Radványi Sándor: Szamolányi Gyula költészete

Szamolányi Gyula, az új magyar irodalom reprezentánsa. Verseit a legelőkelőbb és legnívósabb hírlapok és folyóiratok közlik, így a Napkelet, Nemzeti Ujság, Pesti Hirlap stb... hogy csak egy párat említsek.

Versei lágyak, szépek, finomak, halk tónusúak és igazán megkapóak. Valami édes báj és áldott melankólia vonul át versein... Igazán Szamolányi Gyula az elégia költője s így rokona Juhász Gyulának, az Anna-dalok utolérhetetlen költőjének.

Első verskötetéhez Surányi Mikós, a jeles regényíró írt előszót, s annak idején ezt a kötetet a kritika osztatlan elismeréssel fogadta... Azóta a költőújabb nagy utat tett meg, s erősen – hogy úgy mondjam – halad a parnasszus felé... Szamolányi Gyula, mint formaművész is a jelesek közé tartozik: egy Áprily briliáns művészete, vagy egy Vietórisz fejlett verstechnikája éppen úgy megtalálható versköltészetén, mint Juhász Gyula ódon finomságú halk szavú versezete.

Mindazáltal Szamolányi Gyula önálló költő, verseiben mindenkor csak Szamolányi Gyula és senki más.

Mind gyermekvers-író is nevezetes nevet vívott ki már magának. A Pesti Hirlap gyermekrovatában nagyon gyakran találkozhatunk az ő, ma már jól hangzó nevével. – Ezen a téren is ma már elismert költő, aki le tud szállani a gyermekek finom, érzékeny és egyszerű lelkületéhez is.

Szamolányi Gyula lírája általában nemes eszmekörben mozgó líra, tele lemondással, szeretettel, bánattal és szerelemmel. Mint filozóf költő is bemutatkozik egy néhány szép, aprócska versében. Ezen költeményekben a lélek mélyéig lát, hibákat és erényeket egyaránt mérlegelve. Annak idején talán Palágyi Lajos írogatott ilyesféléket.

Hazafias versében a megrázkódtatás és a nagy nemzeti bánat találnak őszinte hangot, halk tónusban. Nem a nagyhangú irredenta költő ő; - azon az úton jár, amelyiken Reményik Sándor aratja babéros sikereit.

„Harangjáték” cím alatt most adta ki második kötetét, melyet fiúi szeretettel és hódolattal meghalt kedves szüleinek ajánlott.

Találóan írja mottójában:

A versben legyen gondolat,

Mint a mezőben rozs van,

S legyen még benne hangulat,

Mint pipacsok a rozsban.

Rövidke pár és mégis mily szép és mily találó a gondolat benne. Egészen ki tudja domborítani Szamolányi Gyula líráját.

A vers gazdag, meleg mező, ahol

Szép lelke játszik, míg tücsök dalol...

zengi „A vers” c. szép költeményében és – méltán!

Szekszárdról is szép versekben emlékezik meg, valamint Ungvárról, hol szüleinek csontjai porladnak...

Ungvár vára őszi ködben...

Ez a föld az ősi földem.

Kedvesebb táj nincs szivemnek

Szüleim is itt pihennek.

Megható, mélyen zengő sorok... Szamolányi igazi euthusiasta költő is...

Bölcselő költeményeit Bodnár Istvánnak, a változatos tollú dunántúli írótársának ajánlja.

A szénpor bármi  cseppség,

De lényege a szén:

Van benne is melegség

S csillog valami fény.

Szénporként szertehintem

Sok apró versem itt:

Csillog valami mindben

S parányit melegit.

Igaza van a költőnek, mert minden versben van szépség, érzés, vagy indulat, bár:

A legszebb vers nem tintával s papirra –

A sziv mélyére könnyekkel van irva...

A fűzfa címúű kis epigrammája sok fűzfa poétának szól ilyeténképpen:

Azért, hogy fűzfán csalogány szól

Csak fűzfa-síp lesz a fűz-ágból.

Nagyon sok bölcsesség van eme kis versben is:

Az ész a földről az egekre tör be,

A sziv lehozza az eget a földre.

Még folytathatnám az idézeteket, csak a tér nem engedi... Mégis úgy gondolom, ez a pár sor írás is rá tud világítani – hacsak hatványan is – Szamolányi Gyulának, ennek a nemes veretű költőnek költészetére. Ha ez parányi részben is sikerült, elértem célomat...