2020. máj. 31.

Ladányi Mihály (1934-1986): Merre vagytok…


Merre vagytok, szigorú asszonyok,

vas-ölűek, fehér-hold mellűek,

ti, igazságra szomjas szoptatók?

Egyetlen lábnyom eligazítna már

a kávéházi teraszok előtt,

ahol az enni-inni-enni-inni-hangzik,

egyetlen mozdulat hozzátok intene

a csarnokok tolongásaiból,

egyetlen szó elindíthatna engem

sorsom felé, amely szorongva vár már.

Csönd van köztünk, szigorú asszonyok,

vas-ölűek, fehér-hold mellűek…

Lelkesítő szavatokat szeretném

rászorítani szívemre, ti drágák,

s csak fecsegést, fecsegést hallok egyre

pénzről, divatról.. Értetek kiáltok!

Mert egyedül szorongok, asszonyok,

s nem érzem szíveteket, csak a szátok.

 

Forrás: Somogyi Néplap 21. évf. 156. sz. 1964. júl. 5.

 

Pablo Neruda (1904-1973): Visszatérek


Ha már én nem leszek,

vándorok,utazó férfiak és nők,

itt keressetek,

a kövek és az óceán között,

a tajtékcsillogásban.

Itt keressetek, keressetek csak,

mert ide visszatérek, szótalan,

ajaktalan, megtisztultan visszatérek,

hogy a víz mozgásává legyek,

óriás, zabolátlan szívévé.

Itt tűnök el, s itt bukkanok elő é

itt lesz belőlem, lehet: kő és csönd.

 

Forrás: Somogyi Néplap 21. évf. 156. sz. 1964. júl. 5.

 

Kerék Imre (1942-): Nyár

Lágy kerek táj. Mint meztelen nők,

sütkéreznek a dombok itt.

Puha combokat, feszes emlőt

idéznek telt vonalaik.

Mindent magához idomít:

nézd csak, ott azt a fiatal  lányt

kerek fűzkosárral a karján:

belőle is e táj vakít!

 

Hanyatt feküdtem fönn a dombon.

Szívem alatt susog a fű.

Egy felhőn elúszott a gondom,

s most minden olyan egyszerű.

Körülcsobog a kék derű.

Páncélhátú, piros bogárka

mászik ujjaim ág-bogára

s elszáll… örökre ő se hű!

 

Ragyog a végtelen szabadság.

Recézett-szárnyú csend lebeg.

Az égi legelőt matatják

kis bámész birka-fellegek.

Friss szél suhog a domb felett.

A délután nagy, lusta ökre

hűs patakból szürcsöl vizet

s csapkod farkával göbölyökre.

 

Játszom: lehunyom a szemem,

a kékes-lila káprázatok

próbálják hitetni velem,

hogy nem létezem, nem vagyok.

S ekkor betódul fülemen

át mégis a külső világ:

a levegőben hirtelen

kapavasak csengése vág.

 

Fölnézek. Túl a patakparton

lányok hajlongnak, mint a nád.

Sós veríték gyöngyöz az arcon.

Fájlalja mind a derekát.

Egyikük, látom, most megállt

S tűnődöm: köztük van-e vajon

a leendő kis édes asszony,

ki nekem szánja majd magát?

 

Forrás: Somogyi Néplap 21. évf. 156. sz. 1964. júl. 5.

 

Pablo Neruda (1904-1973): Semmi több

Az igazsággal voltam szolidáris,

Hogy újjáteremtsük a földön a fényt.

 

Szeretnék közös lenni – mint a kenyér,

De a harc elől sem tértem ki soha!

 

S azzal, amit elveszítettem,

a magánnyal, melyet úgy szerettem,

itt, e kövek mellett nem pihenek…

 

Hallgatásomban munkát a tenger.

 

Ford.: Papp Árpád

Forrás: Somogyi Néplap 21. évf. 156. sz. 1964. júl. 5.