Mikor a szőlőtőt Noé elültette,
Ott settenkedék a Sátán körülette.
Rossz a szive, mája, egész világ tudja;
Hova lábát teszi, ott a romlás utja.
Ha Noé – mit tőle várni nem lehetett –
Titokban ülteti el a szőlőtőket
S nem biggyeszti mindjárt a sátán orrára,
Büszkén nézhetne most talán a borára.
Ámde Noé atyánk akkor öreg vala,
- Öregség gyengeség – sokat galagyola,
S mit nem kellett volna, kikottyantá szépen:
„Szőlőtőt ültetek, a mint látod, épen”.
Nosza kapja magát az ördögök atyja,
Sete-suta képét tél-tul fintorgatja:
„S ha már elülteted mi lészen belőle?
Azt hiszed, hgoy édes lesz-e a gyümölcse?
Az a sós könny, mit ti harmatnak neveztek,
Édessé nem teszi, akármit beszéltek.
Bizd reám a dolgot, majd én felnevelem
S jót mulatunk együtt aranyos nedveden.
Áldani fog téged a kései század
S dicséretre nyitod te is rám a szádat”.
Rá áll a vén Noé. A sátán pediglen
Kegysetlen megöle egy pávát
iziben;
Vérét ráfecskendé a szőlőtőkére,
Puha hantot hinte azután fölébe.
Mikor venyigéje levelezni készül
Piros lön a levél egy majom
vérétől.
Majd fürtöt ereszte gazdagon a tőke,
De egy oroszlánnak bánta
meg a bőre,
Piros meleg vérét
ráönté a sátán
Biz ezt elhagyhatta
volna végképpen tán.
Ámde tovább megyen
az ördög fajzatja
S mikor már érni
kezd a szép fürt bogyója,
Mit tesz a gaz
népség? bár ne tette volna!
Ólában volt éppen
egy hízó disznója;
Vérét veszi gyorsan
s hamar ottan terme
S behinté a fürtöt,
- hogy az Isten verje...
Folytatom tovább
is, legysen annyi mint a...
Talán tanuságot
adhat itt e minta.
E négy állat vére,
mert mind különféle,
Külön jellemeket
ada a tőkre.
Az első pohárnál
élénk szinben látod
- Ha tán nem is ugy
van – e kerek világot;
Kevélykedel mint a Vénus szép madara*
S kedved néha-néha
ereszkedik dalra.
Ámde tovább haladsz,
s nem igen van távol,
Nehány pohár bortól
közeleg a mámor...
Illegőn-billegőn
áll a kedved tánczra,
Serényen
ugrálgatsz, a majmot példázva.
Belevegyülsz jobban
s aztán ott van nyomba
A mámor ereje,
befészkelt agyadba
Dühös leszesz, mint
a puszták oroszlánja,
Fékétjózan eszed
végképpen elhányja;
Összezuzod, töröd,
mi kezedbe akad,
Míg nem a bősz erő
karodban ellankad,
S mintha egész
valód csak agyagból volna:
Fenteregsz a sárba,
mint sátán disznója. -
Forrás: Unitárius Közlöny
I. kötet 6. szám 1888. jún.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése