Szász Károly: Schweizi út

(Felolvastatott 1889. február 24-dikén)

Láttalak Schweiz, ős szabadság

S munka honja,

Jártam szikla-bérczeid’!

S lelkemet még visszavonja

Mint a honvágy –

Nem tudom mit érzek itt.

Más a lég is itt mint másutt:

Bérczi tájid,

S fölöttök az égi bolt!

Sziv se fáj itt,

S népet, ezzel egy ivásut,

Többet tán a föld se hord.

Zöld erdős hegyek ölében

Álmadozva,

Kék vízű tók rengenek:

Felhőt napfény űz az égen,

S bércz-magosba’

Föl-fölsí  rengeteg.

Kis faluk, mint fecske-fészek

Függenek fenn

Magas bércz meredekén.

Szédülök, ha csak felnézek –

De az ártatlan szivekben

Félelmet nem sejtek én.

Hegytetőn, kis fa-toronyból

Kis harang szól,

Visszazeng a szikla-part;

S a ki hallja;

Szive érzi szája vallja

Isten az, ki óva tart!

Duzzadó emlőjü kecskék,

Tehén-csorda,

Járják a hegy oldalát;

Szénagyüjtő friss menyecskék,

- A bokorba’

Hűsel az apró család.

Míg a férfi, töltve szívét

Kedv s bátorság,

Gyárba vagy munkára ment,

S égbe bizva végzi mívét –

Boldog ország,

Hol a hit s a munka szent!

Te vagy az az istenáldott,

Véren váltott,

Boldog ország, Tell hona!

Hol erény a munka társa

S ég áldása

Fejeden a korona!

Sürgő városid piarczán,

Boldog arczán

Függ sovár tekintetem -,

Képzeletben,

Mint a föld a hol születtem,

Szinte úgy tűnsz föl nekem!

Ringatóztam tóid keblén,

Álmadozván,

Mintha csak anyám ölén –

S szellők nyelvén

Annyi emlék szólva hozzám,

Magam otthon képzelém.

Majd az erdőn, zajtól távol,

Kis pataknak

Csörrenését hallgatom –

Majd a Rajna-zuhatagnak

Morajától

Bömböl és zúg a vadon.

Bércz-magasból,

Hol az utas feje szédül,

Néztem a mélységbe le –

Majd a mélybül

- Szemet, szárnyat kérve sastól –

Bérczre föl, vággyal tele.

A vasút majd nyilt lapályon,

Hegyi tájon

Vitt a szabad ég alatt;

Majd a hegy gyomrába törve,

Körbe-körbe,

Fúrta át a bércz-falat.

Hol természet és művészet,

Harczra kelve

S egyesülve, tett csodát,

S istenkéz és ember-elme

Egykép bámulatra késztet,

Felűlmúlva önmagát:

Kerek útján szebb országot

Nap se’ láthat,

Mint te vagy, Helvétia!

Véren szerzett szabadságod,

Koronádat,

El se is veszítsd soha!

(Locarno)

Forrás: A Kisfaludy-Társaság Évlapjai 23. kötet 1888-89. Bp., 1890.