2013. szept. 29.

Gáli József (1930-1981): A hajós meséje

Balla Margit grafikája Gáliról


Húsz hosszú esztendőt töltött a tengeren, viharoson és csalfa csendesen, távoli országokban, hol hatalmas paloták álltak, hol száznapi járásra lélek sem lakott, buja zöld vidéken és kopár tájon húsz hosszú esztendőt töltött egy hajós. Feleséget, hazát hagyott a szigeten, ahol született, hogy megélje mind a csodát, amit húsz esztendő ígért. Küzdött a tengeren hajónyelő nagy halakkal, a sivatagban szárazsággal, a városokban ölelő asszonyi karokkal, mindennel megküzdött becsülettel, derekasan. Amikor megismerkedett mindazzal, ami távol s közel elérhető, ismerte már a jóllakott has, az éhes vándorlás, puha ágy, kemény föld, forrásvíz, állott tócsa, pusztulás-menekvés, élet-halál minden ízét, örömét, parancsot adott legényeinek, fordítsák hajója orrát hazafelé, evezzenek immár rég nem látott, kedves szigetnek nyugalmas kikötőjébe.

Húsz év alatt elmosódott a térképen a rajz, húsz év alatt megváltozott a csillagok állása, húsz év alatt elvégezte emlékezésfakító munkáját az idő. Nem vesztették kedvüket, keresték az utat. Egyszer csak feltűnt a messzeségben egy sziget. A parti fák formája ismerős, távolabb a hegyek vonala is reménykeltően hasonló, mintha végre hazaérkeztek volna. Megörült a hajós nagyon, hiszen telve a szíve nagy idő alatt gyűjtött számlálatlan kinccsel, megosztani vágyta, legjobban azonban pihenni, nyugalomra vágyott. Amikor a sziget közepe táján hajója tatjáról meglátott egy égig magasodó, hatalmas jegenyét, felkiáltott: Íme, látom már, hogy hazaértünk.

De szólt a kormányos:

-         Uram, tévedsz minden bizonnyal, nézd csak, a parton áll egy asszony, és hajóra vár. Hiába hinnéd, hogy téged vár, nézd csak hosszú, vállig érő haját, sötét az, mint az éjjel, a te asszonyod haját pedig, hitemre, fehér szálak tarkázzák, ha él.

A többi legény is rákezdte, mondván:

-         Kár az időt fecsérelni, kikötni, tévedni, hajózzunk tovább.

Ő is így gondolta, s tovább is hajóztak.
Bolyongtak a tenger hátán, de szigetet nem találtak sehol.
Telt-múlt az idő, s egyszer csak feltűnt a messzeségben egy sziget – a fák formája ismerős, a hegyek vonala múltból derengő, jegenye is magasodott a közepén.

Felkiáltott a hajós:

-         Immár hazaértünk, végre hazaértem!

De szólt a kormányos:

-         Tévedsz, nézd, a parton áll egy asszony, hajóra vár, de miért ő várna téged, hosszú, sötét haja derékig érő, a te asszonyodé pedig már igencsak fehér.

A legények is zúgolódtak, tévedni nincs idő, kikötni csak biztos parton szabad.

-         Hajózzunk hát tovább – mondta a hajós, ha bizonytalanul is.

Hajóztak vagy hét évig újra, telt a hajós szíve megosztanivalóval, vágyta nagyon az otthoni ágyat, kereste, hol bukkan fel újra föld.

Keresztül-kasul járhatták már minden nagy vizét a világnak, amikor újra feltűnt egy sziget, hol ismerős volt a fák koronája, a hegyek vonala is ígéretes, és jegenye magasodott a sziget közepén.

-         Nem tévedek! Végre kiköthetünk!

De szólt a kormányos:

-         Uram, ne higgy a tengeri varázsnak. Nézd csak, a parton áll egy asszony, hajóra vár, nem kétséges, de miért várna rád, ha hosszú, bokáig érő haja sötét, mint az éjjel, a te asszonyodé pedig, uram, esküszöm, hófehér.

Fogát összeszorítva, súlyos, megtelt szívvel továbbindult a hajós, mert átkozódtak a legények: kikötni nincs idő, tévedni ilyenkor vétek.


S vette kezdetét a vég nélküli bolyongás, ó, hányszor kicserélődtek tenger mélyében a halak, míg újra feltűnt végre egy sziget. A sziget szélén korhadt fák, a hegyek vonala is mintha változott volna, és a sziget közepén nem állt jegenye. Mégis tudta a hajós, megint arra jár, honnét a semmibe visz az út. Mielőtt szólhatott volna, a vízbe, a mélybe lökte kormányosát, mielőtt átkozódhattak volna, egy szálig lekaszabolta valamennyi legényét. Azután a vízbe vetvén magát, a partra úszott. Kereste az asszonyt mindenütt, de nem találta. Csak csigákra lelt meg moszatra, s mikor letérdelt, hogy fejét nagy dühében a sziklába verje, meglátott még a földön néhány szál sötét, sárba ragadt hajat.


(Forrás: Csillagszóró – Mesék, versek, történetek – 
Móra Könyvkiadó Bp., 1966., 140-141. old.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése