Petőfi levelei – VI. Szeberényi Lajoshoz

(3)

Kecskemét, mart. 5^-n 1843.

Tudod-e mi vagyok? szinész. – Hiába, naturam expellas furca etc. De most már örökre az vagyok, az maradok, e jelszóval: áldjon, vagy verjen sors keze, itt élned, halnod kell. Oh barátom, annyi írni valóm volna, s nem tudom, mivel kezdjem? a sok között mit írjak? – Emlékszem rá, hogy Pápán létemkor írtam neked november elején, de már nem jut eszembe mit? Megírtam-e akkor mint ütött ki dolgom, s mivé valék leendő? – Tehát miután minden tervem az ott maradhatás ügyében dugába dőlt, fájdalom- és örömtelt szívvel értem Fejérvárra, hol Szabó József igazgató (derék) társaságába felvétetém. Örömmel mentem oda, mert a pálya várt rám, melyért élek, melyért lélekzem – de fájdalommal is, mert tudtam, hogy e lépés villámcsapás lesz szüleimre.  Mindenre elkészültem. – És azóta szinész vagyok, s noha igen parányi lény még a színpadon, de reménylem, egykor nem leszek utósó; mert nem hiszem, hogy az ég segédkeze ne lenne azzal, ki oly szent czélokkal, oly eltökéléssel, annyit áldozva lépett a színpadra mint én!

Pápán vagy két napig Domanovszky barátunknál laktam, kitől a többek közt hallám, hogy… szerelmi bajaid vannak; s te, barátom, ezt eltitkolád előttem… de bocsánat, bocsánat, édes barátom, hogy ezt várni mertem tőled; bocsánat, hisz én még nem tettem magam érdemessé bizalmadra. – A mit utósó leveledben a szinészetről írsz, helyeslem, s követni fogom. studium, fáradatlan studium! – Irám, hogy lemondok a verselésről! „nem tudják mit beszélnek” valami ilyféle van a szent irásban. – Tehát kitaláltad volna a „borozó” szerzőjét, ha Petrovics alatta nem volna is? No ugy remélem, még könnyebben kitalálád, ki az a Petőfi Sándor, ugyan az Athenaeumban. Karácsonykor Pesten valék, s megismerkedém személyesen Bajzával és Vörösmartyval. – Vörösmartynak szembetűntek verseim, s a mint Bajzától hallám, ő a Petőfi név alatt valami régibb irót vélt rejtezni. Fél napot tölték a régtől tisztelt, szeretett 2 férfi körében. Boldog fél nap! Szinésztársaim is olvasták az Athenaeumban Petőfi verseit; de ők nem hiszik, hogy én vagyok az. Egyébiránt nem sokat törődöm velök, kik többnyire asini ad lyram. Tisztelj meg, szeretett barátom, nem sokára leveleddel, mit legforróbban várok. De minél előbb, hogy még itt érhessen Kecskeméten. A levél czime legyen: Petőfi Sándor szinésznek, Szabó József társaságánál Kecskeméten. És ezzel csókol

   hű barátod

Petőfi Sándor.

Ime egy pár versem; észrevételeidet fogom rájok kérni.

Az álom.

Románcz.

Mondád, anyám, stb. (Költeményei közt Jövendölés cz. alatt)

Az első dal.

Kit a dal istene, stb.

Tőled, kedves barátom, viszont kérek néhány verset.

Forrás: Dr.Badics Ferencz: Petőfi levelei. Petőfi-Könyvtár XXIII. füzet. Bp., 1910.

Petőfi levelei – V. Szeberényi Lajoshoz

(2)

                   Szeretett Barátom!

         Rövid idővel examen előtt vettem leveled; azért nem akartam már addig írni, mig ismét Pápára nem jövök, mert szörnyű omenem volt, hogy nagy változás fog rajtam történni. S előjelem nem csalt. Feljöttem, barátom, Pápára; feljöttem, hogy örökre elhagyjam azt, hogy örökre elhagyjam az iskolát. Engem rettenetesen üldöz a sors. Egy borzasztó mélység előtt állok, melyet átlépnem kell, s e lépéssel talán két szivet (szüleimét) repesztek meg. S még sem tehetek máskép. Lásd, barátom! szinészszé kell lennem, kell, nincs semmi menedék; szülőim nem segíthetnek, s Pápán nincs semmi alkalmam, melylyel a nyomorú filléreket életem tengetésére megszerezhetném. Most már harmadszor szinészszé! Lássuk, mit ad a végzet. Mondjam-e, hogy nem csak a mindennapi kenyér keresése czélom (mert úgy kocsissá vagy béressé lennék, s bizonyosabb kenyeret eendném), hanem, hogy magasabbra törekszem, s a czélt szemem elől soha elveszteni nem fogom? Művész és költő! barátom, mint hevülök. De már rég meg van mondva, hogy én középszerű ember nem leszek: aut Caesar aut nihil. Ne nevess ki, barátom, ha bolondokat beszélek.

Nem tudom, hallád-e már, hogy tavasz a pápai képző-társaság egyik pályadíját (balladán) én nyerém meg; azonkívül a másik balladám s két lyrám (többet nem is adtam be) dicséretet nyertek. E is elég egy obsitos-logicusnak.

Irod, hogy közöljük egymással elmeszüleményeinket. Ezt én legnagyobb szivességgel, készséggel és örömmel teszem. Arra is kérlek, hogy birálatot küldj verseimre (ha tán arra méltó), de oly elbizott semmi esetre sem vagyok, hogy munkádat birálni fognám. Ismerem e dologban gyengeségemet. E levelet Domanovszky barátunknál írom. Még ma elhagyom Pápát. Midőn bizonyos helyen leendek, tudósítani foglak. Élj boldogúl, szeresd

barátodat

Petrovics Sándort.

Pápán, nov. 2. 1842.

Ime egy kis csekélység:

Az utolsó éj **n.

Miljom átok! stb. (Költeményei közt Felköszöntés cz. alatt.)

Máskor többet, édes barátom!

Forrás: Dr.Badics Ferencz: Petőfi levelei. Petőfi-Könyvtár XXIII. füzet. Bp., 1910.

Petőfi levelei – IV. Szeberényi Lajoshoz

(1)

         Édes Lajos Barátom!

Mi kínosan vártam az időt, melyben felőled ismét valamit hallhassak, hollétedet végre megtudhassam. És eljött az, s mondjam-e, mi örömömre? Használom az első perczet, s elődbe öntöm baráti keblem ömledéseit.

         Hollétedet Domanovszky barátunktól tudtam meg, aki tanítványával együtt szünnapokra Ajkára (gondolom Veszprém megyébe) ment Pápán keresztül. Itt beszéltem vele. De tudnod kell, mint jöttem Pápára, mint telepedtem itt meg, mert megtelepedtem! – Veled utoljára Pozsonyban beszéltem – per longum et latum mondom el történetem, ha meg nem únod, - onnan szüleimhez Pestre mentem, Pestről fel Selmeczre testimoniumért, s onnan vissza szüleimhez. Ezek örültek, hogy a katonaságtól megszabadultam, de – képzeld, barátom! – azt akarják, hogy mészáros legyek, én és mesterember! Ennek két oka volt. Először az apám mindig jobban szeretett volna látni: húst mérni, mint jambusokat, trochaeusokat faragni. Másodszor – s ez már fontosabb! – szüleim elszegényedtek, annyira, hogy engem tanulásomban segíteni nem voltak képesek. Azonban – gondolhatod – hogy ha még tíz ily fontos ok lett volna is, eben velök meg nem egyezem. Én tehát jobb időket várva, két hónapot (1841-ki május és júniust) honn tölték, s itt annyira hozzám szokott azon ragaszkodó jó vendég, kiről Vörösmarty mondja: „holdvilág az arczod, kályha termeted” stb., hogy eltökélém, tőle erővel elszakadni. S úgy lőn. Pestre menék, de itt semmi kedvező szél nem fútt, nem is lengedezett, tovább folytatám hát utamat (á la „hű bele Balázs”) Füred felé, s innen átkelve a Balatonon, Somogyon, Veszprémen keresztül Tolnába Ozorára (a fentebbi vármegyébe) jövök, itt szinészek degálnak, velök megbarátkozom, s – szinésszé leszek. Három hónapig szinészkedtem, társaságunk tönkre jutott, s én „annyi balszerencse közt, oly sok viszály után, megfogyva bár, de törve nem” elbucsúztam a szinészettől Mohácson (de ha isten segit, nem örökre) s per varios casus et tot discrimina rerum Mohácsról Pécs, Szigetvár, Kaposvár, Keszthely, Sümeg és Szombathelyen keresztül Sopronba értem. Itt tanúlni akartam, de nem volt semmim s „ex nihilo nihil”; onnan Pozsonyba mentem; itt is ugy jártam; végre innen Pápára, s itt némileg csillámlani kezdett szerencsecsillagom. Tarczy, a derék Tarczy az, kinek mindent köszönhetek. S igy vagyok itt Pápán, s noha tengődöm, de még is itt vagyok, és némi reménnyel, hogy dabit Deus his quoque finem! – Édes örömmel függök serdülő „képző társaság”-unk növekedésén; és az valóban növekszik. Talán tudod már, hogy tavasz voltak pályakérdések kitüzve. Az idén szinte vagynak, még pedig 1. lyrára, 2. balladára, 3. novellára és 4. tudományos értekezésre. A legjobb novella jutalma 3, amazok közt a legjobb művé 2, 2 arany. Czuczor, Kovács Pál és Stettner Ignácz (ref. lelkész) a bíráló. Már beadtuk pályamunkáinkat, e hónap 30-kán lesz örömünnepünk, melyben a jutalmat, s dicséretet nyert munkák elszavaltatnak s felolvastatnak. A jövő évre zsebkönyvet fogunk kiadni, érdemkönyvünk jobb műveiből. Tudod-e, hogy esztendőre Domanovszky is Pápára jő?

A Kliegl-könyvet még nem láttam, melyben mint literatort idvezelhettelek volna. Nekem az Athenaeumban jött ki egy versem (nem tudom, olvastad-e? saját nevem alatt), azonban ez az első és utósó vers melyet tőlem lát a világ. Lemondok, barátom, a verselésről, le! ez a mai világban szegény embernek háladatlan egy mesterség, átkozott keveset hajt a konyhára; lemondok tehát és a prósához állok, barátom! mitől valaha annyira irtóztam. Papirosom már tele, édes Lajosom! s még szivem is tele van; mikor ölelhetlek, mikor mondhatok el mindent, a mit le nem irhattam? Aug. 21-én lesz examenünk vége, úgy intézd leveled, hogy addig ide érjen. Szeptembert és octobert Békésben töltendem. Élj boldogúl; csókol

                                     igaz barátod

         Irtam Pápán, jul. 7. 1842.

                                     (jelenleg) Petrovics Sándor tanuló,

                                      (hajdan) Rónai szinész,

                                     (jövőben) Sió szinész és literator.

Forrás: Dr.Badics Ferencz: Petőfi levelei. Petőfi-Könyvtár XXIII. füzet. Bp., 1910.

Petőfi levelei – III. Bajza Józsefhez

 

(1)

                   Tekintetes Szerkesztő Úr!

         Ha csekély munkácskáim a megjelenésre érdemesek, kérem őket az Athenaeumba felvenni. Gyenge erőmet továbbra is ajánlva, vagyok

Tekintetes Szerkesztő Urnak

                   alázatos szolgája

                                               Petrovics Sándor,

tanuló.

Pápán, maj. 5. 1842.                    

Forrás: Dr.Badics Ferencz: Petőfi levelei. Petőfi-Könyvtár XXIII. füzet. Bp., 1910.

Petőfi levelei – II. Nagy Imréhez

  

Tisztelt barátom!

A messze Tyrol hó környezte bérczei megül véli jönni levelemet? csalatkozik, valamint engem csalának meg reményeim, azon szép honnal megismerkedhetni. A sors nekem nem akar kedvezni, minden léptemet, tettemet gáncsolja; minden feltételeimet dugába dönti, szóval, ő legnagyobb ellenségem. Tyrolból talán örökre  - kitiltott. Graeczig jövénk – mely mintegy 20-22 mérföld Sopronytól – (m. hó 30-kán érénk be) s itt vettük azon hirt, hogy az ezred Tyrolt elhagyván, Horvátország, Zágráb és Karlstadt városaiba menend. Koholmánynak hivém ezen hirt, s reménylék. De végre megtudám, hogy bizonyos s változhatlan rendelet. Holnap, t. i. Május elsején, hagyja el az ezred Bregenczet. Nekünk azon parancsolat van hagyva, hogy két héttel előbb, mintsem az ezred, érjünk Zágrábba. E szerint mg mintegy Június elejéig Graeczben maradunk.

Az 1-ső, 2-ik és 3-ik Compánia menend Karlstadtba, s igy én is (az 1-ső Compániával). Horvátországban legfölebb l s ½ évig maradandunk, s onnan hihetőleg Olaszországba viend utunk. Ha ez megtörténik, némikép feledem Tyrolt. Azonban még bizonytalan. – Ezek körülményeim. Mit mondjak önmagamról? Most érzem, mi mélyen sülyedtem, leszállva a tudományok pályájáról, neveletlen, érzéketlen emberek körébe, s egy durva zsarnok körmei közé.

Csak néha emel ki e pokolból a költészet a mennyei, a malasztos. Oh, ha ezt keblemben nem hordanám: a kétségbeesés ölne meg! Egy hónapja már, hogy itt vagyok, s még igen keveset irtam; de hogyan is irjak? a káplár, mihelyest tollat lát kezemben, lármáz, szitkozódik reám, s dolgot ad. Igy vagyok, azonban nem csüggedek. Non, si male nunc, et olim sic erit. Mihelyt irhat tisztelt barátom, irjon, hogy még Graeczben találjon levele. Legyen boldog s ne felejtse

         Graecz, apr. 30-dikán 1840.

                                      igaz barátját

                                                                  Petrovichot, s. k.

Forrás: Dr.Badics Ferencz: Petőfi levelei. Petőfi-Könyvtár XXIII. füzet. Bp., 1910.