1622-ben,
tehát nemzetünk életének olyan korában, amikor Magyarország, de még inkább
Erdély politikája sűrűn belejátszik Európa történetébe, egy alig ismert skót
költő, Patrick Hannay vonja magára
figyelmünket. 1622-ben jelent meg Sheretine
és Mariana szerelméről szóló szomorú históriája. (A régi nyomtatványt a
Hunterian Club számára újból kiadta Th. Russell. 1875.)
Magáról
a költőről alig tudunk valamit. Elfelejtették őt is, műveit is. Az
Erzsébet-korabeli nagy nevek nálánál sokkal határozottabb költői tehetségeket
is elhomályosítottak. Ha ennek a kevéssé ismert költőnek szinte ismeretlen
művéről megemlékezünk, nem irodalmi s nem is szorosan vett irodalomtörténeti
értékét akarjuk megvilágítani. Bennünket a költemény csakis gazdag magyar
vonatkozásai miatt érdekel. A külfölddel való közvetlen érintkezésünknek talán
egyik legtermékenyebb kérdése, hogy miképpen tükröződik vissza nemzetünk
történelme és ennek a történelemnek minden megkapóbb mozzanata az idegenek
gondolkozásában, szellemi megnyilatkozásában és irodalmában? Hogyan láttak
bennünket mások? Micsoda felfogást és hangot váltott ki nemzeti életünk a
külföldiekből?
A
szellemi érintkezések láncszemeit kutatva nem kicsinyelhetjük az angol-magyar
vonatkozásokat sem, mert bármily halvány, bármennyire szórványos is nemzeti
életünk és történelmünk reflexe az angolok irodalmában, mégis értékes nyoma
lehet a két nemzet hajdani szellemi érintkezésének.
Ezért
kell tudomást vennünk az említett angol költeményről is.
Hannay sokat tud a
magyarokról. Történelmünknek olyan gazdag anyagát viszi versébe, hogy maga is
szükségesnek találta tájékoztatni olvasóközönségét azokról a történelmi
eseményekről, amelyeken elbeszélése alapul. Ez
a prózában megírt tájékoztató lényegében ugyanazt tartalmazza, amit maga a
költemény.
Alig-alig
toldja meg valamivel, alig-alig d még csak egy vonást is hozzá. Hogy az olvasó
„a költeményt jobban megértse”, a következőket meséli el a magyar nemzet
múltjából.
A
mohácsi csata után, melyben Lajos, Magyar- és Csehország királya elesett,
Zápolya János kerül a trónra. Ferdinánd Csehországot kapja, de a magyar koronát
is követeli. Nagy sereggel jő Magyarországba és Zápolyát Erdélybe, majd pedig
Lengyelországba szalasztja, de Zápolya a török segítségével visszakerül
hazájába és Ferdinánddal békét köt. A béke után nemsokára meghalt. Kisfiának,
ki apja halálakor még csak tizenegy napos, György barát a gyámja. Ennek a
Györgynek első dolga, hogy felvegye a harcot Ferdinánddal, kinek vezére,
Rogendorf (Roccandolfe) Budát ostromolja. Szolimán Mustaphát Erdélybe küldi a
Ferdinánd-párti Majláth ellen, mire Majláth a bevehetetlen Fogaras (Fogare)
várába menekül. Mustapha csellel elfogja, Konstantinápolyba viteti, ahol
Majláth meg is hal.
Ezalatt
sok minden történt Budán. Szolimán Ferdinánd királyt száműzte s Izabella
királynét, György barátot és a kis Zápolya Istvánt (Stephan) ígérete ellenére
Erdélybe küldte. Ott Izabella királyné teljesen ki van szolgáltatva a kevély
barátnak. Panaszkodik is emiatt a szultánnak, míg György titokban Ferdinándot
biztatja új támadásra. Ferdinánd meg akarja nyerni terveinek V. Károlyt, de ez
csak Castaldot küldi Magyarországba. Sok nemes ember jő vele együtt; köztük Sheretine János is, ki Bécsben Ardech
Lázár lányába, Marianába beleszeret.
Alig hogy jegyet váltottak, Sheretinenek máris el kell hagynia menyasszonyát.
Castaldo ugyanis megindult Erdély felé.
Míg
Magyarországon tartózkodnak, addig Miksának, Ferdinánd fiának egy embere,
valami Turian Miklós nevű megismerkedett Marianával, megszerette és megkérte.
Mariana nem viszonozta ugyan szerelmét, de szülei kényszerítik, hogy feleségül
menjen Turianhoz.
Közben
Castaldo Agris városát megerősíti, majd Debrecen felé tart, ahol a két
leghatalmasabb főúrral, Buthor (Báthory) Andrással és Nádasdy Tamással
találkozik, akik vele tartanak.
Izabella
királyné közeledésük hírére Enyedre (Egneth) gyűlést hí össze. De ez is
eredménytelen a barát fondorlatai folytán. A királyné menekülni kénytelen.
Fiával együtt Gyulafehérvárra (Albeicula), majd pedig a még jobban megerősített
Szászsebesbe menekül.
György
csakugyan ellenségnek bizonyul. Elfoglalja Gyulafehérvárát s most már
kényszeríti a királynét, hogy vele a békéről tárgyaljon. Castaldoval együtt
Szászsebes felé indul. Ott azután Castaldo kijelenti a béke föltételét:
Izabella mondjon le a királyságról és kárpótlásul fia nőül veszi Ferdinánd
leányát, Johannát (Joan), kivel 100,000 korona hozományt fog kapni. Izabella
kénytelen engedni, de amikor Enyeden a királyi jelvényeket átadja, a még most
is fondorkodó barátnak – ki a koronát szeretné őrizni -, szemére hányja: „nem
akarja, hogy egy szerzetes legyen uralkodója annak a királyságnak, melyből őt
is, fiát is kiforgatta.” Sírva nyújtja át a koronát Castaldonak s másnap beteg
fiával Kassa (Cassovia) felé indul. Itt várja sorsának jobbra fordulását.
Csakugyan, az erdélyiek vissza is hívják és kikergetik Ferdinánd seregét. Ő
lesz Erdély fejedelme, de a koronát nem kapja meg, mert Castaldo Bécsbe küldi.
Sheretine is felmegy Bécsbe, ahol találkozik volt jegyesével, meggyőződik
hűtlenségéről és belehal lelki fájdalmába. Mariana is megbűnhődik; saját
kezével vet véget életének.
Ennyi
a tájékoztató! Ez előzi meg a költeményt, mely hatsoros stanzákban jórészt
csakis ismétlése a prózában elmondottaknak. A történeti hátteret Hannay nem
színezi ki, nem ecseteli hosszasan, újat sem igen ad hozzá. Olyan vonás,
illetőleg epizód, amelyet a prózai tájékoztatóban nem említett, csupán kettő
van versében: a kolozsvári (Colosuar) gyűlés megemlítése és Izabella királyné
menekülésének ismert jelenete, amint Kassára haladva egy tölgyfa alá siet, és
abba bevési azokat az emlékezetes szavakat: Sic fata volunt. Regina Isabella…
Hannay
nem is törekszik arra, hogy az eseményeket csoportosítsa, vagy bizonyos költői
egésszé kikerekítse. Krónikaszerű szárazsággal sorolja fel az adatokat, a
történet egyes mozzanatait s közben hosszasan s nem egyszer nagyon unalmasan
elmélkedik a kötelességről, a szerelemről, féltékenységről, a szerencséről, a
házasságról stb.
Az
egész költeményt a bűnbánó Mariana szelleme meséli el. Tőle tudjuk meg azt is,
hogy a kényszerházasság mint idézte elő a szülők katasztrófáját is. Anyja,
amint a haldokló leányt megpillantotta, ijedtségében meghal, atyja pedig minden
vagyonát elajándékozván, világgá megy.
Mariana
elbeszélése arra való, hogy Sheretine szellemét kiengesztelje és nyugalomhoz
juttassa.
Történelmi
adatoknak és hosszas, általános reflexióknak sajátszerű keveréke ez a verses
mű. Se szerkezete, se tartalma nem vall költői tehetségre. Költői dikciója sem.
Legkülönösebb az, hogy Hannay az egyszerű szerelmi históriának akkora alapot
kerített. A kapcsolat a szerelmes pár története és az események egymásutánja között
oly laza, annyira külső, hogy nem tudjuk belátni: mire való ez a nagy
megalapozás? Miért terhelte meg a költő az adatok, nevek akkora halmazával
versét, hogy prózai magyarázatnak kell azt megelőznie? Talán nem tévedünk, ha
azt hisszük, hogy Hannay nem akart eltérni forrásától s nem tudta belőle
kiválogatni azt, ami költői alakításra alkalmas. Lehet, hogy Sheretine és
Mariana szerelmének, sorsának van történelmi alapja, lehet, hogy a szerelmes
pár tragikuma csakugyan olyanféle összefüggésben volt a magyarországi
eseményekkel, amint azt Hannay tudja. Az egész költeményből, hely, idő, nevek,
epizódok pontos megjelöléséből, hangból és szerkezetből, - egyszóval mindenből
csak arra a következtetésre tudunk jutni: hogy a vers magva, a bécsi szerelmi
tragédia nem a költő saját leleménye, hanem valamiképpen kapcsolatban van
azokkal a történelmi eseményekkel, melyeknek oly nagy fontosságot tulajdonít.
Ebben hitünkben megerősít bennünket az a körülmény
is, hogy Sheretine történeti személy és csakugyan Castaldoval együtt jött
Magyarországba. (Istvánffy Miklós: Historiarum Liber XIII. Castaldo seregéről
szólva: „constabat ex tribus millibus… ae equitatu Germanico qui Carolo Sirotinio parebat”. Később is van
szó Sirotinióról. 1724. évi kiad. 183., 185., 188. l.)
Hol
ismerkedett meg a skót költő a magyar históriának azon korszakával, amelyről
olyan meglepően sokat tud? Erre a kérdésre csakis nagy általánosságban lehet
megfelelni, mert hiszen Hannayról keveset tudunk.
Versei
és szonettjei gyűjteményét Andrew Graynek, „Frigyes cseh király generálisának”
ajánlja és az ajánló sorokban többek között így szólítja meg: when first yon
did conduet me to the field… (amikor ön először vezetett engem csatatérre…)
Arról az Andrew Grayről pedig tudjuk, hogy 1620 tavaszán kicsi sereggel,
nagyobbrészt önkéntesekkel sietett Frigyesnek, a téli királynak, I. Jakab angol
király vejének a védelmére. Hannay elkísérte Grayt (Patrick Hannay. To the
Members of the Hunterian Club. 1875. Bev. 35. l.) és hihetőleg a rövid hadjárat
alkalmával olvasta azokat az eseményeket, melyeket 1622-ben megjelent
költeményében énekelt meg. Valószínű, hogy Istvánffy históriáját forgatta, mert
költeménye feltűnően hasonlít Istvánffy elbeszéléséhez. Az is lehet, hogy
valami kész vers ihlette annyira, hogy távoli hazájában Sheretine és Mariana
bús szerelmével együtt a magyar zord idők történetét is megénekelte.
Forrás: Irodalomtörténet
1. évf. 9. füz. 1912.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése