Első
darabját 12 éves korában, tehát 1574-ben vetette papírra. Mivel óvatos számítás
szerint kb. 1500, sőt egyesek szerint 1800 színművet írt, némi felületes
számolás után megállapíthatjuk, hogy haláláig évente körülbelül 25 drámát
kellett írnia, ha folyton írt volna, tehát mintegy tíz napja jutott volna
egy-egy dráma befejezésére. De mást is írt, tehát egy-egy színművére még ennyi
ideje sem maradhatott.
Elképesztő
teljesítmény, szinte hihetetlen. Nem csoda, ha legendás hírnév övezte
hazájában. Cervantes, mikor végignézte egyik darabját, tüstént letett a
drámaírásról. Elhatározásáról így vall. „Ekkor más foglalatosság után néztem,
felhagytam a drámaírással, átadtam a helyet a nagy Lope de Vegának, aki a drámaírás
fejedelme lett.” Valóban fejedelem volt, „a természet csodája”, aki tollával
mellesleg komoly vagyont, százezer aranyat keresett.
Ezek
után azt hihetnők: egész életét az íróasztalhoz láncolva töltötte, napjait
egyforma szürkére mosta a szakadatlan írói tevékenység. Nagy tévedés! Élete
izgalmasabb, színesebb, mint egy regény.
Fiatal
korában Alcala Salamanca egyetemén tanult. Huszonkét éves korában az egyik Alba
herceg titkára lett. Egy spanyol diplomata világszép lányát vette feleségül, s
alig kóstolt a házasság örömeibe, börtönbe zárták. Később száműzték, ezalatt
felesége meghalt. A győzhetetlen Armada katonájaként részt vett a világ egyik
legnagyobb ütközetében, s míg a spanyol és angol admirálisok 1588-ban a tengerek
feletti uralomért csatáztak, ágyú- és puskadörgés közepette húsz énekből álló
eposzt írt. Hazatérése után a teológia doktorává avatták. Később lovaggá
ütötték. Újra megházasodott, s második boldogtalan házassága után fölvette a
papi rendet, közben botrányos szerelmi históriák sora tette változatossá az
életet. Halála után Madrid népe valóban fejedelmi, kilencnapos temetésen
siratta el a spanyol irodalom büszkeségét.
A
magyar közönség alig néhány művét ismeri.
V. J. († Vitányi János)
Legfontosabb színművei: Donna Juana vagy Dacból
terem a szerelem, A kertész kutyája; Sevilla csillaga; Fuente Ovejuna; A
toledói zsidónő („La judia de Toledo”, 1621); A híres asztúriai nők („Las
famosas asturianas”, 1623); A korsós lány („La moza de cntara”, 1625 körül);
Kár a nőknek mindent látni („Si no vieran las mujeres”, 1630 körül); A király a
legjobb bíró („El mejor alcalde el rey”, 1635).
LOPE DE VEGA: DONNA
JUANA VAGY DACBÓL TEREM A SZERELEM
(„Los milagros del
desprecio”, 1600 körül. Színmű 3 felvonásban. Magyarra átdolgozta: József
Attila és Gáspár Endre 1935., 1948.
Szereplők: 10 férfi, 3
nő, néma személyek.)
A
Donna Juana Lope de Vega egyik
legsikerültebb darabja. Mesteri szerkezete, remek látványos jelenetei, pompás
jellemei a XVII. századbeli spanyol nézőt éppúgy ámulatba ejtették, mint ahogy estéről
estére meghódítják napjaink színházlátogató közönségét is. A darab első ezer
sorát 1935 körül József Attila dolgozta át magyar nyelvre. Ezt a fordítást
Gáspár Endre fejezte be. A teljes magyar szöveg 1948-ban jelent meg.
*
Donna
Juana de Nevada engesztelhetetlen ellensége a férfinemnek. Hiába rajongják
körül Madrid legkülönb lovagjai, Don Pedro, Don Alonso és Don Juan, vad
férfigyűlölete nem törik meg. Don Pedro már három éve epekedik utána, de még csak
a közelébe sem tudott férkőzni. Nagy bánatában már azt sem tudja, mitévő
legyen, amikor hazaérkezik Flandriából három évi katonáskodás után régi hűséges
szolgája, Hernando, és pártfogásába veszi őt. Hernando a háború viszontagságai
közt nemcsak a fegyverforgatás mesterségét sajátította el, szerzett ő egyéb
ismereteket is, a női szívek meghódításának igazi művésze lett. hamarosan
munkához lát. Először is magába bolondítja Donna Juana komornáját, Leonort.
Módszere igen egyszerű: azt színleli, hogy közömbös Leonor bájai iránt, s a
leány nyomban belehabarodik, a dc nyomán fölébred benne a szerelem. Hernando
ezt a módszert ajánlja gazdájának is. A döntő roham megkezdése előtt azonban
ártalmatlanná akarja tenni Don Pedro vetélytársait.
Könnyen
nyélbe üti a dolgot. Ellopja a két ifjú főnemes Donna Juanának szánt
ajándékait, és elviszi gazdájához. Don Alonso és Don Juan azt hiszi, hogy
szívük hölgye adta tovább az ajándékokat Don Pedrónak; ezt a sérelmet nem
tudják elviselni, otthagyják Donna Juanát. Elérkezett tehát a kedvező pillanat
a gőgös férfigyűlölő kisasszony megpuhítására. Hernando remekül csinálja ezt
is. Elmondja Donna Juanának, hogy Don Pedro kiábrándult belőle, a nevét sem
akarja hallani, úton-útfélen becsmérli, gyalázza. Ez még csak hagyján, de egy
másik lányba habarodott bele, azzal tölti minden idejét. Donna Juana lépre
megy. Eleinte csak a hiúságát sérti Don Pedro hűtlensége, később azonban
csodálkozva veszi észre, hogy halálosan beleszeretett. Nem törődik már sem a
büszkeséggel, sem a férfigyűlölettel, a féltékenység és a szerelem teljesen
hatalmába kerítette. Odáig jut, hogy éjnek idején, zuhogó esőben, Hernando
vezetésével nekivág a városnak, meg akar bizonyosodni Don Pedro csalfaságáról.
A csel tehát sikerült. A félreértések azonban hamar eloszlanak, kiderül, hogy
Don Pedro egy percig sem volt hűtlen imádott hölgyéhez, és Donna Juana boldogan
nyújtja neki a kezét.
A
darabot magyarul 1950-ben mutatta be a Magyar Színház (mint a Nemzeti Színház
akkori kamaraszínháza). A főszerepben Bajor Gizi egyik emlékezetes nagy sikerét
aratta.
L. M. (LÁZÁR MAGDA)
LOPE DE VEGA: A KERTÉSZ KUTYÁJA
(„El perro del
hortelano”, 1613-16 körül. Komédia 3 felvonásban. Fordította: Gáspár Endre
1949.
Szereplők: 9 férfi, 4
nő.)
A
szerelem nem tiszteli a rangot, a szív parancsa erősebb, mint a kasztszellem
emberellenes zsarnoki uralma: ez a legfőbb tanulsága A kertész kutyájának. A darab hősnője boldogtalanságában nyíltan ki
is mondja a merész gondolatot:
„Rang és becsület?
Ostoba szavak,
Arravalók csak, hogy
megcsaljanak,
Itt tipegünk szűk
tömlöcünkbe zárva,
Hiába vágyik ki szivünk,
az árva.”
*
A
spanyol uralom alatt levő Nápolyban él Belflor szépséges grófnője, a
férfigyűlölő Diana. Kezéért ketten is versengenek, Ricardo márki és Federico
gróf, de egyik sem tudja meghódítani a gőgös grófnő szívét. Diana férfigyűlölete
azonban nem túlságosan komoly, nagy titokban fülig szerelmes daliás titkárába,
Teodoróba. Ez mit sem sejtve úrnője vonzalmáról, az egyik szobalánynak,
Marcelának teszi a szépet. Diana tudomást szerez Teodoro és Marcela
szerelméről. Fölébred benne a féltékenység, és szeszélyes, kétszínű játékba
kezd. magába bolondítja Teodorót, egészen megzavarja szegény fejét. A titkár
nem valami állhatatos jellem, szíves örömest otthagyná Marcelát a grófnő
kedvéért, de hát nem biztos a dolgában. Diana mindent el is követ, hogy
bizonytalanságban tartsa. Vele üzeni meg Ricardo márkinak, hogy rászánta magát
a házasságra, a márki felesége lesz. Erre Teodoro visszatér Marcelához. Igen
ám, de Diana közbelép: levelet diktál Teodorónak, s a levében szerelmet vall
neki. Teodoro fölbátorodva szintén
megvallja, hogy szereti, a grófnő most meg visszautasítja. A meggyötört Teodoro
erre elmondja úrnőjének a kertész kutyája esetét:
„Van egy példázat,
emlékszel-e rája?
Szép mese. Hőse „a
kertész kutyája”.
Nem kér a koncból e
különös eb,
De ami ennél is
különösebb,
Hogy más eb kapja meg,
azt sem akarj,
S ha csak közel jön,
elugatja, marja.”
Diana
rettentően fölháborodik ezen az összehasonlításon, és véresre veri, karmolja
Teodorót. De hamarosan meg is bánja, és busás fájdalomdíjat fizet neki. Ricardo
márki és Federico gróf el szeretnék tétetni láb alól Teodorót, és éppen a
titkár hűséges inasát, Tristánt, akarják felbérelni az orgyilkosságra. Tristán
nagy bölcsen zsebre vágja a vérdíjat. Természetesen esze ágában sincsen, hogy
gazdájában kárt tegyen. Inkább azon töri a fejét, hogyan boronálhatná össze a
titkárt meg a grófnőt. Némi töprengés után rá is jön a dolog nyitjára: az itt a
baj, hogy Diana – bármennyire szerelmes is Teodoróba – nem akar rangján aluli
házasságot kötni. Ezen igazán lehet segíteni, csak el kell híresztelni, hogy
Teodoro valamelyik előkelő főnemes elveszettnek hitt gyermeke. Az agg Ludovico
grófnak jut a boldog apa szerepe. Ludovico, nem is sejtve, hogy becsapják,
örömmel fogadja el fiának a titkárt. Diana most már boldogan nyújtja kezét
Teodorónak. S bár tud a családról, csöppet sem zavarja, hogy jövendőbelije nem
igazi gróf; csak az a fontos, hogy a világ nemes embernek higgye.
A kertész kutyája és a Donna Juanához hasonló témát dolgozott
föl Lope de Vega kortársa, Augustin Moreto is, s ez Közönyt közönnyel („Desdén con el desdén”) címen vált világhírűvé.
Kolozsvárott már 1825-ben bemutatták. A
kertész kutyáját a Madách Színház adta elő 1949-ben, a női főszerepet Bajor
Gizi játszotta. Moreto darabját újabban Donna
Diana címen elevenítették föl.
K. Á. (KREUSS ÁGNES)
LOPE DE VEGA: SEVILLA
CSILLAGA
(„La Estrella de
Sevilla”, 1617 körül. Verses tragédia 3 felvonásban. Fordította: Fáncsy Lajos
1838, Gáspár Endre 1954.
Szereplők: 12 férfi, 3
nő, néma személyzet.)
A
szenvedély és kötelességtudás belső küzdelmének magas hőfokú tragédiája e mű
is, akárcsak Corneille Cidje,
nagyságukban és gyarlóságukban egyaránt igazi reneszánsz jellemek küzdenek
önmagukkal és egymással becsületért, szerelemért.
*
Estrella
Taberát Sevilla csillagának nevezik, mert ő a város legszebb, legerényesebb
fiatal leánya. Amikor Merész Sancho király bevonul Sevillába, meglátja egy
ablakban a szép hölgyet, és attól kezdve elszántan, minden eszközzel azon
munkálkodik, hogy megszerezze magának. Az árva Estrellát bátyja, Busto Tabera
nevelte, s féltő gondoskodással óvja minden veszélytől. A király megkísérli
Bustót fényes udvari méltósággal engedelmes hívének megnyerni, hogy megnyíljon
az útja Estrellához. A gyanakvó Busti azonban kettőzött gonddal őrzi húgát.
Estrellának van már választottja: Don Sancho Ortizt, a sok csatában edzett
lovagot szereti. Mindketten alig várják már, hogy Busto beleegyezzék
házasságukba. De ez éppen most halasztani kívánja az esküvőt, mert a királynak
zavarában azt mondta, hogy húgának nincs még jegyese, s most nem akarja
meghazudtolni magát az uralkodó előtt. Közben a türelmetlen király váratlanul a
Tabera-házhoz hajtat, de a gyanakvó Busto alázatos udvariaskodásba burkolva
kiutasítja – inkább ő követi urát a palotába. Ám a király erre is számított, s
míg a vigyázó házigazdát eltávolította, kerítőül küldi maga helyett Sevilla
Csillagához sötétlelkű udvaroncát, Don Ariast. Estrella büszkén utasítja el, de
a király követe mégis eléri célját: ráveszi a szolgálót, Matildét, hogy
csempéssze be éjszaka úrnőjéhez a királyt. Az álarcos uralkodó merényletét csak
az hiúsítja meg, hogy ezen az estén Busto szokatlanul korán tér haza otthonába.
Feltartóztatja az ismeretlen betolakodót, s az zavarában elárulja kilétét.
Busto azonnal tudja, hogy valóban a királlyal áll szemben, de úgy tesz, mintha
nem hinné s csk a király nevének kijáró tiszteletből engedné meg az idegennek
szabad elvonulását. Ez sérti a király önérzetét, karddal ront Bustóra, de nem
kerül sor párviadalra köztük; fáklyások közelednek, és a király jobbnak látja,
ha elmenekül, mielőtt felismerik. Másnap hajnalban Don Arias jelenti az
uralkodónak, hogy Busto a palota párkányára felakasztotta áruló szolgálóját.
A
király rettenetes haragjában Busto életére tör. Don Sanho Ortiz lovagra bízza a
gyilkosság végrehajtását. annyit mond Don Sanchónak, hogy egy felségsértést
kell megtorolnia, de a halálraítélt nevét csak levélben adja át. A lovag
alattvalói kötelességtudásában habozás nélkül vállalja a királyi parancsot.
Megdöbbenése határtalan, amikor már a palotán kívül elolvassa leendő sógora
halálos ítéletét. Szolgája meg ekkor hozza Estrella levelét, hogy készüljön föl
az esküvőre, mert a történtek után Busto sürgeti, házasodjanak össze még aznap.
Adott lovagi szava, a király igazságosságába vetett hite azonban szerelménél
is, barátságánál is erősebbnek bizonyul. Becsületes párviadalban megöli Bustót.
Ahogy
végzetes tettét elkövette, lelkiismeret-furdalása határtalanná lesz. Követeli,
hogy végezzék ki mint gyilkost, de nem árulja el felbujtóját, a királyt. Merész
Sanchóban is fölébred az önvád és alig várja, hogy a vádlott rá hivatkozzék.
Ezalatt a kétségbeesett Estrella kikéri a királytól bátyja gyilkosát, és el is
nyeri az engedélyt, hogy szabad akarata szerint álljon bosszút rajta. A porig
sújtott leányban a szerelem mégis legyőzi a gyűlöletet. Szabadon engedi
foglyát. Sancho méltó Estrella lelki nagyságához: nem él szabadságával, önként
visszatér a börtönbe. A király a város bíráit akarja most rávenni arra, hogy
enyhe ítéletet hozzanak, de Sevilla tanácsa hajthatatlan. Merész Sancho nem
tehet már mást: meg kell vallania, hogy Don Sancho Ortiz az ő parancsára ölte
meg Bustót. A bírák erre felmentik a lovagot, és a király, hogy gyalázatos
tettét valamelyest jóvátegye, össze akarja adni a szerelmeseket. De sem
Estrella, sem Don Sancho nem fogadja el a király tervét: szeretik is, becsülik
is egymást, mégsem lehetnének együtt boldogok, mert örökké közöttük lebegne a
halott Busto árnya.
A
Sevilla Csillagát a Nemzeti Sínház 1838-ban mutatta be Estrella Hivatal Anikó
volt. A király szerepét Egressy Gábor, Don Sanchót Fáncsy Lajos, Bustót Bartha
Miklós alakította. Azóta nem játszották.
L. M. (LÁZÁR MAGDA)
LOPE DE VEGA: A HŐS FALU
(FUENTE OVEJUNA)
(1618 körül. Verses
dráma 3 felvonásban. Fordította: Gáspár Endre /Gyilkos falu/ 1947; A hős falu
/Fuente Ovejuna/ 1954.
Szereplők: 8 férfi, 4
nő, néma személyek.)
A
zsarnokság ellen felkelő és diadalmaskodó nép csodálatos forradalmi drámája a
Fuente Ovejuna. Lope de Vega szeretettel ábrázolta benne az igazságért és a
szabadságért vívott küzdelem paraszti hőseit, s egyben a feudális önkénnyel
szemben az abszolút királyi hatalom magasabbrendűségét mutatja be.
*
Fernán
Gómez, a spanyol Calatrava lovagrend parancsnoka, feudális önkénnyel uralkodik
ősi birtokán, Fuente Ovejunában. Amikor Aragóniai Ferdinánd és Castioiai
Izabella egyesítik uralmuk alatt országaikat, Gómez komtur rábírja a lovagrend
tapasztalatlan fiatal nagymesterét, hogy foglalja el Ciudad-Real erődítményét
seregével, és ezzel nyissa meg az utat az új Spanyolországba a portugál király,
Alfonz előtt. A győztes ostrom után a komtur diadalmasan vonul vissza
birtokára, hogy folytassa kicsapongó, kegyetlen életét. Most éppen a falu
bírájának szép és okos leányát, Laurenciát szemelte ki prédául. Fogdmegjeivel
kastélyába akarja hurcolni őt is, mint előtte már annyi szerencsétlen
társnőjét, de Laurenciának sikerül elmenekülni. Régóta szerelmes a leányba egy fiatal
falusi legény, Frondoso, de a szép Laurencia mostanáig csak játszott vele.
Eddig még senki iránt nem ébredt szerelem a szívében. Röviddel Fernán Gómez
hazatérte után a két fiatal az erdei pataknál beszélget, amikor közeledni
hallják a vadászó nagyurat. Annyi idejük van éppen, hogy a legény a bokrok mögé
rejtőzhet, amikor megjelenik a komtur, leteszi íját és rátör Laurenciára.
Frondosóba kétségbeesett bátorságot önt a szerelem: előlép, felkapja a komtur
íját és ráfogja gazdájára, hogy Laurencia sértetlenül elmenekülhessen.
Ettől
kezdve vad bosszúvágy sarkallja ellenük Fernán Gómezt. A történtek után
Laurencia már viszonozza Frondoso érzelmeit. Éppen esküvőjüket ülik, mikor a
komtur martalócaival ráront az ünneplő tömegre, elragadja a mátkapárt, hogy a rég
áhított lányt megkaparintsa, a vakmerő ifjút pedig kegyetlenül kivégeztesse.
Fuente Ovejuna népe a végsőkig felháborodik a zsarnok újabb gaztettén, és
amikor tépett ruhájában közéjük ront a komtur karmaiból elszabadult Laurencia,
gyűlölettől lángoló szavaira bátorság száll beléjük. A férfiak rátámadnak a
komtur kastélyára, és Laurencia vezetésével csatlakoznak hozzájuk az asszonyok
is. A komtur, mit sem sejtve a közeledő népítéletről, Frondoso kivégzésére
készül, mikor rázúdul a felkelt parasztság. Kiszabadítják a foglyot, Fernán
Gómezt és hitvány csatlósait pokolra küldik és kinyilatkoztatják, hogy ezentúl
csak a királyi pár hatalmának rendelik alá magukat.
Az
udvarban ezalatt híre jár, mi történt Fuente Ovejunában. Az uralkodó a
törvényes rend védelmére vizsgálóbírót (inkvizítort) küld a községbe, hogy
nyomozza ki a komtur gyilkosát. Fuente Ovejuna hős népe azonban felkészült már
a vallatásra: mindannyian megfogadták egymásnak, hogy bármennyire kínozzák,
gyötörjék is őket, csak azt felelik, minden kérdésre: Fuente Ovejuna ölte meg a
komturt. És az inkvizíció válogatott eszközeivel sem csikarnak ki más választ
senkiből sem. Ezt vallja a meggyötört nő, ezt a kisgyerek, aggastyán és a falu
tréfamestere is. Az inkvizítor tehetetlen velük szemben, kénytelen jelenteni a
királyi párnak, hogy vagy kiirtja Fuente Ovejuna egész lakosságát, vagy
megkegyelmez valamennyiüknek. A falu népe a király udvarába, Izabella és
Ferdinánd elé járul azzal a kéréssel, hogy ők uralkodjanak ezután rajtuk. Az
uralkodó pár meghallgatja a falu kérését, és bocsánatot ad mindenkinek.
A
drámát a Madách Színház 1952-ben A hős falu címen mutatta be.
L. M. (LÁZÁR MAGDA)
Forrás: Színházi kalauz.
Szerkesztette Vajda György Mihály. Második, bővített kiadás. Budapest, 1962.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése