Vörösmarty Eger című eposza

Röviden fel akarom fejteni, minő elemek kapcsolódtak össze Vörösmarty Eger-jében, abban az eposzban, mellyel még nem foglalkozott eléggé irodalomtörténetünk. Eger tele van harci leírásokkal és öldökléssel, de van benne más is, így mindenekelőtt az érzéki szerelemnek tán legszebb leírása a magyar irodalomban Zoltai és Leila szerelmi mámorának festésében (III. ének).

Ezúttal a költő szellemi műhelyébe akarok egy rövid pillantást vetni.

Eger-ben Vörösmarty életének egyik megható jelenete újul meg s fonódik össze az Aurorá-ban megjelent egy történeti értekezésnek reminiscentiájával és két aranyszállal Shakespeare és Byron költészetéből.

A mű történeti eseményeire nézve Vörösmarty forrása gr. Teleky József Eger várának ostroma 1552-ben című történeti tanulmánya (Aurora, 1822.) volt.

Innen valók az eposz fő hőseinek nevei is. Az a komikus jelent, melyben az egriek a török követtel megetetik levelét, szintén megvan Telekinél is.

A külső alkalmat a mű megírására az a körülmény szolgáltatta, hogy Kisfaludy Károlynak az Aurora készülő kötete számára kéziratra volt szüksége. Vörösmarty nagyon sietett e művével; íróasztala mellett ekkor nem csak a múzsa állott, hanem a kéziratot sürgető szedőgyerek is. Tán e sietség magyarázza, hogy az eposzban még több a határozatlan, fényes ködben úszó kifejezés, mint Vörösmarty többi eposzában.

Az Eger megírásánál azonban nemcsak az Aurora szerkesztőjének szükséglete ihlette Vörösmartyt: ő lelki élményeket is megörökített ebben az eposzba. A költő e bősz, kétségbeesett harcokkal telt művében két szerelmi pár történetét is rajzolja. Az egyik pár a renegát Ómár és Ida; a másik Zoltai és a török Leila.

Feltűnő, hogy Ómárnak és Idának (a várvédő Dobó leányának) szerelme már az eposz kezdetén szomorú: lemondás, búcsú, liliomhullás. Ida mindjárt kezdetben már hervadásában van festve. E bús szerelmi viszonyban Vörösmarty egy élményének és egy olvasmányának az emléke fonódik össze.

Az élmény a következő. Abban az időben, midőn az Eger készült, viszontlátta Vörösmarty Perczel Etelkát. Látta utoljára, látta elváltozva. Meghitt barátjának, Stettner Györgynek ezt írja a költő 1827. augusztus 23-án: „A napokban itt lesz Etelka, nem tudom, megláthatom-e? Talán fogom látni, de miért nem oly szemmel, mint őt évvel ezelőtt? Akkor egy tekintet holnapokig álmodtatott volna, most talán meg sem indíthat…”

Az eposzban Ómár, a renegát találkozik kedvesével, Dobó leányával, Idával, kitől évek előtt elszakadt, úgy, mint Vörösmarty Perczel Etelkával, ki már, jaj, nem a régi!

Termete még oly büszke sugár, mint lelke sugár volt

Boldog napjaiban, de szemének lángja kiégett.

Még csillag, de nem a szerelemnek csillaga: oly tűz

Mely hidegen, s érzéktelenül néz puszta vidékre

Hóviharos felhői közül: nem kelnek alatta

Gyenge sohajtások, egymást reszketve köszöntők.

E tényleg megtörtént, vagy csak remélt találkozás megváltozott viszonyok és megváltozott emberek közt, a leges-legutolsó találkozás ez életben – ez volt az Ómár és Ida szerelmének rajzában az egyik elem, mely Vörösmarty képzeletét izgatta.

A másik elem, mely a szerelmi viszony történetére befolyt, egy olvasmány: Byron Korinth ostroma. Vörösmarty, mint nevelő Perczeléknél, nagy érdekkel követte a görög szabadságháború változó és lelkesítő eseményeit, melyeket az Augsburger Allgemeine Zeitung-ban olvasott. E szabadságháború egyik bámult alakja, kit Goethe is nagyon szeretett, Byron volt. Byron művei különben is ige gyorsan terjedtek Európa-szerte. Még görög szereplése előtt, 1820-ban megjelentek összes addig írt művei Bécsben, német fordításban. 1816-ban adta volt ki a nagy angol költő Korint ostroma című kis eposzát. E műből merítette Vörösmarty Ómár és Ida történetének több motívumát.

A két eposz történeti tárgya rokon: törökök ostromolnak egy keresztény várat: Byronnal Korinthot, Vörösmartynál Egert. Az ostromlók közt levő Alp szintén renegát (törökké vált keresztény), mint a Vörösmarty Ómárja. E renegát Byronnál is, a magyar költőnél is szereti a keresztény várparancsnok leányát, kinek apja ellenzi a szerelmüket.

Mind a két költő leírja a leányt hervadó bájaiban. A szerelmes renegát mind a két műben a várvívás alatt meghal, meghal a szerelmes leány is.

Vörösmarty képzeletében saját szerencsétlen szerelme, Perczel Etelka képe összefolyt Byron hőseinek szenvedély dúlta, mélabús alakjaival: a törökhöz pártolt hős Alppal és a hervadó keresztény Franceskával.

A mű második szerelmi párja Zoltai és Leila. Leila Shakespeare Jeszikájának hatása alatt alakult ki Vörösmarty képzeletében. Jeszika, Shylock leánya is könnyen, minden lelkiismereti furdalás nélkül hagyja el apját, övéit és vallását, hogy a keresztény ifjút kövesse. Mint egy második Jeszikát, Vörösmarty e szép hitehagyott szökevény leányt érzékinek és kissé ledérnek jellemezte.

Perczel Etelka, Kisfaludy Károly, Teleky József, Byron és Shakespeare egyaránt csöndes munkatársai voltak Vörösmartynak az Eger megírásakor.

RIEDL FRIGYES

Forrás: Irodalomtörténet 1. évf. 3. füz. 1912.