Reviczky Gyula Magány című újabb költeményeiről

I.

(1888. május 31.)

A Kisfaludy-Társasághoz kiadás végett benyújtott ezen versgyűjteményt kiadhatónak vélem. Általában elég költői érzéket látok e versekben: eleven, mély érzést; ízlést a nyelv használatában; könnyűséget, folyékony simaságot a verselésben. Hogy a hang és szín, mely az egész gyűjteményen átömlik, oly sötét, oly vigasztalan és reménytelen: az a költő egyéniségének s benső világának rovására esik. Nem mondom, hogy nem jogosult a lyra eme folyvást borongó és örökké fájdalmas hangja: de jóltevőnek, fölemelőnek, a lelket erősítőnek nem tarthatom.

Magány-nak nevezi újabb költeményeit a szerző. Alig tudható, micsoda vonatkozásban akar lenni ez a cím a költeményekkel. Azt akarja-e sejtetni, hogy a versek magányban születtek? vagy azt, hogy magányban kell azokat olvasnunk? Amerre lehet tán következtetnünk a gyűjtemény első, bevezető darabjáról, mely a Magányt énekli meg; de amelyben még sincsen szó arról, hogy a következő dalok eme „gyászoló, setét magány” szülöttei. Hanem igenis, előre vetett árnyéka ez, az egész gyűjtemény derűtlenségének, nyomasztó, fájdalmas légkörének, melytől egy percre sem bír szabadulni a költő.

Ami szívét sebzi, amiben legalább e dal tanúsítása szerint keserve culminál, talán ez:

Oh gyászos árny! hát sose lészen

Nyugalmas, nyájas otthonom!

Igaz barátom, feleségem,

Olyan, ki lelkemmel rokon!

Baj! lehet, nagy baj! de mégsem olyan nagy, hogy ebből eredjen egy élet boldogtalansága… Egyébiránt nem akarom én kutatni a dalok fájdalmas zengésének okát. elég, ha szépen zengenek.

Hanem a cím választását nem tartom szerencsésnek; valamint nem a beosztás címeit sem. Emma: szerelmi költemények. Perdita, Festett ideál: nem való külön szakasznak, csak külön darabnak. S itt mindjárt megemlítem, hogy ha már Perditát – a bukott leányt – megénekelni valónak tartotta, nem volt ízléses és kíméletes ezzel végezni.

Nem sajnállak, nem siratlak,

Hogy ajkid mást csókolgatnak,

Haljon más meg szerelembűl,

Te meg is tudsz élni ebbűl.

Az ízlés, a kímélet nem Perditára, hanem az olvasóra vonatkozik. A Festett ideál sem sorakozik a jobb darabokhoz. Elnyújtott, érdektelen. Tudniillik semmi érdeke nincs annak, hogy a színésznő egy rajongó szegény diákot megvendégel.

Az Epitáfiumok, nem epitáfiumok, hanem ódák, emlékezések s mindegyik külön-külön megállja a maga helyét.

A Goromba versek bizony nem gorombák s nem is volna szép, ha azok volnának. Ezt a címet azok meg nem köszönik.

A Virágnyelven címűek sem kívánják, hogy ezen cím alatt vonassanak egy kalap alá. Nincsen is azokban virágnyelv, azért hogy némelyik talán „hegedűszóban szép mesét jelent”.

Aztán a Változatok alá jött minden többi. De hát hiszen ezen cím alá igazán az egész gyűjtemény egymás után változó minden darabja elférhetne.

Ez a címkérdés magában csekélység: de amennyiben a beosztást nem előnyösen s a változatosság rovására korlátozza és szükségtelen keresettségre mutat, mégis figyelembe veendő.

Hadd említsek némely apróságokat, melyek olvasás közben szemembe ötlöttek. Legelőször is azt említem, hogy REVICZKY keveset törődik a rímekkel. Neki elég, ha rímelő szavakban ugyanazon önhangzók vannak. Rímekül kívánja vétetni az ilyeneket: kezed-csepeg, holtat-gyilkosoknak, éljeneznek-rejtegetted. Az assonance szabadságát ennyire vinni mégsem szabad.

A Magány című megnyitó költeményben az utolsó előtti versszak:

Erős szívek nehéz erényét

A lemondást gyakorlanád,

És Nirvánával így cserélnéd

Fel a kábító Szanzarát.

Mi szükség volt itt és még a 110. és 132. lapon is a hindu hitregéhez folyamodni? Kirívó két szó ez a szövegben.

Dicsőség (15. lap)

„S együgyű közli-had belőled él.”

Mi ez a közli-had? Gondolom, de nem tudom.

Énekek éneke (16. lap). Keresett cím. Dagály az egész költemény. Néhol értelmetlen is, ami a dagállyal könnyen megesik, például:

„Ha csak ki rúg, rabol, mar a szerencsés…”

Szépen fognak eltemetni (42. lap). Százszor elmondott sivár panasz e gyűjteményben.

Talizmán (43. lap). Igen steorotyp, értéktelen. Kihagynám a sorból.

Betegségben (45. lap). A goromba versek közt van. Nem goromba, csak nyers és ízetlen. Nem veszteség, ha elmarad.

A fény (52. lap). Igaz-e az, hogy ahol a fény hiányzik, ott chaosz van?

A szamár (58. lap). Gondolom, az igazság, a vélemény vagy meggyőződés bátor kimondását akarja ábrázolni: de nem látok benne költőiséget, csak száraz, csinált mesét, de mely a mese naivságát nélkülözi.

Magamról (62. lap). Hát valóban „ez az undok, szép világ” nem volna egyéb „csak hangulat”?

Palinódia (68. lap). Miért Palinódia? Mi összefüggése van e névnek a költeménnyel? Nem lehet megérteni e versből, mi tehát az a „nagy bánat, az a szörnyű bánat”. Homályos az előadás. „Oh éltem átka, sűrű rengeteg”… „gonosz lidércz, ki egykor biztatál”… mit értsünk ezek alatt?

Propria laus (77. lap). Nem látok én e versben semmi öndicséretet. S minek a latin címek: a Palinodia után Propria laus, Tristia, Promemoria, Semper idem? Ezek tán érdekesebbek?

A kenyér (85. lap). Nem szép az ilyen keserű morált, vagy világnézetet, a vigasz legkisebb sugarának minden jelzése nélkül, a maga vadságában így megénekelni. Kivált, midőn a költő maga is elevenítőbb húrokat penget az Ifjú pesszimistának írott versében. Vajha e versből a költő szellemébe szállna vissza a szépen eldalolt jó tanács, önbizalom,l életkedv! s derültebb és változatosabb játékra hangolná múzsáját az egyéni bánat, reménytelenség és halálvágy e folytonosan csüggesztő borongása helyett!

Miskolcz, 1888. ápril 16.

LÉVAY JÓZSEF.

II.

(1888. szeptember 26.)

E versek általában szólva dalok szerelemről, életbölcsességről, epigrammai tartalmú versecskék, vagy terjedtebb költemények elégiai tartalommal, melyekben bánat, epedés, az életről lemondás, ettől búcsúzás, komorabb vagy derültebb elmélkedés, pesszimista nézetek, kétségbeesett nyilatkozatok, ellenkezőleg tanácsok a pesszimizmus ellen, itt-ott emlékezés jeleseinkre, elbeszélés a köznapi életből vagy divatvilágból.

Némelyiknek tárgya, másiknak kidolgozása, néha egyes szólásai régibb dolgozatokra emlékeztetnek, de soknak tárgya, gondolatai a költő sajátja, tárgyalása is eléggé önálló tulajdona – amennyiben ítélhetünk. Sokat tanult el, módosított a régiek gondolataiból, de önmagáról is elég sokat érez, gondolkodik s gyakran tulajdon élményei után beszél. Csak az a kár, hogy élményeiről tárgyas ismerettel nem bírhatunk s így érzelmei valódiságáról, kivált némely szenvedélyesebb költeményre nézve, biztosan nem ítélhetünk.

Csak az a kérdés, vajon oly magasra emeli-e költőnk művének tárgyait, oly hatalmas és alkotásra erős phantasiával tárgyalja-e eszméit, így színezi és írja-e képeit, oly természetes, magas fokú és megragadó hévvel szól-e, hogy a költő nevét egy tekintélyes és magas hivatású testülettől is megnyerhesse?

Egy dologban jeles. Jó érzéssel, a mai viszonyokhoz képest művelt nyelven és könnyedén és csinosan szól. Stílja általán véve könnyed folyású, verselése mérték és rím tekintetében, kevés kivétellel, csinos, kedves. Sokszor jól esik hallanunk könnyed hangzását, erőltetlen lejtését, melyben sem fennakadás, sem döccenés nem érezhető a legtöbb esetben. Van több oly dala vagy dalféle műve, melyek folyása, hanglejtése, ha tárgyok engedné, mintegy szükségelné a dallamot, - bár nem tudom van-e, amely dalképen alkalmaztatott volna. Mert a subjectiv, vagy a természetes érzés szabad, élénk és szállongó tüzének hiánya érezhető rajtok. Inkább reflexio művei, mint naiv érzés és gondolkozás komoly vagy derült játékai.

Forrás: A Kisfaludy-Társaság Évlapjai 23. kötet 1888-89. Bp., 1890.