Szendrey
Júlia a fehéregyházi ütközet után Zoltánnal együtt Tordáról Kolozsvárra ment és
az osztrák főhadparancsnokhoz fordult, kiben volt annyi emberség, hogy
nyomoztatni kezdte az eltűnt költőt. A legvalószínűbb föltevés az volt, hogy
Petőfi az oroszok fogságába esett, s ennek megállapítására hivatalos lépéseket
tettek. A helyszínén is kutatni kellett, ehhez engedelemre volt szükség meg
kirendelt katonákra, akik a kutatást, esetleg sírfölnyitást végezzék. Petőfiné
lankadatlan eréllyel kereste és kerestette gyermekének apját; alig volt nap,
hogy a parancsnokság épületében ne járt volna, s eközben nem vette észre, hogy
hírbe hozta magát. Ez a hír eljutott apja füléhez is, mire Szendrey Kolozsvárra
utazott és rábeszélte a leányát, hogy menjen hozzá Erdődre. 1850. február
havában történt ez. Ezt a hónapot és a rá következő márciust a kis Zoltán tehát
a nagyapja házában töltötte. Petőfinének azonban szűk lehetett az apai ház,
mert április elején minden határozott cél nélkül Zoltánnal együtt Budapestre
utazott, hol Garayékhoz szállott. Garay akkor az egyetemi könyvtár őre volt, és
annak épületében szép tágas szabad lakással bírt. A család rendezett viszonyok
közt polgári jólétben élt; a később bekövetkezett csapások, Garay megvakulása
stb. még nem is voltak sejthetők.
Petőfiné
és a kis Zoltán nyugalmas és kényelmes otthonra találtak náluk. Látogatók is
jártak hozzájuk, nagyobbrészt írók és egyetemi tanárok,ezek között Horváth
Árpád is. Horváth egyszer egy hajfürtöt kért emlékül Szendrey Júliától. Az
özvegy, kit helyzetének bizonytalansága és fiának jövője aggasztott, hírnevének
megrontása pedig a végletekig elkeserített, a diákos kérésre erélyes választ
adott. Belemarkolt a hajába és így szólt: „Ha akarja, ez mind a magáé lehet.”
Erre Horváth Árpád megkérte a kezét és 1850. július 21-én, tíz nappal Petőfi
Sándor eltűnésének évfordulója előtt megtörtént a házasság.
Hogy
legalább ezt a tíz napot meg nem várta, Szendrey Júliának sokan szemére
vetették. Szilágyi Sándor, az egyetemi könyvtár egykori igazgatója, ki Horváth
Árpádéknak minden dolgát tudta, e sorok írója előtt e dologban a következőket
mondta:
-
Ez a tíz nap igen keveset jelent; azok, akik ebbe belekötnek, nem ezt veszik
rossz néven Szendrey Júliától, hanem azt, hogy egyáltalában férjhez ment. Hogy
a Szeptember végén című gyönyörű
elégia jóslatait beteljesedni engedte, hogy eldobta az özvegyi fátyolt és a
költő nevét. Az embereket néha az aesthetikai érzékük meglehetősen kegyetlenné
teszi, mondhatni, egyes személyektől elvárják, hogy tragikai hősökké legyenek,
szinte rájuk parancsolják, hogy meg ne alkudjanak a sorssal, hanem makacs és
elszánt harcban pusztuljanak el. Ilyen sorsot szántak még a nyárspolgárok is a
Petőfi özvegyének, akinek szabad lett volna nagy nyomorúságba jutni, de
másodszor férjhez menni – ez az ő szemükben nem volt stílszerű. Holott soha
asszony úgy rá nem volt utalva, mint ő, hogy tisztességes házasság útján
biztosítsa a helyzetét. Közel négy éven át, attól a naptól fogva, hogy Petőfivel
megösmerkedett, élete az üldözött vadéhoz volt hasonló; két esztendő óta nem
volt otthona sem, a legtöbbször fiával együtt mások jószívűségéből élt;
bármennyire nem éreztették ezt vele és bármilyen szívesen látták is mindenütt,
azért tudnia kellett, hogy amit neki nyújtanak, annak sokkal inkább a részvét a
forrása, mint a vendégszeretet. Igaz, mehetett volna az apjához is, de otthon
tűrhetetlen lett a helyzete, éppen a kolozsvári mendemondák miatt, amelyeknek a
visszhangja kisvárosban és falun egyenesen elviselhetetlen. Hogy ezeknek véget
vessen és a maga, valamint gyermeke jövőjét biztosítsa, erre nézve nem tehetett
okosabbat, mint férjhez menni egy olyan előkelő állású emberhez, aminő Horváth
Árpád volt. Sőt, ha már ez megkérte, az ő helyzetében, vissza se utasíthatta;
hiszen hónapok óta élt már Garayéknál a fiával együtt, és ezek, ha nem is
mondták volna neki, okvetlenül fölvetették volna önmaguk közt azt a kérdést,
hogy vajon mire vár még Petőfiné, és mi az életcélja?
Így
lett Petőfi özvegyéből Horváth Árpád egyetemi tanár felesége és így jutott a
hányt-vetett életű Petőfi Zoltán a mostoha atyjához másfél éves korában.
A
következő években három testvére született: 1851. szeptember 6-án jött a
világra Horváth Attila, utána Árpád és Ilona. Hogy Zoltánnal a mostoha atyja
szeretetteljesen bánhatott, csalhatatlan bizonyítéka az a gyöngéd szeretet,
amely Zoltánt a Horváth gyermekekhez fűzte. Ha őt a családban megkülönböztették
volna, vagy vele rosszul bánnak, amint ezt a Petőfi-családról terjesztett
legendák hirdették, ez irigységet és szeretetlenséget keltett volna köztük,
minek azonban semmi nyoma a Petőfi Zoltán fennmaradt gyerekkori leveleiben. Sőt
éppen ellenkezőleg, e levelekben megható gyöngédséggel szokott emlékezni a
legkisebb testvérről, a kis Ilonáról, kit a bálványozásig szeretett. A fiúknak
pedig folytonosan szemrehányást tesz, hogy miért nem írnak neki gyakrabban.
Mindezek amellett szólnak, hogy Zoltánnak igazi szeretetteljes meleg otthona
volt mostoha atyja házánál és gyermekévei zavartalan boldogságban teltek el.
Az
1856-ik évben megbővült a rokonság köre, egy emberrel szaporodott a száma
azoknak, kik Zoltánt szerették. Petőfi István hazakerült három éves rabságából
és Csákón gazdatiszt lett Geiszt Gáspár birtokán.
Az
1858-ik év a Petőfi Zoltán életében vajmi gazdag volt eseményekben. Mindenek
előtt: ebben az esztendőben íratták be a gimnázium első osztályába a
piaristákhoz. A Horváth-család a Hársfa utca 2-ik számú házban lakott és a kis
Zoltánnak a hosszú Kerepesi úton meg a Hatvani utcán át kellett volna naponkint
kétszer oda-vissza gyalogolni, ami a már akkor is nagy utcai forgalom mellett nem
lett volna éppen veszélytelen. Ezenkívül a tél is küszöbön állt, és az anyja a
meghűléstől is féltette Zoltánt, aki nem volt valami izmos gyermek. Garayék
abban az időben a mai Haris-bazár helyén állott házban laktak, szemben a
piaristák rendházával. Garay Gizellától, a költő leányától tudja e sorok írója,
hogy a két család abban az időben is mindennapos volt egymásnál, a kis Zoltánt
mindnyájan becézve szerették, az iskolába járás veszedelmeit is közösen
tárgyalták, és közösen határozták el, hogy a fiú nem a Hársfa utcából fog
iskolába járni, hanem Garayéktól. Senki sem gondolta akkor, hogy ebből az okos
és célszerű intézkedésből is később az anya szeretetlenségét fogják némelyek
kiolvasni, megrovások közt hirdetvén: íme Szendrey Júlia annyira nem szerette a
Petőfi Sándor fiát, hogy nem is tűrte meg maga mellett, hanem már tízéves
korában kiadta a házból, idegenek közé! Garay Gizella tiltakozott legjobban az
ilyen irányú felfogás ellen; őket semmiképpen sem lehetett idegeneknek tartani,
ők adták férjhez másodszor Szendrey Júliát; a kis Zoltánt, ki anyja
férjhezmenetele előtt hónapokig volt náluk, a magukénak tekintették, és az
anyja is mindennapos volt náluk, úgyhogy a fiával szakadatlan összeköttetésbe
állt. Hogy anyai érzésének bármily fogyatkozása lett volna, Garay Gizella
rágalomnak mondja. Egyet enged meg csak, azt, hogy Szendrey Júlia világéletében
ideges, indulatos és hirtelen természetű asszony volt, amit megérzett minden
közelállója, emiatt voltak rossz percei úgy Zoltánnak, mint a többi
gyermekeknek, sőt Garayék szemrehányásokat is tettek neki ezért, de a gyermekek
ezt megszokták, mint minden más gyermek, akinek ingerlékeny anyja van, és bő
kárpótlást találtak az anyai szeretet ama jeleiben, melyekben a heves jelenetek
után Szendrey Júlia sem volt fukar.
Ugyanebben
az esztendőben történt, hogy Petőfi Zoltán váratlan örökséghez jutott. A Magyar Tudományos Akadémia ugyanis,
amelynek megengedték, hogy nyilvános működését újra megkezdje, az 1000 forintos
nagydíjat Petőfi Sándor összes költeményeinek ítélte oda. Az örvendetes esemény
kellemes meglepetést keltett a családban. A pénzt az árvaszék kezelésébe adták
és Horváth Árpád illőnek találta, hogy most már a gyermeknek gondnokot rendeljenek,
aki vagyonára felügyeljen. A törvényszék 1848. november 30-án Petőfi Istvánt
nevezte ki Petőfi Zoltán gyámgondnokává, ki ezt a tisztet 1869. március 2-ig
viselte. Az erre vonatkozó német nyelvű jegyzőkönyv magyarra fordítva így szól:
4948.
sz. Jegyzőkönyv. Kelt Pesten 1859. március 10-én. Petőfi István elvállalja a
gyámságot Petőfi Zoltánra vonatkozólag.
4948.
sz. November 30-án. 1858. Petőfi Istvánt az árvaszék Petőfi Zoltán gyámjává
nevezi ki. Egyszersmind utasítja a pénztárt, hogy 958 frt 65 kr. takarékkönyvet
váltsa be, az összeget vegye át és kezelje.
4948.
számhoz. December 29-én megjelenik Szendrey Júlia Horváth Árpádné Pestváros
árvaszéke előtt, fiának Petőfi Zoltánnak gyámsági ügyében.
Alexander
Petőffy, gestorben im Jahre 1848.
(így!)
2. Maradt-e
végrendelet, vagy Végrendelet nincs. A magyar
vagyon és kinek a kezében? Végrendelet nincs. A magyar akadémiától 913 frt 20 kr-t kapott, amely összeg takarékpénztárban van. A takarékkönyvet a kiskorúnak anyja egyidejűleg átadja, amiről hivatalos nyugtát kér. Magyarul írta alá: Horváth Árpádné Szendrey Júlia s. k.
A
harmadik nevezetes esemény az volt, hogy ebben az évben vette el Zoltán
nagynénjét, Szendrey Marit Gyulai Pál.
Gyermekkori
emlékeiről maga Petőfi Zoltán is hagyott hátra egy vázlatos jegyzéket: „Rövid áttekintése életemnek” címmel.
A
töredéknek maradt följegyzés (éppen nem pontos) adatai így szólanak:
1848.
decz. 15-én Debreczenben, a Harminczad-utczában, déli 12 órakor, pénteken
születtem. Apám: Petőfi Sándor, anyám: Szendrey Júlia. Megkereszteltek
Zoltánnak, eleinte miért-miért nem Sylvesternek* akartak. (* Kétségtelen „Az apostol” hősének a nevéről.) Keresztapám és anyám:
Arany János és neje.
1849. Kóborlás és forradalom. Apám eltűnt
Segesváron július 31-én.
1850.
Elértem a két évet. Járni és beszélni tanulás.
1851.
Három éves kamasz. Édes anyám második férjhez menetel H. Á.-hoz.
1852.
Született Attila mostoha öcsém.
1853-,
1854-, 1855-re nem emlékszem.
1856.
Óvoda, Neyék.
1857.
Otthon, Hársfa utca 1-ső szám, azután Marikáéknál, Dunapart Storr-ház.
1858.
Peregrinyi-intézet, fölvételi vizsga. Sikerült examen. Okt. 1-én Piarista 1.
lat. oszt.
(A
kézirat többi része hiányzik.)
**
Forrás: Déri Gyula: Petőfi Zoltán - Petőfi-Könyvtár XV.
füzet –
Kunossy, Szilágyi és Társa Könyvkiadó Vállalat kiadása
Budapest, 1909.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése