volumnia közbenjárása éri el, hogy Coriolanus a volszkok nevében hajlandó békét kötni Rómával. Aufidius régóta gyűlölte vetélytársát, és amióta egy táborban küzdenek, katonai népszerűségére is féltékeny. A Rómának tett engedményért most sietve árulónak tünteti fel népe tanácsa előtt. És az igaza mellett fegyvertelenül érvelő hőst a mesterségesen szított ellenséges közhangulat közepette leszúrja. A volszkok belátják, hogy nagy ember pusztult el méltatlanul közöttük, és hősi múltjához méltó végtisztességgel búcsúztatják Coriolanust.

A Nemzeti színházban mutatták be 1842-ben Dobrossy István és Egressy Gábor fordításában. Volumnia szerepét Laborfalvi Róza sokszor játszotta öreg korában. Petőfi Sándor fordítása csak 1870 óta van műsoron.

L. M. (LÁZÁR MAGDA)

SHAKESPEARE: A VIHAR

(„The Tempest”, vsz. 1612. Színmű 5 felvonásban. Fordította: Szász Károly 1870, Babits Mihály 1916, Pákozdy Ferenc 1955, Mészöly Dezső 1959.

Szereplők: 13 férfi, 1 nő, szellemek,mellékszereplők, néma személyzet.)

A vihar főszereplője, Prospero, a bölcs és emberséges varázsló, csodás hatalmával megbénítja a gonosz ármánykodást, boldoggá teszi az arra érdemeseket – azután kettétöri varázspálcáját. Jelkép ez a kettétört varázspálca: Prosperóval együtt e drámában búcsúzik el örökre művészetétől a színpad nagy varázslója: Shakespeare.

*

Prosperót, Milánó törvényes hercegét öccse, Antonio hajdan elűzte, s azóta ő bitorolja trónját. A tudós herceg annyira elmerült kedves könyveibe, hogy öccse árulása teljesen váratlanul csapott le reá. Leányával, Mirandával együtt egy rossz lélekvesztőn hányódott a tengeren, míg menedéket nem leltek egy ember nem lakta szigeten, ahol azóta is élnek. Prospero itt a természet titkainak tanulmányozásával töltötte száműzetése hosszú éveit, és gyöngéd szeretettel, nagy bölcsességgel nevelte fel gyönyörű Mirandáját. uralkodik a sziget szellemein, segítségükkel csodákra képes. Legügyesebb szellemszolgája, a légies Ariel szabadságát köszönheti mesterének. Amikor Prospero birtokba vette szigetét, Arielt egy fa odvából szabadította ki. A kedves szellemet Sycorax boszorkány, a sziget akkor már halott régi gazdája, a szörnyszülött Caliban anyja vetette e keserves börtönbe A jóságos Prospero a boszorkányivadékot is szeretettel gondozta, oktatta, ám a hálátlan lélek szemet mert vetni Mirandára, s azóta Prospero keményebben bánik vele.

Prosperónak sokévi magányos elmélkedés után hirtelen alkalma nyílik régi sérelme megtorlására. Szigete mellett hajózik hazafelé bitorló öccse, Alonzo nápolyi királlyal, annak öccsével, Sebastiannal és fiával, Ferdinanddal Tuniszból, a nápolyi királylány esküvőjéről. A nagyhatalmú varázsló Ariel segítségével rettenetes tengeri vihart kavar. A hajó elpusztul, és utasai egymástól távol, elszórt kis csoportokba vetődnek a sziget partjára. Ferdinand, a fiatal nápolyi herceg elveszettnek hitt atyját siratva bolyong az ismeretlen tájon. Miranda, Prospero titkos szándéka szerint rátalál az ifjúra, és a fiatalokban gyengéd szerelem ébred. Prospero próbára teszi a királyfi jellemét és leánya szerelmét. Nem hallgat Miranda esdeklésére, elutasítóan bánik Ferdinanddal és nehéz munkára fogja. Az állhatatos ifjú azonban boldogan vállal minden áldozatot szerelméért. A jóságos apa csakhamar örömmel adja áldását a fiatalokra. Ezalatt a sziget távolibb vidékén bolyongó urak között már-már gyilkos merényletre kerül sor. Antonio rábeszéli a nápolyi király öccsét, Sebastiant, hogy végezzen immár utódját vesztett bátyjával, és kaparintsa meg trónját. A gaztettet a fürge Ariel láthatatlan alakban megakadályozza.

A hajótöröttek másik csoportja, Trinculo udvari bolond és a hajó iszákos pincérlegénye, Stephano, ugyancsak azt hiszik: egyedül menekültek meg a viharból, övék az egész sziget. Méltó társra akadtak Caliban személyében. A vadembert megismertetik az ital veszedelmes hatásával. A része szörnyeteg ki akarja szolgáltatni Prosperót gazdáinak, s vele a sziget minden varázslatos kincsét, Ariel azonban láthatatlanul keresztülhúzza a három részeg gazfickó gyilkos tervét is. Prospero keményen megleckézteti, majd kutyákkal üldözteti el alantas támadóit. Végre szembekerül hajdani ellenfeleivel, gonosz öccsével és annak régi szövetségesével, a nápolyi királlyal. A királyi hajótöröttek dermedt álmukból ébredve ismernek hajdani áldozatukra. De Prospero nem táplál irántuk alantas bosszúvágyat. Megbocsát minden sérelmet, megtisztult bölcsességgel emelkedik felül az emberi gyarlóságon, visszaadja Alonzónak elveszettnek hitt fiát is. Nem bünteti meg bitorló öccsét sem, de jogos örökét leánya s leendő veje számára visszaköveteli. Ő maga már csak gyermekei boldogságát és szeretett könyveit akarja élvezni szülőföldjén. Szabadon bocsátja szellemszolgáját, Arielt, könyveit a tengerbe hányja, és kettétöri varázspálcáját. Nincs többé szüksége reá, mert befejezte élete művét.

Magyarul 1874-ben szólalt meg először a Nemzeti Színházban. Századunkban Prospero Ódry Árpád híres alakítása volt.

L. M. (LÁZÁR MAGDA)

Forrás: Színházi kalauz. Szerkesztette Vajda György Mihály. Második, bővített kiadás. Budapest, 1962.