Rabindranath Tagore (1861-1941): A növő hold

(Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Rabindran%C3%A1th_Tagore

1.      A kezdet

Honnan jöttem? Hol találtak rám? – kérdezte anyjától a kicsi.

Félig nevetve, félig sírva válaszolt az anya, és magához ölelte gyermekét:

-         Szívem legrejtettebb kívánsága voltál, kisfiam. Már kislánykoromban ott láttalak a babáimban, minden játékomban titokban téged kerestelek. Reménykedésemmel téged formáltalak, szeretetemmel téged alakítgattalak magamban egész életemben. Éltél az én szívemben, de éltél már anyám szívében is, a nagyvilág szíve ringatott és védett téged hosszú-hosszú évezredeken át. Amikor aztán lánykoromban szívem kibontotta szirmait, te lebegtél körülötte, mint a virág illata. A te puhaságod és selymességed tette puhává és selymessé testemet. Hosszú időkön át hajókáztál, kisfiam, az élet áradó folyamán, míg végül megérkeztél, és partra léptél az én szívemben. ha a szemedbe nézek, úgy érzem, megértettem a titkot, a mindenségből jöttél, és az enyém vagy. Félek, hogy elveszítelek, ezért ölellek magamhoz szorosan. Micsoda varázslat ez, hogy a mindenség kincsét ölelhetem magamhoz gyönge karjaimmal?

2.     A hold

Amikor este a telehold megakad a fa ágai között, nem lehetne foglyul ejteni? – kérdeztem, de bátyám nevetni kezdett, és azt mondta:

-         Kicsi, te vagy a legcsacsibb gyerek, akit valaha is ismertem. A hold mindig nagyon-nagyon messze van tőlünk, hogyan is lehetne hát foglyul ejteni?

Én így feleltem:

-         De bátyám, milyen bolondos vagy! Amikor anya kinéz az ablakon, és ránk mosolyog,k amikor látja, hogy a kertben játszunk, te vajon őrá is azt mondanád, hogy nagyon-nagyon messze van?

Ő így felelt:

-         Butuska vagy! De mondd csak, honnan vennél akkora hálót, amivel a holdat megfoghatnád?

-         Egészen biztos – feleltem -, hogy kézzel is meg lehetne fogni.

De a bátyám megint csak nevetett, és így szólt:

-         Milyen csacsi vagy te, ilyet még nem is láttam. Ha közelebb jönne, majd meglátnád, milyen óriási a hold!

-         Micsoda ostobaságokat tanítanak neked az iskolában! – feleltem. – Ha anya lehajlik hozzánk, hogy megcsókoljon, olyan óriási lesz-e az arca?

De a bátyám csak nevetett, és azt mondta:

-         Butuska vagy, nagyon butuska!

3.     Felhők és hullámok

-         Anya, a tündérek, akik a felhők között élnek, így beszélnek hozzám:

„Reggeltől estig csak játszunk, játszunk, játszunk az arany hajnallal és az ezüst holddal.”

Megkérdem tőlük:

„De én hogyan juthatnék fel hozzátok?”

Azt felelik:

„Gyere fel a dombra, tárd szét karodat, és akkor fel fogsz emelkedni a felhők közé.”

„De anyám vár engem otthon! – mondom -. Nem hagyhatom őt egyedül.”

Akkor aztán csak mosolyognak és elhallgatnak.

De tudok én ennél szebb játékot is, anya. Én leszek a felhő, te meg a hold. Eltakarlak mindkét kezemmel, és a háztető lesz az ég.

-         A tündérek, akik a hullámokban élnek, így beszélnek hozzám:

„Reggeltől estig csak énekelünk, hullámzunk, és áradunk egyre tovább, de nem is tudjuk, merre járunk.”

Megkérdem őket:

„De hogyan mehetnék én is veletek?+

Így felelnek:

„Gyere a part szélére, hunyd le a szemed, és mire újra kinyitod, már itt lovagolhatsz a hátunkon.”

„De anyám azt szeretné, ha ma este is otthon lennék, mint máskor, nem hagyhatom őt egyedül, mi lenne vele, ha elmennék veletek?”

Akkor aztán csak mosolyognak, táncolnak és továbbmennek.

De tudok én ennél szebb játékot is. Én leszek a hullám, és te leszel, anya, a part. Én majd csak hullámzok és áradok, és partot érek az öledben nagy nevetéssel. és az egész világon senki sem fogja tudni majd, hol is vagyunk mi ketten.

4.     Csampa-virág

-         Játsszuk azt, anya, hogy Csampa-virág vagyok, és éppen olyan volnék, mint a többi virág. ugye, nem tudnád megkülönböztetni őket egymástól, anya, és nem ismernéd meg, melyik vagyok én? Csak szólongatnál, hívnál kitartóan:

„Hol vagy, kisfiam?”

Én pedig mosolyognék, és nem szólnék, nem felelnék a hívásodra, csak ülnék ott a többi virág között kinyílt szirmaimmal, és figyelném, mit csinálsz. Fürdő után nedves hajad a válladra terül, itt sétálgatnál a Csampa-fa árnyékában, és éreznéd a virágillatot, de nem tudnád, hogy az én illatom az. Délben pedig, ebéd után az ablak előtt ülnél olvasgatva, és a fa árnyéka a hajadra és az arcodra esne. Én úgy intézném, hogy virágszirmaim kis árnyéka éppen a könyv lapjaira vetüljön, éppen oda, ahol tartasz. Vajon kitalálod-e, hogy ez a gyenge kis árnyék a fiad árnyéka? Este pedig, amikor az egyre sötétedő alkonyatban lámpát gyújtasz, hirtelen leugranék a fáról, és újra a te igazi kisfiad lennék, és arra kérnélek, hogy mesélj nekem.

„Hol csavarogtál egész nap, rosszcsont?” – kérdeznéd homlokodat ráncolva.

„Nem mondhatom meg, nem árulhatom el” – mondanám nevetve, s ezzel be is fejeznénk a játékot.

5.     Papírhajók

Mindennap útnak indítom papírhajóimat a folyón. Nagy fekete betűkkel rájuk írom a nevemet és a falu nevét, ahol lakom. Remélem, hogy majd csak megtalálja őket valaki egy távoli vidéken, és megtudja, ki vagyok. Kertünk gyönyörű virágaiból is teszek a hajókba, és remélem, hogy a virágok eljutnak napsugaras kertünkből az éjszaka országaiba. Éjszakánként karjaim közé rejtem arcomat, és azt álmodom, hogy papírhajóim a csillagos ég alatt egyre csak úsznak, úsznak. Az álom tündérei utaznak bennük, kosaraik telis-tele vannak álmokkal.

6.     A tengerész

Mádhu vitorlása itt horgonyoz Rádzsgun kikötőjében. Itt vesztegel már hosszú-hosszú hónapok óta. Ó, bárcsak kölcsönadná nekem a hajóját, dehogy vitorláznék én vele nyüzsgő kereskedővárosok kikötőjébe, inkább bejárnám tündérország hét tengerének és tizenhárom folyójának vizeit.

De, anyám, nehogy megsirass ám a sarokba kuporodva! Dehogy megyek én a sűrű rengetegbe, mint Rámacsandra, hogy csak két hét múlva térjek vissza! Inkább leszek a mesék hercege, és megrakom a hajómat mindenféle kinccsel. A barátomat, Asut is magammal viszem. Áthajózunk tündérország hét tengerén és tizenhárom folyóján.

Kora hajnalban bontjuk ki a vitorlákat, és felszedjük a horgonyt. Délelőtt, amikor a forrás vizében szoktál fürödni, éppen egy furcsa király birodalmában járunk, aztán áthaladunk Tirpurni zátonyain, és magunk mögött hagyjuk Tepántár sivatagát. Már alkonyodik, mire visszatérünk, és én majd mindent elmesélek neked, amit láttunk. Így hajózunk át tündérország hét tengerén és tizenhárom folyóján.

7.     A túlsó part

Szeretnék egy folyó túlsó partjára menni, ahol azok a csónakok állnak kikötve hosszú sorban. Az emberek minden reggel átkelnek csónakjaikon, hogy megműveljék messze fekvő szántóföldjeiket. A gulyások pedig átúsztatják állataikat, hogy legeltethessék őket a túlsó part kövér legelőin, és csak este térnek vissza, amikor az éhes sakálok vonítanak a holdtalan éjszakában. Ha beleegyeznél, anyám, szeretnék a komp révésze lenni, ha nagy leszek.

Azt mesélik, különös források vannak odaát, vadkacsacsapatok ereszkednek le ott a magasból az esős évszak után, és ott költik ki tojásaikat. Billegő farkú szalonkák lábnyomait látni a tiszta és puha iszapban. Éjszakánként a magas fű és a fehér virágok hullámain holdsugár csillog. Ha beleegyeznél, anyám, szeretnék a komp révésze lenni, ha nagy leszek.

Parttól partig járnék újra meg újra, és a fürdőző falubeli gyerekek megcsodálnának. Amikor a nap magasra kúszik az égen, és a reggelből dél lesz, futva jönnék haza, és így szólanék:

„Éhes vagyok, anyám!”

Amikor pedig vége a napnak, és sötét árnyak guggolnak már a fák alatt, hazatérnék az alkonyatban. Sohasem hagylak el, anyám, nem megyek a városba dolgozni, int apa. Ha beleegyeznél, szeretnék a komp révésze lenni, ha nagy leszek.

8.    A kereskedő

Most azt képzeld el, anya, hogy neked itthon kell maradnod, nekem pedig messze, idegen országokba kell utaznom. Képzeld csak el, hogy hajóm már készen áll, és vár rám a kikötőben, színültig rakva áruval. Jól gondold meg, anyám, mielőtt kimondod, mit hozzak  neked ajándékba, ha visszatérek!

Hozzak sok-sok zsák aranyat? Messze innen aranyfolyók partjain a szántóföldek színaranyat teremnek. Az erdők árnyas mélyein pedig arany szirmaikat hullatják a földre a virágok. Mind-mind neked gyűjtöm össze, anyám.

Vagy igazgyöngyöket szeretnél inkább, akkorákat, mint az őszi esőcseppek? Áthajózom az igazgyöngyök szigetére, ott kora hajnalban fényes igazgyöngyök remegnek a mezei virágok kelyhében, és a tenger vad hullámainak habja is igazgyöngyöt freccsent a partra.

Bátyámnak két szép lovat hozok, szárnyuk is lesz, hogy felemelkedhessenek a felhők közé.

Apámnak varázstollat szerzek, hogy tudta nélkül, magától is írjon.

Neked, anyám, annyi aranyat és igazgyöngyöt hozok, amennyit hét király sem tudna megvásárolni, még ha egész birodalmát adná is érte!

9.     Mi szeretnék lenni?

Reggel, amikor iskolába megyek, mindig találkozom a házalóval, amint éppen áruját kínálja nagy hangon:

„Karperecek! Kristály karperecet vegyenek!”

Nem sürgeti semmi, mindegy, merre megy, sehol sem várják. Nem kell hazamennie, mert mindenütt otthon van. Én is házaló szeretnék lenni, nagy hangon kínálhatnám áruimat útközben:

„Karperecek! Kristály karperecet vegyenek!”

Amikor délben hazafelé jövök az iskolából, az egyik ház kertjében mindig ott látom a kertészt, amint éppen ás. Csak ás, ás, ahogy éppen kedve tartja, bepiszkolhatja a ruháját, senki sem tesz szemrehányást neki,k ha a nap leégeti, vagy vizes, sáros lesz is mindene. Én is kertész szeretnék lenni, és csak ásnék, ásnék a kertben, ahogy éppen kedvem tartja, és senki sem akadályozhatna meg ebben.

Amikor este besötétedik, és anya ágyba küld, látom a nyitott ablakon át az éjjeliőrt, amint fel-alá sétál. Az utca sötét, senki sem jár kint ilyenkor, az utcai lámpa úgy áll ott, int egy félszemű óriás. Az éjjeliőr csak járkál fel-alá, árnyéka hol megnyúlik, hol megrövidül, és sohasem kell ágyba mennie. Én is éjjeliőr szeretnék lenni, járkálhatnék az utcán egész éjszaka, az árnyékom hol megnyúlna, hol megrövidülne.

10.A kis felnőtt

Még nem vagyok nagy, mert kisfiú vagyok. De nagy leszek, ha olyan idős leszek, mint apa.

-         A tanító bácsi eljön értem, és azt mondja:

„Siess, hozd a könyveidet meg az irkáidat!”

De én így felelek:

„Nem tudja a tanító bácsi, hogy én már olyan nagy vagyok, mint apa? Már nem kell iskolába mennem!”

A tanító bácsi elgondolkozik, és így szól:

„Valóban, nem kell már iskolába jönnie, mert már felnőtt.”

-         Felöltözöm, és bemegyek a városba, a piacra, ahol annyi ember nyüzsög. Nagybácsim futva jön utánam, és így szól:

„Elveszel ebben a nagy tömegben, te gyerek! Gyere, majd hazakísérlek!

De én így felelek:

„Nem látod, bácsi, én már olyan nagy vagyok, mint apa? Egyedül kell a városba mennem!”

Ő pedig így szól:

„Valóban, oda mehet, ahova akar, mert már felnőtt!

Anya éppen a fürdőből jön, amikor pénzt adok a nénimnek, mert már tudom, hogyan kell kulccsal kinyitni a pénzes dobozt. Anya így szól:

„Mit csinálsz, te rosszcsont?”

Én erre megmondom neki:

„Nem tudod, anya, én már olyan nagy vagyok, mint apa? Ki kell fizetnem a néninek járó pénzt!”

Anya ekkor így szól:

„Valóban, ő tudja, kinek kell fizetnie, hiszen már felnőtt.”

-         Később, hetek múlva, apa végre hazajön, és azt hiszi, hogy én még mindig kisfiú vagyok. Apró cipellőket és gyerekruhákat hoz nekem a városból. Én azonban így szólok:

„Apa, add ezeket a kisöcsémnek, mert én már olyan nagy vagyok, mint te!”

Apa elgondolkodik, és így szól:

„Valóban, ő már megveheti magának a ruháit, mert már felnőtt.”

11.  A gyermekek játszanak

A végtelen tengerek partjain gyermekek játszanak.

A határtalan kék ég mozdulatlan felettük, a tengeren hullámra hullám fodrozódik, csapkod. A végtelen tengerek partjain gyermekek játszanak, táncolnak és énekelnek.

Homokból építenek házat, üres kagylóhéjakat gyűjtenek. Nagy lapulevelekkel keltenek szelet, hogy papírhajóik vitorlái büszkén dagadnak, iszonyú mélységek felett hajóznak. Gyermekek játszanak a végtelen tengerek partjain.

Úszni nem tudnak, nem tudják, hogyan kell kivetni a hálót. Gyöngyhalászok merülnek le a mélybe, kereskedők vitorláznak hajóikon, a gyermekek meg csak színes kavicsokat gyűjtenek, aztán eldobálják. Nem kutatnak rejtett kincsek után, nem tudják, hogyan kell kivetni a hálót.

A tenger dallamosan nevet, a parti föveny csillog, mosolyog a napfényben. A hullámok ütemes loccsanása mesél a gyermekeknek, mintha csak anya mesélne, mikor ringatja a bölcsőt. A tenger játszik a gyermekekkel, és a parti föveny csillog, mosolyog a napfényben.

A végtelen tengerek partjain gyermekek játszanak. Dühös zivatar dördül messzi egekben, hajók süllyednek el távoli vizeken, de a gyermekek csak játszanak. A végtelen tengerek partjain időtlen időkig játszanak, csak játszanak a gyermekek.

(Ford.: Fazekas László)

RABINDRANATH TAGORE (1861-1941) hindu költő, drámaíró, politikus. Kalkuttában született, India egyik városában. Egy jómódú brahminnak (pap) hét fia közül ő volt a legidősebb. Kisgyerekkorától kezdve egyaránt kitűnt irodalomban és zenében, és apja egyik öccsével együtt már tizenhét éves korában Angliába küldte, ahol a londoni egyetemen jogot tanult. Közben visszatért Indiába, ahonnan apja, aki a hindu vallás felfogása szerint hitt a jó és rossz jelekben, egy rossz jel miatt nem engedte vissza tanulmányai befejezésére.

Tagore haladó szellemű ember volt, elítélte a kasztrendszert, és küzdelemre buzdított az angol gyarmatosítás ellen. Családjának birtokán iskolát létesített modern nevelési elveinek megvalósítására, és ezt az iskolát nők is látogathatták (ebben az időben ez forradalmi újításnak számított). 1913-ban Nobel-díjat kapott, ő volt az első nem európai író, akinek ezt a díjat odaítélték. 1915-ben angol lovagi címmel tüntették ki, de négy évvel később, éppen az angol elnyomás elleni harca következtében, elvették tőle a címet, és csak sokkal később kapta vissza. élete folyamán négy indiai egyetemen és Oxfordban avatták díszdoktorrá. Az egész világot beutazta, járt Németországban, Dániában, az Egyesült Államokban, a Szovjetunióban és Perzsiában, sőt hazánkban is. Balatonfüreden egy platánfa, melyet ő maga ültetett el, őrzi emlékét.

(Forrás: Csillagszóró – Mesék, versek, történetek – 

Móra Könyvkiadó Bp., 1966., 84-91. old.)