Említettük már lapunkban, hogy a Franklin-Társulat, mely a magyar klasszikusok kiadása körül oly dicséretes buzgóságot fejt ki, legújabba Czuczor Gergely összes költői műveinek teljes kiadásával lepte meg a közönséget. Minden tekintetben mintaszerű kiadás ez, s hangosan hirdeti a gyűjtemény sajtó alá rendezőjének, Zoltvány Ireneusnak hangyaszorgalmát és nagy lelkiismeretességét. Nincs olyan kis adat, melyet a költőről és költeményeiről fel ne kutatott volna, úgy, hogy az életrajzot, de különösen az egyes költeményekre vonatkozó rendkívül gazdag jegyzeteket jóformán hézagtalannak mondhatjuk.
Czuczor Gergely valóban megérdemli ezt a szeretetet, mert irodalmunknak alig van nála rokonszenvesebb alakja. Magyar volt testestől-lelkestől, tanúskodik erről egész működése, legkisebb népdalától a magyar nyelv nagy szótáráig; tanúskodik a kufsteini börtönben viselt bilincs, melyet a Kisfaludy-Társaság kegyeletes emlékül őriz ereklyetárában.
Czuczor, ki a század első évében született, s már kora ifjúságában irodalmunk bátor bajnokainak sorába állt, részt követel az úttörők dicsőségéből, s neve méltán ott ragyog nagy kortársa és barátja, Vörösmarty neve mellett. Az ő lelkét is nemzeti múltunk emlékei ihlették meg; történelmünk eseményeiből s nemzeti mondáink szálaiból szövi első költeményeit; de hódolva a kor ízlésének, romantikus tárgyait klasszikus versformákba öltözteti. Csakhamar azonban megtalálja a helyes ösvényt, melyen haladva, mint előhírnöke jelenik meg a régi nemzeti iránynak, melyet Petőfi diadalra juttat, Arany pedig művészi tökélyre emelve betetőz. Czuczor, maga is a nép gyermeke, oly mértékben oltotta be a népi elemet költészetünkbe, mint előtte senki más. Népdalokat ír, a szó legigazabb értelmében vett népdalokat. Számos népdala oly friss, oly őszinte, annyira tele van népi naivsággal, hogy a leggyakorlottabb szemet is megtéveszti, s alig hisszük el, hogy nem a nép ajkán termett.
Csodálatos, hogy a világtól elvonult szerzetes, ki inkább csak könyveinek élt s jóformán gyermekkori emlékeire támaszkodott, mennyire bele tudta magát élni a nép érzelem- és gondolatvilágába. Finom megfigyelő tehetségének nem egy fényes példáját adta költeményeiben; elég hivatkoznunk általánosan ismert genre-képére, a „A falusi kis leány Pesten” címűre. Olykor a népi humor is kitűnően nyilatkozik verseiben, pl. a „Paprikás versek” némelyikében, vagy egyik legkitűnőbb költői elbeszélésében, „Remete Péter”-ben, melyet úgy tárgyánál, mint előadásánál fogva Arany János „Hegedű”-jével állíthatunk párhuzamba.
Magának a költőnek jellemzésére álljanak itt a következő sorok abból az életrajzból, mellyel Zoltvány Irén látta el Czuczor költői munkáinak új, teljes gyűjteményét:
Czuczor összes működésének s egész életének alapvonását az ő rendkívül erős nemzeti érzésében, szinte rajongó fajszeretetében s általában lelkes hazafiságában találhatjuk. Ebből fakadtak szenvedései, de ebből származott egyszersmind dicsősége mint költőnek s embernek egyaránt. Költeményeiben, még ha klasszikai formában ír is, mindig nemzeti szellemű s tartalmilag minden ízében kizárólagosan magyar marad. Lírája a magyar ember legszebb érzéseit zengi: a vallásos hitet, hazaszeretetet, a férfiúi és női erényeket, s még midőn nemzeti érzésének tüze elragadja is: a „Riadó”-ban sem a királyság, hanem csak a zsarnokság ellen kel ki. Nemzeti érzése ösztönözte népdalai írására, melyekben a magyar nép szívvilágából merítette tárgyát és hangjait. Epikájában hasonlóképp az erős nemzeti érzés uralkodik. Rajongó lelkesedéssel csüng az ősi múlton; a kereszténység, a lovagiasság és hősiség dicső tetteit énekli meg époszaiban, s kisebb elbeszélő költeményei között is alig van olyan, melyben ne a magyar történet, monda, vagy népélet fényes alakjait rajzolná; még legszebb legendáját is magyar szentről írta. De habár leggyakrabban a múlt elé fordul, nem tétlen merengéssel merül el abban sem; a múlt dicsőségét csak azért zengi, hogy fölkeltse és erősítse a nemzeti önérzetet és büszkeséget. szatirikus verseiben erősen és szókimondó őszinteséggel korholja honfitársai hibáit, másrészt azonban védelmezi a jelent „korunk ócsárlói” ellen. Ez a mindent átölelő, erős és lelkes hazafiúi érzés Czuczor költészetének legfőbb jellemvonása.
S az emberben hasonló jellemvonásokra találunk. Czuczor testestül-lelkestül magyar ember volt. Egyik régebbi életírója szerint: „valódi ősmagyar típus; szabályos arcú, magas, karcsú, jól nőtt, széles, vállas férfi; utóbbi időben megsoványodott”. A magyar dolmány, minőt élte végéig mindig viselni szokott, nála nemcsak magyaros külsőt, hanem igaz magyar szívet is takart. Szerette hazáját és nemzetét s gyűlölni is csak azokat tudta, kik a magyarságnak ellenségei voltak. Már mint gyermeknek és iskolás fiúnak lelkét a nemzeti büszkeség hevíti, s a férfi szenvedései első ízben való üldöztetésekor is tüzes hazafiságából erednek; később a „Riadó” miatt bilincsekbe verve elrabolták szabadságát s elszakították hazájától, de magyar lelkét nem lehetett békóba szorítani. Fogságában s az elnyomatás szomorú éveiben is nagy nemzeti munkát végzett: felbúvárolta a óriási szorgalommal egybehordta a magyar nemzet szókincsét.
Bár fogsága s a sok szenvedés egészségét nagyon megtörték, lelke vidámságát és derűjét élte végéig megőrizte. Rendkívül élénk és ügyes, szellemes társalgó volt; csak úgy pezsgett a vér benne; eredeti anekdotákban szinte kifogyhatatlan volt, s jóízűen is tudta azokat előadni. A tréfát általában nagyon kedvelte, de mindig az illem határain belül, s ezen ritka tapintatánál fogva kedvesen látott vendég volt, ahol csak megjelent: de azért meghívást csak ritka esetben fogadott el, csupán oly házakba, hova önként is szívesen elment. Ilyenkor jókedvét szinte kiaknázhatatlannak lehetett mondani.
A gyűjteményhez két arckép van mellékelve. Az egyik a Barabás-féle ismeretes acélmetszet, a másik pedig egy kevésbé elterjedt arckép, mely a költőt későbbi korában ábrázolja.
(Forrás: Vasárnapi Újság 47. évf. 6. sz. 1900. febr. 11.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése