Papp Ferenc: Gyulai Pál Gernyeszegen

Tavaszi szellő suhant végig a rónán, mikor Gyulai 1851. májusában Gyömrő vidékéről elköltözött. Egy nappal előbb indulhatott, mint grófja, ki családjával együtt 12-én vasúton tette meg a Gyömrőtől Szolnokig terjedő utat. Míg ugyanis gróf Teleki Domokos Mezőtúron túl Geszten a vele rokon Tisza-család kastélyában tartott pihenőt* (* Teleki Domokos gróf útjának adatait a gróf számadáskönyvében az 1851. május 12-tőlmájus 24-ig terjedő bejegyzések szolgáltatták. A számadáskönyv a gernyeszegi Teleki-kastély mai urának, Teleki Domokos grófnak tulajdona; neki mondok hálás köszönetet azért, hogy a könyv tanulmányozását megengedte.), addig Gyulai az útról kissé letérve, valamivel tovább, egészen Nagyszalontáig haladt, hogy láthassa Arany Jánost s néhány szép órát töltsön el otthonában. Az első találkozás évtizedekre szóló barátság alapját vetette meg, minő csak férfias jellemek között fejlődhetik ki. Gyulai délelőtt érkezett Szalontára s alkonyattal búcsúzott. Ezalatt sokat beszélgetett Arannyal Petőfiről, az irodalmi viszonyokról, majd gyönyörködött a művészi töredékekben, melyeket kérésére Arany a Toldi második és harmadik részéből olvasott fel. Egyaránt mély benyomást tett reá Aranynak igénytelen, mégis gazdag egyénisége s egyszerű, mégis összehangzó családi köre, úgyhogy Szalontán nemcsak irodalmi eszményképét ismerte meg közelebbről, hanem megértette a költői magány jelentőségét is.* (* Gyulai Pál: Erdélyi úti benyomások. Papp Ferenc bevezetésével és jegyzeteivel. Olcsó Könyvtár. 2009-2013. sz. 1921. 21-26. l.). Látogatása május 14-re eshetett, minthogy 15-én már Teleki Domokos gróffal Nagyváradon találkozott.

Nagyváradon túl Gyulai egy kocsira került egy fiatal gazdasági gyakornokkal, Szabó Lajossal. Nevük is egymás mellett áll Teleki Domokos gróf számadáskönyvében az 1851. évi máj. 15-i váradi bejegyzésekben a nekik juttatott útiköltségekkel együtt. Útjok mind magasabbra emelkedett s a Királyhágón túl a Sebes-Körös partján mély völgyek alján kanyargott tova. Körülöttük hullámzott az erdő, zúgott a vízesés. Mint a gazdasági gyakornok öreg gazdatiszt korában beszélte, Gyulait költői lelkesedés fogta el Erdély határán, s a kocsiról leszállva, kigombolt mellénnyel haladt a meredek országúton felfelé, hogy tele tüdővel szívhassa be a friss hegyi levegőt.* (* Szabó Lajos felsőszőcsi gazdatisztnek szóbeli közlése.) Annál inkább lerontották a viruló hegyvidék hatását a forradalom dúlásának s az önkényuralom berendezkedésének nyomai: a leégett vagy lakatlan épületek s az egyenruhás német tisztviselők. Fájó érzéssel látta Gyulai viszont szülővárosát, Kolozsvárt is. Hasztalan kereste benne a régi, pezsgő magyar életet, mindenfelé néptelen utcák, tengődő intézmények, ismeretlen arcok fogadták: idegen kézre került a szülői ház is. Nem csoda, ha szüleinek s csatatéren elhalt barátainak emléke a temetőbe vonta. Útirajza szerint ezúttal két napig időzött Kolozsvárott; az egyik nap – vasárnapi élményeiből következtetve – máj. 18-a, a másik 19-e lehetett, úgyhogy 19-én délután még Erdély új kormányzójának, Schwarzenberg Károly hercegnek ünnepies bevonulását is láthatta. Hazafiúi reménységét leginkább élesztette a színház, a nagy közönség s a derék színtársulat, hol főképp Hidassyné Prielle Kornéliában régi ismerősre is talált. Úgy látszik, Szigligetinek máj. 18-án előadott énekes vígjátékát, a Házassági három parancsot nézte végig.* (* Kolozsvári Lap. 1851. 217. május 20-i, keddi szám.) Erre mutat útirajzában az a megjegyzés is, hogy a karzat Kolozsvárott is zajosan megtapsolja a magyar népdalokat.

Mintha a viszontlátás komor hangulatait a borult égbolt is növelni akarta volna, Kolozsváron túl esősre fordult az idő. Gyulai – saját szavai szerint – nagy sárban ment keresztül Tordán, s egész Marosvásárhelyig verte az eső. Kedélyét különösen lehangolta a vidék, melyek útja keresztülvitte, az oláh-lakta Mezőség kopár hegyeivel, szűk völgyeivel s mogorva tekintetű népével. Éjszakára útitársával, a gazdasági gyakornokkal együtt éppen egy mezőségi faluban egy úri lakban kellett megszállnia, s a kifosztott szobák, az összezúzott bútorok rémes történeteket beszéltek neki a felizgatott oláhság vad szenvedélyeiről.* (* Gyulai Pál: Erdélyi úti benyomások. Olcsó Könyvtár. 2009-2013. sz. 40-45. l.)Ha azonban Gyulai 20-án Kolozsvárról elindult, két nap múlva a szakadó esőben is eljutott Marosvásárhelyig. Vele körülbelül egyidőben érkezhetett oda gróf Teleki Domokos is, ki tordai s marosludasi kiadásait máj. 20-i kelettel jegyezte fel számadáskönyvében. Mire Gyulai Vásárhelyből kiért, a nap megvilágította a rétek között kanyargó Marost s a folyó partján meghúzódó barátságos kastélyokat. Egy óta múlva feltűnt a magas jegenyefák ormai között a gernyeszegi kastély piros kupolája is, hogy köszöntse az érkezőt s tartalmas élményekkel kecsegtesse a nyugtalan költői lelket. Máj 23-án már az egész utazó társaság bevonulhatott a kastélyba. E napon Teleki Domokos Vásárhelyen még ajándékot adott ugyan, 24-én azonban Gyulai útiköltségeinek megtérítésével a Pest és Gernyeszeg közé eső összes kiadásait lezárta.* (* Lásd Teleki Domokos gróf számadáskönyvében az 1851. május 23. és 24-i feljegyzéseket.) Máj 23-át jelölte meg Gyulai is megérkezésének időpontjául Pákh Alberthez máj. 24-én írt levelében.* (* Kucz Aladár: Gyulai Pál Pákh Alberthez írt levelei. Nyugat. 1911. 727. l.)

A vadregényes természet, mely Gyulait erdélyi útján körülvette, varázserővel élesztette fel a szülőföldnek azt a szenvedélyes szeretetét, mely letűnt nemzedékek szellemi hagyatékaként szállott az erdélyi lélekre. Minél tovább hallgatta Gyulai a madárfüttytől hangos erdőt, a zajongó hegyi folyót s a sziklák között csörtető patakot, annál inkább érezte, hogy ezer meg ezer ifjúkori emlék és sejtelmes ábránd köti bérces hazájához. Az egymásra torlódó útiképeket s a költői kedély hullámzásait foglalta művészi egységbe Gyulainak Erdély határán című költeménye.* (* Nagyenyedi Album. 1851. 40. l.) Benne a biztos vonalú vázlatokon éppúgy megérzik a benyomás frissessége, mint a viszontlátás örömének s fájdalmának költői nyilatkozásán a lírai közvetlenség. Valószínű, Gyulainak nem is volt ideje az aprólékos rajzolgatásra, s még a úton vethette papírra költői sorait. Ezt sejteti maga is Szilágyi Sándorhoz 1851. jún. 8-án írt levelében, mikor – saját szavai szerint – azért nem ír Erdélyről mert rövid költeményében mindent kifejezett.* (* Gyulai Pálnak Szilágyi Sándorhoz írt levelei – köztük az 1851. jún. 8-i levél is – a Nemzeti Múzeum levéltárában vannak.) Abból meg, hogy jún. 8-i levelében ismét kolozsvári benyomásaihoz tér vissza, arra a következtetésre juthatunk, hogy Gyulai már Kolozsvárról elküldte költeményét Szilágyinak. Még teljesebben feltárta Gyulai úti emlékeinek gazdag tartalmát az az útirajz, melyet Néhány nap Erdélyben majd Erdélyi benyomások címmel név nélkül hozott 1851. július elején s augusztus közepe táján a Pesti Napló.* (* Néhány nap Erdélyben. Pesti Napló. 1851. 396. júl. 4. és 397. júl. 8. sz. – Erdélyi benyomások. Pesti Napló. 1851. 432. aug. 16. és 433. aug. 18. sz. – Papp Ferenc: Arany János és Gyulai Pál első találkozása. Irodalomtörténeti Közlemények. 1916. 75-78. l. – Gyulai Pál útirajza Erdélyi úti benyomások címmel újra megjelent Papp Ferenc bevezetésével az Olcsó Könyvtárnak 2009-2013. számaiban 1921-ben.) Az első cikket jún. 21-én, a másodikat jún. 26-án küldte el Gyulai Lévay Józsefnek, a Pesti Napló azonban különösen a második rész közlésével nagyon megkésett.* (* Lásd Gyulai Pálnak Lévay Józsefhez 1851. jún. 21. és jún. 26-án írt leveleit. Gyulai Pálnak Lévay Józsefhez írt leveleit Csernák Béla, nagyváradi ref. lelkész, a Királyhágó-melléki ref. egyház főjegyzője, engedte át tanulmányozás végett. Lekötelező szívességét ezúttal is hálásan köszönöm.) Az útirajz híven tükrözi vissza az út kimagasló mozzanatait: a nagyszalontai látogatást, Erdély határának átlépését, a kolozsvári napokat s a mezőségi élményeket. A rajz hűségét igazolja az is, hogy a benne foglalt adatok pontosan megegyeznek Teleki Domokos gr. számadáskönyvének bejegyzéseivel. Gyulai azonban míg a hegyi táj szépségeit, Erdély társadalmi és politikai viszonyait vázolja, éles megfigyelésein keresztül itt is, ott is megvillantja előttünk ábrándos hazaszeretetének fényét. Már itt feltűnik a később kialakuló Erdélyben című költeménynek egyik jellemző sora, e mély értelmű sóhajtás: „Szép vagy Erdély és szerencsétlen!”* (* Az Erdélyben című költemény a Budapesti Visszhang 1852. május 9-i számában Szülőföldemen címmel jelent meg. A költeményt Gyulai 1851. aug. 24-én, tehát az útirajz írása után küldte el Szilágyi Sándornak; levelében ugyanis azt írja, hogy egy költeményt csatol hozzá,m ely az egész, a feldúlt Erdélyt illeti.). Éppen e mély líraiságánál fogva kerül Gyulainak erdélyi útirajza Petőfi Úti leveleivel közeli rokonságba. Míg azonban Petőfi prózájának inkább a lírai egyéniség merész kitörései adnak értéket, addig Gyulainak erdélyi útirajzában a prózaírás művészete, elsősorban a fejlett prózai stílus emeli ki az úti emlékek valódi értékét. A hatás nem is maradhatott el. A Pesti Naplóban a lapnak egyik erdélyi levelezője hálásan köszönte meg a névtelen cikkírónak, hogy Erdély ügyeit oly híven ismertette.* (* Az erdélyi levelező, ki egy kis négyzetet használt írói jegyül, Retteg vidéke szept. 5. címmel látta el cikkét a Pesti Naplónak 1851. szept. 16-i számában.) Pákh Albert is, mihelyt Gyulai útirajzát olvasta, a maga humoros modorában lelkesen üdvözölte barátját, az érző szívet s bátor lelket, a szeretetreméltó s okos stilisztát.* (* Lásd Pákh Albertnek Gyulai Pálhoz 1851. júl. 6-án írt levelét Kuncz Aladár közlésében az 1910. évi Nyugat 1549. és 1550. lapjain.)

A változatos úti tájképek sorában, melyek Gyulait Erdélyben fogadták, méltó befejezésül kínálkozott Gernyeszeg. A széles völgyet, melyen a fűzfabokrok közül itt is, ott is megcsillant a Maros tükre, erdős hegyek szegélyezték, a szemhatár szélén pedig havasok rajzolódtak le, melyeket kékre festett a távol köde. Maga Gyulai is elragadtatással említi Pákh Alberthez Gernyeszegről írt első levelében, hogy ablakából, mely alatt a Maros vize foly, a legszebb hegycsoportok és völgynyílások panorámája tárul szeme elé.* (* Lásd Gyulai álnak Pákh Alberthez 1851. május 24-én írt levelét az 1911. évi Nyugat 727. és 729. lapjain.) Éppúgy szívéhez szólt a közvetlenül a Maros partján emelkedő, ódon kastély is. A hatalmas, emeletes épület, melyet Teleki Domokos gróf dédatyja, Teleki László gróf a XVIII. század barokk ízlésében építtetett* (* Lásd a gernyeszegi kastély képét és leírását Hunfalvy Jánosnak Magyarország és Erdély eredeti képekben című művében a II. szakasz (1864.) 132. és következő lapjain, Az osztrák-magyar monarchia írásban és képben című műben, Magyarország VII. kötetében 1901) a 97. és 298. lapokon, továbbá dr. Siklóssy László Gyorskocsin Erdélyben című könyvének 1927. 132. s 133. lapjai között és a 126-140. lapokon.), sok ablakú, kettős szárnyával, nemes vonalú homlokával s tekintélyes kupolájával merészen emelkedett az egész vidék fölé. Benne a múlt idők szelleme az újabb kor felfogásával művészien egyesült, amint a kastély körül futó várároknak s a vastag falú, bolthajtásos, földszinti szobáknak komorságát is megenyhítette az emeleten levő ízléses előcsarnoknak s tágas szalonoknak világossága. Az összhangot csak a szabadságharc idején itt tanyázó kozákok garázdálkodásának nyomai zavarták meg.*  (* Gyulai Pál Szilágyi Sándorhoz 1851. nov. 24-én küldött levelében s Lévay Józsefhez 1851. aug. 1-én intézett levelében ír a kozákoktól kipusztított kastélyról.) Gyulai leginkább elárulta meghatottságát, mikor megérkezése után másnap Pákh Alberthez írt levelében a holdtól megvilágított, várszerű kastélyt, az emelet ablakáig felnyúló hársfákat, a vén tölgyfaajtókat és ősképeket annyi szeretettel vázolta.* (* Lásd Gyulai Pálnak Pákh Alberthez 1851. május 24-én írt levelét az 1911. évi Nyugat 728. lapján.)

Gernyeszeg azonban nemcsak költői hangulatokat, hanem sokféle elfoglaltságot is tartogatott Gyulai számára. Mint megérkezése után másnap írta Pákh Albertnek, ő is szeretett volna az erdőkön bolyongani, hegyeket mászni, völgyeken megpihenni, de idejét irodai munkával, tanítással, röpiratok s hírlapok felolvasásával kellett eltöltenie. Teleki Domokos gróf ugyanis annyi eréllyel fogott birtokainak rendezéséhez s a gernyeszegi kastély helyreállításához, hogy titkárát bőven elhalmozat írnivalóval. Több időt fordított Gyulai széplelkű tanítványaira: Zsófia és Jozefin grófnőkre is, bár szívesen fáradt értük; 1852 folyamán különórákban foglalkozott a kastély vendégével, a grófné húgával is* (* Lásd Gyulai Pálnak Lévay Józsefhez 1852. jún. 25-én írt levelét.) A magyar nyelvtanon kívül azonban más tárgyakat is adhatott elő; ezt bizonyítja egy 1851. évi gernyeszegi levelében az a megjegyzés, hogy egész nap geográfiát tanul.* (* Lásd Gyulai Pálnak Gáspár Jánoshoz írt, keltezetlen levelét Berde Máriának Gáspár János hagyatékából című dolgozatában a Budapesti Szemle 171. kötetében /1917/, a 224. lapon.)  Többször szerepelt Gyulai Gernyeszegen felolvasóként is. Téli estéken a grófné jelenlétében is folytatta a legújabb hírlapok felolvasását, csak azt sajnálta, hogy nem szereztetett különb élvezetet a kastély úrnőjének. Ennyi elfoglaltság mellett jutott még ideje a könyvtár rendezésére, melyben a viharos évek a legnagyobb összevisszaságot hagyták hátra* (* Lásd Gyulai Pálnak Pákh Alberthez 1851. aug. 2-án írt levelét az 1911. évi Nyugat 732. lapján.), erre a feladatra azonban már saját tudásvágya s kutató szenvedélye is csábította. Gyakran a fáradt idegek lázongtak is a rájuk rakott teher ellen. Ilyenkor hasonlította magát össze Gyulai a rabbal, ki bilincsei között független életről, szabadságról álmodik; ilyenkor írta egy éjjeli órán barátjának, hogy olyan fáradt, mint az az állat, mely egész nap szemetet hordott.* (* Lásd Gyulai Pálnak Szilágyi Sándorhoz 1851. nov. 5-én írt levelét.) Egyébiránt helyzetét maga sem ítélte meg mindig oly sötéten s különösen a gróf távollétében elég szabadon adhatta magát át saját kedvteléseinek. Kedélyére inkább hatott leverően a lekötöttség érzete, valamint az a nehéz szerep, melyet a grófi udvarban kellett játszania. Saját megállapítása szerint nem alázhatta meg magát a cselédség színvonaláig, mert megvetették volna, de nem is járhatott emelt fővel, mert éreztették volna vele szolga voltát.* (* Lásd Gyulai Pálnak Pákh Alberthez 1851. aug. 2-án írt levelét az 1911. évi Nyugat 731. lapján.)

Ha azonban Gyulai néha kimerülten hordta is a nap terhét, elégületlensége nem személyek ellen fordult, hiszen tudta, Pákh Albertnek meg is írta, hogy mind a gróf, mind családja megbecsülik. A grófkisasszonyok ragaszkodását maga elismerte, mikor 1852-ben részint miattok nem tudott megválni Gernyeszegtől. „Tanító nélkül hagyjam a tanítványaimat, kik annyi kedvvel tanulják a magyar irodalmat és nyelvet?” – kérdte egyik Lévayhoz intézett levelében.* (* Lásd Gyulai Pálnak Lévay Józsefhez 1852. jún. 25-én írt levelét.) A két szépen fejlődő hajadonra gondolhatott az Egy fiatal leányra című 1851. évi költeményében, egy ártatlan leánylélek kibontakozásának leheletszerű rajzában is.* (* A költemény, mely először a Hölgyfutár 1852. jan. 3-i számában jelent meg, az 1904. évi gyűjteményes kiadásban az I. kötet 105. lapján fordul elő. A költemény írásakor Zsófia grófnő 15 éves, Jozefin grófnő két évvel fiatalabb volt.) A kastély fiatal úrnője is örömest láthatta körében a vele majdnem egyenlő korú, szellemes írót, ki, ha akarta, el is tudta űzni a hosszú téli esték unalmát. Minthogy a grófné figyelme a háztartásnak minden mozzanatára kiterjedt, Gyulai bizonyára az ő rendelkezéseinek is köszönhette, amit egyik levelében érint, hogy mint grófi titkár hosszas betegsége idején oly gondos ápolásban részesült.* (* Lásd Gyulai Pálnak Szilágyi Sándorhoz 1852. febr. 8-án írt levelét.) Gyulainak s a grófi családnak bensőséges kapcsolatát érezteti velünk az 1851. évi Géza úrfi című gyermekvers is, amennyiben a hozzá való költői eszmét Gyulai nyilatkozata szerint is Teleki Domokos grófnak Géza fia szolgáltatta, ki 181-ben tanulhatott járni.* (* A költemény Géza címmel Gáspár Jánosnak Csemegék kisebb gyermekek számára című olvasókönyvében 1854-ben Kolozsvárott jelent meg, a gyűjteményes kiadásban pedig Géza úrfi címmel az 1851-ik évi költemények között foglalt helyet. 1851-ben több gyermekverset dolgozott Gáspár számára Gyulai. 1851. dec. 5-i levelében is két eredetiről s egy átdolgozásról ír; az eredetiek közül való lehet a Géza úrfi. – Lásd Csengery Antal hátrahagyott iratai és feljegyzéseiben /1928./ a 446. lapon levő második jegyzetet.)

Különösen gazdag tartalommal telt meg Gernyeszegen Gyulainak Teleki Domokos gróffal való viszonya. Itt tág tere nyílt a gróf rendszeretetének, míg a kastélyban a kőmívesekkel, asztalosokkal, kárpitosokkal s bádogosokkal tárgyalt, vagy a parkban a kertésszel az ültetni való fenyőfák helyét jelölte meg, vagy a gazdaságban tekintett szét. A gyenge testalkatú férfiú valóban nagy munkát végzett.

Távoli birtokainak ellenőrzése végett minduntalan hosszú utakat tett meg kocsin; többször berándult Kolozsvárra is, 1851. októberében az erdélyi ref. egyház köz-zsinatára s az új ref. templom felszentelésére, 1851. augusztusában pedig az uralkodó látogatása alkalmával.* (* Ezeket az adatokat részint Teleki Domokos gróf számadáskönyvének 1851. és 1852. évi bejegyzései, részint a Kolozsvári Lapnak 1851. okt. 7., okt. 14., okt. 16. számai s a Pesti Naplónak 1852. aug. 7. és aug. 9. számai szolgáltatták.) Emellett gernyeszegi otthonában széleskörű kutatásokkal fogott Erdély történetének megírásához. Amily önzetlenül fáradt családjáért, éppoly nagy áldozatokat hozott egyházáért s nemzetéért. Minél több évet töltött Gyulai Teleki Domokos gróf közelében, annál inkább nőtt iránta érzett tisztelete, s minél jobban megismerte Teleki gróf is titkárának egyenes jellemét, annál több bizalommal nyílt meg előtte. A bizalom jeléül vitte a gróf magával Gyulait 1851. októberében, mikor Zsibón, Drágon keresztül Kolozsvárra utazott, vagy 1852 októberében, mikor Kolozsvárról mezőségi birtokaira, főképp Szentpéterre látogatott el.* (* Lásd Gyulai Pálnak Szilágyi Sándorhoz 1851. okt. 3-án írt levelét, továbbá Teleki Domokos gróf számadáskönyvének 1851. okt. 12., okt. 14. s 1852. okt. 8-22-i bejegyzéseit.) Másrészt Gyulai szintén mindigaz igaz nagyrabecsülés hangján nyilatkozott Teleki Domokos grófról leveleiben; örömest ajánlotta 1851. júl. 8-án Pákh Albert figyelmébe is, hogy a gróf megírja az Ujabbkori Ismeretek Tára számára vagy kiadás végett Erdély politikai történetét.*  (* Lásd Gyulai Pálnak Pákh Alberthez 1851. júl. 8-án írt levelét az 1911. évi Nyugat 730. lapján.) A nemes gróf mély erkölcsi hatásáról maga Gyulai tesz tanúságot, mikor Gernyeszegen című költeményében ily emléket állít neki:

Oly honfi volt, milyen kevés van köztünk,

Akit nem önzés, hiuság vezet,

Hanem az erkölcs és a kötelesség.

Őrizze sírját hű emlékezet!*

(* Gyulai Pál Költeményei. II. 1904 311. l.)

Így maradt Gyulai egyre tovább Gernyeszegen; tovább, mint először gondolta. Eleinte, mint Pákh Albertnek írta máj. 8-án, hat hónapra tervezte gernyeszegi tartózkodásának idejét: még 1851. augusztusában is azt ígérte, hogy októberben visszatér Pestre.* (* Lásd Gyulai Pálnak Pákh Alberthez 1851. május 8-án írt levelét az 1911. évi Nyugat 727. évi Nyugat 727. lapján s Gyulai Pálnak Szilágyi Sándorhoz 1851. aug. 20-án írt levelét.) A mozgalmas pesti napok emlékein kívül leginkább pesti barátai élesztették visszavágyódását, különösen Pákh Albert, Szilágyi Sándor s Lévay József. Pákh már Pesten mély vonzalommal figyelte Gyulainak egyre emelkedő írói és költői pályáját, azért féltette a magánytól s azért ismételte szinte refrainszerűen leveleiben, hogy Gyulainak Pesten van a helye. Pákh egyszersmind Csengery Antallal s Kemény Zsigmond báróval együtt mindent elkövetett, hogy Gyulai pesti élete számára valamely biztosabb alapot teremtsen, bár nem sok eredménnyel: okt. 12-i soraiban is csak egészen határozatlanul ajánlotta a Pesti Naplót, ha Lévay a laptól megválva, Gyulaira hagyhatná munkakörét.* (* Lásd Pákh Albertnek Gyulai Pálhoz írt 1851. júl. 6., 17., okt. 12-i leveleit az 1910. évi Nyugat 1549-1553. lapjain, továbbá Gyulai Pálnak Lévay Józsefhez 1861. okt. 24-én írt levelét.) Még bizonytalanabbak voltak Szilágyi ígéretei; ő megindulandó lapjában, a Pesti Füzetekben szánt Gyulainak jelentősebb szerepét, a lap kiadásához szükséges engedély azonban egyre késett, sőt végre egészen elmaradt.* (* Lásd Gyulai Pálnak Szilágyi Sándorhoz 1851. jún. 8-tók 1852. febr. 8-ig írt leveleit.)  Ily körülmények között Gyulai nem tehetett egyebet, mint szeptember végén s október elején mind Pákhot, mind Szilágyit értesítette, hogy a telet Gernyeszegen tölti. Legközelebb hozta a távolság Gyulaihoz pesti barátai közül Lévay Józsefet, ki éppúgy lelkesült az eszményekért s éppúgy megőrizte józanságát, mint Gyulai. Sűrűn leveleztek a költészet, irodalomban kérdéseiről s egymás ügyeiről. Lévay 1852. jan. 11-én hívta meg Gyulait a Pesti Napló szerkesztőségének nevében Szilágyi Virgil helyére, ki február elejére Értesítő címmel új lapot akart indítani.* (* Lévay Józsefnek Gyulai Pálhoz írt levelei – köztük az 1852. jan. 11-i is – a Gyulai-Fodor család birtokában maradtak fenn. Elsősorban Kardos Pál debreceni tanárnak köszönöm, hogy Lévay leveleit áttanulmányozhattam.) Gyulai azonban ennek a meghívásnak sem vehette már hasznát. Az epeláz újra gyötörni kezdte: pénze sem volt annyi, amennyivel Pestre utazhatott s ott új élethez foghatott volna. A változtatástól visszariasztotta a téli utazás veszélyessége is, még inkább a kórházi ápolás gondolata, mely reá Pesten megromlott egészségi állapota mellett várt volna. Ezeket a szempontokat emelte ki Teleki Domokos gróf is, mikor beteg titkárát a kockázatos vállalkozástól vissza akarta tartani. Gyulai annál inkább engedett az érveknek, mert a gróf valóan enyhíteni akarta helyzetét. Ezért február elején egészen határozottan tudatta barátaival, hogy őszig Gernyeszegen marad s csak a gróffal megy vissza Pestre.* (* Lásd Gyulai Pálnak Szilágyi Sándorhoz 1852. febr. 8-án írt levelét, továbbá Gyulai Pálnak Lévay Józsefhez 1852. jún. 25-én írt levelét.) Ettől az elhatározásától nem is térítette el Gyulait semmi sem; nem csábította el 1852 nyarán még a Pesti Naplónál megürült s neki felajánlott munkatársi hely sem, melyet Lévay a miskolci tanári állással cserélt el.* (* L. Lávay Józsefnek Gyulai Pálhoz 1852. jún. 18-án írt levelét.) Könnyű szívvel hárította el magától a kedvező ajánlatot; az őszt még a gernyeszegi kastélyban élte át s november második felében költözött el a Maros völgyéből.

Másfél évnél hosszabb ideig volt Gyulai a gernyeszegi kastély lakója. ezalatt kétszer látta a tavasz és nyár virágait, az őszi lombhullást s egyszer  havas téli tájat. Kis szobája tölgyfa-ablakával az épületnek a Maros felől eső szárnyán az emeleten foglalt helyet. A természet változásai festették át közvetlen közelében a terjedelmes parkot, mely a kastély dombjától a Maros partjáig húzódott. Költői vallomása szerint sokszor bolyongott a park kanyargós útjain a jázminbokrok mellett s a magas nyárfák alatt.* (* Gernyeszegen. Gyulai Pál Költeményei. II. 1904. 309., 310. lapok) Sokszor elnézte a Marost is, mikor a folyó holdas nyári estéken csendesen haladt medrében,vagy mikor, mint az 1851. évi szeptemberi esőzések után zúgva öntötte el a síkon levő mezőket és réteket. (* Kolozsvári Lap. 1851. szept. 2., 9. sz.- Pesti Napló 1851. szept. 23. sz.) A természettel való bensőséges kapcsolat sugallta Gyulainak 1851-ben s 1852-ben sok becses lírai eszméjét. Leginkább a gernyeszegi parkban éjjeli sétái alkalmával figyelte meg a titkos hangokat és sejtelmes fényhatásokat, melyeket az éjjeli természet életének költői rajzában oly pontossággal emelt ki.* (* Mi hallik az erdőn. Éji séta. Éjjel. Gyulai Pál Költeményei. I. 1904. 97-101., 122-124. l.)

A park, a Maros és az erdő mellett éppúgy érdekelte Gyulait a körülötte mozgó udvari élet is, melyet a múlt eszméi s a jelen törekvései színeztek. Teleki Domokos fényes házat tartott*  (* Deák Farkas: Gr. Teleki Domokos emlékezete. 1881. 24. l.), s amint 1851. november elején megjelent a görgényi kastélyban a kormányzó tiszteletére meghívott társaságban*  (* Kolozsvári Lap. 1851. nov. 13. szám.), ő maga is szívesen fogadta vendégeit Gernyeszegen. Többször megfordultak itt a szomszédos sáromberki és sárpataki Teleki grófok s a többi Maros-menti arisztokrata családok, valamint a vidéki értelmiség tagjai; az utóbbiak közül gyakori vendég volt Deák Ferenc kir. táblai ügyvéd is, kivel Teleki Domokos gróf a marosvásárhelyi Teleki-könyvtár történeti adatainak összegyűjtésére szövetkezett.* (* Deák Farkas: Gr. Teleki Domokos emlékezete. 1881. 16. l. – Jakab Elek: A Teleki-könyvtár s a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond-Társaság. Figyelő. VI. 1879. 15. l.) Gyulai, ha másutt nem, a tekintélyes ebédlőteremben biztosan találkozott ezzel a társasággal, de éppoly jól ismerte a gróf gazdatisztjeit s a belső és külső cselédséget is. Különösen örömest benézett a jól gondozott lóistállóba; mint Szilágyi Sándornak írta 1851 nyarán, nagy gyönyörűséget szerzett neki a ló.* (* Lásd Gyulai Pálnak Szilágyi Sándorhoz 1851. júl. 22-én írt levelét.) Egy másik megjegyzése szerint Teleki Domokos gróf szívességéből sokat lovagolt Gernyeszeg környékén, sőt Marosvásárhelyre is bement lóháton.* (* Gyulai Pál Költeményei. I. 1904. 303. l.) Ha tehát Gyulai a természetet s az emberi szívet tartotta a költészet fő forrásainak, akkor Gernyeszegen a második forrásból is bőven meríthetett. Az itt szerzett benyomások mindig gazdag anyaggal látták el költői képzeletét. Egyik jegyzetében maga beszéli el, mint alakult ki egyik lovaglásának emlékeiből A bujdosó című balladás képe. Mikor egyszer a szomszéd városba a lovásznak kedvelt lován ment s lovát megszokott kedves helyeiről nehezen terelte tovább, elgondolta, mit érezhet a bujdosó lovas hasonló vesződések között; így kapcsolta össze saját tapasztalatait az üldözött honvéd lelkiállapotával.* (* Gyulai Pál Költeményei. I. 1904. 303. l.) Gernyeszeg hatását árulja el Gyulai nagyobb elbeszélő műveiben is, mikor annyi kedvvel rajzolja a vidéki kastélyok életét, s mikor költői rajzának körvonalaiban vagy részleteiben mind határozottabban követi mintaképét, a Maros-menti Teleki-kastélyt.  Gernyeszegi tájra ismerünk a Jó éjtszakát című novella színterén, a Maros-melléki várkastély környékén: a Maros tündérligeteiben, az erdős bércekben s a távoli havasokban; egyúttal látjuk a kastély födeléig nyúló, vén hársfákat is, minőket egykor Gyulai csodált meg gernyeszegi szobájának ablakából.* (* Gyulai Pál: Jó éjtszakát! Olcsó Könyvtár. 2070-2076. sz. 1922. 10., 11., 83., 84. l.) Az Egy régi udvarház utolsó gazdájában is Gernyeszegre emlékeztet bennünket a vidéki udvari életnek egy-egy jellemző mozzanata és alakja; Gyulai maga említette, hogy ott hallotta a délben a cselédeknek, majd az uraknak szóló harangozást, s hogy ott látta a kis sánta Mányinak s a féleszű bivalyosnak élő mintáját.* (* Gyulai Pálnak szóbeli közlése. – Gyulai Pál: Vázlatok és képek. 1913. 286-289. l.) Még egyszer felbukkan előttünk Gyulainak kedves kastélya nemes grófjával, bőbeszédű cselédségével s vonzó vidékével a Romhányiban a Telegdi-kastély rajzában; nem is csoda, hogy Telegdi gróf kastélya a Maros-menti, vén Teleki-fészket juttatta a költő eszébe.* (* Papp Ferenc: Gyulai Pál Romhányija. Budapesti Szemle. 179. k. /1919/ 173. l.)

Gernyeszeg azonban nemcsak a költő képzeletvilágát gazdagította mély benyomásaival, hanem amennyiben Erdély politikai életébe engedett bepillantást, hangolta a hazafiú kedélyét is. Miután Erdély vezérférfiai rövid idő alatt egymás után léptek le a politikai küzdőtérről, leginkább Mikó Imre gróf és Teleki Domokos gróf egyéniségéhez futottak össze az erdélyi magyarság politikai törekvéseinek szálai.* (* Deák Farkas: Gr. Teleki Domokos emlékezete. 1881. 15., 16. l.) Teleki Domokos gróf nem volt oly nagy szónok, mint Kemény Dénes báró vagy Szász Károly, nem volt oly harcias, mint Wesselényi Miklós báró, sem oly ravasz, mint id. Bethlen János gróf, de óvatosságával, alaposságával s eszményi hazafiúságával mindegyiknél inkább beleillett az elnyomatás korának viszonyai közé. Gyulai az ő oldalán ismerte meg az erdélyi ostromállapot borzalmait, a hatalom bosszúját s a hazaszeretet kétségbeesését. Az ő óvatos politikáját követte erdélyi útirajzában is, mikor várakozással tekintett az új kormányzónak, Schwarzenberg hercegnek működése elé, s mikor a magyarság és oláhság kibékítésén fáradozott.* (* Gyulai Pál: Erdélyi úti benyomások. Olcsó Könyvtár. 2009-2013. sz. 1921. 18., 38., 39. l.) Annál inkább megdöbbenthette mindkettőjüket a szerencsétlen Gál-Makk-féle összeesküvés, melynek vezetőit – köztük Gyulainak több marosvásárhelyi ismerősét is – 1852. jan. 24-én éjjel fogták el.* (* 1000: Erdélyi levelek. VII. Febr. 1. Pesti Napló. 1852. febr. 17. sz. – Ürmössy Lajos: Tizenhét és Erdély történetéből. 1894. 82-90. l.) Gyulai csak nemrégen érintkezett többször Lisznyai ügyében Marosvásárhelyen a ferencrendi zárdafőnökkel, Andrássy Rafaellel: róla küldte Lévayhoz 1852. ápr. 16-án intézett levelében Lisznyainak e rövid üzenetet: „Szegény Raphit elfogták.* (* Lásd Gyulai Pálnak Lévay Józsefhez 1852. ápr. 16-án írt levelét.) Mily komor érzelmekkel tölthette meg Gyulai kedélyét a sötét korszak, s a lélekrokonság révén mennyire visszahangozhatott benne az a nemes pesszimizmus, mely Teleki Domokos gróf politikai felfogását oly gyakran jellemezte!* (* Deák Farkas: Gr. Teleki Domokos emlékezete. 1881. 17. l.) Így emelkedett Gyulai az erdélyi hazaszeretetnek eszményi magasságaihoz, mikor Erdélyben című költeményében Erdély minden gyászát átérezte. Így alkotta meg Szüreten című költeményében az 1851. évi, szomorú erdélyi szüretnek s benne a bánatba merült, erdélyi magyar életnek művészi képét.* (* Az Erdélyben című költeményt 1851. aug. 24-én küldte el Gyulai Szilágyi Sándornak, a Szüreten című költeményt pedig 1851. nov. 24-e előtt Vahot Imrének; nov. 24-i levelében ugyanis arra kéri Szilágyit, hogy mikor a Losonczi Phönix megjelenik, küldessen neki egy példányt.) A lírai rajz eszméjét egy Maros-menti szüret adhatta, minthogy Gyulai 1851. október végén, az erdélyi szüret idején Gernyeszegen s környékén időzött.* (* A Kolozsvári Lap 1851. nov. 5-én jelentette, hogy Kolozsvárott a szüret a napokban végződött be.) Gyulai tapasztalatai is megegyezhettek a Pesti Napló nagybányai levelezőjének megfigyeléseivel, kit a néma, zajtalan szőlőhegy a régi, víg, magyar vendégszeretettől hangos szüretekre emlékeztetett.* (* A Pesti Napló 1851. nov. 14-i számában egy nov. 9-i nagybányai levél szól a bevégzett szüretről.)

Minél inkább visszavonult Gyulai az élet mozgalmasságától, annál inkább befelé fordult tekintete. 1851. okt. 24-én Pákh Alberthez írt levelében is a magánynak azon ritka óráiért lelkesült, melyekben a lélek az élet nagy benyomásait dolgozza fel s ábrándot és valót költészetté olvaszt.* (* Lásd Gyulai Pálnak Pákh Alberthez 1851. okt. 24-én írt levelét az 1911. évi Nyugat 735. lapján.) Így tartott szemlét az elmélyedés csöndes óráiban szívének viszonyain is, mikor egymás után vonultak fel lelki szemei előtt azok a nők, akik iránt valaha mélyebb vonzalmat érzett. Közülök az első szerelem fénykoszorúja tüntette ki Pataki Emiliát, s a deési szép napok emléke terelte Gyulai figyelmét mindinkább Deésre, egykori álmodozásainak színhelyére. Azért kérte 1851. szeptember első felében Szilágyi Sándortól is húsz forint írói díját, hogy Deésre utazhassék s néhány órát tölthessen a Pataki-ház kertjében, saját szavai szerint „hulló levelek közt emlékezve az elmúlt tavaszra”.* (* Lásd Gyulai Pálnak Szilágyi Sándorhoz írt 1851. szept. 14. és szept. 24-i leveleit.) Az utazás egyelőre elmaradt, Gyulait azonban nem tartotta vissza kedves tervének megvalósításától Szilágyi Sándornak az a megjegyzése sem, hogy Emilia már nem olyan, mint amilyennek Gyulai hiszi. Gyulai ugyan szintén hallott Emilia szerelmi csalódásáról de ha szerelmet nem is érzett már iránta, becsülését nem tudta tőle megvonni.* (* Lásd Gyulai Pálnak Szilágyi Sándorhoz 1851. okt. 3-án írt levelét.)Mintha Kemény Zsigmond báró regényéből: A szív örvényeiből a fennkölt lelkű Szeredy Anselm gróftól tanult volna hinni*  (* Gyulai Pál 1851. szept. 24-i levelében írta Szilágyi Sándornak, hogy néhány jó órát töltött A szív örvényei mellett.), okt. 3-i levelében ily eszményi hittel nyilatkozott egykori eszményképéről: „Ha az történt vele, mit leveledben sejtetsz, én, kinek tán a világnál több jogom van, hogy rá követ dobjak, azt fogom mondani: Tévedhettél, de ártatlan vagy, én most is becsüllek”. Ily kedélyállapotban látta viszont Gyulai Pataki Emiliát Deésen, hogy örökre elbúcsúzzék tőle. Október 3-án Teleki Domokos gróffal Zsibóra indulva, csakhamar Deésre érkezhetett, minthogy Teleki Domokos gróf okt. 12én már zsibói és drági kiadásait is bejegyezte számadáskönyvébe.*  A látogatásnak emléke és egyúttal bizonyítéka is az az aranyozott szélű levélke, mely Pataki Emilia emlékkönyvében Gyulai kezeírásával az Emléklapra című búcsúverset őrizte meg.* (* Papp Ferenc: Gyulai Pál és Pataki Emilia. 1828. 15., 19., 20. l.) A Pataki-házra új fényt derített Pataki Dániel deési polgármestersége* (* A Pesti Napló 1852. aug. 16-i száma szerint az uralkodót aug. 2-án Deésen P. D. polgármester üdvözölte.), de Gyulait a szép emlékű helyeken minden csak a két csalódott szív tragédiájára emlékeztette: míg őszinte részvétet érzett a szép leány iránt, ki annyi önérzettel viselte szívének sebét, épp oly meghatva temette vesztett ábrándjait. Ily komorérzelmekkel zárta le Gernyeszegen is szerelmének történetét. A lemondás izgalmai között írta: „A szerelemről, bár csaknem vallásos kegyelettel fogadtam, sohasem hittem, hogy boldogítson.”* (* Lásd Gyulai Pálnak Pákh Alberthez 1851. szept. 28-án írt levelét az 1911. évi Nyugat 733. lapján.). Mikor pedig Tragédia című költeményében a büszke és érzéketlen leányszívet az igénytelen, de  szerető férfiszívvel állította szembe* (* A költemény a Budapesti Visszhang 1852. nov. 7-i számában jelent meg, de a gyűjteményes kiadásban az 1851. évi költemények között foglal helyet.), maga mutatta meg, mint olvasztotta egybe gernyeszegi magánya a valót és ábrándot költészetté.

Az értékes benyomásokon s az elmélyedés eszméin kívül a gernyeszegi napok irodalmi tanulmányokkal is elősegítették a költői és írói egyéniség fejlődését. Gyulai maga érintette e téren való fogyatkozásait, főképp esztétikai műveltségének hiányait, mikor elismerte, hogy szakszerűen nem foglalkozott esztétikával s kevés esztétikust forgatott.* (* Irodalmi élet. Pesti Röpivek. 1850. évi l. szám.) Hasonlóképp kevesellette saját tudását Pákh Alberthez 1851. aug. 2-án intézett levelében is s csak azzal dicsekedhetett, hogy mindazt elfelejtette, amit rosszul tudott. Ily szigorú önismeretből eredt az a határozott szándéka, hogy gernyeszegi tartózkodását irodalmi ismereteinek kiegészítésére s irodalmi eszméinek tisztázására használja fel. 1851 őszén, int szept. 28-i levelében megvallotta, már az a remény kecsegtette, hogy a még hátralevő, hosszú tizenkét hónap alatt minden zajtól és szenvedélytől távol sokat fog dolgozhatni és tanulhatni.* (* Lásd Gyulai Pálnak Pákh Alberthez 1851. aug. 2-án és szept. 28-án írt leveleit az 1911. évi Nyugat 731. és 732. lapjain, továbbá Gyulai Pálnak Lévay Józsefhez 1851. aug. 1-én írt levelét.) Valóban Gernyeszeg Gyulai írói és költői egyéniségének fejlődésében az erőgyűjtést jelentette. Jó szolgálatot tett neki a körülbelül hatezer kötetre terjedő könyvtár is, melynek rendezésére maga vállalkozott.*  (* Az a könyvtár, melyet a szabadságharc után talált Gyulai Gernyeszegen, 1876-ban Teleki Domokos gróf ajándékozása folytán a sepsiszentgyörgyi ref. kollégium birtokába került. A könyvtárról azonban hű képet ad a gernyeszegi Teleki-könyvtárban őrzött ily című könyvjegyzék: Catalogus Librorum in Ill. Bibliotheca Gernyeszegensi Contentorum. 1854. A könyvjegyzéket a gernyeszegi kastély mai ura, Teleki Domokos gróf engedte át használatra, miért e helyen is hálás köszönetemet nyilvánítom.) A nagyobbrészt teológiai, jogi és történelmi művek letűnt századok igényeit elégítették ki, de a XVII. század magyar hitvitázó iratai, a XVIII. és XIX. századi magyar irodalom termékei s a német költők kötetei számot tarthattak Gyulai érdeklődésére is. Hogy Gyulai sokszor elmerült a könyvtár rejtelmeinek kutatásába, arról leginkább levelei s irodalmi dolgozatai tanúskodnak. Élénken foglalkoztatta szellemét a marosvásárhelyi Teleki-könyvtár is; többször meg is fordult benne, a régi magyar irodalom kincseinek kiaknázásához azonban hiányzott kellő ideje.* (* Lásd Gyulai Pálnak Lévay Józsefhez 1851. aug. 1-én, okt. 24-én s 1852. jan.26-án írt leveleit.) Könyvtári kutatásaiból hol Pákh révén Csengerynek, hol Lévay útján Erdélyinek és Toldynak küldött történeti s irodalomtörténeti adatokat.* (* Lásd Gyulai Pálnak Pákh Alberthez 1851. aug. 2-án írt levelét az 1911. évi Nyugat 732. lapján, valamint Lévay Józsefhez 1851. aug. 1-én, okt. 24-én s 1852. jan.26-án írt leveleit, továbbá Lévay Józsefnek Gyulai Pálhoz 1851. aug. 8-án, 1852. márc. 17-én írt leveleit.) Különösen sokat forgatta Gernyeszegen a Nyelvmívelő Társaság munkáinak első, 1796. évi darabját; innen való a Vitézi ének is, melyet Lévay a Pesti Napló tárcájában Gyulai közlése szerint ismertetett.* (* Pesti Napló. 1851. nov. 29. szám.- Lásd Lévay Józsefnek Gyulai Pálhoz 1851. aug. 8-án írt levelét. – A Nyelvmivelő Társaság munkáinak első darabja /Seben, 1796/ a gernyeszegi Teleki-könyvtár könyvjegyzékében a 185. lapon fordul elő.) A gernyeszegi könyvtárban találta meg Gyulai a Nemzeti Társalkodó 1839. évi folyamatát is, honnan Bethlen Miklós szerelmes leveleit írta ki a Budapesti Visszhang 1852. évi folyama számára.* (* A Nemzeti Társalkodó a gernyeszegi Teleki-könyvtár könyvjegyzékének 186. lapján van feljegyezve.) Könyvtárrendezés közben akadt azokra a ballada- és novellatárgyakra is, melyeket Lévayhoz írt leveleiben emlegetett. Közülök az egyiket, a Pókai-testvérek tragédiáját, 1851 nyarán fejlett történeti érzékkel dolgozta ki Pókainé című balladájában. (* Gyulai Pál Pókainé című balladáját 1851. júl. 22-én írt levelével együtt küldte el Szilágyi Sándornak. A levél szerint két költeményt küldött, melyek közül az első históriai ballada; ezzel kapcsolatban említi Gyulai a levél végén Békesi mondását.)

Kezdetben Gyulai irodalmi tanulmányainak irányát költői céljai szabták meg. Megérkezése idején becsvágyát még mindig a dráma izgatta, s benne akarta költői erejét megpróbálni. Ezért fordult olvasmányaiban is a dráma felé. Majd Shakespeare költői világa vonzotta, s Pákhtól tudakozódott a jelesebb Shakespeare-magyarázók után.* (* Lásd Gyulai Pálnak Pákh Alberthez 1851. szept. 28-án írt levelét az 1911. évi Nyugat 734. lapján.) Majd a német drámai költészet nagy értékeit szerette volna megismerni, s minthogy Schiller műveit s Goethe Faust-ját a gernyeszegi könyv könyvtárban is megkaphatta, Gáspár János segítségével akarta Goethe drámáit megszerezni.* (* Lásd Gyulai Pálnak Gáspár Jánoshoz 1852.május 3-án írt levelét Berde Máriának Gáspár János hagyatékából című cikkében a Budapesti Szemle 171. kötetében /1917./ a 223.lapon.) Egyik tiszteletdíján örömest megvette volna maga számára Lenau Don Juanját is.* (* Lásd Gyulai Pálnak Lévay Józsefhez 1851. aug. 1-én írt levelét.) Valószínű, a drámaírónak lesújtó önbírálata volt oka, hogy Gyulai érdeklődésének középpontját mindinkább a líra foglalta el, mégpedig elsősorban a francia és német líra. Ezzel kapcsolatban francia nyelvismereteinek kibővítése végett volt Gyulainak szüksége az Ahn-féle francia nyelvkönyv első kötetére is, miután a másodikkal már rendelkezett.* (* Lásd Gyulai Pálnak Szilágyi Sándorhoz 1851. júl. 22-én s 1852.febr. 8-án írt leveleit.) A franciák közül kivált Petőfi kedvelt költőjét,Béranger-t, a németek közül inkább Heinét szemelte ki tanulmánytárgyaiul. Béranger költeményeinek megküldését 1851. júl. 22-én, Heine Romanceró-jának megszerzését pedig 1852. febr. 8-án kötötte Szilágyi Sándor lelkére.* (* Lásd Gyulai Pálnak Szilágyi Sándorhoz 1852. május 15-én s Gáspár Jánoshoz 1852. május 3-án írt leveleit.) Még 1852. májusában is hol Szilágyi, hol Gáspár, hol Lévay útján egyre hajszolta Heine-t; közben megelégedett volna Uhlandon kívül, kit jól ismert, bármelyik német lírikussal is. Ha mindezekhez hozzászámítjuk Bajza műveit, Petőfi költeményeit, továbbá Kemény Zsigmond br. legújabb röpiratát és regényét, Arany komikus eposzát: A nagyidai cigányokat, Tompa regéit, melyekről Gyulai leveleiben megjegyzéseket tesz, akkor el kell ismernünk, hogy  Gyulai költői egyéniségét Gernyeszegen jelentős irodalmi hatások érintették.

A gernyeszegi magány azonban nemcsak a költőnek, hanem a kritikusnak látkörét is kiterjesztette. A drámai költészet valójára különösen két német gondolkodó hívta föl Gyulai figyelmét Gernyeszegen: Schlegel és Gervinus. Az elsőnek nevét Gyulai először Pákh Alberthez 1851. szept. 28-án írt levelében a következő kérdésben említette: „Melyek Schlegelen kívül, mely nekem megvan, a jelesebb dramaturgok, és Shakespeare-t kik magyarázzák, fejtegetik legjobban?”* (* Lásd a levelet az 1911. évi Nyugat 734. lapján.) Itt „Schlegel” csak Schlegel Ágost Vilmos nevét jelentheti, a mű pedig, melyet Gyulai Gernyeszegre vitt magával, csak Schlegelnek Vorlesungen über dramatische Kunst und Litteratur című munkája lehet.* (* August Wilhelm von Schlegels Vorlesungen über dramatische Kunst und Litteratur. I., II.B. Leipzig, 1846.) Gervinus Shakespeare-jét Pákh 1851. okt. 12-én írt soraiban ajánlotta Gyulainak, mint olyan munkát, mely mindent pótol* (* Shakespeare. Von G. G. Gervinus. I-IV. B. Leipzig, 1850-Lásd Pákh Albertnek 1851. okt. 12-i levelét az 1910. évi Nyugat 1553. lapján.), a négy kötetből álló művet meg Lévay 1852. máj. 24-én küldte el Gyulainak Gernyeszegre.* (* Lásd Lévay Józsefnek Gyulai Pálhoz 1852.május 24-én írt levelét.) Schlegel hatása már a Pesti Röpivekben meglátszott Gyulai nézetein, mikor a lapnak nyilas jegyű műbírálója rokonéréssel szólt a romantikáról, s mikor Shakespeare-t úgy méltatta, mint aki a romantikát a drámában alapította meg.*  (* Lásd a nyilas jegyű bírálótól Dobsa Lajos Marquis Brumon című drámájának ismertetését a Pesti Röpivek 1850. évi első számában.) Schlegel után emelhette ki Gyulai Gernyeszegről Gáspárhoz írt egyik levelében is Goethe Faust-jának rendkívüli értékeit Schiller drámáinak rovására.* (* Lásd Gyulai Pálnak Gáspár Jánoshoz 1852. május 3-án írt levelét a Budapesti Szemle 171. kötetében /1917/ a 223. lapon.) Idővel azonban Gyulai ind felsőségesebben ítélte meg Schlegelt s későbbi dolgozataiban gyakran hibáztatta Schlegelnek Moliére-ellenes nézeteit.* (* Lásd A vígjátékról című cikket 1862-ből /Gyulai Pál: Dramaturgiai dolgozatok. I. 1908. 351. l.); a Tartuffe előadásának bírálatát 1863-ból /ugyanott 390. l.); a Fösvény előadásának bírálatát 1864-ből /ugyanott II. 155-164. l.); Zilahi Károly munkáinak bírálatát az 1866. évi Budapesti Szemlében. /Gyulai Pál Kritikai dolgozatainak újabb gyűjteménye. 1927. 245. l.) Schlegel és Gervinus fejtegetéseinek mély hatását leginkább az bizonyította, hogy Gyulai egy évtized múlva is visszatért Schlegelnek egy-egy elfogult ítéletére vagy Gervinusnak, szerinte a leghíresebb német Shakespeare-magyarázónak, egy-egy szellemes véleményére.* (* Gervinusra hivatkozik Gyulai A Vígjátékról című cikkében 1862-ben /Gyulai Pál:Dramaturgiai dolgozatok. I. 1908. 354. l.); A szentivánéji álomról szóló tanulmányában 1864-ben /ugyanott II. 93., 114. l.) A két írónak legbecsesebb hatása Gyulai írói egyéniségére Shakespeare tiszteletének megalapozásán kívül mégis az volt, hogy példát mutattak neki, miként hatolhat a műbíráló a költői mű szellemébe az elemzés művészetével s miként adhatja meg eredményeinek a megfelelő művészi formát.

Mindaz, amit Gyulai Gernyeszegen olvasott és tanult, elsősorban költői dolgozataira volt hatással, minthogy még mindig a költészetben kereste életének fő célját, melyért mint Pákhnak írta 1851. szept. 28-án, tűrni, nélkülözni, lemondani tudott.* (* Lásd Gyulai Pálnak Pákh Alberthez 1851. szept. 28-án írt levelét az 1911. évi Nyugat 733. lapján.) Költői becsvágyát árulta el azzal is, hogy Lévay biztatására ő is ki akarta adni költeményeinek gyűjteményét.* (* Lásd Gyulai Pálnak Lévay Józsefhez 1851. okt. 29-én írt levelét, Lévay Józsefnek Gyulai Pálhoz 1852. márc. 17-én írt levelét s Gyulai Pálnak Szilágyi Sándorhoz 1852. május 15-én írt levelét.) Mindezáltal irodalmi tanulmányai éppoly nagy mozgalmat idéztek elő kritikai törekvéseiben is. Eleinte Szilágyi Sándornak megindulandó lapjára, s Pesti Füzetekre, majd a Pesti Naplóra gondolt. Az utóbbi számára Lévay útján el is küldte Sükei Hulló csillagok című verskötetének bírálatát, mely sok rokonérzéssel méltatta a romantikus kedélygomolygó ábrándjait, de több kifogást tett a költői forma csorbái ellen. Bánffay, a Pesti Napló szerkesztője s vele együtt Vahot Imre, a Remény szerkesztője mégis túlzottnak találták Sükei dicséretét, sőt Lévay maga is helytelenítette a mesterkélt líra kiemelését. Erre Gyulai megtiltotta a cikk kiadását s jó ideig tartózkodott a műbírálattól.* (* Lásd Gyulai Pálnak Lévay Józsefhez 1851. jún. 21-én s júl.9-én írt leveleit, Lévay Józsefnek Gyulai Pálhoz 1851. júl. 3-án írt levelét s Gyulai Pálnak Szilágyi Sándorhoz 1852. jan. 15-én, febr. 8-án írt leveleit. – A Hulló csillagokról szóló bírálat a Nemzeti Múzeum levéltárában van.) Csak mikor Szilágyi Virgil 1852 februárjában az Értesítőt megindította, az ő felszólítására mondott Gyulai ítéletet az irodalmi élet jelenségeiről. Még több alkalma nyílt erre, mikor Szilágyi Virgil május elején Budapesti Visszhang címmel heti és irodalmi lappá alakította át folyóiratát, s mikor Gyulai rendes munkatársi viszonyba lépett vele.* (* Lásd Gyulai Pálnak Lévay Józsefhez 1852. jan.26-án írt levelét és Szilágyi Sándorhoz 1852. jún. 19-én írt levelét.) Gyulai ugyan ezúttal is inkább költeményekre kötötte le magát, de iránycikkeket is ígért. Ezek közül az egyik Levelek egy nőhöz címmel szellemes elmefuttatás a magyar irodalom nemzeti hivatásáról* (* Budapesti Visszhang 1852. júl. 17. és okt. 24. számok.), a másik Régi magyar szerelmes levelek címmel irodalmi ritkaságoknak, Bethlen Miklós szerelmes leveleinek közlése.* (* Budapesti Visszhang 1852. júl. 24. és aug. 1. számok.) A kritikai erőnek már sokkal nagyszerűbb nyilatkozása Gyulainak az a bírálata, mely Bajza összegyűjtött munkái címmel az Értesítőnek utolsó s a Budapesti Visszhangnak első számában jelent meg.* (* Értesítő 1852. 38. május 1. szám. – Budapesti Visszhang 1852. 1. május 9. szám)

A tanulmány végén Gyulainak megszokott írói jegye, a G. betű áll, s bár Gyulai szerzőségét a tartalomjegyzék nem árulja el, rá vall minden eszme, minden fordulat és minden adat.* (* Hogy Bajza bírálójának nevét nem árulta el a Budapesti Visszhang tartalomjegyzéke, holott a többi szerzőt megnevezte, annak oka az, hogy a Budapesti Visszhangban csak a bírálat második fele jelent meg. A bírálatra vonatkozó megjegyzéseket lásd Gyulai Pálnak Lévay Józsefnek 1852. jan. 26-án, márc. 31-én s május 5-én írt leveleiben. Egyébiránt Gyulai épp úgy emlegeti a Pesti Röpivek 3. számában Kazinczyt és társait, a Szépirodalmi Lapokban (Kritikai dolgozatok újabb gyűjteménye. 1927. 13., 23., 24. l.) a népnemzeti költészetet, a népszínmű-írók és népdalköltők népieskedését,m int Bajza munkáinak bírálatában.) A könyv megvolt a gernyeszegi Teleki-könyvtárban, s Gyulai már 1852. jan. 26-án határozottan üzente Szilágyi Virgilnek, hogy Bajza összes műveit akarja bírálni. Ennek a bírálatnak megküldését tudatta Lévay révén márc. 31-én Szilágyi Virgillel, s ennek tiszteletdíjáról intézkedett Lévayhoz 1852. máj. 5-én írt levelében. A műbíráló önbizalmát jelzi a merészebb írói feladat. Gyulai a magyar irodalomnak kimagasló egyéniségét bírálta Bajzában, s kritikájának fejlődését semmi sem bizonyítja inkább, mint hogy tárgyához méltónak bizonyult. Mennyit kellett tanulnia, hogy Bajza alakját bele tudta illeszteni a magyar irodalom távlatába, s hogy oly biztossággal kutatta a világirodalmi, főképp német irodalmi hatásokat Bajza írói és költői pályájában! Mennyit okulhatott saját tévedésein, mikor irodalmi mértékét oly tárgyiassággal alkalmazta, hogy irodalmi eszményei mellett a viszonylagos értékeknek is igazságot szolgáltatott! Még felötlőbb a haladás a műbíráló irányelveiben. Míg Gyulai a Pesti Röpivekben irodalmi eszményének csak körvonalait vonta meg. Bajza munkáinak bírálatában részletesen kidolgozott rajzot adott. A népies alapú magyar nemzeti költészet már 1851. évi erdélyi útirajzában lelkesítette* (* Gyulai Pál: Erdélyi úti benyomások. Olcsó Könyvtár. 2009-2013. sz. 1921. 23-25. l.), ezt emelte irodalmi programjává Bajzának németes jellemű költészetével szemben is. Ezt a költői irányt védte akkor is, mikor a népies mellett a művészit követelte, s mikor a népieskedés túlzásaitól a kivívott nagy elvet féltette. Gyulai tehát nem hiába gyönyörködött a gernyeszegi székely nép dalaiban, s nem hiába gyűjtötte a népies költői formákat: alapos népköltészeti tanulmányain keresztül éppoly biztosan látta a népnemzeti elem előnyeit és hátrányait, mint egy-két év múlva a Petőfi Sándor és lírai költészetünk című kritikai munkájában. A cikk hatását megbénította ugyan az, hogy névtelenül s részint az Értesítőben, részint a Budapesti Visszhangban jelent meg, de akik ismerték a szerzőt, azok nagyra is becsülték fejtegetéseit. Szilágyi Virgil, az Értesítő és a Budapesti Visszhang szerkesztője tíz forintot adott a bírálatért, Lévay pedig azt írta róla, hogy neki felette tetszett.* (* Lásd Lévay Józsefnek Gyulai Pálhoz 852. május 24-én írt levelét.)

Az irodalmi sikerek, melyek a költői és írói tehetség gyarapodását jelezték, újra a hatásvágy csábító színével vonták be a pesti irodalmi életet. Az irodalom hívó szava is mind többször verte fel Gyulai gernyeszegi magányának csendjét. 1852-ben június első felében Szilágyi Sándor közölte vele az előnyös feltételeket, melyekkel a Budapesti Visszhang szerkesztősége akarta Gyulai közreműködését a lap számára biztosítani.* (* Lásd Gyulai Pálnak Szilágyi Sándorhoz 1852. jún. 19-én írt levelét.) Gyulai elfogadta az ajánlatot, de örömestebb szövetkezett volna irodalmi téren Pákh Alberttel. Körülbelül egy hónap múlva, júl. 27-én Pákh is felkereste soraival Gernyeszegen, mint humorosan írta, az Óperenciás-tengeren túl: ő is, bár sötéten látta az irodalmi állapotokat, minduntalan jó fordulatot várt, s bizonyára meginduló irodalmi vállalatára célzott, melyben Gyulainak is fontos szerepet szánt.* (* Lásd Pákh Albertnek Gyulai Pálhoz 1852. júl. 27-én írt levelét az 1910. évi Nyugat 1554. lapján.) Egyelőre Gyulai regényes környezetének hatása alatt állott. Míg kis szobájának ablakából hosszan elnézte a Maros-menti táj változatait, míg álmodozásra intette lelkét a park fáinak suhogása, a rigó füttye s a malom zúgása, könnyen feledte Pestet. Lassanként azonban az írói tervek követelni kezdték jogaikat, s Gyulai mind többször érezte a Pesttől való nagy távolság káros következményeit. Ezért nem teljesíthette Pákh Albert kérését, ki a magyar irodalom történetét szerette volna vele az Újabbkori Ismeretek Tára számára megíratni.* (* Lásd Pákhnak 1851-1852. évi leveleit az 1910. évi Nyugatban az 1548-1554. lapokon, s Gyulai leveleit az 1911. évi Nyugat 728-738. lapjain.) Ezért nem tudott a Budapesti Visszhanggal szemben sem kötelezettségének eleget tenni; majd a bírálatra kijelölt könyvet nem kapta kézhez, majd iránycikkeivel késett meg.* (* Lásd Gyulai Pálnak Szilágyi Sándorhoz 1852. jún. 19-én írt levelét é három későbbi levéltöredékét.) Ezek után, mikor a grófi család az ősz vége felé Pestre készülődött, Gyulai már tudta, hogy a családdal nem tér többé vissza Gernyeszegre. Ily elhatározással vett búcsút november közepe táján az elárvult kastélytól, a park sárgul fáitól s a Maros völgyének őszi képétől. Nov. 18-án Teleki Domokos gróffal és kíséretével együtt átkelt a Királyhágón, 22-én pedig már Gyömrőn időzött, hogy néhány nap múlva a pesti irodalmi életbe nyisson magának utat.* (* Az utazás idejére Teleki Domokos gr. 1851. évi számadáskönyve ad felvilágosítást. A nov. 18-i bejegyzések, melyeken gyulai kezeírása tűnik fel, a bánffyhunyadi, csúcsai s élesdi kiadásokra vonatkoznak. A nov. 22-i bejegyzés már az Élesdtől Gyömrőig szóló útiköltséget állapítja meg. Ezekkel az adatokkal teljesen összevág Gyulai Pálnak Szilágyi Sándorhoz 1852. nov. 28-án Gyömrőn írt levele,mely Gyulai rövid pesti időzésének körülményeit is érinti; nov. 22-től 28-ig elég ideje lehetett Gyulainak arra, hogy Pesten körültekintsen s Gyömrőre visszatérjen.)

Gernyeszeg nem idézett elő Gyulai életében hirtelen változásokat. Nem volt vihar, mely mint a csalódott szív fájdalma, zúz és rombol; nem volt forró napsugár sem, mely szenvedély módjára éget és perzsel; inkább hasonlított a csendes tavaszi esőhöz, melynek nyomán élet zsendül és áldás fakad. Gyulai is csak az idő távolából értette meg a gernyeszegi napjainak rendkívüli jelentőségét. Képzelete a szép napok benyomásaiban az életnek igaz értékeit fedezte fel s tudta, mit köszön a merész életterveknek s a szigorú leszámolásoknak, melyek magányában jellemét alakították. Évek múlva mind nagyobb tisztelettel adózott az előkelő szellemi légkörnek is, mely érzéseit nevelte, eszméit tisztázta, s mély hálával gondolt a vén kastélyra, mely a nemzet válságos éveiben egyéniségének zavartalan fejlődését biztosította. E bensőséges értékelés nyert költői formát 1871-ben a Romhányi második énekének e befejező soraiban.* (* Gyulai Pál Költeményei. II. 1904. 91. l. – A Romhányi második éneke a Fővárosi Lapok 1871. szept. 29-i száma szerint 1871. nyarán készült.)

Vén kastély a Maros völgyében,

Vén fák között, a parton épen,

Kékes ködöddel, Gernyeszeg,

Jó tetted’ Isten áldja meg!

Forrás: Budapesti Szemle 625. sz. 1929.