Machiavelli Firenzében
született és élt. A frissen lobogó nemzeti öntudat szítója, az egységes
Olaszország, az „Unita Italia” prófétálja volt. Harmincéves korában a külügyi
hivatalban kapott állást. Mit Firenze követe gyakran járt diplomáciai úton.
Franciaországban, Svájcban, Ausztriában is megfordult. Miután az elüldözött
Mediciek visszatértek városába, a változó politikai viszonyok az ő életét is
felforgatták. Az előkelő származású tudós férfit börtönbe zárták,s vallatói nem
bántak kesztyűs kézzel vele. Még szerencséjének mondhatta, hogy száműzetéssel
szabadult. A városi életet annyira kedvelő diplomata, tudós és író családi
birtokára vonult vissza. Gyümölcsöt termelt, madarászott, méhészkedett, és
esetenként hitvány mécses fényénél az ókor frissen felfedezett nagyszerű íróit
olvasgatta, nyilván Plautust is. Közben megbékélt a Mediciekkel, és ismét
hivatalt vállalt. Politikai helyezkedése ezúttal sem sikerült. A Mediciek
második elűzésekor megint kitették az ő szűrét is. Szegényen, elkeseredetten
halt meg, özvegyét öt gyermekkel hagyta hátra.
Machiavelli elsősorban
nem drámaíró volt, noha az olasz reneszánsz legkiválóbb vígjátékán, a M a n d r a g o r á n
kívül más drámát is írt, Plautus egy vígjátékát pedig átdolgozta.
Világhírét azonban politikai írásainak köszönheti, elsősorban A f e
j e d e l e m r ő l szóló művének („Il
Principe”), amelyben azt az elméletet alapozza meg, hogy az uralkodó valamely
helyes cél elérése érdekében semmiféle erkölcsi gátlás nem kell hogy kösse. Az
ilyen uralkodói módszert és egyáltalában az ilyen életelvet máig is
„machiavellizmus”-nak nevezik. Írt még állambölcseleti, történeti és a drámákon
kívül egyéb szépirodalmi műveket is, a reneszánsz szellemének nagy
összefoglalója volt. Hatás évszázadokon át érvényesült és mindmáig terjed.
V. J . (Vitányi János †)
MACHIAVELLI: MANDRAGORA
(„Mandragora”, 1512
körül. Vígjáték prózában 5 felvonásban. Fordította: Honti Rezső 1922;
átdolgozta Vaszary János 1940, Vidor Miklós 1957, Karinthy Ferenc 1957.
Szereplők: 5 férfi, 3
nő.)
Ez
a zseniális, vérbő reneszánsz komédia bemutatja Firenze életét a XVI. század
hajnalán; felvonultatva a felszarvazott férj, a korrupt pap, a
jellemtelenkerítő típusát – s velük szemben a fiatalság és szerelem jogát juttatja
győzelemre.
*
Egy
vagyonos és vénecske firenzei ügyvédnek, Nicia mesternek az az egyetlen bánata,
hogy szép fiatal felesége, Lucrezia nem szül neki gyermeket. Minden babonát
követ, tudományos és vajákos tanácsot megfogad, hogy utódhoz jusson, s így
könnyű zsákmánya lesz egy, a feleségébe szerelmes fiatalember, Callimaco
furfangjának. Ligurio, a ravasz kerítő veszi rá Niciát, hogy forduljon a
Párizsból jött ifjú Callimacóhoz tanácsért. Callimaco néhány latin frázisa az
ostoba ügyvédet teljesen leveszi a lábáról, készséggel beleegyezik, hogy az
általa nagytudományú orvosnak vélt Callimaco mandragora-főzettel kúrálja
feleségét. De az áldoktor figyelmezteti az ügyvédet: a csodaszer káros
mellékhatással is jár. Az első férfi, aki a főzet fogyasztása után öleli az
asszonyt, meghal a mandragora mérgétől.
A
megijedt férj most már akarja is, nem is, hogy a szokatlan gyógymódot
alkalmazzák feleségén, de elég könnyűszerrel beleegyezik, hogy estére, amikor
Lucreziát megitatják a főzettel, egy idegen suhancot kerítsenek az utcáról s
azt tegyék ki a szer halálos hatásának. Megvan hát a felszarvazásra ítélt
féltékeny férj önkéntes beleegyezése, közeledik Callimaco szerelmes éjszakája –
mert természetesen ő lesz az „áldozat". De hátra van még a neheze! Az erényes asszonykát
is meg kell nyeri a játékhoz.
A
tapasztalt kerítő most az egyházi tekintélyt állítja csatasorba. Lucrezia
gyóntatóját, egy pénzsóvár szerzetes veszteget meg az ostoba férj aranyaival,
és az azután bölcs skolasztikus érveléssel, bibliás idézetekkel győzi meg a
gyötrődő fiatalasszonyt, hogy házasságtörése ne bűnös – sőt, Istennek tetsző.
És amikor leszáll az este, valóságos karneváli álarcosbál kezdődik a „szent
cél” érdekében. A potrohos férj és a jókedvű kerítő mellett maskarába öltözik a
szerzetes is: ő játssza el Callimaco szerepét, hogy a szerelmes ifjút, aki
álruhában közeledik az utcán, idegennek nézze és feleségéhez tuszkolja a jámbor
Nicia. Hogy a komédia még vaskosabb legyen, Niciával még aloét is etetnek
hashajtásul, de az ő elégedettségét másnap már nem kisebbítheti semmi. Biztos a
dolgában, mert saját kezűleg tuszkolta a fiatalembert asszonya ágyába.
Elégedettek Callimaco és Lucrezia is,
mert megegyeztek az éjjel, hogy amit Nicia maga rendezett el, azt most már
tudtán kívül rendszeresíteni fogják. Nem panaszkodhat a szerzetes sem: áldásért
járulnak elébe a zárzavaros éjszaka szereplői, és a rászedett férj bőven
adakozik a klérus feneketlen zsákjába.
Magyarul
először az Andrássy úti Színház szólaltatta meg a darabot – (Nicia szerepét
Törzs Jenő játszotta); azóta több átdolgozásban is színre került.
L. M. (Lázár Magda)
Forrás: Színházi kalauz. Szerkesztette Vajda György Mihály.
Második, bővített kiadás. Budapest, 1962.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése