Az
Adorján nemes székely családnak egyik tagja: Adorján Imre mint székely határőr
strázsamester nemcsak hazáját szolgálta, hanem búfelejtésül s meg talán azért,
hogy magát az írásban gyakorolja, verselni is próbált, a múzsának is áldozott.
A
verslábakhoz s mértékekhez nem sokat értett a derék strázsamester, nem is
törődött velük, nem akarta ő gondolatait is glédába szorítani, hanem
összehajtott néhány ív jó vastag papírt, négyrétbe, azonképpen meg is varrta jó
erős füzetté s aztán üres óráiban írt bele rímes sorokat, úgy, ahogy
jókedvében, bánatában a szíve diktálta. Ha pedig hallott pajtásaitól verset,
azt is leírta.
Ezt
a versfüzetet az idő megsárgította, az utódok pedig az ősi házban, Csík-Ménaságon sajtot takartak vele, míg
fia, Adorján Imre, jelenleg nyugalmazott főgimnáziumi tanár Csíksomlyón, reá
nem akadt. Tőle sógorához. T. Nagy
Imre csíkszeredai tanárhoz jutott a megtépázott füzet. Nagy Imre közölt belőle
a Figyelő egyik régebbi évfolyamában
két verset, minden bővebb kommentár nélkül. Ugyancsak Nagy Imre szíves volt
nekem átadni a versfüzetet s egyúttal közölt néhány érdekes adatot írójáról.
A
4-edr. alakú füzet a 3-43. számú lapokat tartalmazza. T. Nagy Imre szerint
csupán az utolsó levele hiányzik az első két lapon kívül.
A
füzet tartalma komoly, de tréfás versek gyűjteménye. Nagy Imre úgy véli, hogy
Adorján inkább lemásolta ama verseket, melyek a múlt század közepén a székely
határőrök közt forogtak közszájon s hogy ez a versgyűjtemény voltaképpen csak
az ő írásgyakorlata, melyet – úgymond – titkon, elbújva írogatott össze.
Mégpedig azért titkon, mert apja, ki szintén strázsamester volt, szigorúan
ellenezte, hogy fia írni megtanuljon. Ellenezte pedig amaz elkeseredése miatt,
mert ő, az öreg, egyszer nagy kárát adta írástudásának. Egy magasabb rangú
tisztje kezesnek íratta nevét egy kötelezvényre, mely miatt az öreg Adorjánnak
ősi birtokait elvették. Ezért az öreg székely a legszigorúbban megtiltotta
fiának, hogy írni tanuljon.
Nem
csatlakozhatom a T. Nagy Imre ama véleményéhez, hogy ez a versfüzet nagy
részben szájhagyományútján fönnmaradt versek gyűjteménye volna. Ellenkezőleg,
nagyon csekély része az, mely szájhagyomány útján gyűlt volna össze. Föltevésem
alapja éppen az az alap, melyre T. Nagy Imre a magáét helyezte. Ezt írja nekem
közlésében: „Hogy a versek nagy része szájhagyomány útján van írásba foglalva,
kitűnik abból is, hogy a verses formát inkább csak a rímelés összecsengéséből
lehet kiérezni némely darabnál. Azt hiszem, hogy a szájhagyomány útján maradt
versek sokkal ritmikusabbak, szóval igazi versek, amilyen van is egy-kettő a gyűjteményben.
A nép, az tud verselni, folyékonyan,
a legtökéletesebb ritmussal. De Adorján, a jámbor székely határőr, iskolázott
elmével, érző szívvel, de kevés verselési tudománnyal papírra tette a maga
gondolatait, úgy, ahogy tudta. Elismerem, van szájhagyomány is e versek közt,
ámde legnagyobb része annyira egy gondolatmenettel, egy egyéniség jellegével
van írva, hogy merem Adorjánt szerzőjének vallani.
Nem
kívánok ezúttal részletesebben foglalkozni a versfüzettel, hanem inkább arra
szorítkozom, hogy ismertetem néhány darabját.
A
komoly tartalmú költemények elmélkedők, kesergők. Írójuk szerelmi bánatát, majd
meg elhagyatottságát panaszolja. Az elmélkedők közt egészen lendületes „Az igaz barátságról” szóló:
Azt kérdezik sokan tőllem a Barátság mitsoda
De mivel az elrejtetet, aszt feleltem csak arra
Olly dolog melly csak könnyek döl nehezen kaptsolkodik
Mert barátod ma melléd ül holnap rád áskálódik.
Majd
így folytatja:
Jajgatsz talám, hgoy barátod titkodat kimondotta
Nem barátod ám azt tudgyad, mert titkod felbontotta
A barátság kettő közt jár, de oly csinos járomba
Hogy elbomlik próbáld meg bár mihelyt oszlik háromba.
Elmélkedő
költeményeiben sok eredeti eleven hasonlata, képe van, de meglehetős hosszasan
tárgyal egy-egy témát. A nép nem okoskodik annyit, a szájhagyomány nemigen tart
fönn ilyen hosszú – ez például 16 strófás -, pusztán csak elmélkedő verset.
Ellenkezőleg, éppen, mint például a népballadákat, rövidség, tömörség jellemzi
azt, amit a nép versbe foglal.
A
változó szerencséről két verse is van Adorjánnak, az egyikben arról panaszol s
oktat, hogy a szerencse tündérkereke után örömre bú következik, a másikban igen
hangulatosan ér érzéssel ír saját sorsáról:
Bokros bánat, mely unalmat szivemnek szerzettél
Sok ezerszer nem tsak egyszer bánatra vezettél
Velem sok jót remélettél, de csak árnyékkal fizettél.
Nem reméltem, nem is véltem, hogy engem megcsalnál
Álnoksággal s ravaszsággal igy megjátzodtatnál
De ám látom mesterséged, megrontottál kétszinséggel.
Nagy gyötrödést szivtörödést én bennem szerzettél
Legyen elég ha már félig engemet megöltél
Sok bánatba meritettél busulással epesztettél.
Alig
két lapra reá következik egy dal, mely már egészen népdal, de más is a hangja, a menete. Ezt már másolta.
Csitsiri borsó vad lentse, fekete szemü menyetske
Én szivemet ellopta ő magának elcsalta.
Egészben
külön figyelmet érdemel e füzet egyik legszebb darabja, mely egy párját
vesztett „görrlitze” panaszáról szól.
Egy árva görrlitze madár
Kinek nintsen ollyan határ
Mely kedvét találhassa
Lábait megnyugtassa.
Fogva látván édes társát
Asszu ágra száll, siralmát
Igy kezdi keservesen,
Hogy éppen megepedgyen
„Jaj keserves árvaságom
Elvesztettem édes társom.”
Majd,
miután elmondja, hogy sohasem jut igaz vigasságra, így folytatja:
... Lábom nem teszem zöld ágra
Holtig érte busulok
Asszu ágon burukkolok,
bánatom magamban tartom
Szivem sebét nem mutatom
Mi legyen ez, a tugya
Ki maga is próbállja.
Fölsóhajt
aztán:
Nincsen penna ki leirja ezt tudhatná magyarázni
Irjon ám nagy kinokat, de nem jedzi ajomat.
Ez
a két sor is mutatja, hogy ő maga, a pennás ember írta. A panasz így végződik
bájosan, megkapóan:
Azért edgyütt tsak szenvedgyünk,
Együt kincsem megepedgyünk.
Avagy kinod felváltom
Végső órámat várom.
Eljő tudom az az óra
Azt iratom koporsómra
„Egy sziv itt van ki szivét
Idezárta sziveért.”
Van
néhány jó humorral tele vers, h a úgy tetszik rigmusos próza a füzetben. Egyikét
T. Nagy Imre közölte. Ez egy verses gúnydal a német ellen, így kezdődik:
Enim pluntrát németi
Matár Emper nefeti...
Az
egész vers közölve van a Figyelő amaz évfolyamában. Ez a vers azt hiszem már
szájhagyomány útján maradt fönn.
Van
azonban eredeti humoros verse is Adorjánnak. Én annak tartom „A kortsmán lévö asszony éneke” címűt,
mely az iszákos asszonyokkal évelődik. Ezzel a tárggyal szívesen foglalkozik a
strázsamester uram, két verse is van róla s az egyik, a leghosszabb az egész
gyűjteményben, 26 strófából áll, ennek címe „Az iszákos asszonyokról”. A rövidebb: „A korcsmán levö asszonyok éneke” így kezdődik:
Örömében a szivem éppen megmozdula
Mert régen szomjuhozott torkom megmosula
Ez az oka, hogy örvendek,
Mert ma jókat hörpentek.
Aztán
így végződik:
Vagyon még az uramnak
Kendere szalonnája fél véka buzája
Míg abba tart, ihatunk
Kedvünkre mulathatunk.
Hadd dolgozzék az ebunta,
Mi arra ne hajtsunk.
Ámen.
Tréfás
„az elveszett pipáról” szóló ének is:
Csuda dolog csak nem régen történt
Hogy a pipa inditott nagy örvént
Kin az ég és föld rendes módgyok szerint
Siránkoznak velem mind fejenként.
Vallyon ugyan ki hallott oly csudát
Hogy a pipa megunta az urát
Pipa szára az ő tsutoráját
Csutorája pedig a zsatskóját.
Megharagutt pipa az urára
Pipa szára ő csutorájára
Csutorája az
zatskójára
Elbujdostak széllyel a világra.
A pipa ment Német ország felé
Pipa szára Lengyel ország felé
A zatskója Török ország felé
Nagy Mántova felé.
A
pipa gazdája aztán tovább kesereg, tréfás bánattal s így fogadkozik:
Nagypénteken bizony húst nem enném
A szombatot ugyan megböjtölném
Hogyha aznap én meg nem ehezném
Csak pipámat szájamba vehetném.
Egészen
friss, jó kedvvel buzdít végül az elveszett pipa keresésére imígyen:
Taligára csillagok üljetek
Serény vadak sajkán evezzetek
Poros úton ti halak menynyetek
Én pipámat nosza keressétek.
Magam pedig csak itthon maradok
Addig szomorkodom sirok
Valameddig jó hirt hallok
Hogy ha hallok, azután vigadok.
Ebben
a részben igazán kedélyes hang, jóízű népies humor vonul végig. Nem kevésbé
sikerült, sőt a legjobb a gyűjtemény vidám versei között „A vén leány öröméről” szóló. Ezt befejezésül kiadom egész
terjedelmében, még csak annyit jegyezve meg, hogy ha valaki részletesebben
kívánna foglalkozni ezzel a versfüzettel, az bizony nem teljesítene haszontalan
munkát.
A vén leány öröméről
1.
Jaj, nagy öröm fogta bé szivemet
Mert fejér gyolcs lepte bé fejemet
Régtől fogva kit hordoztam
Oda van a párta, üsse meg a gutta.
2.
Szinem mely rutul vesztettelek
Oh miképen téged felejtselek
Hogy nem vesztél még ez előtt, oh gyönyörü párta
Bárcsak negyven esztendővel ütött volna.
3.
Vénebb leány nem volt a városba s faluba
Nem is mértem már járni az utczába
Mert mindenek busitottak. De oda a párta
Üsse meg a gutta.
4.
Csaknem estem gyakorta kétségbe
Ha mást láttam menyasszony köntösbe
De én is már vigan vagyok
Mert oda a párta, üsse meg a gutta.
5.
Uram nagyon gazdag ifiu és szép jó
Sok jószága szántófölde s a városba jő
Faluba, biró asszony vagyok mint akárki, mert oda a párta
Trutzra, büszke lányok én szivem azt várta.
6.
Ha mentem is férhez én kesébben
Ifiabb asszony sincsen az helységben
Frissebb lépő menyecske sincs, mert oda a párta
Csak csufoljon más, akárki, üsse meg a gutta.
7.
Mert ha vénnek tartottak is mások
Az is voltam nem tagadom, tudják azt a szidók
De ám mind ifjodtam, hogy oda a párta
Uram szeret mint a lelkit, én szivem azt várta.
8.
Akárhol elő merek én most állani,
Merészelek most mindennel bátran beszélgetni
Oly friss vagyok, mint az páva, mert oda az párta
Bizonyitja gyenge ortzám, szinem azt kivánta.
9.
Most már bánnyák, kik el nem vettenek,
Nagy bánatba miattam estenek.
Mert nem jöttek s el nem vettek annyit restelkedtek
Ők gyötrődnek s én vig vagyok,
Mert oda a párta, üsse meg a gutta.
10.
No vn szüzek s vén szotyorok
Nemde nem szép vagyok?
Im szép kontyom és fátyolom most láttyátok
Jegybe adott piros csidmám tudom kivánnyátok.
De szerzette ezt a jó konty, nem a veszett párta
Üsse meg a gutta.
11.
Im a jó konty nézzétek mit tsinál,
A vénből is mely ifiat formál
Kivánná még most akárki, hogy oda a párta?
Élj, jó konty vessz el párta, üssön meg a gutta.
12.
Ó áldott konty téged ki dicsérhet
Ki tud róllad mondani eleget?
Hogy nem estél a fejemre
Bárcsak negyven esztendővel veszett volna a párta
Tengeren tul gyermek kézbe ütte volna a gutta.
13.
Ha gyöngy pártát találnék az uttszán, megtapodnám,
A falu piattzán fel nem venném, sárba nyomnám.
Csak rosz a párta, száz aranyért nem hordoznám,
Szivem ugy megunta.
14.
Mert ötvenhét esztendeje szinte,
Hogy a párta felhágott fejemre
Itélték is talán aztot, hogy a fejemhez forrott
De már oda a párta
Üsse meg a gutta.
Ámen.
Forrás: Erdélyi Múzeum
1895. 12. évf. 2. sz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése