Öreg este ódivatu költők
Bordalait sorra olvasom,
Agg betűk, mint nedves vén szőlőtők,
Húzódnak a sárga papíron.
Lugasoknak fűszeres árnyéka
Fakó írás mögül rám lehel,
Ős mámorok édes maradéka
Rámborul mint rózsaszín lepel.
Rémlik: ülök venyigetűznél, lent,
Kertek alján, őszi alkonyon,
Halk szüreti dal a hegyen átzeng.
mellettem egy ősi billikom.
Duruzsoló zsarát meleg pirja
Két merengő régi arcra száll:
Orczy Lőrinc a parazsat szítja
S rámosolyog jó Vitéz Mihály.
Dicsérgetik új must sűrü mézét,
De még jobban az öreg bakart,
Jó Lőrinc ur gyöyörködve néz szét:
"Megáldottad uram a magyart!"
Öreg kezeszára meg se rezzen,
Emelintvén súlyos serlegét
És szól: "Áldomásra hadd eresztem
Öreg bajszom hűs őszi derét."
"Áldd meg Uram - ezt sóhajtja hosszan -
Barna vesszők ék gerezdeit,
E tájon, míg magyar serleg koccan,
Örök búnak magja vesszen itt..."
Vitéz Mihály koccint rá s kupámat
Ráköszöntném én is ővele,
De valami irigy lárma támad
S foszlik álmom színes szövete.
Lenn az utcán, a rőt gázvilágon
Verekszik két tántorgó alak,
Rendőrgombok villogását látom,
Káromlástól rengnek a falak.
Öreg könyvem halkan összecsukva
Menekülök e látvány elől,
S kacag a szél a beteg, a puszta,
Feketélő, vén hegyek felől...
Forrás: A Hét, 1907., XVIII. évf.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése