Aranytól - Aranyról - „TOLDI MIKLÓS KÉPE ÚGY LOBOG FEL NÉKEM MAJD KILENC-TÍZ EMBER-ÖLTŐ RÉGISÉGBEN.”

A Toldi Előhangjának kézirata

A Kisfaludy Társaság pályázatának szövege

Készíttessék költői beszély, versben, melynek hőse valamely, a nép ajkán élő történeti személy, pld. Mátyás király, Toldi Miklós, Kádár vitéz stb. Forma és szellem népies legyen. Beküldés határnapja november 20. 1846. – Jutalma 15 drb. arany.

A Toldi jeligés pályázatára beküldött magát felfedő kézirat

A Toldi ihletői

A Toldi név megkapta Arany képzeletét; a pályázat mintha neki szólott volna. E vidéken volt honos a Toldiak virágzó nemzetsége; a szomszéd „sován Szilágyország”-ban, Kusalkőn* szerzé Ilosvai Ptolemeus históriáját* 1570-ben, ott hallhatott a nagy erejű hősről; e környéken az asztalnak tett malomkövet ma is „Toldi asztalá”-nak mondják. Többet regélt róla a szalontai nép, mely a családot is, a mondát is magáénak tudta, mert a Toldiak hajdan Szalonta földesurai voltak, s a vidék őrizte emléköket. Még 1830-ban is járt ott valaki Erdélyből ősi fészkét megnézni, aki ujján T. M. betűs, bikafejes gyűrűt viselt.

A jegyzői lak udvarára odalátszott a csonka torony, a néphagyomány szerint a Toldi-vár donjonja;* még látszottak vízárka nyomai, s a rég kiapadt tóé, mely oldalát mosta. (…) Régi térképén ki volt téve Told puszta, s mellé odarajzolta az elpusztult Nagyfalu helyét. Ott zúgott a határban a Pata* erdeje, hol Toldi vadat űzött. (…) Szinte szeme előtt látta, egy levegőt szívott vele.

A pályázat olvastára megelevenült Aranynak. Újra olvasgatni kezdte, amit a ponyváról* nyilván gyerekkora óta ismert: Az hires nevezetes Tholdi Miklósnak jeles cselekedeteiről és bajnokságáról való históriát. Szerencsére oly példány került kezébe, mely nem hiányos, sőt megvan benne a későbbi tíz sor is, mely a hősnek Buda kapujában függő fegyvereit emlegeti: a buzogányt, a pajzsot, a parittyát és a kopját. Egyszerre óriási voltában állt előtte Toldi, roppant fegyvereiben; így mutatja az előhang az olvasónak is. És ha egyszer életre mozdult, azontúl minden emlék és benyomás éltette. A vézna mese, amint fejében forgatta, kiszállt az ismerős határba, fel-felbukkant előtte itt is, ott is, egy-egy epizód odaszokott valahová, és kitellett, rendre megtelt élettel, levegővel.

Ilosvai Toldijának címlapja

Aranytól - Aranyról - "NAGY-SZALONTA NEVEZETES VÁROS"

Petőfi rajza a "Csonka torony"-ról

Szülőhelyemen…

Szülőhelyem, Szalonta,

Nem szült engem szalonba;

Azért vágyom naponta

Kunyhóba és vadonba.

A szalontai hajdúk

(…) A „nevezetes város”, amelynek sokszor emlegetett csonka tornyában ma Arany-múzeum van, évszázadok óta szabad hajdúk lakóhelye volt. Ezek a hajdúk középhelyet foglalták el nemes és jobbágy között. Adót fizettek, de urat nem szolgáltak. Nemességet is kaptak

Ilyen lehetett Arany szülőháza

vitézségük jutalmául erdélyi fejedelmektől, de ezt a nemességet a bécsi hatalom nem ismerte el. Az Arany családnak külön nemeslevele is volt I. Rákóczi György^*  erdélyi fejedelemtől. A család a XVIII. század végétől újra meg újra pört indított nemessége elismeréséért, még a költő apja is megjárta Erdélyt ebben az ügyben, de végső fokon elvesztették a pört.

Benedek Marcell

Öreg szülők reménysége

(…) Szüleim már mindketten öregek, mikor születtem, s én egyetlen fiok, amennyiben legidősb leányuk már régóta férjnél vala (nálam annyival korosb, hogy első gyermeke velem egykorú), a többi számos testvéreim pedig, kik közül én egyet sem ismerék, előttem mind elhaltak. Így hát én valék öreg szüleim egyetlen reménye, vigasza, szerettek is az öregség minden vonzalmával, mindig körükben tartottak, és rendkívül vallásosak lévén, e hajlam rám is korán elragadt: az ének és a szentírás vonzóbb helyei lettek első tápja gyönge lelkemnek, s a kis bogárhátú viskó szentegyház vala, hol fülem soha egy trágár szót nem hallott – nem lévén cseléd vagy más lakó, mint öreg szüleim és én. Azt hiszem, hogy a kora komolyság ettől van kedélyemben. Testvéreim nem voltak, más gyermekkel ritkábban volt játszani alkalmam, természetes, hogy a lélek komolyabb irányt vőn. Emellett tanulékonyságom a szalontai nagy világban némileg szokatlan jelenség gyanánt tűnt fel. A zsoltárokat, a biblia vonzóbb történeteit – emlékezetem meghaladó idő előtt, hallásból már elsajátítottam – alig három-négy éves koromban apám, ki értelmes, írástudó parasztember volt, - hamuba írt betűkön megtaníta olvasni, úgyhogy mire iskolába adtak, hova mód nélkül vágytam, s ami nem erős testalkatom s a szülők féltékenysége miatt csak 6-ik esztendős koromban történt, már nemcsak tökéletesen olvastam, de némi olvasottsággal is bírtam, természetesen oly könyvekben, melyek kezem ügyébe kerültek, s melyekhez inkább vonzódtam, mint bibliai történetek, énekek, a ponyvairodalom* némely termékei etc. A tanító, megpróbálván, rögtön, amint felvettek, elsőnek tett osztályában, s e helyet folyvást megtartottam. A többi tanítók s a növendékek a nagyobb osztályokból, sőt külső emberek is, csodámra jártak, s én nem egy krajcárt kaptam egy vagy más produkcióm jutalmául.

Önéletrajzi levél

Aranytól - Aranyról (Előszó)

ELŐSZÓ

Arany költészete csodálatos: egy különleges világ szólal meg benne a legszebb, a legtisztább magyar nyelven. Azért készítettük ezt a könyvet, hogy ki-ki közelebb juthasson ehhez a rendkívüli életműhöz.

Elsősorban az általános iskolásoknak ajánljuk az összeállítást, de bízunk benne, hogy a középiskolások is szívesen veszik kézbe. Reméljük, aki elolvassa, jobban megérti majd a költőt.

Kötetünk olyan írásokból készült válogatás, amelyeket vagy Arany János írt, vagy őróla írtak mások. Az Aranytól való szemelvények versek, versrészletek, levelek, prózai művek részletei; az Aranyról szóló írások elsősorban tanulmányokból való idézetek, de ezek közt is található levél, sőt vers is.

A szemelvények összeállításakor igyekeztünk az időrendet követni, de ez nem mindig bizonyult célszerűnek: a balladák például egy fejezetben szerepelnek, jóllehet Arany különböző korszakokban írta őket; az Aranyról készült írásokkal vagy a költő életének eseményeit akartuk bemutatni, vagy az egyes művek megítéléséhez kívántunk segítséget nyújtani.

A szöveget képekkel igyekeztünk színesebbé tenni.

Azok számára, akik az összeállításon túl mélyebben is szeretnék Arany János költészetét megismerni, a kötet végén irodalomjegyzéket közlünk.

Tóth Tibor

Forrás: Aranytól – Aranyról, Tankönyvkiadó, Bp. 1984. 

A kötetet összeállította: Tóth Tibor

Gellért Oszkár: Együgyű közösség

Csiga Julianna: Muskátlis ablak 

Kép forrása: www.julimama-kepek.eoldal.hu

Ma kiszaladt a kezemből az ablakom redőnye

S mint ahogyan elmetszi a lábat a vonat,

Tőben levágott egy virágos muskátlit.

Tavaszi alkonyat volt, vérengző alkonyat.

Én fölemeltem szótlan s ráfektettem kezemre.

Neked könnyek futották el panaszos szemed.

Aztán: Ha megfoganna, s gyökeret verne ujra!

Megamputálnád! s hoztál nehány buzaszemet.

S elültetted, pólyálva. S szirompilláit akkor

Rebbenni láttuk: ájult beteg, ki ujra élt.

Először úgy érezte, hogy szörnyű álom volt csak,

De nyilallott a seb s jaj, ő ujra elalélt.

Ez este volt. S hajnalban arra ébredtünk, kedves:

Huros madár dalolta vig-ájtatos dalát.

S te ablakom redőnyét felhúztad: aggodalmas

Szemed szegény virágon kis gyógyulást ha lát.

S abban a pillanatban repült el a cserépről

A hajnali miséző. A drága megijedt,

Beh kár volt megzavarni, mondtad, hisz a rigócskánk

Imádkozott a néma, beteg virág helyett.

Őri István: Lehet, hogy...

Lehet, hogy a tengernek az a cseppje nem is Japánba jut el.

Talán pára lesz belőle, felhő, és valahol esőként hullik le…

A legszebb mondat ez, amit életemben olvastam, s nem hiszem, hogy ennél szebbet valaha is mondani tudna valaki. Szebb ez, mintha azt mondtad volna: „Szeretlek!”, szebb annál, hogy „Féltelek!”, hogy „Hiányzol!”, hogy „Te vagy minden nekem!”. Szebb annál, hogy „Szép vagy és erős!”, szebb annál, hogy „Jó veled!”

Mindennél szebb ez a mondat, mert benne van minden. Minden, amit el lehet mondani egymásnak, minden, amit érzel, amit kívánsz, ami boldoggá tesz, ami jó Neked. Benne van minden, és még több: benne vagyunk mi, aki egy és egy is marad örökké.

Köszönöm, Kedves, hogy megajándékoztál a világ legszebb mondatával, hogy nekem mondtad el azt. Az a néhány csepp víz, amit a sziklák mellől küldtem Neked, tápláljon minket, mint ahogy a virágot is az eső, és a napfény élteti. Én adom a vizet, Te vagy a Napfény, s mi együtt szép virág vagyunk, olyan szép, hogy aki lát bennünket, elcsodálkozik: ilyen lehetséges? Igen, lehetséges, mert akkor azt mondtad:

„Lehet, hogy a tengernek az a cseppje nem is Japánba jut el.

Talán pára lesz belőle, felhő, és valahol esőként hullik le…”

Ez volt a kezdet és ez a folytatás is. Befejezés pedig nincs, mert ami szép, erős és egy, az örökké tart.

Ezt szerettem volna elmondani Neked, Kedves.

Őri István: Miért kiáltasz?!

Derkovits Gyula: Halottsiratás

Miért kiáltasz?!

Miért sírsz?

Miért nyújtod felé kezed?

Hát nem látod, hogy meghalt?!

Elment!

Miért...

Nem!

Nincs igazad!

Nem!

Nem halt meg, csak alszik!

Hát nem látod, hogy él?!!!

alszik

mert elfáradt

pihennie kell

sokáig

hagyjuk, menjünk innen

különösen te

mert neked nincs szíved!

Menj innen, mert a végén még megölöd!

Igazad van

nincs szívem

valaha volt - azt hiszem, nagy

de elosztogattam

adtam egy-egy kis darabot

mindenkinek, aki kért

s ami megmaradt, azt kitépte a világ

mert éhes volt és kegyetlen

mára nem maradt semmi...

igazad van

nincs szívem

nem tudom, mi van a helyén

mert néha fájdalmat érzek

ott, ahol valaha volt

Igen

Menjünk

Te arra, én erre

Majd találkozunk

egyszer

mindnyájan

Őri István: Hogyan lett az igazgyöngyből gyöngyvirág?

Úgy, Kedvesem, hogy Isten egyszer régen lejött a földre körülnézni, és eljátszogatott a szép igazgyöngyökkel (mert Isten nagyon kedves, vidám és játékos valaki, nem olyan öreg, nagyszakállú, mogorva alak, ahogyan ábrázolják!). Becézgette, fényesítgette őket, kérdezgette, hogy érzik magukat a földön, de a gyöngyök bizony nem feleltek semmit. Isten gondolkodott egy kicsit, hogy mi lehet ennek a nagy hallgatásnak az oka, s hamarosan rájött: a gyöngyök azért nem szólnak, mert ők csak egyszerű kis gyöngyök, akik nem tudnak növekedni, felmelegedni, mosolyogni, s beszélni sem, mert nincs bennük élet. Fogta hát Isten a gyöngyöket, rájuk emelte szelíd szemeit, életet lehelt beléjük, hogy érezni tudjanak. Majd szétszórta őket a földön és azt mondta nekik: "Szaporodjatok és sokasodjatok! Borítsátok be fényetekkel a mezőket, melegítsétek fel tüzetekkel az emberek szívét, gyönyörködjenek bennetek, szeressen titeket minden élő, erdő-mező vadjai, az ég madarai és az emberek az egész földön." A gyöngyök pedig jó földbe hullottak, ott gyökeret eresztettek, s minden gyöngyből egy-egy szép gyöngyvirág lett Isten és az egész világ örömére. Isten - látván, hogy milyen szépséget alkotott - örömében táncra perdült és így énekelt:

  Örülök, ha ragyog a nap

  Örülök, ha felhő-borús

  Hegyek csúcsa köd-koszorús.

  Édes-kedves szép világ,

  Gyöngyből lesz a gyöngyvirág!

  Villám csapkod, ég morajlik

  Dörgő hangja messze hallik

  Záporeső, szivárvány

  Eső után csalogány

  Édes-kedves szép világ,

  Gyöngyből lesz a gyöngyvirág!

A gyöngyvirágok Vele énekeltek, csilingelve táncoltak és olyan szépen mosolyogtak, ahogy csak Isten boldog teremtményei tudnak mosolyogni.

Így teremtette Isten a gyöngyvirágot.

Yong: Az üres szék

 

Giacomo Favretti: A kis halott

Amikor Yong belépett a kocsmába, és látta, hogy az öreg Jeff széke üres, azonnal tudta, hogy valami baj van. A szék mindig úgy állt, ahogy Jeff az előző nap hagyta, amikor felállt és elindult hazafelé. Az öreg sohasem tolta vissza a helyére, mert így az minden nap várta őt, csak rá kellett ülnie. Ezt mindenki tudta a faluban, aki a kocsmába járt, nem ültek Jeff asztalához, ha az öreg nem volt ott, és nem igazították helyére a széket sem. Ha új ember érkezett a faluba, vagy idegenek tértek be a kocsmába megpihenni, figyelmeztették őket, hogy a sarokban, az utcai ablak melletti asztal fenntartott hely, oda ne üljenek.

Yong lassan odaballagott a székhez, közben próbálta megfejteni, hogy miért érez rosszat. Szeme hol a székre tévedt, hol elnézett az ablakon túlra, valamerre messzire. Gondolatai keresték az öreget, faggatták a széket, mintha az felelni tudna Yong aggodalmaira. Amikor Yong odaért Jeff asztalához, tétován körülnézett, talán kérdezni is akart valamit attól a néhány embertől, akik a távolabbi asztaloknál ültek, de gondolatai félúton megálltak, s nem lett belőlük szó. Yong a férfiak felé biccentett, ők kezüket kalapjukhoz emelve köszöntek vissza. A kocsmában csend lett, Yong tekintete visszatért Jeff asztalához, megérintette a széket, lassan végighúzta rajta a kezét, mintha simogatná, majd kicsit megemelte és a helyére tolta. Még ott maradt néhány másodpercig, kezeit nem vette le róla, fejét lehajtotta, mintha imádkozna, majd kisietett a kocsmából és gyors léptekkel elindult Jeff háza felé.

Őri István: Az ács fia

Gyorsan elszaladt a harminchárom év

Nem volt híres hadvezér

Mégis ismertté vált a név

József, az ács Fia

Megváltó halálra kell most várnia.

A keresztfa áll, a Rend szorgosan dolgozott

Katonák köre köpenyén osztozott

Szemében vér s fájdalom könnyei

Szállhatna föl az angyalokkal,

de mégsem teszi.

Alatta hullámzó, komor tömeg

A bűn súlyától a föld megremeg

Ez Isten fia volt! - mondották sokan

A kereszt tövében

Katonák hevernek fásultan, álmosan.

Szívekbe lopózik az iszonyat sötétje...

A Fiú meghalt, a bűn elkárhozott

Ember is volt Ő, ember sorsában osztozott -

Majd meleg eső hullt a szenvedők szemére

S harmadnapra eljött a pirkadat

Szétáradt a világra a kegyelem fénye.

Őri István: Az erő

A minap imádkoztál hozzám, ember

panaszkodtál, nehéznek érezted

a földi keresztet

erőt kértél, útmutatást,

bűneid bocsánatát

egyszóval:

elmesélted lelked minden bánatát.

Úgy érezted, nagyon egyedül vagy

az élet

arcodon keserű ránc-nyomot hagy

sötét árkokat láttál a szemed alatt,

amikor reggel a tükör előtt álltál

s útközben bágyadtan nézted

a szürke falat,

mely mellett utad minden nap elvezet

úgy érezted, egyedül vagy,

pedig kavargott körülötted a tömeg.

Kiabáltak, lökdösődtek,

mindegyik tört vélt célja felé,

mint ahogyan te is

és közben nagyon egyedül érezted magad,

a célt pedig értelmetlennek

azt a célt,

amely tegnap még életed része volt.

Imádból úgy tűnt,

nem bízol igazán bennem,

nem bízol igazán abban,

hogy ez az iszonyú

fojtogató

állapot

megszűnik egyszer.

Ennek ellenére megértelek

s tudom, mit érzel,

hisz én is voltam magányos,

amikor

tanítottam az embereket

és nem értettek,

amikor

tanítványokat választottam

és csalatkoztam bennük,

amikor

királyt akartak belőlem csinálni

és hamis szóval dicsőítettek,

amikor

elárultak

leköptek

megtagadtak

s amikor

úgy éreztem, mint most te:

hogy még az én Atyám is elhagyott.

A zsúfolt buszon, amelyre felszálltál

közömbös arcok,

üres szemek néztek rád

s te is automatikusan felvetted

a közömbösség álarcát,

hogy elvegyülj a tömegben

és ne lássák mások,

hogy mennyire egyedül érzed magad.

Nagyon vigyáztál,

hogy ne csillogjon a szomszéd

lépcsőházban lakó

panel-társad

szemében elégedett-fásult

ál-örömsugár:

"Lám-lám, nem csak én vagyok nyomorult,

az is, ott, hasonló cipőben jár!"

Néztél a semmibe, mert azt hitted,

így kirekesztheted,

tudatalattidba gyömöszölheted,

hogy társtalan bolyongsz.

A buszon

kétszer oldalba löktek

letaposták a jobb lábad kisujját

és majdnem elsodorták a táskádat,

mire ahhoz a megállóhoz értél,

ahol minden nap le szoktál szállni.

Munkahelyed egy mellékutcában van.

Oda befordulva ritkult a tömeg

már nem kiabáltak

nem lökdösődtek

céljukat elérték

a névtelen,

párhuzamos

szemtengellyel

közlekedő

arcok.

Nyugodtan haladhattál

végig az utcán

s közben rádöbbentél,

hogy ennél az ürességnél

még az arctalan tömeg is jobb!

Kútban érezted magad

a házak rád akartak omlani

a magányosság ólomtáblái feléd zuhantak -

hirtelen éles szúrást éreztél a szívedben,

de csak mentél tovább:

a kötelesség-reflex mozgatta

lábaid vittek előre.

Amikor már úgy érezted,

nem tudsz lépni sem,

amikor úgy érezted,

ott esel össze,

nagyot dobott a szíved

adrenalin áramlott szét testedben,

mert valaki megfogta a kezed.

Erő költözött fáradt agyadba,

hogy már gondolkodni is tudtál

s ez az erő eddig ismeretlen

biokémiai kapcsolatokat is

teremtett az idegsejtjeidben.

Ettől megnyílt a szemed befelé,

megnyílt a füled olyan hangokra,

amelyeket csak azok hallanak,

akiket ez az erő megérint.

Először nem tudtad,

mi van veled.

Megálltál a járda közepén,

mert a soha nem tapasztalt,

elemi erővel feltörő

boldogság

megdermesztette lépteidet.

Megálltál és hallgattad

az egyre tisztábban kivehető hangot,

amelyet nem te mondtál magadnak,

s nem is a melletted néha-néha

elsiető

megkésett arcok

szóltak hozzád.

A hang máshonnan jött

másvalaki szólt

egy benned lakozó,

eddig szunnyadó

gyönyörű világról.

Én szóltam hozzád,

a teremtőd,

mert láttam, hogy lelked tiszta,

de valódi célok híján

kétkedő és tétova.

Tapasztald meg, ember,

hogy nem vagy egyedül

csak fordulj felém

nyisd ki a kaput

bocsáss be házadba

és meglátod, egész más lesz

benned s körülötted a világ!

Kapudon régóta kopogtatok,

de úgy látszik,

valahol út közben elenyészett

a kopogás hangja

vagy olyan nagy volt

a magány dübörgése,

hogy kezem szeretet-koppanásai

nem jutottak el a füledig.

De most, hogy küszöbödet átléptem,

ugye már nem is vagy olyan

magányos

ugye oszladozik a homály

az ember-maszkok arcokká változnak

ugye látod, hogy ők is

segítségre szorulnak

szeretetre vágynak,

miközben a semmibenéző szemeik

határozott irányt véve

téged keresnek?

Látom, lelked megtelik

kegyelmem táplálékával

s ettől

percről percre más leszel

szinte fizikailag átalakulsz.

Milyen boldog vagyok,

hogy boldognak látlak,

ember-gyermekem!

Te már ráléptél

Jákob létrájának legelső fokára.

Igaz, hosszú még az út,

de ne tétovázz!

most már tudod:

én veled vagyok,

vezetlek

s ha kérsz, még több erőt is adok,

hogy a létra fokait legyőzve

eljuss hozzám.

Most pedig megyek

várnak rám sokan,

kik szintén úgy érzik,

nem tudnak élni

támasz nélkül,

magányosan.

Őri István: Boldogságok

Boldog, ki a kísértés útján ellenáll

boldog, ki, ha tétova is, de engem megtalál

boldog, ki, ha nem lát is, hisz

boldog, ki vállán szálkás, nehéz keresztet visz.

Boldog, ki befogad másokat

boldog, ki örül, ha szenvedőt látogat

s vigaszt visz neki

lelke sűrű keservét, szeme tompa fényét

mind elveszi.

Boldog, ki bennem hisz, bennem remél

nyitott szívvel jár, lépte hozzám felér

boldog a bátor, tiszta lélek

mert én benne lakom, kezét fogom, vele élek.

Pósa Lajos: A kakukkos óra

Csöndes éjjel eltűnődöm

A rég elmúlt szép időkön…

Hol is vagytok, tarka lepkék?

Kergetőzni úgy szeretnék!

Gyere vissza, te csapongó,

Aranyszárnyú kis pillangó!

Elérlek a berek alján!

Nefelejcses patak partján!

Rád borítom a kalapom

A vadrózsás domboldalon!

… Üt az öreg fali óra:

– Száll a lepke, hull a rózsa! –

Kakukk! Kakukk! Kakukk!

Gólya, gólya, hova lettél?

Hol vagy, hiszen elmúlt a tél!

Csűr tetején vár a fészked,

Hol a tájat el-elnézted.

Integet a nád a réten,

Ring a nap a tó tükrében,

Virágos az egész határ,

Gyere haza, gólyamadár!

Kelepeld be udvarunkat,

Véges-végig kis falunkat!

… Üt az öreg fali óra:

– Nem jön vissza az a gólya! –

Kakukk! Kakukk! Kakukk!

Eltűnődőm… Eltűnődöm

A rég elmult szép időkön…

Mintha most is, hej, hallanám:

„Meséljen még, édes anyám!

Arról a szép királylányról,

Arany kertben arany fáról,

Mese, mese, kis madárka,

Kék a lába, zöld a szárnya…

Danolja el a nótáját:

Szedem, szedem szép rózsáját.”

… Üt az öreg fali óra:

– Hol van az a mese, nóta! –

Kakukk! Kakukk! Kakukk!

(Az e kategóriában található némely  verset, írást, illusztrációt, szemelvényt a  www.posalajos.com és az ott is fellelhető „Az Én Ujságom”-ból vettem át. Ott  további sok szép Pósa-vers található, valamint szemelvények gazdag választéka Az Én Ujságom-ban megjelent közleményekből.)