Egy dalra gondolok hajdanta hallatára
Feldobogott a szív és meggyulladt a vér
Fellobbant mint a szív hamu alól a fáklya
S az ember tudta hogy miért is kék az ég
Egy dalra gondolok így dalolhat a tenger
Egy dalra így zokog a költöző madár
A sós hab bosszúja leigázói ellen
E dallam jajgató peremén egyre száll
Egy dalra gondolok az árnyékban fütyülték
Nem volt akkor se nap se kóbor lovagok
A gyermek zokogott s egy tiszta meggyötört nép
A föld alatt a zsarnok vesztéről álmodott
Szent tüskéket viselt e dallam neve búsan
S egy isten homlokán színes könny csepegett
Horgonyozott bárkaként pihent a dal a húsban
És újra kelt a kín és újra élt a seb
Szöveget mondani e dalhoz senki sem mert
Minden szó tiltva volt zümmögő ütemén
Te ősi kórokon pusztuló árva ember
Az álmod volt e dal az álom s a remény
Szaggató ritmusát már hasztalan keresném
A földi zokogás immár csak opera
Zsongó vizei némák az éles hangú estén
A forrásoknak hallgat hívogató szava
Szent Tövis Szent Tövis hadd halljunk újra téged
Állva hallgattak egykor ó emlékszel-e még
Ki tudná közülünk idézni ma zenédet
Csendíti dalos erdők elnémult énekét
Én hiszem hogy e föld nem mindörökre néma
És misztikus szíve egyszer még zengve zeng
A néma szólni fog és járni fog a béna
A kobla hangjain egy áldott reggelen
S látjuk amint lehull a fiúnak a véres
Jelkép a homlokáról a baljós korona
S dalolunk mintha csak szép volna ez az élet
S a galagonya mind virágban állana
(Ford.: Kardos László)
(Forrás: Kardos László válogatott műfordításai –
Szépirodalmi Könyvkiadó 1953., 390-391. old.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése