 |
| Bíró Lajos - Kép forrása: wikipedia.org |
A télikert tele volt. Cigányzene szólt, és a lányok suhogva jártak fel-alá, leültek egy-egy asztalhoz, ittak, cigarettáztak. ibolyát fiatalemberek fogták körül, és a lány a muzsika ütemére valami négertáncot utánozott. Azután fáradtan vetette le magát egy székre.
- Az isten szerelmére - kiáltott valaki a társaságból -, adjanak neki inni, mert mindjárt meghal.
- Sherryt - súgta Ibolya elhaló hangon.
A pincér hozta az italt. Azután még egy pohárral. Azután a harmadikkal. A lánynak bolond jókedve volt. Fütyült, és a lába egyre táncra állt.
Egy pincér jött, és a fülébe súgta:
- Egy úr kéreti.
Ibolya átment a télikerten, és odaült az idegen ember asztalához.
- Szervusz - mondta neki barátságosan.
- Szervusz - válaszolt a másik, és tölteni akart neki.
- Hozass előbb egy kis rákot - mondta Ibolya.
Azután beszélgettek. Ibolya felette okos és művelt nőnek bizonyult a beszélgetés során, és egy negyedóra múlva az idegen ezt kérdezte tőle:
- A te neved, ugye, Koncz Ibolya?
- Igen - mondta Ibolya.
- Tizenkilenc éves vagy.
- Igen - mondta bámulva Ibolya.
- Borsod-Zsadányban születtél?
- Igen.
- Három éve, hogy árván maradtál, és két éve, hogy idekerültél a Francia Mulatóba.
- Igen. Felléptem a balettben.
- Az apádat Koncz Boldizsárnak hítták.
- Igen.
Ibolya félni kezdett.
- Talán detektív maga - szólt idegenkedve.
A másik nevetett.
- Nem. Nem vagyok detektív. ügyvéd vagyok. A Koncz Gáspár ügyvédje.
A lány kérdő pillantással nézett rá.
- Koncz Gáspár ügyvédje vagyok. Tudod, ki az a Koncz Gáspár? Rokonod. Az apád unokatestvére.
A lány vállat vont.
- Ibolya - mondta az ügyvéd -, látom, hogy te okos lány vagy. Hallgasd meg hát azt, amit elmondok, és gondold meg jól a dolgot. Koncz Gáspárnak két évvel ezelőtt meghalt az egyetlen lánya. Annyi idős lehetett, mint te most. Most nincs senkije. Se neki, se a feleségének. Egyetlen rokona te vagy. Lányának fogadna. Odavenne magához. Három hete, hogy kerestet téged. Ma jártam a lakásodon, és azt mondották, hogy itt talállak meg. Eljöttem ide. Most gondold meg a dolgot: úgy élhetsz, mintha a lánya volnál. Gazdag leszel. A sörgyáron kívül négy háza van a nagybátyádnak. Csak egy feltétel van: a Francia Mulatónak, a táncolásoknak, a hejehujának vége legyen. Úrileánynak kell lenned. A nagynénéd nem is tudja, hogy itt voltál. Gondold meg jól a dolgot: nem kell valami nagy áldozatot hoznod; ez az élet talán mulatságos, de a vége nem az. Úgy meg négymilliónak leszel az örököse.
Ibolya hallgatott. Gondolkozva nézett maga elé.
- Tartanak kocsit? - kérdezte azután.
- Kettőt is - mondta mosolyogva az ügyvéd.
- Akkor jó - mondta Ibolya.
Az ügyvéd figyelmeztetve szólott még:
- Ibolya. Megtartani a fogadást.
A leány komolyan bólintott a fejével.
- Akkor, nagyságos kisasszonyom, induljunk. Én most hazakísérem, és holnap reggel elviszem Koncz Gáspárhoz.
Elindultak. A leány komolyan, határozottan szegte fel a fejét, és hideg arccal ment át a télikerten. Nem nézett se jobbra, se balra, és nem fordult vissza.
Másnap délelőtt kocsival jött érte az ügyvéd, és elvitte Konczékhoz. Az öregember megsimogatta a haját; az öregasszony sírva fakadt, amikor meglátta.
- Hogy hasonlít Ágneshez - szólt reszkető hangon.
- Családi hasonlatosság - mondta Koncz. - A nagyanyjára hasonlít, az én anyámra.
Neki is könnyek csillogtak a szemében. Nagyon szép, nagyon nemes és nagyon megható dolog volt az Ibolya bevonulása a családba.
- Ágnesnek fogunk nevezni - mondták neki, és Ibolya is meghatva bólintott.
Bevezették a szobájába, egy puha, selymes, bársonyos, illatos lányszobába. A lakáson végig kellett menni, és kilenc szoba következett egymás után. Délben inas szolgált fel, és délután kocsin indultak el különböző dolgokat vásárolni.
Ibolyán ekkorra már különböző változások történtek.
A haját simára kellett fésülnie, csak egy kis szalagot kötött bele; a kalapja kevésbé merész formájú volt, és Ibolya a puha kocsiban, amelynek két lova simán és méltóságosan ügetett végig az utcán, olyan volt, és úgy érezte magát, mint a féltett, óvott, dédelgetett, bársonyos úrileányok. Ibolyából Ágnes lett, és az élet szép volt.
Később egynémely kevésbé kellemes részlet következett Így: tanulni kellett, holott Ibolya azelőtt csak a varrás és hímzés ismereteit sajátította el. De ez is elég könnyen ment. Megbirkózott a zongorával is, és egy-két hónap múlva franciául és angolul is kezdett már beszélni. Édes süteményt kapott annyit, amennyit akart - élt-halt az édességekért -, és a cselédek alázatosan voltak vele szemben: ez kibékítette mindennel.Művelt fiatal hölgy vált belőle rövidesen, és fogadott szüleinek nagy öröme telt benne.
Az öreg Koncz egy napon megsimogatta az arcát, és így szólt hozzá:
- Ágnes, kislányom, holnap elviszünk egy mulatságba.
Ágnes örült. Szeretett táncolni, és csodaszép fehér ruhát kapott erre az alkalomra. A mulatságot a sörgyár hivatalnokai rendezték. Az öreg Koncz ide vitte el először, mert bizonyos volt benne, hogy itt senki sem meri éreztetni vele a múltját. Nem is éreztette senki. Ágnes pompásan mulatott.
Nemsokára színházba ment, és egy év alig telt el, bálba is járt.
- Hja, eladó lány... Istenem, bizony, az ilyent bálba kell vinni - sóhajtott az öregasszony, és boldog volt, hogy ő bálba viszi a lányát.
Ágnes besorozódott a finom, csendes, előkelő úrilányok közé. Beállott ő is - sima hajjal és fehér ruhában - a szelíd galambcsoportba, az ártatlan, fehér báránykák közé, akik várják, ki kéri őket táncra és házasságra. Soha nem éreztette vele senki, hogy ő más, mint a többi lány. Az emberek feledékenyek, és a millió nagy úr.
Ágnes maga sem érezte magát másnak. Az úrilányokat - akiknek a világa olyan elzárt világ volt neki azelőtt, és akikre nem tudott másképpen gondolni, mint csodálattal vagy dühvel - éppen olyanoknak találta, mint amilyen ő. Ami elmúlt, azt elfelejtette. Elhalványodott, megfakult, elaludt minden, ami a múlté volt. Új öröme foglalkoztatták, könyveket olvasott, és úgy szokott elaludni, hogy leánylelkének az álma a regényekből szállott ki. egy hidegen mosolygó, rettenthetetlen férfi, aki szelíden vonja őt magához... Ha felébredt, úgy tetszett neki, hogy sohasem volt más az élet, mint most. Mindig kétlovas hintón ment el bevásárolni a mamával, turkált a selymek között, és inas hozott neki egy pohár vizet.
A bálok, piknikek, thé dansantok, a legkülönbözőbb táncos alkalmak igen mulatságosak voltak, és el kellett jönnie annak a napnak, mikor Ágnes pirulva válaszolt egy fontos kérdésre.
- Beszéljen a mamával - mondta ekkor, szemét lesütve.
Ez azonban felesleges volt. Az ifjú és felfelé törekvő ügyvéd ezt már előzőleg bölcsen elvégezte, és miután megtudott mindent a múltról, amit úgyis tudott, és miután a lányhoz utasították, azt gondolta magában:
- Felhagyok az irodával, és átveszem a sörgyárat.
Nem volt ugyan egészen az, aminek Ágnes leányszíve hősét elképzelte, de csinos fiú volt, és így elhatározták, hogy farsang végén meglesz az eljegyzés. Addig hadd mulasson Ágnes.
Ágnes mulatott. Ott volt minden bálon, és szíve szerint kitáncolta magát. Farsang végén egy nagy bálra mentek el, egy díszbálra, egy főmulatságra. Tíz grófnő volt lady patroness, és egy főhercegnő is megjelent.
Egyik rendező tizenegy óra tájban bemutatott Ágnesnek egy fiatalembert, akinek a nevét nem értette, és aki táncra vitte őt. Ágnes némán és finoman támaszkodott a karjára. Hallgattak. A fiatalember azután a tánctól fáradt hangon suttogta:
- Ibolya.
Ágnes meglepetve nézett rá. Megismerte. Dobó... Dobó Bandi. Zavarban volt. Nem tudta, mit szóljon.
- ibolya- súgta a fiú -, imádásra méltó vagy. Tudod, hogy szeretlek.
Ágnes fel akart háborodni. De nem tudott. A fiú magához szorította, és úgy repült vele. Jól táncol. Szemtelen. De kedves.
- ibolya, imádlak.
- Nem szabad így beszélni.
- Tudom, Ibolya, tudom. Most utoljára. Férjhez mégy. Imádlak, Ibolya.
Ágnesnek tüzelt az arca. Régi emlékek parázslottak fel benne.
- Bandi.
- parancsolj, szívem, királynőm, Ibolyám.
- Fáradt vagyok.
- Gyere, Ibolyám, szerelmem, jöjj, istenasszony.
Karon fogta, átment vele a termen, a buffet-n. Itt fülkék voltak felállítva; egy bársony karosszékbe beültette a lányt.
Egymásra néztek. A lány zavart volt.
- Tudod, Ibolya, hogy mindig imádtalak - mondta a fiú.
A lány egy sóhajtással hajtotta hátra a fejét.
- Szomjas vagyok.
A fiú kopogott, és a pincér pezsgőt hozott.
- Nem - mondta a leány -, nem pezsgőt.
- De. De igen. Most az egyszer. Utoljára. Sose pezsgőtől te többé velem, Ibolya.
A lány gondolkozott. Nagyon szemtelen és nagyon vakmerő ez a fiú. De nagyon kedves. A legkedvesebb emléke a múltból. És most utoljára pezsgőzik vele. Azután meg szomjas is.
A pohár után nyúlt, és felhajtotta az egészet. Az ital tüze végigfutott rajta. De még mindig szomjas volt. Még egy pohárral ivott. Érezte, hogy ez a fejébe szállott, de kötekedő, duhaj jókedv vett rajta erőt. - Tölts még - mondta a fiúnak, és az töltött. A lány kimondhatatlanul szomjasnak érezte magát. Mintha másfél év óta szomjaznék. És a pezsgő oly jó, hideg, tüzes, édes, csípős. Olyan volt, mintha a Francia Mulatóban volna, és a lábait feltette a székre. Az ital elfogyott, és új üveggel kellett hozatni. Koccintottak és ittak. A leány fütyörészett, és a fiú hozzáhajolt. A buffet népesedni kezdett, és a fülke elől ijedten siettek tovább a nők, akik bepillantottak.
A leány ekkor homályosan, alig derengve, ködös formátlansággal úgy érezte, hogy őt várja valaki. A mama. A papa. A vőlegénye. Várják őt valahol. Felállott.
- Megyek - szólt határozottan.
- Maradj még - könyörgött a fiú.
- Nem - mondta energikusan a lány -, engem várnak.
Felkelt, és komoly kötelességtudással indult a terembe. A fiú kísérte. A teremben szólt a zene. Valami galoppot játszottak.Valami ismerőset. De milyen ismerőset. Ó, hiszen ez a néger dal. És amint a főhercegnő, a tíz grófnő, a mamák és a lányok odapillantottak, Ibolya a terem közepén hátrahajtotta a fejét, kifeszítette a derekát, és karcsúan, graciózusan, csábítóan és pokoli jókedvvel járta a négertáncot. Körös-körül egy szisszenés hangzott fel, egy ismerős, öreges sikoltás hatolt hozzá, és tíz rendező között, akik feléje rohantak, Ibolya ott állott bámuló, kitágult szemmel, egyedül.
A rendezők még nem is szólhattak, ő már tisztában volt mindennel. Egy pillanat alatt kijózanodott, és megértett mindent. Régen nem ivott pezsgőt, becsípett tőle. Látta, hogy a társa, a gyáva, elmaradt tőle, és mély megvetést érzett az egész sziszegő társaság iránt. Egy pillanat alatt megmérte: mit veszít el. Megtarthatná, talán megtarthatná, ha sírna és megalázkodnék. De minek? Kell ez neki?
Még mindig érezte a vérében a pezsgő forró erejét, és képtelennek, ostobának, elveszettnek érezte elmúlt másfél esztendejét. Hát mulatott ő? hát volt neki élvezete? Gágogott, mint ezek a többi lányok. Hát kell ez neki? Ibolya ő, nem Ágnes.
A rendezők még nem is szólhattak. ibolya felemelte a kezét, és feléjük legyintett.
- Pukkadjatok meg - mondta teljes nyugalommal.
Sarkon fordult. Kiment. Vette a köpönyegét. Az utcán volt. Megállott egy percre, és határozott léptekkel indult a télikert felé.
Forrás: A Hét, 1906., XVII. évf.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése